„Anything to declare?” „Well, nothing but rocks and dust” ‒ Holdkőzetek a vámnyilatkozaton

 Az Apollo-11 útja több szempontból is történelmi jelentőségűnek tekinthető. Az egész emberiség közös élménye lett az ember más égitestre történő eljutásának pillanata. Az amerikai politikusok elégedetten szemlélhették az Egyesült Államok tudományos és technológiai fölényének demonstrálását. A tudományos világ számára pedig a Hold felszínét borító kőzetekből vett minták Földre juttatása volt kiemelkedő fontosságú.

Szerző: Papp Gábor (MTM Ásvány- és Kőzettár)

 

ci_form_apollo_11.jpg

Az Apollo-11 űrhajó Honoluluban kiállított vámárunyilatkozata (forrás)

Nem véletlen, hogy a holdkőzetek megtalálhatók az Apollo-11 űrhajósainak Hawaiira érkezésekor ‒ nyilvánvalóan csak tréfából ‒ kiállított vámnyilatkozaton is. „Indulás: Hold”, „Érkezés: Honolulu, Hawaii, USA” olvasható többek között az űrlap fejlécén. A posztunk címében szereplő képzeletbeli párbeszédnek megfelelően a Cape Kennedy ‒ Hold ‒ Honolulu feltüntetett repülési útvonalat teljesítő „járat” vámnyilatkozatának „SZÁLLÍTMÁNY” rovatában „Holdkőzet- és holdporminták” szerepelnek.

e_i_murai.jpg

A vámárunyilatkozatot aláíró Ernest I. Murai (jobbra fönt) és neje, régi barátja, a hawaii kormányzó, John A. Burns (balra lent) és neje társaságában (forrás)

 

apollo_hawaii.jpg

John A. Burns, Hawaii kormányzója üdvözlő beszédét mondja Pearl Harborban az Apollo-11 űrhajósainak megérkezésekor. Háttérben az asztronautákat a leszállás helyéről Hawaiiba szállító Hornet repülőgép-anyahajó. (forrás: NASA)

A vámnyilatkozatot az űrhajósokon kívül vámfelügyelőként Ernest Isao Murai (19001981), a hawaii vámszervek vezetője írta alá, ő egyébként a helyi Demokrata Párt egyik vezetőjeként nyerte el ezt a posztot Kennedy győzelme után, 1961-ben. Murainak vélhetőleg az űrhajósokat Hawaiira érkezésükkor fogadó kormányzó barátjaként volt alkalma a nyilván emléktárgyként szolgáló dokumentum elkészítésére.

               travel_voucher_1-2.jpg Buzz Aldrin holdi kiküldetési rendelvényének első és második oldala (forrás: Buzz Aldrin twitter oldala)

Ha már a holdkőzetek apropóján szóba kerültek az Apollo-11 útja körüli bürokratikus formaságok, megmutatjuk Edwin Eugene „Buzz” Aldrin kiküldetési rendelvényét is (amelyet a lentebb említett számszaki hiba miatt egy valamire való gazdasági hivatal biztosan nem hagyott volna jóvá). Nos, Aldrin nem járt anyagilag sokkal jobban, mint magyarországi kortársai, akik 1969-ben (és még utána is jó ideig) az 1957-ben megállapított 31 forintos napidíjat kapták. Az amerikai űrhajós, tekintettel az államilag fizetett kosztra és kvártélyra („government meals and quarters”) csak 1 dollár napidíjat zsebelhetett be, vagyis a 19 és ¼ napi kiküldetés után 19 dollár 25 centet. Ehhez jött egy egyszeri 8 dolláros napidíj, alighanem a földi odautazásért, valamint a saját autóján megtett 8 mérföldes útra mérföldenként 7 cent, összesen 56 cent, azután kétszer 2 dollár 25 cent olvashatatlan költségre és végül 10 dollár a saját autó 100 mérföldes használatáért hivatali ügyben, ez mindösszesen 42 dollár 31 cent. Ebből nyilván úgy lett 33 dollár 31 cent, hogy Aldrin 19,25 $ helyett csak 10,25 $-t számolt, amikor a létfenntartás (subsistence) rovatot összegezte, amely így összesen csak 22,75 $-t tett ki. Arról nem szól a fáma, hogy a NASA gazdasági hivatala kiszúrta-e a nyilvánvaló összegzési hibát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mttmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2216762864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Látogasd meg honlapunkat, lájkolj és kövess minket! Facebook, Twitter, YouTube, Tumblr, Pinterest

logo_jpg.jpg

mti_hirfelhasznalo.jpg

Facebook oldaldoboz

Friss témák

Rovatok

Szerzők

Információk, ajánlók

 

 

 

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása