A skót származású basszusgitáros-énekes, Jack Bruce (1943. május 14. – 2014. október 25.) először Graham Bond, majd John Mayall zenekarában szerzett magának hírnevet, világsztárrá viszont a gitármágus Eric Claptonnal és a dobos fenomén Ginger Bakerrel 1966-ban alapított supergroupja, a Cream tette. Bruce hangja hallható az együttes legismertebb rádióslágereiben (Sunshine Of Your Love, White Room, I Feel Free), amelyekről nyugodtan kijelenthető, hogy a Vasfüggöny mögött élő feltörekvő zenészek legalább annyit gyakorolták őket, mint a Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon tevékenykedő pályatársaik. A Cream kultikussá, Jack Bruce basszusgitározása és éneklése pedig etalonná vált.
A csupán két évig aktív, de a rockzene történelmére óriási hatást gyakorló Cream 1968 végén feloszlott, Jack Bruce pedig rögvest kiadta első szólóalbumát, valamint élete végéig rengeteget vendégszerepelt mások anyagain, és különféle érdekes formációkban is felbukkant (második supergroupja a Mountain Leslie Westjével és Corky Laingjével létrehozott West, Bruce & Laing volt). Noha Jack Bruce-t már a Cream befutása óta a világ legjobb basszusgitárosai között tartotta számon a szakma és a közönség, olykor még neki is nemet mondtak a lemezipar fejesei. A rock, a blues és a jazz műfajában egyaránt jártas muzsikus magasról tett az elvárásokra, és többször is hangsúlyozta, hogy a legkevésbé sem érdekli a sztárság, ő egyszerűen csak olyan zenét akar játszani, amiben örömét leli: 1978-ban rögzítette Jet Set Jewel című hatodik szólóalbumát, amelyet azonban a kiadója azzal dobott vissza, hogy nem elég kommersz, azaz nincs rajta eladható dal. Az anyag így aztán egészen 2003-ig „dobozban” maradt, amikor is rajongói nyomásra végre megjelentették.
A Hughie Burns gitáros, Tony Hyams billentyűs és Simon Phillips dobos segítségével készített briliáns album címadó tétele a Rolling Stonest körülvevő talmi csillogást és a banda tagjainak dekadens életvitelét kritizálja. (A jewel ékszert, a jet set pedig tehetős és henyélő emberek kompániáját jelenti, akik azzal ütik el az időt, hogy sorra szervezik a partikat, vagy magánrepülőkön utazgatnak fel és alá a világban.) A szöveget Jack Bruce barátja, David Hart írta, aki pár évvel később Margaret Thatcher politikai tanácsadójaként csinált karriert. Hart a következőket mondta a dalt ihlető élményeiről:
Rendszeresen megfordultam Marianne Faithfull villájában, aki a Rolling Stones múzsáinak egyike volt, és Mickék igen sok időt töltöttek nála. Hamar megcsömörlöttem, sőt megundorodtam a Stones Faithfullnál zajló orgiáitól, ahol mindenki kivetkőzött emberi mivoltából. Jack sem helyeselte Mickék akkori viselkedését, úgyhogy amikor megírtam a Jet Set Jewel dalszövegét, semmi kifogása nem volt ellene.
Jack Bruce személyes kedvence a The Best Is Still To Come volt kiadatlan albumáról, amely egy jobb jövőben bízó ember szemszögéből íródott, és a zseniális muzsikus a depresszió ellenszerének szánta.
A méltatlanul ritkán emlegetett 1978-as mesterművön olyan elsőrangú dalok akadnak még, mint…
… az ifjonti szerelmi vágyakozásról funkos basszusfutamokkal ódát zengő The Boy…
… a húzósan laza és napfényes hangulatú Head In The Sun…
… az orrukat a más dolgába folyton beleütő szomszédokat a búsba elküldő Neighbour, Neighbour…
… a misztikus és gyengéd melódiákkal simogató Childsong…
… a basszusgitárosokat orgazmussal felérő audio-élményben részesítő prog rockos Please…
… a megkapóan melankolikus és felemelően romantikus power ballada Maybe It’s Dawn…
… a Mickey nevű Primrose Hill-i hegedűs különcről szóló Mickey The Fiddler…
… és a továbbálló kedvesről pszichedelikus mesét mondó She’s Moving On.
Aki tudni akarja, miért választotta a neves rockzenei szaklap, a Rolling Stone magazin minden idők 10 legjobb basszusgitárosa közé Jack Bruce-t, valamint arra is kíváncsi, hogy miért lett olyanok kedvence, mint a Rush Geddy Lee-je vagy a Black Sabbath Geezer Butlere, az mindenképp szerezze be ezt a zenei „ékkövekkel” teli lemezt.
