Motorokat beindítani!

Az elmúlt évtizedek akciófilm-terméséből számomra valamiért kiemelkedik Jason Statham és Paul Anderson 2008-as Halálfutama, amelyet időről időre előveszek… Én, aki nem is rajong annyira az autókért és a hentelős filmekért. És ha már így alakult, gondoltam, nézzük meg, miből lett a cserebogár, illetve mihez kezdtek ezzel az alapanyaggal a későbbiekben. 

Kezdjük tehát ott, hogy létezett egy 1975-ös Halálfutam, egész pontosan a Death Race 2000, amely Paul Bartel rendezésében, Ib Melchior dán-amerikai író novellájából készült. A címéből is adódóan az ezredforduló környékén játszódó disztópia nem nagy meglepetésre a diktatúrába süllyedt Egyesült Államok továbbra is pörgő showbizniszének legnépszerűbb tévéműsorára fókuszál, az Észak-Amerikát átszelő interkontinentális autóversenyre. Résztvevői a közönség kedvencei, akik nem egyszerűen sebesség tekintetében próbálják egymást lepipálni, hanem menet közben minél több szerencsétlen bámészkodót is megpróbálnak elgázolni, hogy így szerezzenek további pontokat…

Nos, csaknem fél évszázad távlatából úgy vélem, ez a film nem állta ki az idők próbáját, de ahogy látom, a maga korában sem volt egy bombasiker. A szatirikus megközelítés kudarcot vallott, és az egész inkább ízléstelen, komolytalan és közhelyes lett. A színészi játék is minimális, de még az operatőri munka is átlagon aluli, hogy a zenéről ne is beszéljek. Tovább rontja a pontszámot, hogy bár saját korához képest negyedszázaddal előbbre helyezte a történet dátumát, ez vizuálisan viszonylag kevés dolgon érhető tetten – talán egy-két bénácska jelmezt, illetve a nyitójelenetben szereplő, nem éppen csúcskategóriás mattüveg háttérfestményt leszámítva, ami egy jövőbeli metropoliszt ábrázol, de jó messziről, hogy minél kevésbé fájjon. Maga az autóversenyes szál is viszonylag súlytalan marad, ugyanis a száguldás élményét, dinamizmusát vagy a versengés feszültségét nem sikerült hatásosan visszaadni, és ez részben a bátortalan fényképezés okán alakult így, részben pedig azért, mert a versenyzők nagyrészt külön útvonalakon járnak, és a gázolások, illetve a sofőr-mitfárer-párbeszédek nagyobb szerepet kapnak, mint a kocsi-kocsi elleni küzdelem. Apropó autók, a legtöbb itt látható “spéci” verda annyira röhögnivaló, hogy szerintem pótlékot kellett fizetni a színészeknek, hogy hajlandók legyenek egyáltalán beléjük ülni. 

A szereplők között régi kedvenceket is találhatunk, bár ahogy mondtam, emlékezetes alakításokat hiába is keresnénk. Sylvester Stallone egy hótprimitív sofőrt, Géppuska Joe-t játssza, aki mellé egy segghülye szőkét ültetnek. David Carradine avagy a többször is megoperált Frankenstein valószínűleg nemcsak a szerepe miatt adja a betonkemény arcú profit, szerintem többször is halálra unta magát a forgatás közben, de ez persze csak tipp. Martin Kove is kapott egy nyúlfarknyi szerepet, de ez kábé arra volt elég, hogy lássuk, ő a Rambo II, a Karate-kölyök és a Jesse-sorozat előtt is csinált már valamit… A színésznők közül csak Simone Griffeth-t tudom megdicsérni, de ő is inkább nőiességével hódít, mintsem tehetségével, és ahogy a filmográfiáját elnézem, maradandó nyomot nem is hagyott az amerikai filmtörténetben. 

Szóval ezt a filmet kizárólag a kőkemény retrófanatikusoknak ajánlhatom, de ők is vigyázzanak vele. Még szerencse, hogy csak 79 percet vesz el az életünkből...

Kicsit előreugorva az időben, megemlíteném, hogy 2017-ben elkészült ennek a darabnak a felújítása, a cím pedig ezúttal Death Race 2050 volt. Roger Corman, az előbbi producere ennek elkészítésében is részt vett, és a forgatókönyv számos ponton szinte tökéletes másolata a fent említett első Halálfutamnak. Ez is egyértelműen a B-filmes kategóriába esik, csak DVD-n és Blu-ray-n adták ki, viszont van egy jelentős különbség: a 2050-ben sokkal inkább érezhető a szatírikus él, és a jövő bemutatása leginkább a Hülyék paradicsomában látottakra emlékeztethet minket – viszont ezen a vonalon sem emelkedik ki. A látványilvág terén valamivel jobban teljesít az elődjénél, de ez is inkább harsány, mint maradandó. A színészek közül a Frankensteint alakító Manu Benettet tudom csak kiemelni, akit a Spartacus – Vér és homok gall gladiátoraként, Crixusként láttam jó tíz évvel ezelőtt, illetve az ennél jobb szerepekben is feltűnt Malcolm McDowellt. Röviden és tömören, ez se az a film, amit jó szívvel ajánlhatok.

Térjünk is át “a másik” vonalra. A 2008-as Halálfutam Paul Anderson rendező szívügye volt, ugyanis gyerekként nagyon szerette a ‘75-ös eredetit. Felújítási-feldolgozási ötletére a már említett Roger Corman a kilencvenes évek közepén áldását adta (sőt később ő lett az új film executive producere). Anderson ezen fellelkesülve maga írta meg az új verzió forgatókönyvét, amelynek címe eleinte Halálfutam 3000 volt, és a végeredmény – Anderson utólagos elmondása szerint – leginkább a Baljós árnyak fogatversenyének és a Transformersnek a szerelemgyerekére emlékeztetett volna. Végül áthelyezték az egészet a közeli jövőbe, és inkább a hihető, realisztikus megközelítésre, illetve az izgalmas akcióra helyezték a hangsúlyt.

A forgatókönyvet évekig passzolgatták, és csak 2007-ben forgatták le a filmet, majd a következő év augusztusában került a mozikba. Érdekes fordulat, hogy a való világban nagyjából ezidőtájt ütött be a gazdasági válság, mert a bevezető szöveg is valami ilyesmit emleget, hogy a sztorit aztán 2012-be helyezve egy magánbörtönben szervezett brutális autóverseny belső világát tárja elénk, ahol egy ártatlanul elítélt, de a versenyzésben már bizonyított rab lehetőséget kap arra, hogy visszaszerezze szabadságát. 

Anderson filmjét találom a sorozat minden tekintetben legrealistább és legélvezetesebb darabjának. A reality-show-k és a börtönök világát kiválóan ötvözi az autóversenyzéssel, de elhatárolódik a parodisztikus megközelítéstől, sőt társadalomkritikaként sem akar villantani: ez tényleg csak egy akciófilm, de annak kiváló. Ennek is köszönhetően az autók végre igazi szerepet kaptak, ráadásul a szerelőműhelyek világát is hozzácsapták a verseny élményéhez, ami jót tett az atmoszférának is. Emellett a páncélozott és felfegyverzett dögök fogócskája vizuálisan remekül sikerült. Anderson egyébként ragaszkodott ahhoz, hogy minimálisra szorítsák a CGI használatát, és a lehető legtöbb akciót a valóságban is lejátsszák. Ez így is történt: digitális effektből kevés van, az is olyan mellékes, mint például a vérpermet megjelenítése vagy a valóságban nem létező börtönsziget megmutatása a levegőből. A harmincöt verda között igazi klasszikusokat szerepeltettek (ilyen például a 2006-os Ford Mustang GT, a 2007-es Dodge Ram 3500 vagy az 1980-as Porsche 911), köztük a rendező és a producer kedvenc autóit. Ezek karbantartásáról 85 főnyi szerelőcsapat gondoskodott, és az is tudható, egyetlen ilyen tragacs átépítése 250–300 ezer dollárba fájt. Eközben fel is szerelték őket mindenféle védő- és támadófegyverrel, amelyeket olyannyira kihasználtak, hogy a forgatás során négy tonna vaklőszert puffogtattak el. Ezek, illetve a pályán található speciális “jutalmak” és alternatív útvonalak gondoskodnak arról, hogy a verseny ne egyszerű fogócskának hasson, hanem némi taktikai jelleget is hordozzon. 

Maga a környezet is kiválóan működik, ugyanis csupa valós helyszínt használtak fel a film legnagyobb részében (amelyek egyébként Montreal környékén találhatók): egy használaton kívüli börtönt, egy elhagyott vonatgyárat, illetve egy kikötői térséget, amelyek atmoszférája eleve adva volt. Persze mindez még mindig kevés lenne a sikerhez megfelelő karakterek nélkül. A forgatókönyv pedig tulajdonképpen nagyon korrekt e téren: senkiben sem mélyülhetünk nagyon el, viszont mindenki pont annyira kidolgozott, amennyire kell. A főszereplők mellett színre lép még elég szereplő, és nemcsak a különböző bandák színesítik a palettát, illetve bővítik a veszélyforrásokat, hanem az igazgatóság részirül is keverik a kevernivalót rendesen. 

Jason Stathamnek az ilyen szerepek általában jól állnak, és ez most sincs másképpen. Andersonék azért választották őt, mert fizikailag nem a pukkadásig kigyúrt kategóriát képviseli, illetve mert a realista akciófilmek is jól állnak neki, ennek pedig nehéz lenne ellentmondani. Mellette szerencsére van még kiről beszélni. Ian McShane, a veterán brit színész egyfajta megállapodott apafiguraként, némiképp kilógva a börtönnép egyszerűbb képviselői közül alakítja a garázsfőnököt. Neki ez volt az első akciófilmes szerepe, de később a John Wickben is feltűnt, aminek személy szerint nagyon örültem. Fred Koehler is kissé formabontó ebben a taszító miliőben, ő alakítja a dadogós, elsőre ártalmatlannak tűnő, enciklopédikus agyú szerelősegédet, Listásat. Jacob Vargas és Nathalie Martinez teszi teljessé a csapatot a latin vonalat képviselve. Hogy ne ez utóbbi legyen az egyetlen női főszereplő, a börtönigazgató szerepére felkérték Joan Allent, akire ebben a rideg és számító szerepben muszáj odafigyelni. Az akkor még nem befutott Jason Clarke is jól adja a főnőknő ölebét, akarom mondani, a rangidős fegyőrt. Kikacsintásként pedig David Carradine is hozzájárult a produkcióhoz, ugyanis a nyitójelenetben ő adta a maszkos Frankenstein hangját.  A kritikák vegyesen fogadták a filmet, és nagyobb közönségvisszhangja sem volt. A bevétel nem sokkal múlta felül a költségvetést, ennek ellenére a stúdiónál voltak, akik nem hagyták annyiban a dolgot, és így készülhettek el a folytatások, pontosabban két előzményfilm, amelyek már csak otthoni forgalmazásra kerültek. Első a Halálfutam 2, amely 2010-ben látott napvilágot. Egyik írója ennek is Paul Anderson volt, de a rendezést már Roel Reiné vállalta. 

A történet főhőse Carl Lucas, a frissen bekasztlizott fiatalember, aki kénytelen belefolyni a börtönben folyó és a tévében is közvetített gladiátorharcba, amely egyelőre nem megy túl a manuális segédeszközökkel megtámogatott ember-ember elleni küzdelmen. A nézők lelkesedése azonban már apad, így valami újdonságra van szükség: így születik meg a korábbról már ismert autós Halálfutam, amelyben hősünk szintén részt vesz. Ebből tudhatjuk tehát meg, hogy az előző film legendás versenyzőjének, Frankensteinnek, illetve magának az eseménynek a kultusza hogyan is született meg…

A költségvetés már érezhetően alacsonyabb volt, és ez már a forgatókönyvön is érződik, amely előzménytörténetként nem rossz, de igazi újdonságokat nem tartalmaz. Az alaptörténet miatt a film első felében egyébként autók helyett meg kell elégednünk az alacsony színvonalú bunyókkal, és mit mondjak, az autós képsorok sem érnek fel az előző részben látottakhoz. A helyszínek kapcsán is lejjebb a léc, ugyanis egyes snitteket nem a korábbi helyeken vettek fel (vagy lehet, hogy itt-ott az utómunkát spórolták le), ami sajnos eléggé szembeszökő (a börtönmenza például jól láthatóan egy nagyobb garázs, egy-két versenysnittnél pedig fák látszanak a pálya szélén és hegyek a háttérben, holott ez elvileg ugyanaz a sziget, ahol Statham bácsi akciózott). 

Ehhez a részhez két nagyobb nevet szerződtettek le, de mindkettejüket mellékszerepre. Egyikük, Sean Bean, aki maffiafőnököt alakít, a másik Danny Trejo, aki Ian McShane elődjeként a garázsfőnök szerepében feszít. Fred Koehler, vagyis Listás ezúttal is jelen van, és az ő karaktere például szolgál némi meglepetéssel az eddig látottakhoz képest (és nem csak azért, mert kiderül, hogy anyagyilkosságért ül). A női vonalat ezúttal Tanit Phoenix Copley képviseli, aki Nathalie Martinez “dögös latin” karaktere után (vagy ha úgy vesszük, előtt) a “mélyen dekoltált melegszívűt” hozza, és szerintem a szerep komolyságához mérten meggyőzően, ráadásul a történetbe egy halvány erotikus-romantikus szálat is becsempészve. A főszereplő, Luke Goss hasonló frizurája és fizikuma ellenére sem ér Statham nyomába, de B-kategóriában véleményem szerint kiválóan teljesít.  

Hogy az elődök előtti tisztelgés ne maradjon el, ebben az epizódban is van egy rejtett visszautalás: mikor Sean Bean a filmbéli macájával tévét néz, akkor a képernyőn néhány másodperc erejéig a ‘75-ös Halálfutam egyik gázolásos jelenete fut. Összességében nem rossz darab, de akcióműfajban létezik lényegesen jobb is, így leginkább az előző film rajongóinak ajánlanám.

2013 elején következett a következő rész A pokol tüze alcímmel, amely közvetlen folytatása volt az előbb említett epizódnak (vagyis még mindig a Statham-féle film előtt játszódik). A helyszínt és a körítést kissé megváltoztatták, ugyanis a Halálfutam-franchise-t felvásárló brit üzletember ötlete, hogy kéthetente a világ más és más pontján szervezzenek ilyen versenyeket. A jól ismert kis csapatot ennek megfelelően Afrikába szállítják, ahol a korábbiakhoz képest hosszabb és lakott területeken is áthaladó útvonalon száguldozhatnak. 

Ez a felállás biztosít némi változatosságot és újdonságokat az eddigiekhez képest, de maga a verseny, illetve a vizualitás színvonal megint zuhant egy keveset a korábbiakhoz képest. A verdák terén áttértek a terepjárókra és a teherautókra, de ezek nem különösebben meggyőzők, sőt némelyik egyenesen egy óvódás gyerkőc szabadkézi rajzai alapján összegányolt tragacsra emlékeztet. Furamód a hatalmas és egzotikus terek sem fokozzák az izgalmat… Igazából pont a verseny képsorai kötik le a legkevésbé a nézőt, míg a háttérben folyó hatalmi marakodás majdhogynem érdekesebb, és a Dougray Scott által alakított tapló milliárdosnak ebben komoly szerepe van. A színészek amúgy ugyanazok, mint az előző epizódban, és Tanit Phoenix bájait ezúttal is alaposan megszellőztetik a férfi nézők kedvéért, de azért az öklének is jut szerep. Sajnos a mellékszereplők többsége egyenesen jellegtelen, úgyhogy odafigyelni se érdemes rájuk. 

A következő és mindmáig utolsó, szintén csak otthoni forgalmazásra ítélt 2018-as felvonás a Totális anarchia alcímet kapta. Ez már inkább nevezhető folytatásnak, bár ez is csak kronológiai értelemben igaz, mert amúgy túl sok köze nincs már korábbiakhoz. A börtönszigetet itt felváltja egy hatalmas, fallal elkerített, független börtöntelep, ahol több százezer rab él, akik félistenként tisztelik a vasálarcos Frankensteint, s ezen a helyen a Halálfutam még mindig működik, sőt televíziós sugárzás útján továbbra is közvetítik, ami nem mindenkinek tetszik a külvilágiak közül… 

Hogy a folyamatosságnak legyen némi látszata, Danny Trejo és Fred Koehler most is velünk van. Egy mellékszerepre Danny Glovert is berántották, de szerintem már megbánta... A főszerepben Zach McGowan villantana (őt elsősorban a Fekete vitorlákban vagy A SHIELD ügynökeiben láthattuk), de sajnos nem tud, ugyanis a forgatókönyv mind közül a leggyengébb. A börtöntelep belső világa elég zord, de kicsit sem izgalmas, pláne az előbbiek után. A szokásos hentelés, az ökölpárbajok, a még gyengébbre sikerült járműverseny és az olcsó kelet-európai helyszínek képeiről inkább az fog eszünkbe jutni, hogy mindezt már láttuk másutt, máshogy. Tényleg azt kell mondanom, hogy ezt a darabot teljesen értelmetlen volt leforgatni, és abszolút időpocsékolás végignézni. 

Kár, hogy a Halálfutam-széria ilyen gyászos véget ért, bár tény, hogy egy meglehetősen korlátozott lehetőségekkel bíró alaptörténetbe nehéz lenne részről részre túl sok újdonságot csempészni. Mindenesetre, ahogy az alábbi képen is látszik, egy-két megrögzött rajongó viszi tovább a fáklyát...

Ez még viccnek is rossz.
Értékelés: 2/10

Death Race 2000
New World Pictures 1975
Akció (79 perc)
Rendező: Paul Bartel
Főszereplők: Sylvester Stallone, David Carradine
Zene: Paul Chichara

Legalább a szatirikus él benne van.
Értékelés: 2/10

Death Race 2050
Universal Pictures 1975
Szatíra (93 perc)
Rendező: G.J. Echternkamp
Főszereplők: Manu Bennet, Malcolm McDowell
Zene: Gunter Brown és Cindy Brown

Színtiszta akciómozi a jobbik fajtából.
Értékelés: 9/10

Halálfutam (Death Race)
Universal 2008
Akciófilm (106 perc)
Rendező: Paul W.S. Anderson
Szereplők: Jason Statham, Joan Allen, Ian McShane
Zene: Paul Haslinger

Rajongóknak még ajánlható...
Értékelés: 6/10

Halálfutam 2. (Death Race 2)
Universal 2010
Akciófilm (100 perc)
Rendező: Roel Reiné
Szereplők: Luke Goss, Tanit Phoenix
Zene: Paul Haslinger

Megint lejjebb a léc...
Értékelés: 5/10

Halálfutam 3. A pokol tüze (Death Race 3: Inferno)
Universal 2013
Akciófilm (105 perc)
Rendező: Roel Reiné
Szereplők: Luke Goss, Tanit Phoenix
Zene: Trevor Morris

Ne nézd meg.
Értékelés: 2/10

Halálfutam 4. Totális anarchia (Death Race: Beyond Anarchy)
Universal 2018
Akciófilm (111 perc)
Rendező: Don Michael Paul
Szereplők: Zach McGowan, Danny Glover
Zene: Frederik Wiedmann