Mérhetetlenül izgalmas megtapasztalni, hogy a különböző családi minták hogyan befolyásolják az élethez való hozzáállásunkat. Ráadásul az már személyiség kérdése, hogy ezeket a sémákat hogyan éltetjük tovább: ha az apám alkoholista volt, akkor vagy én is ezt a „problémakezelést” választom, vagy épp az ellenkezője lesz rám igaz: még az ittas ember látványát is kerülöm.

Ugyanannak a botnak a két vége, hiszen a viszonyítási pont ugyan az.

Akkor mi a helyzet a boldogsággal?

A boldogság, elégedettség érzése ragadós. Mint azt egy korábbi posztomban is megírtam, kutatások is bebizonyították, hogy az, ha a baráti köröd elégedett és boldog, az 25%-kal növeli az esélyét annak, hogy Te is az légy, illetve még a barátod barátja is hat Rád, azaz az ő boldogsága is 6%-kal növeli a Te elégedettségi szintedet. Gondoljunk bele, hogyan hathat ránk a családunk, akik születésünktől fogva meghatározták/befolyásolták a mindennapjainkat, ha a tagjai

• optimisták, támogatók, és a lehetőségeket keresik,

illetve a kedvezőtlenebb helyzet, ha ők

• pesszimisták, az akadályokra és problémára koncentrálnak, és szokássá vált a panaszkodás, lemondás, esetleg irigység, düh, elkeseredettség.

Tökéletes példa erre 2 csodás hölgy, akik hozzám járnak. Mindketten a negyvenes éveikben járnak, kimondottan csinosak, stílusosak, szórakoztató személyiséggel megáldottak, diplomások, felsővezetők.

Az egyikőjük, Rita azt a programot kapta, hogy „nehogy egyedül maradj, mindenképp legyen melletted férfi, és minél hamarabb szülj, nehogy unoka nélkül maradjunk.” Az intelmeket olyan szülőpártól kapta, akik nem szerették egymást, igazából nem is éltek együtt sokáig, mint 2 idegen állnak egymáshoz, a hölgy sosem látta őket a szeretet bármely formáját kimutatni, csak a felé támasztott elvárásokban értettek egyet. A válás után Rita az anyja mellett nőtt fel, aki a mai napig nem talált párra (akárcsak apuka a néhány évvel ezelőtti haláláig), de mintha ez sosem lett volna vágya. 

A másik hölgy, Panni ezzel szemben totálisan más közegben nőtt fel: a szülei a mai napig szerelmes tekintettel néznek egymásra, ölelkeznek, kézen fogva, összebújva andalognak esténként, nevetve főzőcskéznek, stb.

Anyuka rendben van magával nőként, sikerélményei vannak ezen a területen, és mindig azt mondta a lányának, hogy ez az alap. Ha valami érthetetlen ok folytán apuka elhagyná, ő biztos, hogy nem maradna egyedül, hiába tapossa már a 70-es éveit. És nem azért, mert rohanna új férfi után, hanem mert kvázi ő az a típus, aki vonzza a férfiakat és a boldogságot sugározza magából.

Talán nem véletlen, hogy míg Rita korábbi fő célja a pártalálás és stabil kapcsolódás kiépítése, gyermekvállalás volt – eddig egy 2 éves kapcsolat a maximum, illetve több szeretői viszony és szerelemhajszolás van a tarsolyban -, addig Panni 2 gyermek édesanyja, a magánéletében, házasságában boldog, és elképzelni sem tudja, hogy bármi történne, ez másképp legyen. Amikor elmondom neki, hogy sugárzik róla ez a szemlélet, és hogy ez mekkora ajándék, azt mondja „ja persze, biztos, hogy sosem lennék boldogtalan. Ha Gergő elhagyna valamiért, természetesen nagyon fájna, de tudom, hogy utána talpra állnék és újra rám találna a boldogság.” Akárcsak édesanyád, ugye? – kérdeztem. „Jaaa, tényleg. Igen, ez valószínűleg tőle jön.” - nevetett üdén a felismerésen.

És akkor itt jön a személyes felelősségvállalás és DÖNTÉS kérdése.

Akárcsak az alkoholista apuka példájánál: eldönthetem, hogy ugyanazt viszem tovább, vagy kilépek a sémából. Igen, Ritának SOKKAL NEHEZEBB, hiszen magának kell kialakítani új programokat, felállítani új viszonyrendszereket, megreformálni a gondolkodását. Fel kell ismernie és el kell fogadnia: bár a szülei boldogtalanul éltek, ehhez minden joguk megvolt, ez az ő dolguk, ehhez Ritának semmi köze, de ő dönthet másképp. Ő élhet másképp. Ő választhatja a boldogságot. MOST.

Alapvetően úgy gondolom, hogy a boldogságot sem hajszolni, sem ölbe tett kézzel várni nem kell/nem érdemes. A BOLDOGSÁGRA ALKALMASSÁ KELL VÁLNI. Ezért sem fogadok olyan klienseket, akik mellettem még 28 másik szakemberhez járnak, mert ott mérhetetlen kétségbeesés és boldogság/szerelemhajszolás van. Ott legtöbbször a hölgyeknek/uraknak eszük ágában sincs önvizsgálatot tartani és VALÓDI VÁLTOZÁST elérni. Ők csak ki akarják pipálni a párkapcsolatot és a családalapítást. Márpedig nem nehéz kitalálni, hogy aki rendben van magával, az nem fog összejönni olyasvalakivel, aki görcsösen, minden problémáját a párkapcsolatára kivetítve akar kapcsolódni. Tehát kicsiny az esélye, hogy a görcsös szerelemüldözésnek végtelen hepinessz lesz a vége. De persze hajrá, csak én nem ezt képviselem.

Ritával temérdek síráson, oldáson, felismerésen, programátíráson vagyunk túl. Már tisztán és harag nélkül tud a szüleire gondolni. Szépen lassan elhitte magáról, hogy értékes, imádnivaló nő, akinek nem az az egyedüli célja, hogy férjhez menjen és szüljön. Ki tudta mondani, hogy csak olyan kapcsolódásba megy bele, ami nem lemondásokkal, hanem örömökkel teli. Sőt, ha egyedül marad, akkor is teljes és boldog életet él. Erre 4 hónapja megérkezett az életébe Ádám, aki életében először úgy kezeli őt, mint a nagybetűs NŐ-t.

Rita esete is azt bizonyítja, hogy megéri megtanulni szeretni magad, és a boldogság eléréséhez a munkát először magadon kell kezdeni. Ha Te is elhatároztad, hogy ezt az utat választod, keress bizalommal! www.onkep.com