„romlani kell, kijavulni...”

2021. május 14. 07:30 - nemzetikonyvtar

Harmincéves Tandori Dezső KOPPAR KÖLDÜS című kötete

Tandori Dezső több mint ötven évet felölelő pályája során nemegyszer okozott megdöbbenést a hazai irodalmi közönség számára. A Töredék Hamletnek (1968) című debütálókötete – rendhagyó módon – rögtön a korszak irodalmi megújulásának meghatározó alakjává avatta a szerzőt. Második kötetét, az Egy talált tárgy megtisztítását (1973) pedig sokan a legkiemelkedőbb hazai neoavantgárd, illetve az első jelentős posztmodern verseskötetként tartják számon. Nem csekély feltűnést keltett a hetvenes évek végének „szonettező korszaka”, továbbá az olyan játékos elemek és sajátos világok beemelése alkotásaiba, mint a lóversenyek, a játékmedvék, a verebek vagy a gombfoci. Azonban e rendkívül gazdag és sokszínű pályán belül is különleges helyet foglal el az 1991-ben megjelent KOPPAR KÖLDÜS című kötet.

2_kep_5.jpg

Tandori Dezső portréja. A kép forrása: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép eredeti megjelenési helye: Pannon Enciklopédia. Magyar nyelv és irodalom. Szerk.: Sipos Lajos, Budapest,  Dunakanyar 2000, 1996, 387.

Kőrizs Imre felveti, hogy a szerző költészetére érdemes az elhallgatás és a megszólalás közötti hullámjelenségként tekintenünk. Amennyiben az elnémulást – ahogy maga Tandori is – úgy fogjuk fel mint magában a műalkotásban artikulálódó jelenséget, alighanem a KOPPAR KÖLDÜS az elhallgató periódusok legsarkalatosabb, legradikálisabb pontja az életműben. A kötetben következetesen végigvitt nyelvroncsolás, mely még az érthetőség és értelmezhetőség keretein belül hagyja a szövegeket, a művészi és egyben a nyelvi kifejezhetőség határterületeire vezeti az olvasót, hogy a záróverssel aztán a visszautat is megmutassa. A Tandori-életműben egyébként is kiemelt szerepet betöltő Londoni Mindenszentek című alkotással Bedecs László szerint „az újfent az elnémulás határáig jutó költő visszanyeri a formát és a nyelvet a költészete számára”.

Londoni Mindenszentek, Szpéróval mit üzentek?
Kell-e a régi kabátja, e tollal vár odaátra?
Vagy ha csupán halogatja, kalitkám egyre kiadja:
jók-e az égi lakók így, támad-e támogató frigy?
...Nézem a gépen a szárnyat, ahogy lenn föl-s-le-se járnak,
nézem, ahogy  – feketülvén – kékbe fehérül az örvény;
hallom, a gép, robajával, vinne – nem átra – magával;
integetek... fogy a vodkám... látom is így: ugye – ott – lám...
Innen azért egyelőre nem illek az égi mezőbe;
romlani kell, kijavulni... De kell-e a télre a hol-mi?
Mindenszentek, Szpérót kérdem: amúgy... az... a vég volt?

Tandori Dezső: Londoni Mindenszentek. In. Uő.: KOPPAR KÖLDÜS, Budapest, Holnap, 1991. – Törzsgyűjtemény

A nyelvvesztés és visszanyerés folyamata a KOPPAR KÖLDÜS esetében a szövegek témájával, vagyis az útleírás tartalmi kereteivel is összefügg. A cím négy városnév rövidítését rejti: Koppenhága, Párizs, Köln és Düsseldorf kezdőbetűit. Ezekből áll össze – már a kötetre jellemző rontott magyar nyelven – a versekben megszólaló hang önmegnevezése. A lírai én kopár koldusként bolyong az idegen világvárosok szállodáiban, múzeumaiban, templomaiban, ám az utazás nem ön- vagy világfelfedezést jelent számára, sokkal inkább az én és a valóságtapasztalat elvesztését, széttöredezését és elidegenedését mutatja fel. Erre az eltávolodásra és roncsolódásra reflektál a szövegek sajátos nyelve is. Végül a líra, a nyelv és az én végpontjaihoz elérkező megszólaló a kötet utolsó előtti versében mond búcsút a bejárt idegen városoknak és egyúttal a kopár koldus alakjának.

„Ut holnap ut olsover s ma. […] o becsomgalva levegbe KOPPAR KÖLDÜS part ö kopparköldüs otmard / nagygazdsg vilg vilag nagy napfny zoöld kopenmaghn dfüseldrf koüöln / pars paris”

Tandori Dezső: PANTALEON SZEVERIN ISTEN EM MAR UTOLSONAJP HOLNAP MARUTAJZ. Részlet. In. Uő.: KOPPAR KÖLDÜS, Budapest, Holnap, 1991. – Törzsgyűjtemény.

A visszatérés a záróvers, a Londoni Mindenszentek hexametereiben teljesedik ki, mely költemény jelentőségét Keresztury Tibor úgy foglalja össze, hogy: „Egy nagy vers Tandori azon főművei, világítótornyai közül, melyek összerántják egésszé a törmeléket, s közben – mellékesen mintegy – ledarálják zsemlemorzsává, majd újra összerakják az ilyesfajta kalandokra kellőképpen érzékeny és nyitott befogadót. Levisz és felemel.” A vers, és egyúttal a kötet valóban a végleteket kutatja és eközben olyan radikális költői kísérletet végez, melyhez hasonlót alig találunk a magyar irodalomtörténetben.

Felhasznált irodalom:

Csondor Soma (Kutatásszervezési Osztály)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr2616523276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása