Hamarosan itt a nyár vége
2020. augusztus 10. írta: Nightfallivy

Hamarosan itt a nyár vége

Most, ez a poszt gondolatokról fog szólni. Tehát nem érveket olvashattok, hogy például miért is érdemes letenni a jogsit. Remélem, ez nem szegi kedveteket. :) 

Augusztust írunk. Noha még nem ért véget a nyár, de az évszak utolsó hónapja előrevetíti, hogy nemsokára ideje köszöntenünk az őszt. Akár siettetjük az időt, akár nem, előbb-utóbb eljön a szeptember is.
Kérdezhetjük, hogy mit is jelentett ez a három hónap a saját életünkben? Mivel lettünk többek vagy esetleg szegényebbek ezen időszak alatt? Ha ennek az évszaknak vége, milyen változás veheti kezdetét? 

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a néhány hét nem az önfeledt vakációzásról szólt, hanem a koronavírus árnyékában telt el.

Meddig fogja a helyet foglalni az életünkben ez a jelenség? Ott van például a maszk kérdése. Noha, ebben a járványos témában ez egy kisebb dolog, mégis, az átlag ember ezzel szembesül a leghamarabb. Hiszen, míg kórházba talán be se teszi a lábát egyszer se, a boltokról ugyanez elmondható? Ha esetleg nem rendelkezik autóval és biciklire se pattan fel, hanem a tömegközlekedést választja, akkor is szembekerül az eltakart szájú emberek tömegével. 
Persze, vannak, akik ilyen-olyan okok miatt maszk nélkül mennek bevásárolni vagy mennek néhány megállónyit. Mások viszont, ezen tettük miatt szinte már máglyára küldenék őket. Kijelenthető, hogy a társadalmat megosztja a maszk kérdése. Hiszen egyik oldalt állnak azok, akik ódzkodnak a viselésétől, viszont mások hordják, mint a kis jó tündérek. Mindez mellett ez magával hozhatja azt a kérdést is, hogy mégis mennyire komoly ez az egész ügy? Lehet, hogy ti is ismertek olyan személyt, aki tagadja az újfajta koronavírus létét és csak koronahisztinek bélyegzi azt a sok intézkedést.

Reméltem egyébként, hogy az arcot takaró anyag lekerül az emberről hamarosan. Azonban, ha a híreket nézem, erre egyre kevesebb esélyt látok. Noha, nem mélyedek el ebben a témakörben, a címeket látom. Jól mondta nem egy ismerősöm, hogy a maszk még sokáig velünk lesz. Aki úgy dönt, hogy emiatt nem hajlandó tömegközlekedésben részt venni és boltba menni, nehéz helyzetbe került és abban is fog maradni jó ideig. 

Az ősz egyet jelent azzal, hogy az általános iskolákban, középiskolákban kezdődik a tanítás. Sok szülő gyomra talán összerándul a közelgő tanévnyitó miatt. Hiszen hiába kínálnak az áruházak jobbnál jobb akciókkal tolltartót, iskolatáskát, tornazsákot, ha a tanítás ismét digitálisan fog megvalósulni. Úgy gondolom, hogy a digitális oktatást nem felejthetjük el, a néhány hét múlva induló tanévben ismét találkozni fogunk vele. Sőt, ismét olvashatjuk, hallhatjuk az újabbnál újabb szigorításokat... legalábbis az esély adott rá.

Persze, fordulhatunk azon családok felé, ahol az áramellátás (és ezzel együtt a nethez való hozzáférés) nem megoldott. Ők hogyan fogják kipipálni az elektronikusan benyújtandó házi feladatokat? Addig örüljünk, ameddig mi nem evezünk ebben a csónakban. Éppen elég, hogy azok, akik ilyen körülmények közt élnek, ilyen helyzetben voltak-vannak-lesznek. Azonban, egyértelmű, hogy ha egy olyan házban, lakásban, ahol az áram-net nem jelent problémát, gondként jelentkezhet más: mondjuk két iskoláskorú jut egy számítógépre, vagy az otthon maradó szülőnek "home office" formában dolgoznia kell továbbra is, de közben a háttérben ott van a gyereke, aki egyedül nem tud tanulni még. 

Ezen a nyáron nem egyszer volt villámárvíznek nevezett természeti csapás, kiadós esőzés mellett. Elgondolkodom néha azon egyébként, hogy ilyen időjárás mellett hogyan tud az ember útra kelni, hogy bemenjen dolgozni? Hiszen hiába villámlik a közelben és tombol orkán erejű szél, hiába ömlik az eső, a munkahelyen meg kell jelenni és valamennyi órát oda kell adni az életünkből, a munkaadó számára.

Talán nem egy ember feltette a kérdést, hogy mégis, mit lehet szeretni 2020 nyarában? Noha, nem a szívem csücske ez az évszak, a fagylalt jó pontnak számít. Még a görögdinnyét is fel lehet írni a "jó dolgok a nyárban" listára. Strandolni nem szoktam, se koncertekre járni, így ezek nem tesznek hozzá az életemhez jelenleg. Azonban ezek is nehezen elfelejthető élményekkel gazdagíthatják az embert. 

Számotokra milyen pozitív események voltak a nyár folyamán? Mi volt az, ami miatt aggódtatok? Mit vártok az ősztől? 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor gyere Facebook oldalra, ahol értesülhetsz az újdonságokról. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://nightfallivy.blog.hu/api/trackback/id/tr7216120182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása