Angyalföldön születtem, ott cseperedtem, ott jártam iskolába, majd ott is melóztam. 35 éve máshol élek, de ha megkérdezik hol születtem, büszkén mondom, Angyalföldi vagyok! Gyerekkorom Angyalföldje, nekem egy bizonyos területet jelentett, a következő határokkal: Északi vasút (Balzsam utca)-Duna (Váci út)-Tatai út (vasút)-Szegedi út. A kemény mag olyan utcákban lakott, mint a Jász utca, Teve utca, Szekszárdi utca, Mosoly utca, Göncöl utca, Tomori utca, és az ezek által közrefogott legendás Tripolisz. A Tripolisz volt az akkori idők "Csikágója", de igazából egy gettó volt, főleg romák lakta gettó. Nekem minden nap el kellett mennem a "Tripcsi" előtt, reggel iskolába, délután meg hazafelé. Ez heti átlagban egy-két bunyót biztosan jelentett, hacsak nem tudtam letiplizni (elfutni). Nem véresre verésekről beszélek, de ha mondjuk a Bagara (hírhedten rossz gyerek) könyökhajlatba szorította nyakamat, míg a társa kiforgatta a táskámat, hát akkor egy vetkőzős tollat majdnem olyan jól el kellett tudni rejteni, mint ahogy Pillangó dugdosta a szökéshez félretett pénzét. Ezzel együtt jó gyerek korom volt, így legalább megtanultam valamennyire verekedni, gyorsan futni, meg káromkodni. Ezt inkább csak a történelmi hűség kedvéért mondom el, hiszen volt osztálytársam onnan, aki ma nagy ember, de az első fecskefarkú Mercit is ott láttam. Plusz megtanultam egy nyelvet, amit (talán) csak arrafelé beszéltek, az Angyalföldi szlenget. 

Így néz ki most ez a környék.

Ebben a "szótárban" lesz bőven roma kifejezés, ez az ott lakók összetételéből adja magát. Ezeket a szavakat sosem láttam leírva, tehát fonetikusan írom le, ha rossz a helyesírás, azért elnézést kérek, és ez csak töredéke az akkor hallott és használt szavaknak, ennyi ugrik be.

Bőven hallottam ilyet, mikor fater beszélgetett a haverjaival a kocsmákban (én az alsó pocon könyököltem egy Bambival vagy jaffával), olyanokban mint mondjuk a "Riki", a "Tetü", a "Kominált", vagy a "Mosoly". És tanultam a haveroktól, mondjuk a Meder utca végén (most Marina park), a stégen, baka szivart szívva, vagy a vasút melletti rönköknél játszva, esetleg a Hetes ugratónál bringázva. Meg persze később meló közben is, Angyalföldön töltöttem az inas éveimet, majd három melóhelyem is ott volt. Azt nem tudom, hogy más proli kerületekben is így beszéltek-e, de felénk mindenki. Olyan nevektől tanulhattam, mint például Pimpi, Lompos, Cuccos, Hörömpöli, Csancsi, Gázfejű, Nyenyőke vagy Zelenák.

A "kuli" (József Attila kultúrház). Sokat jártam ide, vasárnap délelőtti matinékra. Ha Muri néni volt a jegyszedő, mellette be lehetett lógni.

Az inas évek alapból sokat adtak, a különböző szakmák, és munkafolyamatok, valamint a hozzájuk használt szerszámok elnevezését is meg kellett tanulnom. Ilyesmiket hogy: vidd el fékdobokat a dreháshoz (esztergályoshoz) és húzasd (szabályoztasd) fel. Egyet-egyet a canga (bicikli) kormányára húztam, és áttekertem a gépműhelybe. Vagy: add ide a pajszert (feszítővasat), hozd a spicejznit (rugóbeakasztót) egy fék javításhoz. Tartsd a balanszot (egyensúlyt), amig beteszem a váltót, ezt vidd át a lakatoshoz, heftölje (hegessze) meg. A rossz a tré, a jó a baró vagy fasza jelzőt kapta. A szerszám lopásra több szó is rendelkezésre állt, valaki  megcuffantotta, elbugázta, elcapcarázta, majd markáns elnevezések következtek az illető családfájáról. Ha kellett, akkor nem vécére, hanem slózira, vagy révásra mentünk csövelni, de előtte azért megmostuk a redvás (piszkos) kezünket.

Kresz park. sosem próbálhattam ki a kocsikat, mert rossz tanuló voltam. Pedig nagyon vágytam rá.

Az ember típusok, esetleg szakmák is külön nevet kaptak. A rendőr lehetett desztó, dekás, vagy kíber, de akár smasszer is. A besúgókat vamzernek, vagy spiclinek hívták, a simlis nagyot mondó, hazudós palikat kanyhalónak nevezték, aki mögött tényleg volt teljesítmény, azt májernek . A protekciós, jól jattoló (sok borravalót) adó kuncsaft volt a komálós, az igazi kemény pali pedig a zoral. A nagydumás az, aki sokat vakerált, vagy rizsázott, aki sietett az kerázott, aki csak ment az dzsalt. Az izmos, sportos férfi a vattás, a segédmunkás a samesz, a nagyfejű a busa fejű, a nagy darab a benga vagy cula. Akit olyan szájformával áldott meg a sors mint Kasza Tibit, az volt a bukszaszájú. Az idősebbek a gyerekeknek kokit adtak, vagyis az ujjak középső csontjával ütöttek a fejtetőre, ez az erősségtől függően fájt. Ha valaki elesett, az zakózott, de a zakót viszont jakónak hívták. A cipő a skárpi vagy topogó, a bukósisak a bré elnevezést kapta, és a személyi igazolvány a flepni névre hallgatott. A csajokra , nőkre bőséges megnevezést használtunk, ők voltak a: bige, buksza, bögre, gádzsi, luvnya, muff, és őket szívesen hesszeltük vagy dikáztuk (néztük). A férfiakra is akadt néhány kifejezés: csávó, csóka, faszi, hapsi, manus, ürge, fószer, a rosszak kóterbe (börtönbe) kerültek, ahová bökőt (kést) nem vihettek. A szülők egyszerűen fater és muter, a nagyszülők pedig értelemszerűen nagyfater, nagymuter, szigorúan egy t-vel kiejtve. Aki nem vett jegyet a villamosra-buszra, az tujázott, pedig akkoriban 1 forintba került a villamosjegy, 1,50-be a buszjegy. Egy forintért, akár egész nap lehetett oda-vissza metrózni, csak lent kellett maradni a föld alatt.

És ha ezt az egészet nem dzsanázod (érted), ne lepődj meg, dugj egy blázt (cigit) a vigyorgódba, gyújts rá, vagy igyál egyet, és örülj az életnek, ha akkor voltál fiatal azért, ha meg most vagy, akkor azért.

Csá, cső, csumi, hali, szevasztok: a Mágus.