2022. jan 15.

Easy Rider. A film, ami motorost csinált belőlem.

írta: Misi Mágus
Easy Rider. A film, ami motorost csinált belőlem.

50 éve mutatták be Magyarországon a Szelíd Motorosokat.

Kölyökként imádtam moziba járni. A filmeket nézve, nagyon bele tudtam élni magam a főhős bőrébe, a moziból kijőve, álltalában eljátszottam a kardozós, mászós vagy futva üldözős jeleneteket. Minden padot, lápcsőt, megmásztam, átugrottam, és biztos hogy futottam közben, az utca népe azt hihette, megkergültem. Akkoriban francia-olasz filmeket bőven vetítettek, így Belmondo, Delon, Jean Marais, vagy Nino Manfredi filmjei mindig nagy hatást gyakoroltak rám. Viszont ha éppen volt is pénzem jegyre, az amerikai, "felűlis"  filmeket csak belógva lehetett megnézni, amit nem minden moziban lehetett megcsinálni. Például a hozzánk közeli Újpesten, az Alkotmány vagy a Fény mozit nagyon figyelték a jegyszedők, és a kijáratokat sem nyitották ki a film vége előtt, oda sosem sikerült stikában bejutnom, ahogy a nagy belvárosi mozikba sem.

1972-ben éppen kijártam a 8.-at, rámszakadt a nyári szünet, a sok szabadidőt különböző mozik, és a Dagály strand gyakori meglátogatásával terveztem elütni. Mivel a pénz -hiánya- volt a legnagyobb gond, ezért különböző praktikákkal kellett ezt áthidalni. Az Újpesti Szabadság moziba, a kijáraton tudtam besurranni, a film kezdése után a sötétben, persze ha nem kaptak el. 1972 nyarán, a Szelíd Motorosokkal szerencsém volt, simán bejutottam, és megnéztem  életem filmjét. Egyszerű kamaszként szöktem be a moziba, de a film végén, motorosként jöttem ki.


easy_3.jpg

Peter Fonda, az ember, aki megváltoztatta az életem.

A történetet annyian elemezték már, hogy csak érintőleg hozom szóba. Két motoros srác, egy jól sikerült kokain biznisz hasznából, elindul Los Angelesből New Orleansba motorral, hogy elszórakozzon a Mardi Gras-on. Az útjuk hosszú és kalandos, jó és rossz emberekkel találkoznak, majd a végén az életükkel fizetnek a szabadságukért.  Bemutatásakor, 1969-ben, mikor Amerika már hosszú évek óta a Vietnámi háborúban vergődik, igazi bombaként robbant a film, a három főszereplő -Peter Fonda, Dennis Hopper, Jack Nicholson- azonnal ismert sztár lett, a zenék pedig a hippik himnuszává váltak. Akkor, Amerikában, a motorosoknak rossz volt a megítélése, köszönhetően az olyan filmeknek, mint az 1967-es Born Losers (Halálfejesek, itthon pár vetítés után be is tiltották), vagy a 66-os The Wild Angels (A Vad Angyalok, hozzánk el sem jutott), az Easy Rider-t talán éppen ellenpéldának szánták az alkotók. Hogy, hogy juthatott be a szocialista Magyarországra, egy ennyire nyíltan drogos film, nem tudom. Talán azt akarták bemutatni, hogy a szabadság hazájának kikiáltott Amerika sem fenékig tejfel. Azt sem tudom, vajon a mondanivalója, a temetői szex jelenet, vagy a füvezés miatt lett 16 éven felüli, én mindenesetre nem drogos akartam lenni miután megnéztem a filmet, hanem motoros.

Sosem voltam olyan igazi, megszállott rajongó. Sem zenekarért, sem énekesért sem sportolóért, sem színészért nem rajongtam ortodox módon soha. Voltak kedvenceim, mint például az LGT, a Deep Purple, vagy Belmondo, és szerelmes voltam a gyönyörű Monica Vittibe, de egyikük sem tett rám akkora hatást, mint Peter Fonda a Szelíd Motorosokban. Nagyon tetszet a csendes stílusa, a bőr ruhája, és persze a motorja. A filmben Wyatt (csak egyszer hangik el a neve) békés nyugodtsága remekül ellensúlyozza Hopper (Billy) izgága karakterét, végtelenül szimpatikus. Még az is megfordult a fejemben, hogy nevet változtatok, úgy gondoltam, ha Péternek hívnak, talán olyan leszek mint Ő. Ez akkoriban sem volt egyszerű, plusz anyám is egy pofonnal adott nyomatékot nemtetszésének, kiskorúként pedig nem tehettem semmit, így aztán nem lett belőlem Péter.

img_0025.jpg

Az első "motor", az első bőrdzseki. Tisztára Captain America.

Ahhoz, hogy motoros legyek, kellett egy fontos kellék, a MOTOR. A képen látható izé, egy agyon csonkított Panni, mentségemre szóljon, én csak a matricázást csináltam, az alap már ilyen volt. A nagymamámtól kölcsönkért 1000 forintért vettem titokban, ez egy "Százlábú építés", vagyis inkább bontás. A Százlábúnak csúfolt faszi, egy féllábú veterán volt a Mautner Sándor utcában, aki a háza előtt a kertben alkotta "remekműveit". 14 évesen, én láttam perspektívát a motorban, de rajtam kívül senki más. Elképesztően szar szerkezetet volt, gyakorlatilag többet toltam és szereltem, mint amennyit mentem vele. Ha pedig éppen működött, akkor meg kellett küzdeni a tömény életveszéllyel, és az engem üldöző rendőrökkel. Mert nem elég, hogy hiányzott az első fék, kopott volt a gumi, de se lámpa, se vezetői engedély nem volt a tartozékok között. A folyamatos szopás közben én is beláttam, hogy ebből sosem lesz olyan motor, mint amire vágyom, hát visszavittem a Százlábúnak, és remek üzletet csinálva, 500 forintért eladtam neki. Mármint neki volt remek üzlet, én pedig 14 évesen elkönyvelhettem életem első üzleti bukását. Hiába, az élet néha kegyetlen.

15 évesen elkezdtem melózni, így a későbbiekben Rigák és Verhovinák jöttek mentek, az egyikből csináltam is egy Amerika Kapitány "replikát". Hosszított teleszkóppal, hajlított villanyakkal, temperával festett tankkal, valamint egy bringára való ökörszarv kormánnyal, szóval nagyon csopperes lett. Persze az így átalakított motorral egy métert sem lehetett menni, gyakorlatilag összecsuklott mikor ráültem, egy használhatatlan valamit sikerült alkotni belőle. Sajnos nincs fénykép róla, nem örökítettem meg a művemet, bezzeg most sztár lehetne a Tik Tok-on.

img_e0185_2_2.jpg

 Innen indult a csopperesítés.

Három évnyi segédmotorozás, és a jogsi korengedménnyel való megszerzése után végre feljebb léptem. Vettem egy 350-es Jawát, viszont már nem akartam mindenáron csoppert faragni belőle. A Peter Fondára való hasonlítást, azért nem adtam fel, sikerült szert tennem egy bőrnadrágra a Tangón, na azt nem is vettem le vagy két évig. Télen nyáron, motoron, villamoson vagy buszon, mindig azt hordtam. Szintén fontos hozzávaló lett volna a western csizma, ám azt sehogy sem tudtam szerezni, így maradt a Gólya áruházban vett bokacsizma.

img.jpg

Megvan a bőrgatyó, a kéthengeres nagymotor, csak mögöttem nem Nicholson ült, hanem a Zelenák.

Újpesten, az István úton volt egy üzlet (Roland butik), aminek a hátsó falára egy hatalmas Easy Rider posztert ragasztottak. Sokszor mentem oda, hogy a kirakaton át bámuljam a képet. Egy olyanra nagyon vágytam, de persze nem tudtam szerezni, sőt, semmilyen képet sem, amin Fonda vagy a motorja lett volna. Kivéve egy kicsi, kétforintos fekete fehéret, a velem egykorúak talán emlékeznek még, némelyik trafikban lehetett kapni képeket együttesekről, színészekről, a fekete-fehér két forintba, a színes négybe került. Nos erről a kétforintos képről készült egy rajz, amit a legjobb barátom barátnője rajzolt fel egy "A " nullás rajzlapra. Ez a kép felkerült a szobám falára, és évekig díszítette azt. Lehet, hogy egy galériában nem állították volna ki, én viszont nagyon értékesnek és szépnek láttam. Sajnos arról sem készült fotó, de az eredetijét megtaláltam a neten, íme:

fonda.jpg

Ez a kép, a film záró jelenetéből származik, Hoppert már lelőtték, Fonda indul segítségért. Itt nyikkantja meg a motor a gumit kettesben, de mégis a BORN TO BE WILD kezdődik vele.

Bármilyen amerikai zászló szimbólum viselése tiltott volt, pedig nagyon tetszett, sőt a mai napig tetszik a csillagos-sávos lobogó. Tehát a tank vagy sisak festése szóba se jöhetett, így kisseb felvarrókkal próbálkoztam. A feltartott két ujj győzelmi jelét, vagy Harley Davidson 1-esét lehetett szerezni pult alól műhímzőktől, de azt biztosan letépte az igazoltató rendőr, bal melltájon elhelyezve olyan volt a szemükben, mint a vörös posztó, és szerencse volt csak ennyivel megúszni. A napszemüveg választékból is hiányzott itthon a Ray Ban márka, de azért valamilyen fémkeretest lehetett szerválni. Inget is próbáltam hasonlót venni, akkoriban még nem pólót meg protektort viseltünk a dzseki alatt, hanem vagy inget, vagy pulcsit.

img_0013.jpg

 Valahol NDK-ban.

A családalapítással háttérbe szorult a motoros élet, de ahogy a 80-as években betört hozzánk is a videó láz, megszereztem a filmet. Még mindig komoly érzelmeket váltott ki belőlem, és felnőttként már kezdtem kapizsgálni, miről is szól valójában a történet. Elhivatottságomat mi sem bizonyítja jobban, minthogy képes voltam megnézni (sokszor!) az agyon másolt filmet németül, magyar alámondással! A később nyíló videótákákban sem találtam Fondás filmeket, az egyszem Ágyúgolyó Futam kivételével, amiben pár percet kapott. Egyébként Fonda sok filmben szerepelt, de a főműve, amivel egybeforrt a neve, az az Easy Rider, ez egyértelmű. Motoros vonatkozásban, mellékszereplőként, betették több filme is, például az újkori Faterok motoron-ba, és a Ghost Rider-be, de már nem tudott nagyot durrantani. Mikor megjelent, az elsők között vettem meg műsoros kazettán, majd DVD-n is, a mai napig megvannak! Évente egyszer, mostanában is megnézem, és még mindig elvarázsol.

img_2853.JPG

A film zenei kazettája is megvolt, de az évtizedek során sajnos elkallódott.

2004 nagy fordulatot hozott az életemben, egy Zakintosi nyaralás alatt béreltem egy choppert. Ugyan csak 250-es motor hajtotta, de én akkor is Peter Fondának éreztem magam rajta, főleg, hogy a sisakot  sem vettem fel. 24 év után azonnal visszatért a  felismerés: kell egy motor!! Ahogy hazajöttünk, elkezdtem nézegetni a hirdetéseket. A Képes Expressz segített a keresésben, azt hamar leszűrtem, hogy igazi Harley-re nem futja a keretemből. Végül találtam egy szuper állapotú 535-ös Yamaha Virago-t, megfizethető áron, meg is vettem azonnal. Kerestem Captain America sisakot, de nem találtam, így aztán egy sima fekete, nyitott FM (Fonda Motor, haha) lett a választottam. Vettem még egy weszkó csizmát, és nekivágtam az újkori motoros életnek, madarat lehetett volna fogatni velem.

500_063_2.jpg

Az ujjatlan kesztyű kicsit Village People-ös, de akkor ez nem számított.

Arra nagyon hamar rájöttem, hogy -bár a Captain America a mai napig a legszebb chopper a szemeben- ez a Virago-s, chopperes műfaj nem nekem való, ennyire nem vagyok elvetemült. Kényelmetlennek és lassúnak éreztem, majd valaki egyszer megkérdezte: "te miért jársz női motorral?". Így aztán hamar mennie kellett, valószínűleg egy "igazi" motorral, egy Harley-vel más lett volna a helyzet. A műfajt ugyan leváltottam (naked), de a Szelíd Motorosok szellemisége mindmáig megmaradt az utazásaim alatt.

Ha jól emlékszem, 2018-ban volt utoljára Motor Fesztivál, nos akkor ott kiállítottak egy Amerika Kapitány replikát. Gyönyörű építés volt, az eredetit ugyan nem láttam soha, de a kiírt adattábla alapján, több mint 90%-ban eredeti motort csináltak. Körbe kordonozták, és annyira nem voltam bátor (vagy paraszt), hogy ráüljek, de egy közeli közös fotó azért készült.

img_2857_2_1.PNG

Nem öregszik, az én szememben még mindig ez a legszebb chopper.

A következő "találkozás" már sokkal szomorúbb esemény miatt történt, 2019 augusztus 16.-án meghalt Peter Fonda.  -Halála után nővére Jane Fonda, a következő nyilatkozatot tette: "Nagyon szomorú vagyok. Ő volt az egyetlen édes szívű kisöcsém. Az utolsó napokban szép időt töltöttem el vele egyedül. Nevetve ment el."-  Engem is nagyon elszomorított a halála, egy olyan ember halt meg, akit személyesen nem ismerhettem, mégis nagyra tartottam, tudta nélkül a "mentorom" volt. Az Uránia mozi szeptemberben, a Filmmaraton utolsó bemutatandó filmjeként (és Magyarországon utoljára moziban) műsorra tűzte a Szelíd Motorosokat. Sosem mentem előtte motorral moziba, de most ez is megtörtént. Csináltattam egy Easy Rider pólót, igyekeztem megadni a módját az utolsó vetítésnek. Arra számítottam, hogy a mozi előtt parkoló sok Harley közül, majd kilóg a Bestia, de nem. Az én motorom kivételével Oli barátom Hondája, és egy robogó állt a mozi elé, ez nagyon meglepett. Kevesen voltak a nézőtéren, egy kis megemlékezést is kaptunk, a film történetét mesélte el egy szakértő, jó volt hallgatni, érdekes dolgokat mondott a forgatásról.

Maga a film moziban nézve, most is nagyot ütött, meg is könnyeztem a végét, hiszen most már végérvényesen a filmtörténelem részévé vált mindkét főhős. A nézőtér és nagy vászon, megadja azt a plusz élményt, amit a televízió nem tud.

img_2855_2.PNG

Szerettem volna a film plakátja előtt fotót készíteni, de nem tettek ki róla semmit.

2022-ben két évfordulót is tudok kötni a filmhez, 50 éve mutatták be először Magyarországon a Szelíd Motorosokat, én pedig 50 éve vagyok motoros. Az én rajongásom talán nem olyan mint másé, nincs rám tetoválva, hogy Easy Rider, és sosem használom az itthon elhíresült "ízirájder öcsém" felkiáltást sem, de egy-egy poszter van a házban és a műhelyben is, minden nap látom őket. Én a magam módján váltam (szelíd) motorossá, nem lettem sem Péter, sem Fonda, a Harley is elkerült eddig, de talán egyszer odafent találkozunk majd, és megbeszéljük a világ dolgait. Addig meg kell tanulnom angolul!

 

Mindenkit hazavárnak, sziasztok: a Mágus

galéria:

img_2852_2.JPG

A motoros szoba falán mindig ott vannak...

img_2856_2.JPG

...és munka közben is látom őket.

soudtrack.jpg

Az első két szám rajta van az "én 100 legjobb zeném" válogatáson.

easy_rider_peter_fonda_dennis_hopper_jack_nicholson.jpg

Jack Nicholson elsőként hal meg a filmben, és az utolsó aki még él a szereplők közül.

 

 

 

Szólj hozzá

szelíd motorosok Easy Rider Peter Fonda