Világszerte ismertek olyan egyházi és világi ünnepek, melyeknek köze van a nyári napfordulóhoz. Az északi féltekén élő népek számára a nyár a meleget, a termés betakarítását és az érést hozza magával. A napforduló ünneplését azért is fontosnak tartják, mert a napok ekkortól, a nyár „közepétől” kezdenek el rövidülni. Az ünnep így az elmúlást, a tél közeledtét jelzi előre. Június 21-én az északi félteke leghosszabb nappalát és legrövidebb éjszakáját élhetjük meg évről évre. Ám Szent Iván éjszakája mégsem 21-ére esik, hanem 24-ére. Erre a csillagászat adhatja meg a magyarázatot. A nyári napforduló (nyárközép, midsummer) ugyanis az évnek az a pontja, amikor a Nap a legmagasabb delelési ponton áll az égbolton. A kétféle időszámítási mód, a tropikus (azaz a Földhöz viszonyított napállás) és a tényleges naptári évek közti különbség a felelős abban, hogy a napforduló a naptár meghatározása óta már előre lépte ezt a három napot.
Az ünneplést már a korai századoktól a nap előestéjén, éjjel kezdték. Tüzeket, máglyákat raktak, hogy minél messzebb űzzék az ártó szellemeket.
A tűzgyújtás, Szent Iván-éj Érden (2007). Fajkusz József fotója
A sötétség egy időre elveszítette hatalmát, és a fény diadalmaskodott.
„Virágos Szent-János,
Éjszakád világos;
Míg előtted leszek,
Tiszteletet tészek,
Csak addig világos,
Légy aztán homályos!”
Mivel az ünnep szimbolikája a fény és a világosság győzelmét fejezte ki a sötétség és a halál felett, az egyház erre a napra helyezte Keresztelő Szent János születése napjának ünnepét. Június 24-e a nyári napforduló napja, december 24-e pedig a télié. Két születés, a Keresztelőé és a Megváltóé. A Keresztelőé, aki a fényben született, és ezzel a fénnyel kereszteli meg azt, aki majd győzedelmeskedik a halálon. Így a keresztény szimbolikába is beillesztést nyert a fény és a sötétség küzdelme, az egyház ezért ünnepelhette a nyári napfordulót.
Keresztelő Szent János megkereszteli Jézust (szentkép) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Ha az ünnep Keresztelő Szent János születése napja, akkor miért tulajdonítják mégis Szent Ivánnak? Azért, mert az Iván név a régi magyar „Jovános, Ivános” alakból származik, illetve a „János” név szláv formájából. Az Iván eredetileg héber–görög–latin–orosz–magyar eredetű név, jelentése: ’Isten kegyelme, Isten kegyelmes’. Így már érthető, hogy Szent János havának Szent János éjszakája nem más, mint Iván napja, június 24-e.
Bár a nyári napforduló tűzünnepe sokak szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered. Valószínű, hogy az ünnep és a hozzá fűződő tradíciók átvétele a kereszténység igen korai, még bizánci hatás alatt álló korszakában történhetett meg, illetve esetleg korábban, a vándorlás ideje alatt ismerkedhetett meg a magyarság e szokásokkal. A Szent Iván-i tűzgyújtást M. Gavazzi etnográfus a délszlávok egyik jellemző közös kultúrkincsének tartja. Azonban ez nem ad feleletet az átvétel módjára. Egyházi kezdeményezésre történt, vagy pedig a régebben itt lakó szláv lakosságtól vettük át e hagyományt? Az egyház a tűzgyújtást és a kapcsolódó szokásokat néha pogány babonának nevezte, máskor azonban maga is részt vett bennük és szentesítette őket.
Egy 18. századi egyházi szerző, Melchior Inchoffer szerint a magyarok a 11. században, 1026-ban már gyújtottak tüzet Iván előestéjén, de ez a szemet kápráztató fénnyel és tűzgyújtással, a tűz körüli ugrándozással, tánccal pogány babonába fulladt.
Temesvári Pelbárt (1435–1504) magyarországi prédikátor egyenesen egyházi szokásként mutatta be a Szent Iván-i tűzgyújtást.
„Egyházi jelentésben az e napon szokásos tűzrakással azon percek idéztetnek elő, midőn Mária Erzsébetet megköszöntvén anyja méhében röpdösött, mintegy táncolt örömében János, avégett, mivel látni ugyan nem tudta, de érezte a Messiással megáldott rokonasszonyt, Máriát magához közel lenni, akinek születendő fia előtt fog útkészítő előkövet lenni. A tűz jelenti azt a buzgóságot, melytől János Jézus iránt égett.”
Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások, Budapest, Osiris Kiadó, 2000, 273. – Törzsgyűjtemény
M. S. mester: Mária és Erzsébet találkozása. In. Száz szép kép – Magyar Elektronikus Könyvtár
Telegdi Miklós prédikátor 1577-ben a Szent Iván-i tűzről szintén mint az egyház által helyesnek tartott emlékszokásról szólt. Így érthető, hogy a későbbiekben az ünnepi és örömtüzeket általában is Szent Iván tüzének nevezték, a június hónapot pedig Szent Iván havának.
A 19. század végéig szinte nem volt olyan falu Európában, ahol ne lángoltak volna fel a nyárközépi tüzek. A tűzgyújtás a II. világháborúig magyar nyelvterületen sok helyütt élő szokás volt, mely aztán a rendszerváltás után éledt újjá hazánkban.
A következő kép Bujákról mutat be egy példát a 20. század első feléből:
Korabeli plakát hirdeti részletes programtervvel a tárnoki Öreg-hegyen tartott eseményeket 2007-ből:
A Szent Iván-éjhez számos hiedelem, szokás kötődött az évszázadok során, szerencsehozó és baljóslatú egyaránt. Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik: hatalmas örömtüzek gyújtása, a szántóföldek megkerülése égő faágakkal, lángoló kerék legurítása egy magaslatról. Bod Péter (1712–1769) református lelkész a következő jellegzetes Szent Iván-napi szokásokat említi meg Szent Heortokrátes című művében és a Históriákra utat mutató Magyar Leksikonban:
„Ezen a napon pedig ilyen dolgokat szoktak cselekedni: A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése. Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak.”
Tátrai Zsuzsanna–Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások, Budapest, Mezőgazda Kiadó, 1997, 128. – Törzsgyűjtemény
A tűzugrás szokása hazánkban délszláv közvetítéssel terjedt el. A tüzet nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is át szokták ugrani. A pogány hagyományban a tűz egyrészről napszimbólum, tehát a nap megújhodását kívánták elősegíteni a tűzgyújtással, másrészt pedig a megújulás szimbóluma. Aki átugrotta a tüzet, az megtisztult, új erőt kapott. A tűzugrást azért végezték, hogy a nap mindig olyan magasra ,,ugorjon”, mint ezen az éjen (analógiás mágia). Az éjszaka és a tűz mágikus bűbáját hatásosnak gondolták mind az aktuális szerelmekre, mind az eljövendőkre: a szerelmeseknek együtt vagy külön-külön kellett átugraniuk a szerencsét hozó lángok felett, melyek így messze űzték tőlük a rosszat.
Tűzugrás Érden (2014). Fajkusz József fotója
Úgy tartották, hogy a Szent Iván-i tüzek egészségvarázsló jelleggel bírnak. A tűz átugrása is kaphatott ilyen értelmezést, illetve a felette füstölt különféle növények ezáltal nyertek gyógyító erőt. Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmulasztására vagy megelőzésére. Egyes helyeken a határban rakott tüzet háromszor kellett átugrani, hogy Szent János közbenjárásával a Szentháromságtól kegyelmet nyerjenek.
Szent Iván-éji rendezvény Nagyvenyimben, a Szent Bernát Arborétumban (2019). Meghívó – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Szokás volt még, hogy Szent Iván előestéjén ágat tűztek a tyúkólra rontás, boszorkányok ellen. Kutak, források vize körül füstöltek, hogy a sárkányok, kígyók mérgét elűzzék. Egyes falvakban Szent Iván napjához gyümölcsevési tilalom kötődött. Úgy tartották, aki ezen a napon gyümölcsöt eszik, annak baj éri a kisgyerekét. Az 1930-as években Csíkszentdomokoson Keresztelő Szent János napján és éjjelén a gyermekek „jánosoltak”, más névvel „angyalkáztak”. A szereplők búzavirág-koszorút hordtak. Az almafa alatt ült a leány – akit általában Márton Szép Ilonának neveztek –, és koszorút kötött, énekelt. Ebben a szituációban következett be az égi jelenés, a Bárány (Krisztus) megjelenése, a túlvilágra való elragadás.
Napjainkban nyárközép, azaz Szent Iván napja a skandináv és az északi országok nagy részében nemzeti ünnep, számukra az év egyik legfontosabb napja. Magyarországon az 1990-es évektől részben felélesztették a régi szokásokat.
Június 24. – Szentiván éj a Szépasszony-völgyben (2011), Jelzet: PKG.2012/64 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A fellobbanó tüzek mellett a nyugati országokhoz hasonlóan az e naphoz közeli szombaton Magyarországon is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, melyhez az Országos Széchényi Könyvtár is évente csatlakozik változatos programokkal, kiállításokkal, a Szent Iván-éj szellemében.
- Dömötör Tekla: Magyar népszokások, Budapest, Corvina Kiadó, 1972, 39–40.
- Dömötör Tekla: Régi és magyar népszokások (Néprajz mindenkinek 3.), Budapest, Tankönyvkiadó, 1986, 67–72.
- Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások, Budapest, Osiris Kiadó, 2000, 273–274.
- Szent Iván-nap, In. Magyar néprajzi lexikon, IV. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981., 661–665.
- Szent János miért Szent Iván?, Kaposvár most információs portál, 2015. 06. 23.
- Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások, Budapest, Mezőgazda Kiadó, 1997, 127–136.
- Vasné Tóth Kornélia: Szent Iván-éj hazánkban és külföldön. Az ünnep hagyományai az érdi kistérségben (Könyvtári Információs Füzetek), Érd, Csuka Zoltán Városi Könyvtár, 2007, 3–41.
Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
