Azért elvileg, mert a tervek szerint már benne kéne élnünk, de ettől még távol vagyunk. Így az évzáró posztom sajnos nem a felújított otthonunkról szól, hanem arról, hogy hol tartunk és mik a tanulságai az eddigieknek. Mit tanultam életem első teljes lakásfelújításából?

Mit terveztünk?

A lakás év elején került a tulajdonunkba rendesen lelakott állapotban. A felmérés során kiderült, hogy teljes felújítás előtt állunk, faljavítással, ablak- vezeték és és fűtéscserével. Némi nehézség árán megtaláltuk a szimpatikus felújító csapatot, megegyeztünk és megterveztük a munkálatokat.

Közösen arra jutottunk, hogy három hónap alatt végeznek mindennel, így november végi átadás reális lehet. Megbízható a csapat, de a pesszimistább énem azt súgta, hogy számoljunk egy hónapos csúszással és december végi költözéssel. Nem jött össze.

Meddig jutottunk?

A január végi átadás tűnik most reálisnak. Amennyiben normál tempóban tudnak haladni a mesterek, ez bőven tartható, azt viszont csak remélni tudom, hogy a festők vagy a parkettások tudnak akkor jönni, amikor kell nekik. Merthogy leginkább befejező munkák vannak hátra.

Burkolni kell még a konyha-étkező padlóját. Befejezni a nyílászárócsere utáni faljavítást, valamint néhány további falszakaszon és mennyezeten a hibák kijavítását. Felszerelni a fűtőtesteket és beüzemelni a fűtést, feltenni a csapokat, kapcsolókat, konnektorokat. Falakat festeni, végül a parkettát javítani, felcsiszolni, azt is festeni.

Eddig tart a szakik dolga, de az élhetőség érdekében rövid- és hosszútávon lesz még csomó dolgunk. Szerelhetjük (és átfesthetjük) a konyhabútort, amihez új pultot kell csináltatnunk. Néhány bútorunkra is ráfér némi saját kezű felújítás, de a könyvespolcokhoz és pár beépített darabhoz asztalos közreműködése is kell. A csillár- és függönyszerelés alap, ahogy a költözés- bútorozás is, gyanítható, hogy még lesz tennivaló a lakással, miután beköltöztünk.

Jó dolgok                                       

A csúszás ellenére sem látom sötéten a történteket. Azt is elhatároztam már az elején, hogy bármi történik, az idegeim nem mennek rá – és a legjobb hír, hogy ez így is lett. Voltak mélypontok, párszor kiakadtam (és még ki is fogok), de senki nem sérült lelkileg. Ez nem kis dolog ám, körülöttem kapcsolatok mentek már rá építkezésre, felújításra.

Sokat segített, hogy a felújítást végző brigáddal és vezetőjükkel végig megvolt a normális viszony szakmailag és emberileg is. Az egyik pozitív tanulság számomra éppen az, hogy ugyan mindenhol azt hallom, hogy Magyarországon nincsenek már normális szakik, nekem sikerült ilyeneket találni. Lelkiismeretesen és szépen dolgoznak, nem isznak és értjük egymást (utóbbiban szerepe lehet annak, hogy 18-20 évesen én is dolgoztam sokat segédmunkásként építkezéseken, felújításokon).

Szuper, hogy a szomszédok, a ház és a közös képviselő tolerálja az elhúzódó folyamatot. Le a kalappal, ahogy a zajt, piszkot, udvaron rendszeresen megjelenő sittet és az apró baleseteket elviselik.

A legszuperebb az, hogy már látom, hogy amit papíron megterveztünk és elképzeltünk, az a való életben is egy működő, nekem tetsző lakás lesz. Iszonyú jó érzés ez, és nagyon örülök neki, hogy ugyan negyven fölött, de megélhetem ezt.

Másképp is lehetett volna

Sokkal könnyebb lenne az élet, ha nincs a kb. két hónap csúszás. Látom az okokat: nem az egyes szakikon, brigádokon múlt, hanem ezek összeszervezését. Ha a kéményes vagy a statikus nem tud jönni, mert máshol van dolga, akkor a többiek sem tudnak haladni. Sajnos ezzel ma számolni kell: mivel kevés az erőforrás, ezért rengeteg projekt megcsúszik, késésben van az egész ország.

Nyilván meg tudtam volna lenni az olyan balesetek nélkül, mint az, hogy áttörték a falat a szomszédba, vagy hogy történt egy mini csőtörés – egyiknek sem lett komoly következménye. Volt, amit rosszul mértünk fel/ nem láttunk előre, ilyen a falak állapota. Végig lettek hálózva, de a javításuk, ha több az idő és a pénz, alaposabb is lehetett volna (ehhez komoly méretű falszakaszokat újra kellett volna vakolni gyakorlatilag).

Én is néztem be dolgokat (pl. kád helye, ajtók iránya) – szerencsére egyiknek sem lett komolyabb következménye. Nyilván nem teljes a hibalista -a befejező szakaszban és beköltözéskor jönnek még elő – de most úgy tűnik, hogy a lényeg rendben lesz.

Tanulságok

Csúszás mindig van, a költségek mindig magasabbak a tervezettnél - sajnos a két alapigazság nálunk is beigazolódni látszik. Arra is számítottam, hogy ugyan a felújítás drágább és nyugisabb útját választottuk – építésvezetővel dolgoztunk – így is sok melóval járt. Naponta, kétnaponta jártam a lakásban, igyekeztem minden folyamatba bevonódni, hogy ne érjenek meglepetések.

Így is értek és lesznek továbbiak. Ezek egy részét lehet kezelni, javítani, egy részével viszont együtt kell élni. Nekem az is nagy tanulság, hogy ugyan a tökéletességre érdemes törekedni, ugyanakkor, ha valami nem tud olyan lenni, amilyet megálmodtunk, akkor azt el kell engedni, kompromisszumot kell kötni.

Az is fontos, hogy a tervezési során hozzunk jó döntéseket. Ahogy az is, hogy ha azok mégsem működnek előreláthatólag, akkor el kell tudni engedni őket. A döntésekbe mindig érdemes bevonni a mestereket, de maga a döntés és annak felelőssége a miénk.

A posztot a Zalakerámia támogatta