Old Time RNR Magazine

A dal, amely miatt nem ítélték el Willie Nelsont

2020. november 26. - Teakbois

nelson_35.jpg

A Blue Eyes Crying In The Rain egyike a férfibánatot heroikus önsajnálattal tálaló country műfaj legbúsabb örökzöldjeinek. 1947-ben írta Fred Rose, majd megannyi előadó vette fel repertoárjába, ám egyikük sem ért el vele akkora sikert, mint Willie Nelson, a country színtér legkeményebben füvező, ma már dédpapa korú szupersztárja (tőle származik a „miután meghaltam, sodorjatok belőlem spanglit, és szívjatok el” szállóige). Willie bácsi interpretálásában a nóta 1975-ben a képzeletbeli dobogó legfelső fokára hágott az USA country zenei slágerlistáján, 2010 novemberében pedig pont e dalnak köszönhetően nem került rács mögé a törvényekre öregen is fiatalos lazasággal fittyet hányó művész.

A Blue Eyes Crying In The Rain Nelson-félre verziója az énekes-gitáros Red Headed Stranger című 1975-ös konceptalbumán található, amely egy magányosan vándorló vadnyugati prédikátorról szól, akinek súlyos bűn szárad a lelkén: agyonlőtte csalfa feleségét és annak szeretőjét. Nelson úgy érezte, Rose szerzeménye illik a sajátjai mellé, ezért a lemezén e dal előadásával érzékeltette, mennyire hiányzik a prédikátornak halott neje. A sors iróniája folytán az eddigre már kiforrott egyéniségű és évente nóták tucatjait komponáló Nelson első alkalommal pont egy feldolgozással, a Blue Eyes Crying In The Rain-nel vívott ki magának listavezetői pozíciót. Ennek tudata nem tette boldoggá, sőt olyannyira elszomorította, hogy részben e dalt és annak letargikus hangulatát nevezte meg idővel elhatalmasodó alkoholizmusa okaként. 

Ha minden este el kell énekelned egy olyan letaglózó szerzeményt, mint a Blue Eyes Crying In The Rain, a színpadról lefelé jövet már alig várod, hogy hullarészegre ihasd magad.

willie_morgan_22.jpg Willie Nelson és Morgan Fairchild a Red Headed Stranger című filmben

Érdemes megemlíteni, hogy szem- és fültanúk beszámolói alapján ezt a számot énekelte Elvis Presley a halála napjának reggelén (a graceland-i házának zongoráján pötyögve kísérte magát), tehát ez az utolsó dal, amelyben hallatta a hangját. 1986-ban Nelson úgy döntött, hogy filmet forgat a Red Headed Stranger albumon elmesélt történetből (a főszerepeket ő és Morgan Fairchild alakította), a Blue Eyes Crying In The Rain-nek pedig az ebből vett képsorokból gyártottak videoklipet. 2010 novemberében az akkor 77 éves Nelsont a rend őrei előállították, mivel 170 grammnyi marihuánára bukkantak a Los Angelesből Texasba tartó turnébuszában. Eleinte úgy tűnt, Nelson felfüggesztett börtönbüntetést fog kapni, ám a bíró végül csupán 100 dollárnyi bírság megfizetésére kötelezte, valamint azt kérte tőle, hogy a tárgyalóteremben énekelje el neki a capella a Blue Eyes Crying In The Rain-t, ugyanis ez a kedvenc dala.

MÉG TÖBB RETRO:

Saját tűzharca ihlette Willie Nelson egyik fő slágerét

Waylon Jennings: Lemezfelvétel közben tartóztatták le a country éllovasát

Merrell Fankhauser és a rejtelmes sziget hangjai

Yes: Asztrális utazás a prófétával

Yes: Életrevaló igenemberek

Kansas: Topeka maszkos hősei

Az Aerosmith énekese nem tudta áramtalanítani a Kansast 

Lynn Carey: Oroszlánkirálynő közeleg!

Scorpion: A magyar Skorpiókirály bandája

Ted Nugent: A vadászó gitáros és a Nagy Fehér Bölény

Ted Nugent: Mesterlövész rocksztár a Miami Vice-ban (18+)

Don Johnson: Trükkös hekus és rocksztár

Amikor az Eagles gitárosa a Miami Vice-ban szerepelt

Fegyverbolond rocksztárok

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr1816301806
süti beállítások módosítása