VI. István nincs a magyar királyok sorában, de 1942-ben majdnem lett. 

Elméletileg nincs akadálya annak, hogy egy ország szabadon áttérjen a monarchikus berendezkedésre és azt ültessenek a királyi trónra, akit csak akarnak. Ezt bármelyik ország megteheti. Sőt, elméletileg a trónhoz társított dinasztia leváltásának sincs akadálya, vagyis ha a "tróntulajdonos" család és a vele szövetséges többi királyi család ellenkezik is, jogi akadályok nincsenek.

A helyzet mégsem ilyen egyszerű. Azt, hogy egy ilyen kísérlet mivel jár, egy valós életből vett példa nagyon jól demonstrálja. A példa VI. István elmaradt koronázása 1942-ből. Természetesen nem is vonult be a történelembe VI. István néven magyar király, de az 1942-es történet jó példája annak, hogy egy dinasztia cseréje mennyire nem egyszerű.

Létezik-e ez a történet?

Azt, hogy ez a történet egyáltalán létezik vagy sem, nem kevesen vitatták. A vita oka maga Horthy Miklós, aki nagyon határozottan tagadta azt, hogy bármilyen módon is a magyar trón lett volna a célja. A visszaemlékezéseiben megfogalmazott tiltakozásai és mentegetőzései azonban jórészt a saját személyére vonatkoznak. Az 1942-es történetben azonban az unokája állt a középpontban.

A kormányzó unokáját többször is a "nemzet árvája" címmel szerepeltették a közvélemény előtt
(a kép forrása: Tolnai Világlapja, 1943. január 27.)

Gosztonyi Péter mindkét Horthy Miklósról szóló könyvében igyekezett cáfolni az 1942 nyarán és őszén történteket (a Horthy-dinasztiával foglalkozó fejezet végén). Egy interjúra hivatkozik, melyet Horthy István kormányzóhelyettes özvegyével készített. Ebben a bizonyos 1973-ban készült interjúban egy ismeretlen összetételű küldöttségről esett szó, akik a kormányzó István nevű unokáját kívánták megkoronázni. Érdekes megfigyelni, hogy az unoka koronázásának az ötletét a volt kormányzó nem hozta szóba az emlékirataiban. E helyett inkább arról írt, hogy nem szerette volna a kormányzói tisztséget örökletessé tenni. A két állítás tartalma nem ugyanaz. Gosztonyi Péter tehát nem valótlannak írta le a történetet, hanem Horthytól idegennek mutatta be.

Akkoriban a magyar katolikus egyház feje Serédi Jusztinián volt, aki a kormányzóhelyettes halála utáni eseményekről egy utókornak szánt visszaemlékezést készített. Maga az irat 10649/1942 sz. tételként található meg az Esztergomi Prímási Titkos Levéltárban, 2002-ben pedig Krizsán László könyv formájában hozta nyilvánosságra (a magyar emigráns sajtó egyes körei már az 1960-as években megjelenítettek belőle részeteket, tudtommal a Mikes Kelemen Kör A dinasztikus törekvések meghiúsítása címmel ki is adta). A volt hercegprímás nem Horthyt azonosítja a tervezett koronázás forrásaként, de nem is egy dinasztia alapítása ellen harcoló Horthy képe rajzolódik ki a soraiból. 

Az emigráns sajtó (egy kétségtelenül marginális része) már 1964-ben nyilvánosságra hozta a koronázási terv részleteit
(a kép forrása: Hídfő, 1964. február 25. 1. oldal)

Maga a vita tehát az 1960-as évek óta tart és rengeteg elbeszélés került elő pro és kontra. Ezen viták egyre jobban igazolták azt, hogy a koronázási szándék létezett, melynek (dátum nélkül) a kormányzót is meg tudták nyerni.  Az is tény, hogy a kormányzó visszalépett a terv akkori megvalósításától, de majd ennek a vélt okáról is esik szó.

A főszereplők

Horthy Miklós (1868-1957), a kormányzó, aki a történések idején 74 éves. A kormányzót már az 70. születésnapja előtt rákényszerítették arra, hogy egyezzen bele az utódlásával kapcsolatos kérdések rendezésbe. Ha valaki olvasott korabeli politikusoktól visszaemlékezéseket, akkor szembesülhetett azzal, hogy a 74 éves Horthy Miklósról mit gondoltak. Még a hívei is elismerték, hogy a kora korlátozta őt még annak ellenére is, hogy egyébként a megszokott 74 évesekhez képest sokkal jobb állapotban volt.

Horthy István (1904-1942), a kiskormányzónak is nevezett kormányzóhelyettes, akit az 1942. évi II. törvény szerint titkos szavazással kellett volna megválasztani. A törvény bizonyos esetben lehetőséget biztosított közfelkiáltással is véleményt nyilvánítani, ami kissé furcsa módon történt meg. Megkérdezték van-e jelölt, a képviselők körében, majd bekiabálták Horthy István nevét, amelyet a levezető elnök közfelkiáltással való megszavazásnak minősített. Horthy István 38 éves volt a megválasztásakor, a halála után kapott erőre az a folyamat, amelyikről a bejegyzésben szó lesz. 

Horthy István Sharif (1941), Horthy István fia, a történések idején csupán 1,5 éves. Ő az, akit bizonyos csoportok királynak szerettek volna.

Serédi Jusztinián (1884-1945), 1927-től a magyar katolikus egyház feje, ahova a magyar politika akarata ellenében állította az akkori pápa. Akkor 43 éves volt. Az események idején 58 éves, tehát a közügyekben már eléggé tapasztalt volt. Nem mellékesen nyíltan szimpatizált a lengyelekkel, sok utalás található a legitimista mivoltára is.

Kállay Miklós (1887-1967), márciusban lett miniszterelnök és külügyminiszter. A történések idején 55 éves volt, de már nagyon komoly múlttal rendelkezett. Először köztisztviselőből lett politikus. Utána visszavonult és a tiszántúli vízügyekben ért el máig ható eredményeket (ezeket utólag is az életművének tekintette). Ezt után került a politikába vissza, miniszterelnök lett, mint Horthy kevés számú bizalmasainak egyike (Bethlen javaslatára). 1942 nyarán komolyan számolt azzal, hogy esetleg kormányzóhelyettes lesz, illetve egy váratlan esetben akár Horthy utódjaként is szerepet vállalhat.

Utódlási ötletek

1921 végén a királykérdést "lekapcsolták", egyszerűen nem hozták be a politikába, az ellentétek elkerülése miatt. Magát a kormányzói intézményt 1922-ig tervezték megtartani, de az 1921-es polgárháborússá alakuló krízis miatt nem rendezték el az államfői intézmény ügyét.

Azt a különböző emlékiratokból lehet látni, hogy az 1930-as évek második felére már téma volt az államfői poszt rendezése. Az egyik út lett volna a hivatalosan nem létező "nádor" megkoronázása, melyet Horthy folyamatosan halogatott, arra a nemzetközi ellenállásra hivatkozva, amit egy Habsburg trónra ültetése okozna. A másik megoldás lett volna Albrecht főherceg (1897-1955) koronázása vagy kormányzóvá választása, mely még úgy ahogy, de még akkor is napirenden volt. Azt többen is elismerték, hogy Aosta hercegéről folytak tárgyalások, miszerint magyar király lehetne, de ennek elég csekély támogatottsága volt.

E mellett napirenden volt a kormányzói intézmény állandóvá tétele is. Ezért is született törvény a kormányzó megválasztásáról (1937) valamit egy kormányzóhelyettes kinevezéséről (1942). Az még ezen törvényekkel sem nyert megerősítést, hogy király helyett kormányzó lesz a jövőben az államfő, de a kormányzó betegségei, életkora és tehermentesítése szükségessé tette ezeket a lépéseket. A kormányzó életkora miatt sokan úgy számoltak, hogy hamarosan mindenképpen szükségessé válik a kérdés végleges megoldása.

Azon a mai napig vita van, hogy miként hunyt el 1942. augusztus 20-án a kiskormányzónak is nevezett Horthy István, de azt hiszem senki nem vonja kétségbe az édesapja megrendültségét a hír hallatán. Egészen biztos vagyok abban, hogy a gyászoló apa nem szövögetett terveket az utódlási ügyekben aznap este vagy másnap reggel. Miért fontos ez?

Azért, mert a haláleset közlése után pár órával a hercegprímás és a miniszterelnök már a "kiskormányzó" fiának, Horthy Istvánnak a koronázásáról beszélgettek. Akkor még Kállay ígéretet tett a hercegprímásnak arra, hogy amint lehet, beszél a kormányzóval a kérdésről. Erre ugyanis azért nem került sor azonnal, mert a gyász megrendítette őt. Másképpen fogalmazva: nem Horthy Miklós ötlete volt a koronázás, legalábbis ez jelenleg így tűnik logikusnak.

Mit oldott volna meg a koronázás? Egyrészt a királykérdést, amely akkor már 22 éve várt a megoldásra. Másfelől egy új nemzeti dinasztia alapítását látták benne sokan. Az sem mellékes, hogy egy gyermek nem lehet valós király, egy kormányzó kell mellé. A koronázás igazi nyertese tehát az lett volna, aki kormányzóként a kisgyermek helyett az államfői jogokat gyakorolja. Ettől nem független az sem, hogy így lehetővé vált volna Horthy Miklós helyére egy fiatalabb vezetőt találni. Horthy úgy érezte, hogy a támogatottsága eléggé erős a politikában, de a ma elérhető visszaemlékezések összessége mást sugall. Az emlékirataiban ebből annyit elismer, hogy az életkora miatt sokan aggódtak érte.

Azt, hogy a hercegprímás miért is ellenezte István koronázását, nem tudni pontosan. Biztosan nem csak a király-jelölt református vallása volt a problémája. A miniszterelnök 1942. szeptember 1-i leveléből arra lehet következtetni, hogy a hercegprímás legitimista volt, vagyis a Habsburgok trónhoz való jogát védte. Kállay ezen levelében kifejtette, hogy bár Horthy erre nemet mondott, szerinte a kormányzót kellett volna megkoronázni. Ennek hiányában fel kell építeni a kis István kultuszát, hogy amennyiben 16 év múlva alkalmas lesz, majd királlyá választhassák. Nem akarta előre eldönteni egy 1,5 éves gyerekről, hogy sokkal-sokkal később alkalmas lesz-e vagy sem uralkodónak.

Mielőtt azonban Kállay ezen levelét megírta volna, augusztus 23-án a hercegprímás is felkereste Gödöllőn a gyászoló kormányzót. Horthy előadta, hogy helyettesének csak a fiát tudná elfogadni, az ifjabb Horthy Miklóst (1907-1993). Ő azonban egy baleset miatt még annyira rossz egészségi állapotban volt, hogy szóba sem jöhetett, de ebben akkor még nem volt teljesen biztos (napokkal később derült ki, hogy a fia miatti aggodalmai megalapozottak voltak). Minden más megoldás elől Horthy elzárkózott. 

Horthy Miklós az idősebb fia halála után csak családtagot tudott volna elfogadni helyettesének, ezért jött szóba mindkét Károlyi Gyula

Mivel Horthy azt mondogatta, hogy csak a családtagjaiban tud megbízni, ezért került szóba a két Károlyi Gyula. Az idősebbtől azért zárkózott el Horthy, mert öregnek tartotta. Azt kifogásolta benne, hogy ugyanaz a korosztály, mint ő maga is (Horthy 1868-ban született, az idősebb Károlyi Gyula pedig 1871-ben).

Ebből következett az 1907-es születésű Károlyi Gyula megválasztása, aki nagyon is családtagnak számított. Horthy előle is elzárkózott. Nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a kormányzói tisztséget Horthy a családon belül kívánta tartani, mármint nem szerette volna átadni más család kezébe.

Ezen a ponton a hercegprímás felvetette az unoka koronázását is, mint kerülendő megoldást. Horthy nevetségesnek minősítette az ötletet, ami némi megnyugvást talán adott a hercegprímásnak, de a saját véleményem szerint megérezte Horthy valódi szándékát. Azt nem vitatom, hogy első megközelítésben a kisgyermek megkoronázása nem tűnt jó megoldásnak. A cél Horthy tehermentesítése és egyben az államfő személyének a megoldása volt. A kisgyermek koronázása egyikben sem segít, hiszen ez esetben is kellett volna egy kormányzó. Ugyanakkor az államfői poszt a családon belül maradt volna, talán ez a célt ismerte fel ezen a beszélgetésen a hercegprímás és Horthy is.

Voltak kételyek a furcsa halálos kimenetelű repülőbalesetek miatt
(a kép forrása: Uj Világ, 1942. szeptember 5-i száma)

A politikai nagyüzem azonban nem indulhatott el a temetésig, mivel a kormányzó közreműködésére volt szükség a kormányzóhelyettes utódjának a kiválasztásában. A temetés augusztus 27-én, egy csütörtöki napon volt. Addig minden érintett a kulisszák mögé vonult vissza. Ott napról-napra nőtt a fiatalabb Károlyi Gyula esélye, egyesek még azt is eldöntötték, hogy feleségül kellene vennie a kormányzóhelyettes özvegyét. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert Károlyi Gyula is egy repülőbaleset áldozata lett.

Kállay tervei

Szeptember 1-én a kormányfő egy részletes levélben tárta a kormányzó elé az államfői poszt megoldásának 3 útját. A miniszterelnök elsődleges megoldási javaslata a kormányzó megkoronázása volt, amit egyből el is vetett Horthy ellenállása miatt.

Második megoldásként említette Habsburg Ottó vagy az olasz (aostai) herceg koronázását, mely ötleteket annyira nagyon nem utasított el a háború utáni időkre való tekintettel. Mivel ezek realizálása akkoriban nem volt egyszerű, a 1,5 éves Horthy István nevű unoka került szóba. A miniszterelnök szerint az édesapja és nagyapja érdemeit törvényben kellene rögzíteni, királlyá kell nevelni a kicsi Istvánkát, építeni kellene a kultuszát, aztán ha érdemes rá, 16-18 éves korában meg kell majd koronázni.

Ez a népszerű kép is azt erősítette meg, hogy a kis Istvánka készen áll apja és nagyapja örökébe lépni
(a kép forrása: mandiner.hu interjúja)

Kállay egyértelműen királyi családot szeretett volna kreálni, egy magyar dinasztiát. Nem vethető el az sem, hogy magát kormányzóként vagy nádorként látta a 1,5 éves király vagy király-jelölt mellett, de ezt ilyen nyíltan nem írta le. Az viszont egyértelmű a levélből, hogy Horthy István megválasztásának mi volt a célja 1942 elején:

Mindazok a szempontok, melyek boldogult Istvánnál szerepet játszottak, ma elesnek. Nem gondolok olyanra, akinek feltétlenül utódnak kell lenni, ami István esetében a cél volt.

Természetesen Kállay rendelkezett egy tervezettel, mely a kormányzó helyettesítését oldhatta volna meg. Az egyik lehetőség az ifjabb Horthy Miklós, de ez csak egy elméleti, azonnal elvetett javaslat (a balesete miatt nem volt még megfelelő állapotban). A második lehetőség Károlyi Gyula (1871-1947), aki többek között Bethlen után (is) volt miniszterelnök. Talán tudva azt, hogy a szintén 70 felett járó és nem is népszerű agg politikust a kormányzó nem fogadja el, bedobta a mindent megoldó ötletet: a miniszterelnök, vagyis saját maga!

Amint tudható, nem lett a mindenkori miniszterelnökből kormányzóhelyettes, de a másik javaslata nem lett elvetve. Horthy egyetértésével Kállay megkezdhette a Horthy-családot dinasztiává emelő kultusz építését, első lépésben egy a családnak tisztelgő törvénnyel. Ez a levél azért fontos, mert teljesen nyíltan elismeri, hogy a törvény célja az akkor 1,5 éves István valamikori királlyá emelése.

A dinasztiát alapító törvény

Kállay javaslata, miszerint a Horthy-család érdemeit törvénybe kell foglalni, elindult a megvalósítás felé. Persze a hercegprímás felismerte, hogy a Horthy-családnak emléket állító törvénynek mi az igazi célja. E miatt október 6-án ismét találkozott a kormányzóval.

Erre az alkalomra magával vitte a VI. István magyar királyt ünneplő anyagokat, melyeket a tervezett koronázásra készítettek el egyesek. A főpapi tiltakozás a magyar kormányt vádolta, mint akik titokban készítik elő a koronázást. Amennyiben nem lenne ismert a szeptember 1-én kelt levél, könnyen hihetnénk azt, hogy a bíboros oktalanul vádaskodott, de nem így van, pontosan tudta mi zajlik a háttérben.

A hercegprímás aggódott, hogy egyesek Horthy Istvánt VI. Istvánként ünneplik
(a kép forrása: Krizsán László könyvének 70. oldala)

Horthy azt mondta, hogy a nemzet szimpátiájának nem szabhat gátat, de arra hajlandóságot mutatott, hogy 1942-ben ne legyen koronázás. Teljesen egyértelmű okokat nem lehet megjelölni a koronázás halasztásaként, de van olyan vélemény, amelyik Horthy döntése mögött azt találta, hogy kormányzó szeretett volna maradni. E szerint a kormányzó úgy gondolta, hogy bármilyen váltás esetén nem maradhatna tisztségben, ezt pedig nem akarta. Nagyon sok visszaemlékezést ismerve azt gondolom, hogy Horthy azért akart a posztján maradni, hogy kivezesse az országot abból a nehéz helyzetből, amelyikben éppen benne volt. Éppen ezért tűnt egyébként ígéretesnek egy gyermekkirály, hiszen ő lenne a válságból való kilábalás után a tiszta kezű ember.

[Sehogyan sem tudtam olvasható méretűvé tömöríteni az ezzel kapcsolatos levelezéseket és már publikált elemzéseket. Sok jel utal arra, hogy 1942 nyarán már a Várban is tudták, hogy a háborúból lehetetlen győztesként kijutni. Erre is utal Kállay szeptember 1-i levele. Abban éppen a háború elvesztése miatt nem vetette el Habsburg Ottó koronázását.]

Ezt követően Kállay járult a kormányzó elé, ugyanis Horthy a kormányzóhelyettesnek emléket állító törvény átalakítását kérte. Horthy ragaszkodott mindenféle gyermekkoronázásra való utalásnak a törlésére. Ismét nem tudom megfejteni a pontos okokat, de szerintem egyszerűen csak nem akarta ilyen nyíltan kifejezésre juttatni az unokájával kapcsolatos terveket. 

Kis idő múlva ismét személyesen találkozott a kormányfő és a hercegprímás. A vita valószínűleg nagyon heves lehetett. Kállay kifejtette, hogy a gyermekkoronázás a nép akarata, a kormány nem léphet fel ellene. A bíboros azonban kitartott amellett, hogy Horthyt a helyi vezetőkből kikényszerített támogató nyilatkozatokkal megtévesztették, ezért hiszi el, hogy a 1,5 éves unokáját meg kell koronázni. Ez a beszélgetés csak a hercegprímás jegyzetéből ismert, de minden eddig előkerült és általam ismert dokumentummal összhangban van.

Végül elérkezett október 13. Ez volt a törvény beterjesztésének a napja. Hivatalosan Petró Kálmán (1888-1942) nyújtotta be a javaslatot, aki a beszéde után rosszul lett és elhunyt. Ez az újabb haláleset megalapozta azt a misztikus félelmet, hogy bárki, aki a Horthy-dinasztia ügyét szeretné előre vinni, az meghal. Ez tényszerűen nem igaz, de maga a hit elkezdett terjedni. Először a kormányzóhelyettes, majd a fiatalabb Károlyi, most pedig a képviselő... Talán ez a mából nézve komolytalan, de akkoriban sokan kétség nélkül elhitték azt, hogy a királyi trónra való jogosulatlan törekvésnek lehet ez a büntetése.

Szöllősi Jenő (1893-1946) azzal vádolta a törvényt, hogy alattomos módon, észrevétlenül kívánja eldönteni a királykérdést
(a kép forrása: Képviselőházi napló)

Némi botrányt okozott a nyilaskeresztesek képviselője, amikor a kormányzóhelyettesnek emléket állító törvényt meggyanúsította azzal, hogy a királykérdés rendezésére törekszik. A kormányfő szeptember 1-i leveléből tudjuk, hogy ez valóban így volt. Ennek ellenére a levezető elnök háromszori megszakítása miatt a párt szónoka nem tudta elmondani a tiltakozását. Az utána felszólaló kormányfő pedig olyan mondatokat mondott el, mely lényegében hazugságnak minősítette a királykérdés belekeverését a törvénybe.

A törvény az 1942. évi XX. sorszámot kapta. A szövegezése olyan szókészlettel ír a családról, mint ahogyan a királyi családokról szoktak. A 3.§ "főméltóságú" címet adott Horthy István leszármazottjai közül a fiúgyermekeknek, akiket így lényegében herceggé emeltek. Maga a törvény ezen paragrafusa meg is nevezte a 1,5 éves Istvánt, kiemelt szerepet adva neki, gyámjának pedig a kormányzót rendelte. 

a Horthy nemzetségnek a vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úrtól az Istenben boldogult Horthy István kormányzóhelyettes úron át leszármazó, a nemzet hálájától és szeretetétől övezett ágában - ha Isten is úgy akarja - mindig lesznek nagy nemzeti feladatok vállalására és viselésére az elődökhöz méltó férfiak

Az idézett részlet eléggé homályos utalás, de ez volt az, amiben a nyilaskeresztes képviselők a királykérdés megoldására tett óvatos kísérletnek gondoltak - és ahogy azt utólag a nagyközönség is megtudhatta, igazuk is volt. 

Utóélet

Noha a törvényt elfogadták, a koronázási előkészületek leálltak. Sok utalással találkozni, miszerint Albrecht főherceg (1897-1955) meglebegtette a saját kormányzóhelyettesi megválasztását. Az 1942. évi II. törvény szerint a megfelelő számú támogató szavazattal valóban meg tudta volna választatni magát, de ez nem lett volna elég. A törvény ugyanis a kormányzónak adta a szavazással kinyilvánított döntés elutasításának a jogát is. A veszély pedig ebben volt!

Elég rosszul jött volna ki, ha Horthy megtagadja a képviselők döntését. Joga ugyan lett volna rá, de számolnia kellett volna rengeteg negatív következmény megjelenésével. Ezekben benne volt az esetleges leváltása, mint reális végkifejlet (Albrechtnek nagy eséllyel meg volt ehhez a többsége a képviselők között). Bár dokumentum nem igazolja, szerintem ezért állt le a koronázás akkori előkészítése.

Így végül Kállay terve ment tovább, vagyis az akkor még gyermek István kultuszát kellett volna építeni az édesapján és a nagyapján keresztül. Amennyiben maradt volna a monarchia, akkor valamikor 1957 és 1959 között kerülhetett volna sor annak a mérlegelésére, hogy lehetne-e belőle király, de ennek a realitása nagyon hamar elpárolgott.

Érdekes megjegyezni, hogy a hercegprímás sajátosan magyar megoldást javasolt a kulisszák mögötti egyeztetések folyamatán. Ő azt mondta, hogy az a legjobb mindenkinek, ha nem változik semmi, hagynak mindent úgy, ahogy van. Ez egyébként szinkronban volt Kállay egyéb javaslataival, aki a szeptember 1-i levelében felvetette a kedvezőbb békefeltételek esélyét, mely szerinte annak is függvénye, hogy kiből lesz a hivatalos király.

Horthy István utólag sem sajnálta, hogy nem lett belőle magyar király
(a kép forrása: A mandiner.hu interjúja)

Horthy István egyébként ma is él. Amennyiben 1942-ben megkoronázták volna, számos rekordot megdöntött volna önmagában az uralma hossza. Rengeteg interjúban nyilatkozott erről az ügyről is, meg a nagyapjáról is. Talán ebből a kisfilmből lehet róla egy átfogó képet kapni (az interjúsorozat előző része az édesanyjával készült), ebben az interjúban pedig érdekes részleteket lehet róla megtudni, melyek a kisfilmben nem jelentek (nem jelenhettek) meg. Készült egyébként róla 2020-ban egy film is. A címe: Nagyapám: Horthy Miklós. Minden nyilatkozatában elmondta, hogy egyáltalán nem fáj a szíve a magyar trón miatt.

Aránylag kevés szó esik a fiatalabb Horthy Miklósról, akit bár 1942-ben nem neveztek ki édesapja helyettesének, de nagyon hamar egyre fontosabb pozíciókat kapott meg. Rövid ideig volt a felesége Károlyi Mária, aki a fiatalabb Károlyi testvére volt. A második felesége leánykori neve Helen Lindsay.Lewis (1898-1976), akinek az első férje volt a XIII. Croy herceg. Ezért volt a nevében a Croy családnév, tehát hercegné volt, nem hercegnő. Érdekesség, hogy Hema de Croy egyes papírjain 1916-os születési dátum szerepelt, ami valószínűleg a hölgy saját akciója volt, hogy fiatalabbnak gondolják. 

Ez a bejegyzés annak a keretében hozta elő a történetet, hogy mennyire lehet sikeres egy dinasztia cseréje. Az egyetlen "ellenálló" itt most csak a hercegprímás személyében jelent meg, de ez nem tükrözi a valóságos helyzetet. Egyrészt a hercegprímás nem "csak egy" valaki, hanem a teljes katolikus egyház. Másrészt nem fért bele Habsburg Albrecht tiltakozásának teljes története, aki azért az itt feltüntetettnél aktívabb volt. Nem beszélve József főhercegről és az ezekhez a személyekhez kötődő politikai csoportokról. Utólag sem lehet megbecsülni, hogy ki lett volna az erősebb, de akárki is lett volna az, biztosan nem lett volna egy könnyű győzelem.

Források

Esti Ujság 1942. október 14. 3. oldal

Gosztonyi Péter: A kormányzó, Horthy Miklós. Téka Könyvkiadó, Budapest, 1990.

Gosztonyi Péter: A kormányzó, Horthy Miklós és az emigráció. Százszorszép Kiadó, Budapest, 1992.

Hídfő, 1964. február 25. 1. oldal

Horthy Miklós: Emlékirataim. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990.

Horthy Miklós titkos iratai. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965.

Kepes András filmje Horthy Istvánról

Képviselőházi napló XV. kötet, Atheneum, Budapest, 1942. 16. oldal

Krizsán László: A korona árnyékában. Books in Print, Budapest, 2002

Mandiner interjúja Horthy Istvánnal (2015)

Tolnai Világlapja, 1943. január 27.

Uj Világ, 1942. szeptember 5-i száma