Gróf Széchényi Ferenc, Széchenyi István atyja kora egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb főura, a magyar kultúra kiemelkedő mecénása és a magyar nemzeti könyvtár, a nevét viselő Országos Széchényi Könyvtár, megalapítója 1754. április 29-én született a Sopron megyei Fertőszéplakon. Halálának 200. évfordulójáról 2020 decemberében emlékezünk meg. (1820. december 13-án hunyt el Bécsben.)

Gróf Széchényi Ferenc, a könyvtáralapító – Johann Ender festménye, 1825

Széchényi Ferenc már tizennyolc éves korától, a bécsi Theresianumban 1772-től folytatott tanulmányai idején a könyvkultúra elkötelezett hívévé vált, ahol a neves jezsuita könyvtártudós, Michael Denis volt a mestere. A fiatal gróf 1774-ben, fivére, József halála után örökölte a családi birtokokat, s Festetics Juliannával 1777-ben kötött házassága révén azokat tovább gyarapította. A családi birtokok ügyeinek intézése mellett kezdettől fogva nagy gondot fordított az elődöktől átvett horpácsi kastélyban található könyvtárra. A családi bibliotéka rendezésével és további gondozásával először Hajnóczy Józsefet (1757–1795), az 1779 elején szolgálatába lépő fiatal ügyvédet bízta meg.
A kezdetben II. József reformpolitikáját elkötelezetten támogató Széchényi 1786-ra meghasonlott a magyar alkotmányosságot több ponton is veszélyeztető jozefinista elvekkel, megbetegedett, és erre hivatkozva ugyanez év augusztusában benyújtotta lemondását addig viselt hivatalairól. 1787 májusában közel egy évig tartó európai utazásra indult felesége, Festetics Julianna és titkára, Ribinyi János társaságában Csehországon, Németországon és Németalföldön át Angliába.

A prágai Óváros tér – korabeli ábrázolás 1793-ból

Útja során a politikai berendezkedés és a gazdaság tanulmányozása mellett elsősorban tudósokkal ismerkedett meg, könyvtárakat, akadémiákat, múzeumokat látogatott meg, ennek során kapta az első ösztönzéseket a könyvgyűjtésre és a majdani könyvtáralapításra.
Széchényi Ferenc élete során számos magas közhivatalt töltött be, emellett mindvégig a magyar irodalom és tudomány elkötelezett híve és mecénása volt: magyar írók, költők, tudósok egész sorát támogatta anyagilag, műveik kiadását segítette, irodalmi és tudós társulásokat pártfogolt. Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Pálóczi Horváth Ádám, Révai Miklós, Tessedik Sámuel csak néhány név közülük, de a korabeli magyarországi kultúra minden területén rábukkanunk a főúr értő és adakozó támogatására.
Az 1790/91. évi reformországgyűlésbe aktívan bekapcsolódó Széchényi Ferenc az 1790-es évek elejétől vált elkötelezett könyvgyűjtővé, az évtized közepétől kezdve pedig már tudatosan a hungarikagyűjtés állt érdeklődése középpontjában. Az 1790-es évek közepétől formálódott meg benne a könyvgyűjtés nemzeti eszméje, amelyben döntően a prágai egyetemi könyvtár igazgatója, Karel Rafael Ungar példája inspirálta. Addig összegyűjtött könyvtárát tudatosan hungarikagyűjteménnyé kezdte tovább fejleszteni, s ennek érdekében kialakította az ún. legteljesebb hungarikagyűjtés koncepcióját: a Magyar Királyság területén (Erdélyt és Horvátországot is beleértve) élő és alkotó bármely szerzőtől származó, bármely nyomdatermék, valamint a külföldön megjelenő bármely nyelvű, Magyarországot és a magyarságot érintő kiadvány megszerzését. Széchényi magán könyvgyűjteménye bővítése érdekében kiterjedt könyvügynöki hálózatot épített ki a magyarországi értelmiség soraiból: írók, tudósok, hivatalnokok, papok, könyvkereskedők fáradoztak – néha sokévnyi kutatómunkával és kiterjedt levelezéssel – első kiadások, egy-egy értékesebb nyomtatvány vagy kézirat felkutatásán. De német és osztrák könyvkereskedőktől is tömegével vásárolt könyveket a gróf, tekintélyes összegeket áldozott a hungarikakönyvtár létrehozására.

Az 1790-es évek végén felismerte, hogy az általa összegyűjtött könyvanyag úgy őrizhető meg, úgy válik igazán jelentős értékké a magyarországi tudományosság számára, ha rendszerezi és kiadja nyomtatott katalógusát. A könyvkatalógus kiadásával az a fő cél lebegett a szeme előtt, hogy a tudományos világot tájékoztassa gyűjteményéről és példát adjon a további gyarapításra. Az 1799–1800-ban nyomtatásban megjelent Catalogus Bibliothecae Hungaricae első három kötete – a kétkötetes betűrendes jegyzék és a szakrendi mutató – első ízben foglalta össze a Magyarországon megjelent nyomtatványok és a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok megközelítő teljességét.

A nagyszabású könyvgyűjtéssel egyidőben Széchényit az 1790-es évek második felében már foglalkoztatta a könyvtáralapítás terve. 1802-ben látta alkalmasnak a politikai és közéleti helyzetet arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket egy Országos vagy Nemzeti Könyvtár megalapítására. Szándékát, hogy saját könyvgyűjteményét a nemzetnek kívánja adományozni, I. Ferencnek felségfolyamodvány formájában, márciusban nyújtotta be. A király 1802. június 23-án kibocsátott határozata jóváhagyta a felajánlást.

Széchényi 1802. november 25-én adta be az alapítólevelet az udvari kancelláriához – e napot tekintjük a magyar nemzeti könyvtár alapítása napjának –, s a 26-án keltezett királyi oklevél azt minden pontjában jóváhagyta. Széchényi gyűjteményét 'A gróf Széchényi család Magyar Könyvtára' (Bibliotheca Hungarica Familiae Comitum Széchényi) néven ajánlotta fel a magyar nemzet javára. A korabeli latin nyelvű elnevezések, Bibliotheca Hungarica Széchényiano-Regnicolaris vagy Bibliotheca Hungarica Nationalis Széchényiana később a hivatalos használatban így rövidültek: Bibliotheca Széchényiano-Regnicolaris, vagyis a mai nevén Országos Széchényi Könyvtár.

Deák Eszter