Egyszer volt, hol nem volt, az "agresszióhegyen" túl

gettyimages-683821088-612x612.jpgSok-sok évtizeddel ezelőtt, valahol a digitális „őskor” tájékán, amikor még televízió is alig volt, létezett egy rajzfilmekkel, bábfilmekkel, gyurmafilmekkel tarkított mesebeli világ, amely bár néha csak fekete fehérben pompázott a képernyőkön, de mégis tanulságos, vicces és vidám szórakozást nyújtott az akkori generációnak. Igen, azokról a hihetetlen mesékről beszélek, amelyek még nem arról szóltak, hogy mennyi vér folyik, ki öli meg a másikat, és nem szörnyekkel, zombikkal vagy intelligens robotokkal harcoltak megállás nélkül. A mesék nem voltak tele agresszióval, halállal, és a jó meg a „gonosz” már akkor is megvívta a saját kis csatáit egymással, csak másképp, más eszközökkel, és általában valami olyan tanulsággal szolgált a mese a végén, amely tanította valami jóra, hasznosra, emberileg értékesre az akkori gyermekeket.

Azok a régi mesék, a mostani generáció számára bugyutának, unalmasnak, mai kifejezéssel élve gagyinak számítanak már. A mai mesék nagy részében, már ha hívhatjuk még így ezeket a mai modern történeteket, ha nincs elegendő „horror”, akkor az már nem is látványos, ha valaki nem hal meg benne, akkor pedig egyáltalán nem is izgalmas, és ha nem káromkodnak eleget, akkor pedig nem is vicces. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen, ha megnézzük a valóságot, a való életet, amely minden irányból elsősorban az erőszakot, az agressziót, a katasztrófákat, a terrorizmust, a drámát vagy éppen a baleseteket és a halált, a kárörömöt és a rosszindulatot zúdítja a kor emberére, akkor adja magát a kérdés: hogyan lehetne más az igénye a mai fiataloknak, ha mindenhonnan ezt látják? Ma már biztos kevés gyermeknek lenne „izgalmas” egy Kis Vakond, egy Varázsceruza, egy Rumcájsz, a Tom és Jerry vagy egy Frakk és a Magyar népmesék, hogy magyar meséket is említsek. Nem mondom, hogy mai szemmel nem tűnik valóban némelyik régebbi mese elvontnak, és tényleg unalmasnak, de azért, ahogy most megjelenik a világszemlélet a képernyőkön, az sok esetben már „picit durva”. Lehet azt mondani, hogy ez egy másik kor, és egy másik generáció, akik már más tempóban, és más értékek alapján nőnek fel, bár az értékek szót már csak félve merem leírni. Sokszor eljátszottam azzal a gondolattal, hogy vajon mennyire tátott szájjal pislogtam volna én a 70-es 80-as években gyermekként – a szüleim nem kevésbé – ha a mai kor csak némelyik enyhén véresebb és agresszívabb meséjét kellett volna lefekvés előtt megnéznem az esti mesében. Azt hiszem nem sokat aludtam volna éjszaka, vagy ha igen, kérdés mit álmodtam volna. Ezt sosem fogom már megtudni, de az biztos, hogy a mai korban szülőként nem könnyű megválogatni azt, hogy milyen mesét, milyen rajzfilmet engednek megnézni a gyermekeiknek. A mai modern technika elképesztő ütemben fejlődik, és csak leesett állal figyelhetjük az újonnan megelevenedő képi világot. Olyan élethűen ábrázolják a mesehősöket, hogy ha szembejönnének az utcán, biztos elhinnék, hogy az valóság. Viszont még ezzel sincs baj, sőt, a technika fejlődése hozzátartozik a világunkhoz! Ellenben a médiában alig találni olyan műsort, amelyben nincs erőszak, agresszió vagy valamilyen komoly, mély dráma, és a mesék, a rajzfilmek témái is egyre kevésbé mondható gyerekbarátnak, enyhén megfogalmazva. Tetszik vagy nem tetszik, de be kell látni, hogy ez így része lett a mai világnak, ez tagadhatatlan. A mostani generáció ebben nő fel, és a szülők nincsenek könnyű helyzetben. Ha nem engedik megnézni gyermekeiknek azokat a műsorokat, amelyeket a többi szülő megenged a gyermekének, akkor annak is a gyermek láthatja a kárát, mert nem fog tudni esetenként bekapcsolódni az adott témáról szóló beszélgetésbe, sőt, még akár ki is csúfolhatják, hogy ő nem nézheti azokat a bizonyos „menő meséket”. Nem könnyű megtalálni a középutat. A mozifilmekbe ne is menjünk bele, és ha a kis piros karikás korhatárokat megnézik, bizony néha felakad a szülők szeme. Nem lehet burokban nevelni a gyerekeket, és a szocializálódásukhoz kell, hogy megtapasztalják a világ dolgait. Ellenben a fantáziájukat komolyan befolyásolja az, amit látnak. Sajnos ma már egyre kevesebbet is olvasnak, - a szüleik is - és így pont az a kreativitás veszik el a fantáziájukból, amely az alkotóképességet segíthetné a fejlődésben. A mai modern mesékben a jó szó szerint brutálisan harcol a mesékben a gonosz ellen, és nem azt értik meg a gyerekek ebből, hogy a végén a kitartásával, esetleg a tudásával, amit megszerzett, vagy a különleges képességével – ami ki tudja, hogy alakult ki benne - legyőzheti a gonoszt, hanem azt élvezik benne, hogy harcolnak, hogy fröcsög a vér, hogy tele van erőszakkal, ahogy a világ is. Nem a HŐS nemes, emberi értékeit, tulajdonságait, esetleg a tanulságot – már ha van benne – vagy a laza humort, vidámságot értékelik benne, hanem az erőszakot, az agressziót, a harcot. Szülőként ránk hárul ez a feladat, és ez egy komoly felelősség, hogy mennyit engedünk megtapasztalni gyermekeinknek a világ jelenlegi valóságosnak hitt meséiből. A szórakoztató elektronikai eszközök és a média több forrásból is lehetőség kínál. Sajnos azt tapasztalom, hogy az első videózás, az első digitális mese bevezetésének az ideje is nagyon koránra tevődött. Előfordult, hogy egy bevásárlóközpontban vagy egy étteremben azt tapasztaltam, hogy már pár hónaposan is a telefon, vagy más technikai eszköz képernyőjét „bámulták” tátott szájjal a babák. A technika része a mai modern világnak, és hálásak lehetünk a folyamatos fejlődésért, de tudni kell tudatosan használni és fokozatosan bevezetni a gyermekeink életébe. A figyelmet, a törődést, a szeretetet semmilyen technikai eszköz nem tudja pótolni, és ha hozzávesszük a mai modern mesék egyre ingergazdagabb és erőszakosabb mondanivalóját és megjelenítését, akkor el lehet gondolkodni azon, hogyan tudunk valódi értékrendet adni gyermekeinknek, hogy a mesék világát, amely fontos a gyermeki fejlődésben valóban mesésen élhessék meg

Ha hasonló témákban szeretnének cikkeket olvasni, kövessék a facebookon a Pol”lájk”, közösségi érték(t)rendek csoportot, vagy nézzenek be a blogomra: neoblogja.blog.hu