Otthonfelújítás

Burkolás a fürdőben

2018. december 18. - Kontent

Na, idáig is eljutottunk, javában zajlik a fürdőszoba burkolása, nemsokára kész ez a helyiség! Írok a dilemmákról, kérdésekről, döntésekről. Az sem titok, hogy volt, amit elnéztem, így együtt kell élnünk majd a tévedésemmel is.

_tuffo_20180905_ba.jpg

Arról, hogy milyen nehéz volt a burkolat kiválasztása és hogyan jutottunk el a megoldásig, korábban már írtam.  Egy kicsit várni kellett az egyik kiválasztott burkolatra (tippem: ezért rendelj meg mindent időben!), amikor az is beérkezett a raktárba a gyárból, fizettünk, majd pár nap múlva átvettük az árut. A kiszállítás ingyenes volt, a harmadikra felcipelést megoldottuk mi, és máris lehetett izgatottan bontogatni a csomagokat.

Hogy miért izgatott az ember ebben a fázisban? Például azért, mert most látja először saját otthonában, természetes fények között a felületeket. Ráadásul most látja azokat először egymás mellett, ahogy majd jó esetben évtizedekig lesznek – így derül ki, hogy olyan-e az összkép, ahogy elképzeltük (jó, az igazi összkép akkor derül ki, amikor felkerülnek a falra). Az is szempont, hogy egy gyártásból vegyen lapokat az ember, így garantált, hogy a színek egységesek lesznek – ez is pipa.

20181214_081354.jpg

Némi puzzle kirakás volt a következő teendő. Két helyre kerülnek cementlapokat idéző mintás burkolatok a fürdőszobába négyes csoportban. Azt kellett eldöntenünk, hogy milyen alakzatban kerüljenek fel ezek a lapok, hogyan forgassuk őket, hogy a minták úgy ismétlődjenek, ahogy nekünk tetszik. Ebben a burkolóval közösen döntöttünk.

Egy kicsit variáltam még azzal kapcsolatban, hogy az egyik falra milyen magasan és melyik burkolat kerüljön fel. Szerencsére kértünk annyival több lapot (eleve 15%-ot számoltam leeső anyagnak, plusz mindenből jött még, mert így adták ki a dobozok. Szóval volt még némi játékterünk a variálásra, ami jól jött.

csempe_jav.JPG

Miután összeállt, hogy mit szeretnénk, néhány lappal, az építésvezetővel és a burkolóval bevonultunk a helyiségbe átbeszélni és véglegesíteni a terveket. Nagyon jól jött, hogy a kőműves a falak/gipszkarton takaródobozok kialakításakor előre gondolkodott a bevonásommal, mert így az élek tényleg úgy fognak összefutni, ahogy szeretnénk.

#1 tippem: te is gondolkodj előre!

Véglegesítettük szóban, hogy hova, hogyan és mi kerül, fixáltuk a fuga méretét (3mm mindenhol), beszéltünk a színéről (befotóztam a színmintát a lapok mellett, hogy aludhassunk rá egyet), választottunk élvédőt (matt fém). Ugyan a burkoló kolléga jegyzetelt a falra, azért én még egy mailben összeírtam részletesen mindent és elküldtem a felújítás vezetőjének . Plusz megadtam a számomat is a mesternek azzal, hogy bármikor kereshet, hisz mindenki jobban jár, ha a felmerülő kérdéseket tisztázzuk, ahelyett, hogy hiba történne.

 #2 tippem: mindent egyeztess többször!

Ehhez képest az első burkolási napon rossz lap került fel egy falszakaszra! Szerencsére aznap kiszúrtam, gond nélkül le lehetett szedni még, ill. nem ment semmi pocsékba, de a biztonság kedvéért tisztáztam a burkolóval újra a részleteket. Amúgy számomra érdekes megfigyelés, hogy a fiatal szakik már (legalábbis ez a gárda) egyáltalán nem piál meló közben (más generációval voltak rossz tapasztalataim). A késés/dekoncentráltság inkább abból eredhet, ha az előző este sikerült görbébbre a kelleténél. Nekem legalábbis úgy tűnt, hogy erősen másnapja volt a burkolónak, amikor mellényúlt.

Ha már a mellényúlásnál tartunk, ebből volt saját is. Volt egy elképzelésem, arról, hogy a kádnak melyik oldalon legyen pereme (burkolt pakolófelület), amit átbeszéltünk a szakikkal. Módosítottam rajta az átbeszélés fényében, és azt kértem, hogy csak az egyik végében kell ilyen. Aztán bekerült a kád és láttam, hogy a lejtése miatt jobb lett volna a másik oldalra kérni, hogy a zuhany szembe lehessen a kazánnal. Na ezzel elkéstem, nem maradt idő a korrekcióra, így kompromisszumot kell majd kötni, ill. újra kell tervezni a zuhany és kádparaván helyét.

Öröm látni egyébként, hogy amit fejben elképzeltünk, az a falon is jól mutat.

A festés színén még gondolkodunk, de már szinte biztos, hogy nem fehér lesz (max a mennyezet), hanem szürke az is. Úgy sincs természetes fény a fürdőben, ami miatt ragaszkodnunk kéne a világos felületekhez, elengedhetjük a fantáziánkat!

cementi_metro_gsv.JPG

Fotó: Zalakerámia

A posztot a Zalakerámia támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonfelujitas.blog.hu/api/trackback/id/tr1814485618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Futee 2018.12.18. 12:46:15

"Az is szempont, hogy egy gyártásból vegyen lapokat az ember, így garantált, hogy a színek egységesek lesznek – ez is pipa."--> Az 'alaplap' és a dekor külön gyártódik így nem lehet egy gyártásból venni. Égetett kerámiánál sosem garantálható a szín egységessége, még egy égetésen belül sem, nemhogy külön gyártásnál.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.18. 18:07:38

ez egy ravatalozó fürdője lesz?
süti beállítások módosítása