Megkíséreltük Barcelonát bejárni két nap alatt, de reménytelen vállalkozás. Megnéztük a Sagrada Família, Casa Milá, Casa Batlló, La Boqueria, Font Mágica látványosságokat és a végén egy kis Montserrat is sorra került. :-)

Úgy kezdődött, hogy kedvenc peregrina társammal, Erikával mindketten imádjuk Spanyolországot! Többször is jártunk már hispán földön együtt, hol valamelyik El Camino útvonalon sétálgattunk, hol meg Andalúziában andalogtunk, azonban tavaly ősszel erős késztetést éreztünk, hogy az egyik hétvégén ugorjunk ki Barcelonába egy kicsit körülnézni. Nem sokat szoktunk teketóriázni, így hát hipp-hopp lefoglaltuk a repülőjegyeket és november 30-án reggel 6-kor már repültünk is Barcelona felé!

Én magam jó párszor voltam már ebben a csodás városban, de többnyire csak átutazóban, ugyanakkor mindig is tudtam, hogy ide vissza kell még térnem. Az egyik kedvenc filmem is Barcelonában játszódik, a Woody Allen rendezésében készült Vicky Cristina Barcelona. A film első képsorában éppen kilépnek a főszereplők a repülőtérről és beszállnak egy taxiba, miközben a háttérben látszik a repülőtér külső homlokzatán az a Miro által készített óriási kerámia alkotás, melyet többszöri utazásaim során sem sikerült észrevennem, pedig valószínűleg ott mentem el előtte! Persze Erika nem csodálkozott ezen, hiszen többször is tanúja volt annak, hogyan tudok elmenni a dolgok mellett anélkül, hogy észlelném akár a legnagyobb eligazító táblát is, na de egy 50 x 10 méteres, 4865 mozaik kockából álló faliképet nem észrevenni...! Sebaj, most célirányosan kerestem az első műalkotást és jól le is fotóztam! :-)

Kellemes, napfényes időben léptünk ki a reptérről, ahol előzőleg még kiváltottuk az itthonról megrendelt 48 órás Barcelona kártyát. Ez a kártya 18 euróba került és azért volt hasznos, mert minden közlekedési eszközt használhattunk vele, a metrót, a buszokat, de még a vonatot is. Átnyargaltunk gyorsan a Renfe végállomásához, ahol találkoztunk két magyar lánnyal, akik szintén turistáskodni jöttek Barcelonába. Negyed óra múlva robogott is velünk a vonat Barcelona tengerpartja felé, mert Erikának az volt a kívánsága, hogy megmártózzon a hűs habokban, akárhány fokos is a víz! Ám legyen, vamos a la playa! :-) Magas irodaházak között bóklászva találtuk meg az utat a homokos strandhoz, ahol annak rendje és módja szerint Erika rögtön ledobta a túracipőjét és térdig gázolt a vízbe. Elég sokan voltak a parton, néhányan fürdőruhában sütkéreztek, de volt aki kabátban sétált, szóval teljesen vegyes volt a kép, mindenesetre az itthoni hideg, nyirkos idő után felüdülés volt a langymeleg hőmérséklet.

2014-ben a hospitalera szolgálatom letelte után két napot töltöttem Barcelonában, de akkor nem voltam elég felkészült és nem vettem meg előre a belépőjegyeket, így gyakorlatilag mindent csak kívülről láttam. Ezt elkerülendő most minden fontosabb látnivalóhoz még itthonról megvásároltuk a belépőket, amivel rengeteg időt spóroltunk. Szükségünk is volt rá, hiszen egy hétvégébe lehetetlen mindent belezsúfolni, az meg végképp luxus lett volna, hogy sorban állással töltsük az időt. A következő helyszínre, a Sagrada Famíliába délre szólt a jegyünk, azonban Erikát alig lehetett elrángatni a tengertől, ezért egy nagy rohanás volt az odaút, de szerencsére még így is időben érkeztünk.

Sagrada Família

Azt tudtam, hogy a világ egyik legjelentősebb bazilikáját rengeteg turista keresi fel az év bármely időszakában, de őszintén szólva azt gondoltam, hogy november végén talán kicsit kevesebben lesznek, mint tavasztól őszig. Hát nem. Ennyi turistát egy rakáson még nem láttam soha! Még jó, hogy a belépővel nem kellett vacakolnunk, mert így is kemény küzdelem árán verekedtük át magunkat a tömegen a metrótól érkezve a távolabbi bejárathoz, a Nativity Facade-hoz, azaz a Születés Homlokzatához. Megkaptuk az audioguide-okat, majd először kívülről szemléltük meg a templom részletdús tornyait. A Nativity Kapu és homlokzat Jézus születésének történetét ábrázolja különböző epidózokban kifejezve.

A Sagrada Famíliát 138 évvel ezelőtt kezdték el építeni és várhatóan 2026-ban fejezik be. Ez a templom Antoni Gaudí legfőbb műve, amelynek befejezését sajnos nem érhette meg a zseniális építész, de tervei alapján tovább épül, magasodik a világ egyik legkülönlegesebb temploma. Amikor beléptünk, akkor képedtünk csak el igazán! A hatalmas, magasra nyúló belső teret a karcsú kőoszlopok még inkább hangsúlyozták, a színes üvegekkel készített ablakok pedig páratlan szépségű hangulatot árasztottak, ahogyan átszűrődött rajtuk a napsugár.

A tartóoszlopok különböző anyagokból készültek annak megfelelően, hogy statikailag éppen milyen szerepet töltöttek be. A kőoszlopok mindegyike egy-egy fát szimbolizál, melynek elágazó lombozata a mennyezetben végződik, mindez jól látható a képeken. Bármerre néztünk a bazilikában, mindenhol felfedeztünk valami különleges formát, egyedi megoldást, nem győztünk betelni a látvánnyal!

Mint említettem, még itthonról vettük meg a belépőket online, ráadásul olyan jegyet vásároltunk, amely az egyik Nativity torony megtekintésére is jogosított. Odamentünk hát a lifthez, de azt mondták a jegykezelők, hogy a Nativity torony le van zárva, nem mehetünk fel. Erre mondtuk, hogy nem baj, nekünk jó lesz a Passion torony is, de arra meg már eladták az összes jegyet, tehát oda sem mehettünk fel. Nagyon sajnáltuk, mert szerettük volna látni a tornyot egészen közelről is, meg persze az a látvány is kimaradt, ami a toronyból kitekintve várt volna ránk, de nem tehettünk semmit. Arra a felvetésünkre pedig, hogy kifizettük a jegy árát azt mondták, hogy nyugodjunk meg, nem kell csinálnunk semmit, még megigényelnünk sem, három héten belül mindenkinek vissza fogják utalni a torony jegyek árát arra a számlaszámra, amelyről a vásárlást indították. Tényleg így volt, még két hét sem telt el és minden tortúra nélkül pontosan az az összeg landolt a számlámon, amennyibe a jegy került. Ezért is érdemes mindig a hivatalos oldalakon venni a belépőket, a Sagrada Família esetében ez a következő: sagradafamilia.org

Verőfényes napsütésben, a Passion kapun keresztül kilépve hagytuk el a Sagrada Família épületét és rögtön szembetaláltuk magunkat a turisták százaival.

A szállásunk

Következő feladatként a szállásunk megkeresése és elfoglalása került napirendre. Természetesen ezt is még itthonról a booking.com oldaláról intéztük és sikerült is kifognunk egy központi helyen lévő, elfogadható árú hostelt. Mivel csak két napra jöttünk, egy-egy aprócska vászon hátizsákkal érkeztünk, amit egészen idáig cipeltünk magunkkal. Nem volt sok cuccunk, tehát ez nem okozott problémát, mégis a legtöbb dolgot kipakoltuk a szálláson, hogy semmi felesleges holmit ne vigyünk tovább magunkkal, ugyanis sok program várt még ránk aznap. Lentebb néhány fotó látható a szállásunkról. Kétágyas tiszta szoba saját fürdőszobával és terasszal, a közös helyiségeket (konyha, társalgó, étkező) pedig nem is tudtuk igazán kihasználni, mert egyszerűen nem volt rá idő, alig tartózkodtunk a hostelben.

A teraszunk a belső udvarra nézett, ahol a bambuszráccsal elválasztott privát terület volt a miénk, de használhattuk volna a terasz többi részét is. Ahogy a képeken látható, mindenütt kisebb nagyobb erkélyek, teraszok burjánzottak körülöttünk, velünk szemben pedig egy henger alakú tűztorony-féleség magasodott. Egy picit pihentünk, majd elindultunk a következő helyszínre.

La Pedrera - Casa Milá

A szállásról gyalog indultunk el Gaudí másik építészeti remekművéhez, a La Pedrera vagy más néven Casa Milá épülethez. 2014-ben már elsétáltam ide, de akkor éppen renoválták, tehát még a külső homlokzatát sem láttam. Most azonban teljes pompájában állt előttünk a Gaudíra oly jellemző stílusjegyekkel díszített, egyedien tervezett lakóház. Ezen az épületen alig található egyenes vonalvezetés, csupa hullámzás az egész.

Az épület homlokzatához hasonlóan a tetőterasz is egyedi, ahol még a kémények is különböző alakokat formáznak. Természetesen itt is rengeteg turista mászkált, főleg ázsiaiak, akik csoportosan özönlötték el a tetőt és alig tudtunk olyan fotót készíteni, ahol ne mászkáltak volna bele a képbe. Nem tudom, hogy hogyan sikerült elnéznünk (és itt nem magamra gondolok elsősorban, mert nálam ez természetes), de még Erika sem vette észre a liftet, így gyalog másztunk fel 8 emelet magasságba! Fentről izgalmas volt lenézni a forgalmas Passeig de Grácia sugárútra, majd hullámozni föl-le a napsütötte kémények közötti lépcsőkön. Biztosítottam megint a térdspecialistámnak egy adag helyrehozni valót!

Mivel az ázsiai turisták lefoglalták a liftet és lefelé már egyébként is könnyebb volt, így gyalog indultunk meg a lépcsősoron, de így legalább lefotóztam.

A padlástérben kisebb múzeumot rendeztek be, ahol a Casa Milá mellett a Casa Batlló makettjét is megtekinthettük. Néhány szobát korabeli bútorokkal rendeztek be, láthattunk régi fürdőszobát és konyhát, de vitrinben kiállított mini berendezési tárgyakat, sőt még babákat is.

Még egy utolsó pillantást vetettünk a sugárút kereszteződésére, majd bekukkantottunk a belső udvarra felülről, később pedig felnéztünk ugyanoda alulról. Nekem a kovácsoltvas kapu is nagyon tetszett! Mondanom sem kell, hogy ide is előre váltottuk meg a jegyeket - mert Barcelonában semmi sincs ingyen - ezen a hivatalos oldalon: lapedrera.com

Ezután néhány házzal arrébb sétáltunk a széles Passeig de Grácia sugárúton, ahol hömpölygött a tömeg. Szerencsére isteni idő volt, egy szál pulcsiban flangáltunk a kellemes délutáni napsütésben és bámészkodtunk a világmárkákat felvonultató üzletsoron. Egyébként nem is igaz, hogy Barcelonában semmi sincs ingyen, mert igenis van! Minden hónap első vasárnapján ugyanis egyes múzeumok és kulturális intézmények ingyen látogathatók, amit mi ki is használtunk, lévén, hogy másnap december 1-je vasárnapra esett, de ne szaladjunk ennyire előre...

Casa Batlló

A Casa Milá épületétől számítva mindössze 500 méter távolságra található a Casa Batlló, ahova természetesen szintén megvettük előre a jegyeket. Jól is tettük, mert itt is kígyózott a sor. Nekem ez a ház az egyik kedvencem és mondanom sem kell, hogy ez is Gaudí tervezés. Egyenes vonalakat is sem érdemes keresni, csupa hullázás és lüktetés az egész épület kívül, belül egyaránt.

Még az udvaron kialakított medence és az azt körbeölelő, mozaikokkal és üvegdarabokkal díszített pikkelyes hüllő motívum is kerekded fomát ölt.

A zseniális építész itt sem hagyott egyetlen kéményt sem a maga egyszerűségében sorvadni, hanem felöltöztette őket színes kerámialapokkal, üvegmozaikokkal.

Talán egyedül a világítóudvaron kialakított műhavas imitáció hatott giccsesnek, de ezt semmiképp nem írnám Gaudí számlájára, ez valószínűleg a mai látványtervezők agyszüleménye volt. A jegyeket a casabatllo.es hivatalos oldalon keresztül vásároltuk meg.

Időközben ránk esteledett. Advent első vasárnapjához közeledve az utcákat beragyogta az ünnepi díszkivilágítás. Mit mondjak, nem fukarkodtak az égőkkel! 

La Boqueria piac

Már nem tudom hogyan, de valahogy elkeveredtünk a La Rambán át a leghíresebb piachoz, a Mercado de La Boqueria nevet viselő gasztronómiai fellegvárhoz. Itt aztán minden volt, mi szem szájnak ingere! Na és persze ide nem kellett belépő sem! :-)

Van még tovább is, ha nem lett volna elég a sok finomságból...

Igaz, hogy már nagyon fáradtak voltunk, de azért metróra szálltunk és elmentünk a Plaza de Espanáig. Sajnos itt már kevés fotót csináltam, pedig ezen a téren áll az a kör alakú épület, ami régen a bikaviadalok helyszínéül szolgált, ma pedig bevásárló központként funkcionál. Katalóniában ugyanis már évek óta betiltották a bikaviadalok rendezését, így hát ebben a formában hasznosítják az aréna épületét. Erről azonban nincs friss fotóm, ellenben a kivilágított Katalán Nemzeti Múzeum épületéről és az előtte lévő lépcsősorról igen. A képen is jól látható, hogy milyen tömeg gyűlt össze estére, nem véletlenül, hiszen a varázslatos szökőkút, azaz a Font Mágica de Montjuic minden egész órakor látványos táncra perdül fergeteges zeneszámok kíséretében. Nem tudom, hogy máskor milyen számokat játszanak, de én megkaptam az egyik kedvencemet, annyira örültem neki, hogy egészen meghatódtam, úgy éreztem, hogy ezt nekem játszották! A zene pedig nem volt más, mint Montserrat Caballé és Freddie Mercury csodálatos duettje a Barcelona! Most is libabőrös leszek tőle, ha rágondolok! :-)

A szállásunk felé igyekezve elsétáltunk még a Casa Batlló előtt, amit így esti kivilágításban is lefotózhattam, ha már az arénát elfelejtettem. Ezzel búcsúzom most tőletek, de csak egy kis időre, mert még hátra van barcelonai látogatásunk második napja, nem kevésbé szép látnivalókkal. Adiós! :-)