Drága Julcsika néni! Anyukám nagyon beteg, nem tud dolgozni és a gyógyszere nagyon sokba kerül. Tudnátok-e Péter bácsival segíteni? Pár ezer forint is sokat számítana.

Szeretettel, Bélus

Béla még egyszer átfutotta az üzenetet, majd rákattintott a papírrepülős ikonra a messengerben.

Nem szívesen kért kölcsön rokonoktól, de most muszáj volt. Azt sem tudta, hogy visszaírnak-e. Legutóbb az érettségi előtt, a ballagásakor találkozott velük, amikor azok ezért leutaztak hozzájuk Miskolcról. Ennek már 7 éve volt. Nem tartotta velük a kapcsolatot. Tudtával az anyja sem, mert az apja családjához tartoztak, az érettségije után pedig az anyja azonnal bejelentette, hogy elválnak az apjával. Pocsék nap volt. 

A mai is pocsék, ugyanis belekeveredett egy óriási hülyeségbe, így életbevágóan fontos volt, hogy túlélje ezt a hónapot. És nem átvitt értelemben, hanem szó szerint. Még az anyjának sem merte elmondani az igazat. Tuti, hogy szívinfarktust kapott volna.  

Azért megpróbált tőle is kérni egy keveset, de az anyja, Ágota, már ismerte. Tudta, hogy a fia ujjai között könnyen elfolyik a pénz, és Béla biztosra vette, hogy anyja el is hiszi azokat a hirtelen szőtt tündérmeséket amelyeket csajokról, külföldi koncertekről talált ki, hogy megmagyarázza, miért tűnik el a fizetése pillanatok alatt.

– Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér! -- mondta tegnap az anyja. -- Ha éhes vagy, adok neked enni, de pénzt többet nem kapsz tőlem, mert csak elherdálod! – szögezte le kisebb szóváltás után. Ekkor már tudott róla, hogy a fia ennek is tartozik, meg annak is, kisebb nagyobb összegekkel. 

Na bezzeg, ha tudott volna mindenről! 

Bélának volt egy, az édesanyja előtt jól titkolt szokása. Szerette a szerencsét, viszont mostanában a szerencse nem igazán jött el hozzá. Korábban többször is nyert kisebb összegeket kaparós sorsjeggyel, de most napok óta csak a balszerencse kísérte minden lépését.

Szintúgy a kártyával. Előbb csak néhány ezer forintokat vesztett, majd tízezreket. Kiszállni azonban nem tudott, mert – botor fejjel – épp azoktól vett fel kölcsönt, akik épp nyerésben voltak, s velük nem lehetett kukoricázni. Jól tudta.

Bélának valaki Rácz urat ajánlotta azzal, hogy az éppen a bajbajutottak anyagi gondjain segít. Azokon, akik a banktól nem kaphattak kölcsönt. Igaz, Rácz úr kemény feltételeket támasztott, s a heti törlesztőrészletekért és a napokra számolt kamatokért Rezsőt, a nyugállományba vonult bokszolót küldte, aki változatos módszerekkel hajtotta be az adósságot.

Béla csak utólag értesült Rezső meggyőző hatékonyságáról, s az azokat kísérő törött ujjakról és orrcsontokról. Bár azok kisebb összegek után jártak. Egy, a Béláéhoz hasonló esetről beszélt ugyan valaki, de az adóst azóta sem látta senki. 

– Nyugi, lehet, hogy csak elköltözött egy másik városba vagy külföldre, vagy… annál is távolabbra… - emlékezett vissza Béla a beszélgetésre, amelynek végén informátora keresztet vetett és egy pillanatra feltekintett az égre..

Lelki szemei előtt feltűnt a félelmetes hírű bokszoló közeledő alakja, akinek a múlt szerdán éppen csak tudott törleszteni. Éppen. Azt is csak abból a pénzből, melyet a nagynénje, Mariska néni ruhásszekrényében rejtegetett búzavirágos faládikójából emelt el.

Persze az még aznap este észrevette mi történt, s mivel csak ő járt nála csúnyán össze is vesztek. Béla hiába kért bocsánatot és ígérte, hogy amint lehet visszafizeti, nagynénje kérlelhetetlen volt. 

Este az irodaház takarítása közben, a munkahelyéről hívta fel a nagynénjét, de csak veszekedésbe torkolt a hívás. Mariskának tele volt a hócipője unokaöccse több éves ügyeivel. Így, amikor Béla azt javasolta, hogy a gyermektelen Mariska fizesse ki neki majdani örökségét, nagynénje meg sem tudott szólalni a döbbenettől, majd, amikor mégis rátalált a megfelelő szavakra, hidegen bejelentette, hogy Béla nem kap tőle semmit. Sem most sem a jövőben. 

A fiú szeme előtt hirtelen lepergett a mostanra már mindennapossá vált rémálmai egyik legfélelmetesebb pillanata. Rezső izmos és egyben göcsörtös keze… az ujjai,... ahogy kezében tart egy kést…  a hegye egyenesen Béla felé közelít és csak jön… közelít felé az elkerülhetetlen vég. Rettegése gyűlöletté fajult Mariska iránt:

– Kinyírlak, ha nem adod ide a pénzt! - bömbölte a telefonba kétségbeesetten, bár addigra nagynénje már kinyomta a telefont és azon morfondírozott, hogy Ágota, hogy ronthatta el egyszülött  fiát annyira. 

Következő fejezet HAMAROSAN,

addig is   kövess    a    FACEBOOKon  ! Előre is köszönjük a LIKEokat!

A tartalomjegyzéket ITT találod!