“Hibáink” helyett, képességeink kerüljenek előtérbe

2019. január 15. 20:59 - Mosolyka

mosolyka_4-9850.jpg2017-ben részt vettem egy számomra fontos kampányban, ahol három akadálymentes játszótér volt a kitűzött cél, amit korlátok nélkül és könnyedén tudnak sokan használni. Olyan közösségi fontos terek megvalósítása, ahol a közösen átélt jó élmények hidakat építenek ember és ember közé. A pici gyermekek még nagyon nyitottak a világra. Ők még nem kezelik másképp társukat, ha valamiben látszatra eltérnek tőlök. Ők még csak játszani szeretnének együtt. Ezért is támogattam és állok amellett ki, hogy fontos olyan körülményeket létrehozni, ahol találkozhat a hétköznapi felhőtlen világban kerekesszékkel közlekedő, látássérült, autista, fekete hajú, kék szemű, végtaghiányos, siket, kisfiú, kislány, magas, alacsony… Azaz Lelkek, emberek megbélyegzésektől mentesen. Ahol a szomszéd kisfiú nem a bottal járó, hanem a Petike, aki mindig megossza a homokozójátékait bárkivel és csodás várakat épít. A Julcsi, aki siket helyett, az édesen mosolygó kislány, akivel nagyon jókat lehet fogócskázni és csúszdázni. Ahol a szülők is beszélgetnek egymással és senki sem érzi magát kirekesztettnek, vagy egyedül.

Arra törekszem hosszú ideje, hogy olyan világban éljünk, ahol a hiányosságaink, a “hibáink” helyett, a képességeink vannak előtérben. Ahol megbecsüljük és elfogadjuk egymást. 

Ezen a téren is nagyon hálás vagyok a környezetemnek, mert már kisgyerekként is fontos és elismert, szeretett  személynek éreztem magam a közösségen belül. Viszont sajnos még nagyon sok olyan levelet, történetet kapok, ahol azt mesélik, hogy úgy érzik őket nem szeretik, nem fogadják el és ettől életük oly fájdalmas és hiányos. Közösség és elfogadás nélkül élni mennyire nehéz sajnos még sokan érzik. Pedig ha egy picit is megállunk a rohanó világban és megkérdezzük magunktól, hogy mire vágyunk igazán, akkor ott lapul mindenkinél az elfogadás, a vágy a szeretetre és egy közösség részének lenni. Nyilván pillanatok alatt nem változik meg a világ és a mi kis hazánk, de hiszem és látom, hogy alakul és ez jóirányba megy. Az, hogy az elmúlt két hétben a tavaly előtt megvásárolt Nagykarácsonyi sorsjegyek egy részéből elkészült Budapesten és Veszprémben a megálmodott befogadó játszótér nekem felér egy nagy nyereménnyel.

mosolyka_1-9824.jpgAz átadáson kibújt belőlem a boldog gyermek, aki szabadon hintázhat és trambulinozhat, akár kerekesszékkel is. Végre eléri a homokozót és “felmászhat” a játékokra, befér a bunkiba és játszhat boltosat. Bármerre néztem volt valami, amit egyedül tudtam használni. Hálás vagyok a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy ezt megvalósította és részese lehettem. Öröm számomra, hogy ezeket a tereket nyitottá tették és bárki használhatja. Azt érzem, hogy ez egy olyan hír, amit boldogan kiabálok bele a világba, mert erről érdemes tudni. Kipróbálni és megtapasztalni. Ha nem lett volna ilyen hideg a napokban én biztos, hogy hosszú órákat töltök a játszótéren függetlenül, hogy már 30 éves vagyok. Az az élmény, ahogy a kis Levente Veszprémben velem fogócskázott a labirintusban és oly édesen nevetgélt, meghatározó marad és biztos vagyok benne, hogy ő már nem fog furcsán bámulni kerekesszékkel közlekedőt. Sokkal inkább másokat is ilyen könnyedséggel fog játékba hívni és tovább adja szavak nélkül az elfogadást. 

Év végén folytatódott a kampány, a cél további 5 játszótér megvalósítása volt.  Így a felnövekvő generáció pozitív szemléletformálása is zászlóhajós cél. 

Addig is látogassatok el Budapesten Csillagház Általános Iskola udvarához (Ráby Mátyás u. 16, 1038) és Veszprémben a Március 15. utca, Jutasi úti lakótelepre, ahol vár mindenkit szeretettel az átadott játszótér. A harmadik Miskolcon lesz, az még építés alatt, de örömmel osztom meg a hírt, amikor már látogatható és közben álmodozom, hogy az idei kitűzött cél is hamarosan megmászható, játszható lesz. Általatok ismét összegyűlt rá az összeg. Hála érte sokak nevében! 

Fotók: Túri Márton

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mosolyka.blog.hu/api/trackback/id/tr2214565210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása