Futóbolondok és kalandjaik

Esik. Magányos alak áll egy utcai lámpa fénykörében, (Nem ledes, hagyományos, kör alakú fényudvarral) Krisztián az. Képe nyúlott, borostás, szemei körül sötét árkok.

Krisztián: - Bevallom, menekülök. És más is igaz. Tulajdonképpen minden.

Attól még, hogy futok, lehetek egy elcseszett figura. Állhat a háttérben szeretet, figyelemhiány, nárcisztikus önrajongás, asszociális hozzáállás, konfliktuskerülés, túlkompenzálás, függőség vagy annak kiváltása.

Attól még, hogy futok, bár jó módszer arra, hogy elvegyem a dolgok élét, lehetek boldogtalan, bánatos vagy dühös. Ahogy tüdőgyulladást nem lehet negróval gyógyítani, úgy a futás is csak azon problémák kezelésére alkalmas, amik nem nőnek túl bennünk.

Az a középéleti krízis, amim miatt újra futni kezdtem, csak addig volt leelőzhető, amíg fel nem gyorsult velem együtt és le nem előzött. Most már előttem halad és a hátán lévő szponzorfeliratokat olvasgatom. Fogimplantátum, büfögtetőgyógyszer, fosatótabletta, savlekötőpor, szemcsepp, vitaminkapszula, gyógyüdülés, SUV, inkontinenciabetét, fájdalomcsillapító, kenőcs, nordic walking, gyógyszertári ingyenújság. Meg zenekarok a nyolvanas és kilencvenes évekből.

Harcos vagyok, nem áldozat, küzdök, ez erőn felül sem gond. Csak tudjak küzdeni.

Aztán kifordul a bokám, kiesik a kezemből görcsösen szorongatott fegyverem és szembekerülök a nyomomban loholó összes szarral ami elől eddig jó ütemben el tudtam menekülni.

De hallga csak....

Vidám emberek csoportja érkezik, Krisztián hátra kilép a fénykörből.

 

 (Részlet: Heliga bitter (Szent Keserűség) - svéd kamaradráma

Írta: Krisztián

Fordítás: Tompahawk) 

 Egy hülye fotó miatt kezdődött.

Egy profi hülye fotó miatt. Buff és Krisztián Dimitri unszolására benevezett egy krosszfutásra, örömfutásra. Igazán jó nyári program. Vizes akadályok, megmászandó homok, sóder és kavicshalmok. AC/DC, I got the power. Úgy volt megbeszélve, hogy a vizesároknál ott lessz majd a profi Benő, a profi kamerájával, ők hárman meg egyszerre ugranak és csapják össze a sarkukat a levegőben. Volt egyenpóló is hozzá. Dimitri felesége, Mása intézte, nagy szponzorlogóval, jó minőségben. Úgy festettek benne, mint három lesoványodott katica. Ez egyedül Buffnak tetszett. Krisztián szerint túl piros, Dimitri szerint meg nem passzol az erőlködésbe ráncolt arckifejezéshez. Mása elfojtotta a lázadást azzal, hogy az esemény megengedi, sőt megköveteli az önpromotálás rikítóbb megnyilvánulásait, szóval csend, majd ha összemocskolódik, macsósabb lesz, addig meg kedves és vidám. Örüljenek neki, hogy nincs rajta csokornyakkendő minta. A vita le volt zárva.

Photo by Vince Russell on Unsplash

Eldördült a startpisztoly, a hármas nekilódult a vizesároknak, szép ívben felugrottak egy métert, összecsapták a sarkat és így összesen két méter magasról belezuhantak a tíz centi sekély vízbe. Valakinek túl mély lehetett a főpróba óta, vagy csak véletlenül elfolyt, mindenesetre leapadt, huszárosan sarokcsattintgató cimboráim pedig egy emberként szegték bokájuk az idő egyazon másodpercében. Három torok, három hang, három különböző megközelítés, amit igen nehéz lenne káromkodások mellőzésével leírni.

Dimitri úgy hisztizik, hogy beleüt a földbe úgy, hogy a másik felén Chuck Norris leesen a székről. Emiatt neki majd később a csuklóját is meg kell röntgenezni. Csak azért nem kérték fel Thanos szerepére a Bosszúállókban, mert féltek tőle megkérdezni, meg már amúgy is le van forgatva egy gyurmafigurával. Jobb is így, vele korhatáros lett volna. Kipüfölte egy darabon a gyepet, és akkor még ott azt hitte, mindezt csak azért teszi, mert ott abból az egy versenyből kiesett. Ha tudta volna, hogy az év hátralévő felének összes versenyéből kiesett...hm...ebbe most nem is merek belegondolni, nem úsztuk volna meg az univerzum felével.

Krisztián egy bölcs, elit stréber korrektségével próbálta kezelni a balesetet. Sajnálkozva mosolygott, vonszolta magát vissza a starthoz, a cuccokhoz, de azért még úgy tett, mintha biztatni akarná a mezőnyt, hogy érdekli sporttársai tövábbi küzdelme. Pacsizott, tapsolt. Aztán csak átvérzett a fehér hazugság, erőtt vett rajta a csalódottság és elhúzódott, hogy jóízűen kisajnálja magát. Többet tudott a bokaizületről mint Dimitri vagy Buff, így nem voltak illúziói. Azonnal depresszióba zuhant. Oké, Krisztián esetében a katatón depresszió sincs meg Cohelo idézetek nélkül, így még egyszer elmormolta kedvencét, mielőtt megnémult volna a nap hátralévő részére.

E?!

A harmadik döglött katica Buff volt, aki hamarosan megtanulja majd orvosától a gázlóizom helyét és ismérveit, és annak részleges szakadásának következményeit. De előtte még hazabiciklizett.

A változás....adhatunk neki előjelet, gyász, örömhír, veszteség, betegség, születés, szerelem, csalódás, fordulat, győzelem, vereség, bukás vagy kezdet, végeredményben minden változás, forgatókönyv szerint söpör végig rajtunk.

Lehetnek a fejezetek rövidebbek, voagy hosszabbak, de ott vannak, mi pedig temperamentumunk, tapasztalataink, adottságaink és képességeink szerint megírjuk ezeket.

Tagadunk. Ez egyértelmű. Amikor az alánk forduló boka szalagjai megfeszülnek, nem azt kiáltjuk, igen, hanem a nem valamely vulgárosított vátozatát használjuk.

Aztán nem hisszük el, hogy ez pont velünk, és hogy az tulajdonképpen súlyos.

Mindhárman megpróbáltak továbbfutni.

Aztán ismertek lesznek a tények, a láb nem visz tovább, a doktor rögzítést és pihentetést javasol.

A javasol szót ragadja ki és csűri csavarja majd a remény olykor ön és közveszélyes motorja bennük. A javasol azt jelenti: nem súlyos!? Nemde?

Óvatosan edzegethetünk. 

(Tévedések könyve)

Teljesen értelmetlen edzési kísérleteket tesznek. Mi a fene haszna van egy maratonfutó számára, ha négy kilométert biceg 7:30-as pace-el? Megőrzi a kondíciót? Nem. Azt bukod. Újra kell majd építened, de nem most, a félig gyógyult izületen. Az a teljesítmény, amit produkálni képes ilyen állapotban az ember az semmit nem ment meg a kondícióból.

Krisztián derekasan vergődött, uszodába ment, aqua joggingolt. Rosszabb lett tőle. Fitnesszstúdió. Attól is rosszabb lett. Amikor orvosától fizioterápia felől érdeklődött az kiröhögte és egy roppantul jól artikulált és tagolt mondatban megismételte neki: A terápia az, hogy csak semmi terápia. Rögzítve pihen, ez a gyógytoránja. Mivel a kezdeti sokk elmúlta után ismét önmaga volt, legalábbis már nem borította el, bénította meg elméjét az önsajnálat mérgerző végtelen ciklusa, okoskodott. "Óvatosan" edzegetett. Már nem orvoshoz ment vizsgálatra, hanem konzultálni ment a lábáról. Rendkívüli élmény volt. A dokitól megtudta, hogy van neki szárnya is, amit azonnal, ott helybe letörtek. Nem is szent volt, angyal, de most már megint csak szent...vagy inkább már csak mártír. Így aztán nem annyira konzultáció lett, mint inkább jó késői, három hetet késő elfogadása a tényeknek. A bokaizületet ennyire jól ismerő embertől igazi bravúr, a hosszútávú felfogás ultra csúcsa.

Buff ilyen esetekben mindíg Sárának panaszkodta ki magát. Jól esett neki az állat kiszámítható érdekbarátsága. A szarka bármit szivesen végighallgatott megfelelő jutalmazás ellenében. Egy marék dió áráért Sára közbevágás nélkül pszichoanalizálta őt és igazi reformerként soha nem írt fel antidepresszánsokat. Több hozzá hasonlóan bokaficamodott emer közé sem küldte sztorizgatni, pedig az lehet, hogy jót tett volna neki. Megmaradhatott mocros fasznak, az állat pedig megmaradt éhes számító állatnak. Ez lassan visszaterelte, elfogadtatta fele, hogy sérültnek lenni szintén a természet húzásai köze tartozik, és mint olyan, kiheverhető. Már csak ki kell heverni.

A keménység akkor jön igazán jól, amikor a földön vagy és cipőznek

(Az éccaka urai - Netes forrás)

Dimitri szipogva ölelte az egyetlen dolgot, amit ilyenkor biztonsággal ölelgetni szabad, a nyolcvan kilós boxzsákot. Már sajnálta, hogy olyan kemény volt hozzá, nem az ő hibája, nem az Everlast tehet róla, hogy Balfasz volt. Bal-fasz. Arra, hogy "bal" balkézzel egy alsó ütést, arra pedig, hogy "fasz" egy jobbegyenest küld a zsákra. Száz ismétlés. Csak úgy csattog a műbőr. Tudja, Chuck riadtan tekint fel valahol a föld másik felén, ellenőrzi, hogy a fémredőnyök le vannak e eresztve. Dimirí izzad, de nem lesz elégedett, akrmennyit és akárhogy is puffog,  minden mozdulat emélkezteti, hogy nem teljes, nincs 160%-on. Mása fut, ő meg főz otthon, meg a mosogatógépet pakolja.

Sikerült megnyújtaniuk szendvedéseiket a teljesen értelmetlen, kontraproduktív edzési kísérletekkel. 

- Juhé, már lement hat kilométer fájdalom nélkül! - jelentette be Krisztián egy reggel a konyhában, majd sziszegve, kávét kilötykölve lesántikált a lépcsőn.

- A bringázás még megy, ha nem felfelé kell tekerni. - volt Buff kompromisszuma, kár hogy hegyek közt lakott.

- Hát most, hogy már nem futom le magamról esténként azt az izmot, amit reggel felrakok, legalább kinézek majd valahogy a gyúrástól. - vigasztalta magát Mása már így is túl sok izmú óriása.  

Teltek a hetek, a természet végezte a munkáját. Eléggé komótosan. Nem úgy, mint gyerekként, mikor néhány nap és már nyoma sem volt egy-egy ficamnak. Öregebbeket lassabban, öregesen gyógyít az idő.

Krisztián kódolgatni kezdett, írt egy játékot. Most épp azon töpreng, kihez forduljon grafikáért és grafikus motorért. Drámát ír svédül (részlet fent) és régészetet hallgat távoktatásban.

Buff megjavította a biciklijeit. Meg a szomszéd gyerekekét is. Esténként pedig rendszeresen felsétált egy zsebnyi dióval Sárához.

Dimitri nézésétől megrepedt az üveg. Mása megfenyegette, ha továbbra is poszt traumást akar játszani egy bokaficam miatt, akkor ő közbelép. Megint orvoshoz küldi, még tagoltabban fog beszélni vele. És ez még csak a kezdet. Oké, amúgy is unta már ezt az egészet. Szauna, vacsora, jó film és alvás, ebben ezért annyira nagy lélekcsonkulás nem fedezhető fel. A hiszti akkor is hiszti, ha baromi nagy gorilla csinálja, úgyhogy észre kell venni magunkat, le lehet nyugodni, végig lehet játszani a Skyrimet.

Van egy mókusos gyerekdal, amiben a fiatal egyed, a mókuska, felmászik a fára, leesik, leesik, és kitörik a lába. Ott aztán jönnek a rokonok, hozzák a rétes bélest és a tortákat, amitől ő jobban lesz.

Buffnak nem hozott senki semmit. Keresték őt, a szomszéd gyerekek hoztak volna nekik tortát is konkrétan, de nem találták meg. Így jár aki nem otthon lakik. Hátizsákkal kóborolt az erdőben, bogyókon élt és műanyagszemetet gyüjtögetett. Télapó szakálla nőtt, gyümölcsöket és lopott zöldségeket evett. Megtanult őzül. Szarvasul nem mert, félt a finom kis jelentésbeli árnyalatoktól, ami tizenöt kilós agancsok estén eléggé fontos.

Egy napon hivatlanul, büdösen, négy kiló frissen szedett almával egy kenderszatyorban megjelet Dimitriéknél. Másához jött, mert a lényegi és fontos dolgokat mindenki vele intéztette,

- Tudnátok nekem nézni az ebayen egy használt fényképezőt? - Megáll az idő, két másodperc közötti ürben lebeg a mutató...fényképező? Meghogy miért Másának kell ezt intéznie? Buff informatikus. Egész nap számítógépes hálózatok egész tengerén navigál. De nem, Buff azután, hogy eleget tett munkaköri leírásában szereplő feladatok ellátásának, már ki is szállt a virtuális térből. Okostelefonja is csak azért lett, mert ingyen adták neki. Aztán csinált egy jó fotót Koplányi Péterről a foltos szalamandráról, amitől megbékült a gondolattal, hogy neki is legyen ilyen szara. A fotózás meg olyan, hogy nem ugyanaz az élmény, meg eredmény, amikor az ember ceruzavékony eszközt egyensúlyor kisújkörömnyi optikával, mintha fogna valamit, amit csakis fotózásra terveztek.

Photo by Jan Tinneberg on Unsplash

Aztán végül nem lett happy end. Egyáltalán nem viselik jól, még most sem. Buff egész okésan fotózik, Krisz játéka ötletes, Dimitri meg Conan. Jó próbálkozások, jobb mintha simán csak pszichotikusak lennének. Sajnos azonban, ha az ember egyszer futószívet növesztett, az dobogni fog a futásért és fájni fog ha nem futhat. Nem éri be terápiás foglalkozásokkal, marathonkiírás felolvasó estekkel, mások versenyeiről készült képekkel, futóújságokkal a WC-n.

Update: Tegnap Krisztián megint futott hat és fél kilométert fájdalommentesen...óvatosan edzeget, nem lesz itt gond!