New England Patriots az én szememmel

A Cam Newton helyzet

2020. július 01. - topin

Miután a New England Patriots csapata nem szerződött újra Tom Bradyvel, szinte végigsöpört a letargia a szurkolók körében. Tény, hogy egy korszakos egyéniség távozott, aki meghatározta a csapat arculatát a pályán kívül is és belül is. Sokan sokfélét írtak erről a távozásról, ahogy én is kiadtam magamból, amit gondoltam az eset kapcsán.

A honi szurkolók zöme borzalmasan gyötrelmes szezont vizionált és a Pats.hu szezonmérleges szavazásánál kisebb viták után, kirobbantak az érzelmek is. Sikerült alaposan egymásnak esni a tagoknak. De akárhány vélemény legyen is, egy biztos, új időszak kezdődik a csapat életében.

camnewton.JPG

 

Én ebben az időszakban tökéletes opciónak gondoltam Jarrett Stidhamet, akiben a II.Tom Brady eljövetelét is eltudom képzelni. Na, nem abban a formában, ahogy a GOAT kiteljesedett, sokkal inkább egy olyan aspektusban, amikor a rászabott playbookot kimaxolja, vigyáz a labdára és évről-évre fejlődik. Ez gyakorlatilag egy kezdeti TB 2.0 szitu lenne, mert kezdetben ott sem várta a nagyérdemű, hogy abból a sztoriból a legnagyobb fog kiemelkedni a szemük előtt.

Az újonc varázsa

Stidham nem lesz a legnagyobb, ezt nehéz lenne belelátni. De egy olyan játékos, mint Jimmy Garoppolo, akivel tökéletesnek tűnt az átmenet a TB éra után, na egy olyan system fit megoldást, azért nem akkora földtől való elrugaszkodás vizionálni szerintem. Persze, nem véletlenül lett 4.körös Stidham. És egy 4.körös újonctól ritkán elvárás az, hogy a 2.évére kezdő legyen és megoldja a feladatok nehezebb részét is. Mert a Pats bizony jelen formájában nem a legjobb csapat a ligában, de még a konferenciában sem. Tom Bradyvel sem lett volna az, de vele azért a nehezebb szituációk megoldását inkább elvártuk volna a csapattól, mint nélküle. Egy saját megjegyzés Stidhamre, hogy sokkal előkelőbb helyen is kijöhetett volna a draftról, ha optimális a helyzet az Auburn-nél. Nem volt az, de erről majd a TC alatt, amikor Stidhamről értekezünk kizárólag.

Szóval a letargia jelentős méreteket öltött és csak páran maradtunk, akik az ellenállást képviseltük ebben a forradalmi újításnak ígérkező helyzetben, hogy egy NFL pályát még szinte nem is látott srácnak kellene a meggyengült rostert elnavigálnia a zavarosban. És az elvárás is ugye az egekben, mert kizárólag a Super Bowl lehet a siker. Erről is írtam már korábban, hogy ez eleve egy illúzió, és csoda, hogy átéltük valóságként ezt a majdnem 20 évet a csapattal.

A roster gyengülés avagy a nevek számítanak?


Mondjuk én eleve nem érzem annyira meggyengülve ezt a rostert, hiszen a secondary konkrétan a liga legjobbja. A CB sorunk nem változott, sőt JoeJuan Williamstől előrelépés várható. A Safety sorból pedig Kyle Dugger hozhat új felállásokat az egész védelemre nézve. De Adrian Phillips is nagyon hasznosnak tűnő láncszem mostanság. A linebacker sor megtépázódott ugyan, de Josh Uche elég hatékonyan épülhet be a rendszerbe és Bentley is megkaphatja a megfelelő terhelést végre. Így én itt sem várok akkora hanyatlást, amekkorát pusztán a nevek alapján gondolnak a szurkolók.

És itt el is jutottunk oda, hogy a név másodlagos. Ezt nekünk Patriots szurkolóknak kellene a legjobban tudnunk. Ahogy, az is másodlagos kit hol draftoltunk. Legyen szó hatodik vagy hetedik körös játékosról, vagy draftolatlan újoncról. Csak az számít mit tud hozzátenni a mi rendszerünkhöz és mennyire tudják az előnyeit hasznosítani és elmaszkolni a hiányosságait.

Sorolhatnám a meghatározó neveket, de azt hiszem Tom Brady, Julian Edelman, Wes Welker, Rob Ninkovich, Malcolm Butler,vagy akár  J.C.Jackson felhozatal is elég jól szemlélteti mire is gondolok. Senkinek nem kellő, máshol a kereten kívülre kerülő, vagy csak szituációs feladatokra használt játékosok, akik nálunk egytől-egyig közönség kedvencekké, a patriot way megtestesítőjévé váltak. Nem csak a játékukkal kivívva a megbecsülést, hanem amíg a csapat tagjai voltak, addig személyiségüket is imádták a népek.

Az új vezér?

 

cam_newton.JPG

Cam Newton személyében, most egy ilyen nagynevű, egykori csapatában ikonként tisztelt játékost tudtunk megszerezni. Akiért oda meg vissza voltak a Panthers drukkerek és nem véletlenül érdemelte ki az MVP címet. Nagyjából hasonló letargikus érzés lehetett őt elveszteni az offseason során, mint nekünk a GOAT-ot. Idén az új rezsimnél a rebuilding keretében járulékos veszteségként könnyebben megértették a távozását, hiszen SuperCam már 1,5 éve szenvedett a pályán.

Nem a játéktudása miatt, hanem a különböző nyavalyák okozta kínok miatt. Amik hol a passzolásban, hol a mobilitásban akadályozták. Jól mutatja a csapatra gyakorolt hatását és ikonikus mivoltát, hogy amikor már lépni se tudott, tehát a rá jellemző mobilitás teljesen oda lett, de még a dobásokba beleállni se tudott rendesen,sőt még vállproblémái is voltak, amitől a dobások ereje és pontossága sem volt NFL szintű már, nos akkor sem cserélték le és bíztak benne végsőkig. Cam Newton pedig összeszorított foggal vezette a csapatát igazi vezérként.

Pro és Kontra

Azért tartom ezt fontosnak, mert sokan az igazolás kapcsán már túlzásba esnek, és a megváltót látják benne, akivel újra él a Super Bowl remény. Vagy a másik végletként a karakterével nem szimpatizálnak és emiatt nem látják szívesen a Pats öltözőjében.

Azt gondolom mindkét tábor alaposan téved. Cam Newton nem egy karakterproblémás srác, akivel gondok lennének, aki ellazsálná a feladatokat és nem tenné bele a munkát. Ő egy igazi leader, aki bizony nagyon is illik a Pats öltözőjébe és egész biztosan be is áll mögé a csapat egytől-egyig, mert ő ez a típusú játékos. Így emiatt aggódni felesleges.

Már persze, ha egyáltalán pályára kerül. Ugyanis jelen helyzetben még nem Ő a csapat kezdő irányítója. Tudom lenyilatkozta, hogy cserének vagy mentornak nem akar elmenni sehova. Stidhamnél fényéveknél jobb megítélése van a múltja miatt. Azonban a jelene erősen kérdéses. Nem tudni mi a helyzet a vállával, mennyit sikerült veszteni a sebességéből. Persze, látjuk az edzés videókon dolgozik mint a csuda. De akkor ugyanezen alapon Sanu meg top5 WR lesz idén. Az ő edzésvideói se pitik. Persze Sanu is sokkal jobb lesz, mint volt tavaly, amikor sérülten annyira futotta csak akkor, sajnos. De edzés videóba ne lássunk bele többet az igyekezetnél.  Newton esetében sokkal fontosabb, mi van a vállával és a mobilitással.

McDaniels álma


Ha minden rendben van, akkor JMD-nek többszörös orgazmusa lehet, mert hasonló kaliberű futkorászós nagytestű QB az valami álom kategória neki. Ne feledjük Tim Tebow-t is ő vitte a Broncoshoz, jó korán kihúzva a drafton, biztos ami biztos alapon, nehogy más elvigye előle.

McDaniels tehát biztosan tud rászabott playbookkal előrukkolni, ami egy egészen új fejezet lenne a Patriots életében. Jöhetnek RPO, Read Option, Bootleg playek is tömegével, amik Bradyvel bele sem kerültek a játékok közé, vagy Tom áthívta őket, amikor behívta a koordinátor.

Ez tehát azt mutatja, minden szép és jó, megalapozott a hurrá hangulat. Részben egyet is értek, mert én magam is örülök Cam érkezésének. A Blog facebook csoportjában is elsöprő fölényben vannak a z örvendezők  62 – 13 arányban. Azonban én egyelőre nem azt látom, hogy most újra a csúcsokat támadhatjuk. Egyrészt mert szerintem Belichick rendszerével Stidham is képes lenne a csúcsra jutni, de legalábbis a küszöbig a Super Bowlig mindenképpen. Nem jövőre, hanem idővel. Jövőre Newtonnal sem vagyunk erre favoritok, mert a Chiefs,Ravens duó előbbre van jelenleg.

Viszont ennyi pénzért, akkor is megérte elhozni Őt, ha kiderül az orvosin vagy a TC alatt, hogy nem képes már NFL szintű játékra és a keretszűkítést sem éri meg. Vagy akár csak csere lesz Stidham mögött. Ez a veterán mimimumos szerződés alig több mint egymillióért, szinte érdemi halott pénz nélkül., ez annyira hatalmas lehetőség, hogy minimális beválás esetén is érdemes kockáztatni. Mit veszíthetünk? Konkrétan semmit. Maximum Stidham lesz a QB1 és vele megyünk neki a szezonnak. Én nem bánnám ezt sem. Nekem tetszene az egyszer már végigjárt út, a lesajnált QB-val és a nagy küzdelmes végjátékokkal, majd a kiemelkedéssel. Csapat szinten nyilván és nem egyén szintjéről beszélek.

De ha a szívemre teszem a kezem, akkor ennél az álomszerű forgatókönyvnél jobban járnánk, ha Cam Newton egészséges lenne és újra régi fényében tündökölne.

Kényszerhelyzet, de win - win szituáció


Beszédes lehet, hogy nem kapott egyetlen más csapattól sem ajánlatot. Tehát, hiába a dicső múlt, annyira nagyon nem látták benne a megváltást. A Panthers például Bridgewaterre cserélte inkább, mint kiderüljön mi a helyzet vele. Azért valamit csak tudtak arrafelé, ha ennyire nem kértek az ikonból az új rezsimnél.

Tehát Newtonnak olyan sok opciója nem volt, muszáj volt aláírni az egyetlen ajánlatot, ennyire olcsón is. Így ugye maradt esélye pályára kerülni és megnyerni a kezdő QB posztért zajló versenyt a felkészülési időszakban. És az 1 éves deal lehetőséget ad neki, hogy egy sikeres szezon után ismét előnyös, nagy szerződést köthessen. Akár a Patriots, akár másik csapat legyen is az ajánlattevő majd. A mostani szerződésbe bekerülő ösztönzők is maximum 7,5 milliós összegre jogosítanák fel, ami szintén messze van még egy közepes kezdő irányító fizujától is. Látható, hogy ő nem nagyon volt jó alkupozícióba. Ebben nagy mértékben közrejátszott az idei járványhelyzet is, hiszen nem tudott utazgatni csapatról-csapatra és megmutatni magát a stáboknak, csapatorvosoknak, hogy lehet rá számítani és minden rendben van vele. Tehát az is előfordulhat, hogy tényleg kifogtuk az aranyhalat és egy MVP QB elvesztése után, egyből egy másik MVP QB érkezik. Vagyis ez már tény, mert ez megtörtént. A kérdés, hogy szeptemberben is a csapat kötelékébe tartozik-e majd?

Ez a jelenlegi helyzetben tehát a csapatnak és a játékosnak is nagyon előnyös deal. A Pats nem veszíthet semmit, max kap egy a mostaninál komplexebb és NFL ready irányítót, vagy marad azon az ösvényen, hogy Stidhammel fut neki a szezonnak. Mindezt minimális összegért és akár egy esetleges 3.körös kompenzációs picket vásárolva ezzel. Hiszen ha Newton keretben lesz év végéig, és nem marad, akkor ezt is hozzácsaphatjuk az egyenleghez. Miután ismét megbüntették a csapatot és elvettek egy 3.körös picket, így ez akár jól is jöhetne majd. A másik oldalon pedig adott a lehetőség, hogy  week1 starter legyen és ezért harcoljon az edzőtáborban. Egy jó szezonnal pedig egyből visszarakhatja magát a térképre. Mindezt egy olyan csapatban érheti el, ahol egy győztes kultúra része lehet, ahol az NFL legjobb edzői közé tartozókkal dolgozhat együtt és ahol nagyon harapós, sikerre éhes elkapó egység áll a rendelkezésére, és nem mellesleg a jelenlegi helyzet alapján egy liga elit OLine védené. Kell ennél jobb hely a visszatérésre? Aligha..

A válaszra még várni kell

 
Már csak egyetlen kérdés maradt, amire keressük a választ, hogy kiderüljön mi lesz a Newton Patriots házasság vége, ez pedig sérült testrészek jelenlegi állapota.  A válasz vélhetően az edzések alatt elég gyorsan ki is fog derülni. Már persze, ha lesz szezon.

Ha viszont nem lenne, akkor  elmondhatjuk, hogy Bill Belichick kicsit több mint 1 millió dollárért vásárolt egy komp.picket. Mert ha Newton egészséges lesz 2021-re, akkor jövőre biztosan kap valahol majd egy szerződést. Az meg nekünk egy kompenzációs picket hozhat a konyhára legrosszabb esetben, akár a szezon nélkül is.

A bejegyzés trackback címe:

https://newenglandpatriots.blog.hu/api/trackback/id/tr8215977530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása