Irwin Shaw regényét olvastam a legutóbbi áramszünet alatt - a legjobb könyvet a második világháborúról. Nálam a legjobb háborús regény címért is versenyben van a „Csendes Don”-nal, és ahogy ez utóbbi Nobel díjat ért szerzőjének, Solohovnak, Irwin Shaw eposza is megérdemelte volna.
Hatalmasan hömpölyög ez a hihetetlenül sokszínű, részletgazdag, mozgalmas, remekül megírt történetfolyam. Az, hogy Shaw maga is résztvett az európai harcokban részben magyarázza csak a helyszínek bemutatásának, és a párbeszédeknek a hitelességet erősítő elképesztő alaposságát: Nyilván sok résztvevőtől gyűjtött még információkat mielőtt megírta és 1948-ban közreadta volna a művet. Az amerikai közkatona-főszereplő - Noah Ackerman – megalkotása volt a "könnyebb" feladat, a nagyobb bravúr a másik oldal főszereplőjének, Christian Diestl őrmesternek a megrajzolása. Nem tudni, hogy a könyv (osztrák-)német főszereplőjének alakját egy emberről, vagy több (hadifogoly?) katonáról mintázta-e, de az biztos, hogy őt (őket) nehezebb volt rávenni, hogy ilyen mértékben együttműködjenek vele. Sorsán (sorsukon) keresztül mélyen bepillanthatunk a hitleri Németország hadseregének életébe, meglepően alaposan kidolgozott életrajzokkal – párbeszédek tömkelegével hitelesített - személyes történetekkel, csatajelenetekkel…
Shaw maga is megjelenik a regényben, ő a harmadik főszereplő (Whitacre), de a másik kettőhöz képest kevésbé kidolgozott, kevésbé érdekes figura, így aztán – talán tudatos választás eredményeképpen – inkább csak 2+1 főszereplőről beszélhetünk.
Szigorúan csak felnőtteknek ajánlanám. Nem is annyira a szexjelenetek, hanem az iszonyú mészárlások, kínzások (szemkinyomásos vallatás), és egyéb borzalmak (Hardenburg hadnagy – több jelenetben is) miatt, én már főiskolás voltam, amikor először olvastam, de megterhelő volt így is.
Kis vigasz, hogy a legnagyobb szörnyűségeket is képes elfeledtetni pár pillanatra néhány kedves, gyertyafényes emberi történet - a legbájosabb Noah és Hope szerelmének története. A regény első harmadában van ugyan, de hát vissza lehet ide lapozni, ha a borzalmaktól bűzlő háborús pokolban levegő után kapkod a lelked. Én jópárszor megtettem, mindig segített.