Zombi kertitörpék

zombitorpe01.jpg

Gagyi horrorfilm címe is lehetne, de ez a véres valóság. Fura mód a kanadaiaknak jutott eszébe, hogy keresztezzék a kertitörpéket a zombikkal, holott a kertitörpe olyannyira német találmány, hogy nagyjából minden harmadik lakosra jut egy kertitörpe.

zombitorpe05.jpg

Hogy miért ilyen sok, arra több elmélet is létezik, de talán a legmeggyőzőbb a Giccs, a boldogság művészete könyvben olvasható, miszerint státuszt jelentett a kertitörpe és eleinte csak a gazdagabb réteg tehette meg, hogy villogjon velük. De a középosztály is szeretett volna gazdagnak tűnni és ha ehhez a kertitörpén át vezet az út, akkor kellett a kertbe vagy kettő. A kertitörpe volt a hipszterség, viszont lassacskán mindenkinek volt már, következésképpen a menőség átfordult a giccsbe. Akinek már volt törpéje, az hülye lett volna kidobni, akinek nem szóltak, hogy ciki az is vett és az is aki előre megfontolt szándékkal giccseskedett. A folyamat vége a kertitörpe invázió, ami a mai napig kitart.

zombitorpe06.jpg

Így születhet igény az élőhalott kertitörpére, Freddy Kruegeresre, Texasi láncfűrészesre, vérmókusra, Gonosz halottas Ash-re - vagy Erdő szelleme törpe, függően attól, hogy valaki még a VHS korszakban látta a filmet. 

zombitorpe02.jpg

zombitorpe03.jpg

zombitorpe04.jpg

zombitorpe07.jpg

zombitorpe08.jpg

zombitorpe09.jpg

zombitorpe10.jpg

zombitorpe11.jpg

forrás



HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr2514639032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (3) 80s (2) 90s (1) adidas (1) ajándék (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (48) autó (11) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (2) bicikli (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) bowie (1) brand (2) bringa (1) bud (1) budapest (23) building (1) burberry (1) burnout (1) business (1) busz (2) bútor (4) celeb (3) cica (4) cicciolina (1) cipő (2) city (1) coaching (1) concept (2) csomagolás (1) dali (3) design (73) digitális (5) disney (1) divat (7) diy (1) drog (1) drón (2) elektromos (4) energia (2) építészet (16) esemény (2) étel (1) étterem (1) facebook (1) fair (1) fashion (1) felújítás (3) fenntarthatóság (22) ferenciek tere (1) festeszet (18) film (14) foci (1) fotó (13) frida kahlo (3) fun (12) future (4) gastro (1) geek (2) giccs (3) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (20) grafika (1) gyufa (1) hajléktalan (1) hajó (1) hazai (7) hazai pálya (21) hbo (1) hipszter (1) hollywood (3) horror (3) hype (2) IKEA (2) illusztráció (27) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) interjú (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (3) karácsony (1) képregény (3) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (17) kiszel (1) klasszik (1) klotild palota (1) könyv (8) környezetvédelem (19) kortárs (46) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreat (1) kreatív (38) kult (20) kultúra (24) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (3) landart (1) linó (1) living (1) logo (1) logó (2) lsd (1) magyar (17) mar (1) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (6) MOME (1) mome (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (68) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (3) notre dame (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) podcast (1) poket (1) pop (6) portfólió (1) poszter (5) programajánló (2) rajzfilm (4) recycling (1) refill (1) reklám (6) reneszánsz (1) retro (1) retró (7) robot (1) rubik (1) ruha (3) sport (2) starwars (2) stencil (1) street (3) street art (21) style (1) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (2) szürreál (2) szürrealizmus (1) társasjáték (1) táska (1) tech (4) tenger (2) természet (1) tervezőgrafika (22) timelapse (1) tipográfia (2) történelem (1) trash (1) trend (1) újrahasznosítás (3) újratöltés (1) urban (4) urban art (3) urbex (1) utazás (2) útkeresés (1) UX (1) v (1) varini (1) város (21) vásár (1) vespa (1) vicces (6) videó (5) video (3) víz (1) warhol (3) web (1) zene (5) zsolnay (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása