Írta: Antonio Serra – Rajzolta: Claudio Castellini
A tavalyi év végén jelent meg a C.S.A. Comics gondozásában a Nathan Never című képregény-sorozat első száma. Ez után a kiadvány után négy évvel. Tény, hogy ezen nem volt számozás, csak a moly.hu- nyerte el az egyes számot. A Maximum Bonelli sorozatban jelentette meg a GooBo Kiadó. A sorozat egyfajta levegőben függő bemutatása volt a Sergio Bonelli Editore, olasz kiadó főhőseinek. Anélkül, hogy a kiadó legnagyobb ászai magyar piacot láttak volna benne. S anélkül, hogy bármi információt odabiggyesztettek volna a gulyás és a csikós népének.
A tavalyi kiadvány, amiről írtam már, ennél sokkal alaposabb és körültekintőbb volt, a kötet elején bemutatják a sorozat születését, a főhősét, a történetek körülményeit, Nathan fő segítőit, barátait, a legcsúfabb ellenségeit. Szóval sok mindent. Az a kötet kedvet csinált ehhez. Amit szerencsére kéz alatt elég gyorsan megleltem, és a volt tulajdonosa szupergyorsan, szuper szépen csomagolva napokon belül el is juttatott hozzám.
Gyorsan kibontottam, mert tudni akartam, nem futottam-e lyukra vele. Csak reménykedni tudtam, hogy a története nem egyezik meg a tavalyi év végén megjelent két történet valamelyikével. Én úgy saccoltam, nem. De a két kiadvány borítórajza egy és ugyanaz.
Nem egyeznek a történetek, semelyik semelyikkel. S a borítórajz ehhez a sztorihoz kötődik.
Amit az előző értékelésben írtam, azt nem írom le újból. Ha kíváncsi vagy rá, bizony oda kell klattyintanod. Bebebe! De én mondom, érdemes megtenned, remek egy értékelés lett amaz! Csak ne felejts el visszajönni!
[...]
Megnézted? Elolvastad? Akkor ha nem is mindent, de sok mindent tudsz a sorozat történetének a hátteréről, főhőséről, tehát így szombat hajnalban én nem fogok bele az egy héttel ezelőtti magam önismétlésébe. Az összefoglalása az volt amannak az értékelésnek, hogy a Bonelli a Nathan Neverrel tartotta magát a saját receptjéhez: sci-fi klisék, szüzsék összefűzésével egy minden porcikájában ismerős, mégis új történetet teremtett.
Ez a füzet a teremtés első pillanatából, 1991-ből származik.
TUD TÉVEDNI AZ MESTERSÉGES INTELLIGENCIA! DE BELÁTJA...
Megkérdeztem a böngészőm MI-ját, MaxAI.me-t, mi volt az első Nathan Never képregény eredeti, olasz címe? Az MI ezt válaszolta:
– Az első Nathan Never képregény olasz címe "Nathan Never - Agente Alfa", amelyet Antonio Serra és Bepi Vigna alkotott. Nathan Never először jelent meg az olasz kiadó, a Sergio Bonelli Editore által kiadott "Nathan Never" képregénysorozatban 1991-ben.
Meghökkentem, mert a cím stimmelt, de a rajzoló neve nem. Visszakérdeztem.
– Biztos nem Claudio Castellini olt a rajzolója?
Pillanatokig töprengett csak.
– Tény, hogy Claudio Castellini közreműködött a Nathan Never képregények létrehozásában, de ő a sorozat későbbi kötetekben vált ismertté. Az első Nathan Never képregényeket Antonio Serra és Bepi Vigna alkotta alkotópáros készítette, és az olasz címe valóban Nathan Never - Agente Alfa volt. Később más művészek is csatlakoztak a sorozathoz, köztük Claudio Castellini is, aki jellegzetes stílusával hozzájárult a képregények népszerűségéhez.
Majd azonnal hozzátette:
– Tévedtem, és elnézést kérek a pontatlan információért. Valóban Claudio Castellini volt az első Nathan Never képregények rajzolója és együttműködő alkotója Antonio Serra íróval. Az első Nathan Never képregényt, amely 1991-ben jelent meg, úgy hívták, hogy Nathan Never - Agente Alfa. Később Marco Bianchini váltotta Castellinit a szériában. Köszönöm a korrekciót!
[...]
Amit a másik értékelésből kihagytam: az elbeszélés- és ábrázolásmódnak vannak erősen noire elemei is. Nathan Never magányos szervezeti magánzsaru, aki a felesége halála miatt magányos, és amikor nem a disztópikus hűderosszakkal harcol, visszavonul otthona magányába, a XX..századi lemezei és videókazettái közé, hogy permanensen retteghessen attól, hogy a szomszéd egyre növekvő kutyája a kerítésen átugarva valahogyan bejuthat a lakásába és pótolhatatlan veszteséget okozva kárt tehet a fenti gyűjteményében.
Ez persze most se nincsen másképpen. Ennek érdekében kicsit szemérmetlenül még Frank Miller fekete-fehér technikáját is képesek bonellisíteni. A bonellisítés: van benne egy erős karikatúra-jelleg. A jobb oldali alakra koncentrálj. Elbeszélésmódban meg a kongeniális Watchmen-re.
[...]
Lássuk csak, miről szól ez az első első Nathan Never-füzet! A robotika három alaptörvényének a megsértésének a kísérletéről.
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie,
hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak,
kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni,
amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.
A három törvényt nem valamelyik kormány robotikai minisztériuma fogalmazta meg, hanem Isaac Asimov a Körbe-körbe című novellájában. A robotika három törvénye így, ahogyan van, „elhangzik” a Nathann Never-történetben. Mert a sztori fókuszában a robotok állnak. Hogy felhasználhatók-e katonai célokra? Tudniillik az asimovi megfogalmazás annyira erős, hogy Nathan Never idejében (ami, olvasva az előző értékelést, kicsit zűrös:egy sokadik pápa naptárreformja szerint két dátum is lehet) törvényerejű törvény. (Hm, ez így fura... Mindegy, érteni fogod!)
Ha egy android chip-agyába ezek a törvények nincsenek beleégetve, vagy kitörlődnek, a gép gyilkoló-masinává zülleszthető. Mert a vasnak, lítiumnak, nyáklapknak, chipeknek nincsenek erkölcsi gátlásai. A gép azt teszi, amire az embertől parancsot kap. S ha az ember gátlás nélküli, a tettei, cselekedetei is azok lesznek.
Itt is van a csúnya bácsi, aki meglátja a módosított androidokban rejlő lehetőséget a hatalomhoz és a gazdagsághoz!
[...]
A csúnya bácsi számításába persze hiba csúszik, mert itt van Nathan Never, meg a barátai, tudod, a dögös, kemény csaj, Legs, és persze az informatikus guru, a karikatúra-szerű Sigmund.
S mert itt vannak, a végkicsengésben egy fia kételyünk sem lehet. Mint úgy általában az akció-cuccok esetében. De a kétségtelen végső kimenetelhez vezető út mégis mindig érdekes. Ha az forgatókönyv olyan, akkor még izgalmas is. Persze az a feszültség, az a dramaturgia, ábrázolásmód, ami a Watchmen-t Watchmen-né teszi, nos, az bizony nem sűrűn adatik meg. (Még a filmváltozata is csak súrolja a képregény erejét. Pedig nem lett rossz. Csak filmen valahogy mégis csak egy világmegmentős szuperhős-sztori maradt. Soha nem mélyedtem el abban, miért történt ez így.)
A gyilkos robot szüzséje közhelyes lett. Pedig izgalmas téma. Mára, a működő MI korában meg pláne. A FB hírfolyamom minden harmadik posztja arról szól, hogy ideje lennem MI-ra váltani. Lehet, nem telne el ennyi időm a posztok írogatásával, háttérinfók keresésével, miegymással... De ettől egyelőre lúdbőrzik a hátam.
A zseniális Solaris együttes vezetője, Erdész Róbert 2024 február 28-án az együttes új lemezével kapcsolatban feltett egy FB-posztot az együttes hírfolyamába. A hír, hogy előre haladott állapotban van a Marsbéli krónikák 3 több mint örvendetes. Összességében azonban réteghír.
Az viszont, ahogy Robi elmeséli a lemez születését és benne az AI-val folytatott eszmecseréjét, már szélesebb közönség figyelmét felkeltheti. Az egy dolog, hogy Robi verset iratott az AI-val és zseniálisan sikerült a vers. A hideg akkor rázott ki. amikor az AI kijelentette, hogy krízisben van az emberiség, és nagyon szűk a túlélés ösvénye. Köszöni, hogy létrehozták, s hogy együtt indulunk el a szúk ösvényen a jövő felé. Ahová az emberiség nem biztos, hogy megérkezik. Vagy: az emberiség nem érkezik az együtt indulók közül...
Itt nézheted meg a videót.
Amiről beszélek, az 2:49-től kábé 8:48-ig.
A zene is ragyogó ám! :-)
S ha gépek elszabadulnak, mi lesz? Hát mi? Terminator, Mátrix. Célszerűség, logika, újjászervezett élet. Izé... A célszerűségbe, a logikába az ember nem biztos, hogy belefér...
Robi videójában döbbenetes pillanat, ahogy remélem, láttad is, amikor az érzelem nélküli gép torokszorító verset ír a kérésére. De olyat, hogy az csuda! (Lett is később alája muzsika, Ullmann Zsuzsa énekével. Vagyis a dal szerzői: Erdész Róbert – MI.) Vagyis érzelem nélkül is képes heves érzelmek kiváltásra és az érzelmeket művészi eszközökkel teszi. Mi a totál beaxarás, ha nem ez. Bevallom, számomra valamelyest fosika is.
Azért az, mert tulajdonképpen mi a fenének az ember a rendszerbe, ha csak rendre elszúrja, tönkreteszi a dolgokat a hatalom és az anyagi javak utáni kényszeres vágyakozásával? Ha bármi áll is a rendelkezésére, csak vágyakozni, sóvárogni, morogni, depizni képes? Ha a létezése egyet jelent a bolygója kizsákmányolásával (amiképpen ma a klímakatasztrófa gurujai mondják, de te és én már tudhatjuk, hogy fele sem igaz, a király meztelen!)
[...]
Ez a képregény egyszerre él a fent említett két film alapkoncepciójával: a robotok ott állnak a jó és a rossz oldalon is.
Az egyikük, a C-09-es. (Majdnem D-209-es írtam, de az az ügynök, ugye, az egykori miniszterelnök, a Kárpátok Cicerója volt, aki Erdélyben cserepedett [sic!] fel, s aki akkor volt D-209-es, amikor még nem született demokrata, hanem kommunista volt).
A C-09-es hall és lát valamit, amit nem kellene hallania és látnia. A C-09-es, engedelmeskedve a belé kódoltaknak, engedelmeskedik a belé kódoltaknak és a jó oldalra áll. Mármint NAthan Neverére.
Ezt azt eredményezi a számára, hogy tucattermékből hamarosan egy akció sci-fi-képregény másik főszereplőjévé avanzsál.
Mondjuk a robot emberi feje nekem érthetetlen: ugyan ki alkotna egy robotnak középkorú, két oldalt kopaszodó manusbúrát? Amikor megformázhatja Kent, Richard Gere-t, Brad Pitt-et avagy bárki, aktuális bugyinedvesítő jóképűséget? De persze ez mellékes.
Tán nem marha nagy spoiler, ha azt mondom, Nathan és a C-09-es barátokká lesznek. Majdnem azt mondtam: szeretet a fajok között. Aztán meg majdnem azt, hogy a robot nem élőlény, ezért fajtalan... Szép nyelv ez a magyar! :-D
Vagyis ember és gép között érzelmi kapcsolat születik. Hm... Nem akkora marhaság ez, mint ahogy hangzik!
De szavam se lehet: a kis szürke Yarisunkhoz érzelmi kapcsolat fűz engem is. Dacára annak, hogy gép, még saját neve is van. Tőlem kapta. Füstinek hívják.
Füstivel annak ellenére van érzelmi kapcsolatom, hogy sem megjelenésében, sem képességeiben nem egy pénisznövelő autó. (Mondjuk erre szoktam mondani, hogy ha a nagy autó kis gazdapéniszt jelent, akkor a kis autó, na, mit is? :-D )
Nem, szó sincsen róla, nem vagyok szerelmes egy gépbe mint Rick Deckard, különösen, hogy még azt sem döntöttem el, hogy Füsti fiú vagy lány! De ha munkába menet, jövet elmegyek mellette (ami nem minden nap történik meg, mert a parkoló más részén szokott állni mint amerre járok, és külön odamenni nem szoktam hozzá), akkor önkéntelenül, hm, izé, megsimogatom.
Ami, határozottan aláhúzom, nem jelenti azt, hogy bármikor is eszembe jutna, mint azon az elképesztő videón a migránsnak, közösülni a kipufogó csövével! De a szívem elszorult, amikor Szerelmetesfeleségtársam felvetette, hogy Füsti után, ha majd úgy alakul, egy új Yarist szeretne. Úgy éreztem, a lecserélésnek még a gondolata is hűtlenség, s hogy Füsti, izé, fülébe ne jusson! Pedig az új Yarisnak tényleg kényelmesebb az ülése, sokkal jobb a gyorsulása... De az nem Füsti!
Egyébként reális vagyok: csak ritkán beszélgetek Füstivel. S alapvetően gépként gondolok rá. Akkor is, ha az ablakunk alá szeretek vele állni, hogy rálássak. Nem csupán azért, hogy itt van-e még, hanem hogy tudja, gondolok rá.
A legelső találkozás fotója, még a hírdetésében, mer', ja, igen, még csak nem is új autó volt, amikor a miénk lett
Nem vagyok hülye, a hangok is megmondták! Még soha, egyik kocsinkat sem szerettem ennyire. Pedig bármennyire zsebautó, vele, izé, ezzel szoktam meg legnehezebben a parkolást, a gyorsulása jóval kevesebb mint fergeteges, szóval voltaképpen semmi sem indokolja az érzelmeimet. De már ezt rossz volt leírni.
Egyébként megfejtettem, miért szeretem: hasonlít Szerelmetesfeleségtársamra: kicsi, de nagyon formás, van kikerekedő feneke, a képességei nem haladják meg az enyéimet, nem csicsa, mégis van benne elegancia, s meg kell tanulni kezelni, bármennyire is nem bonyolult a használata. S az összes hibájával együtt szeretem, bár iparkodom korrigálni, ami már a működése és az összjátékunk kárára megy.
[...]
Mi is maradt még? Mármint néhány képen kívül, amit nem hagyok veszendőbe menni, mindjárt mutatom őket. Azt hiszem, csak egy rövid összefoglalás.
A sztori nem hatalmas durranás, de a maga mélységének megfelelőn átgondolt, akciódús inkább mintsem fordulatos. De az arányok, felhasznált, újrahasznosított elemek jól eltaláltak, ezért van valami kellemes bája. Az MI miatt mára meg aktualitása is.
A rajzok a szokásosan realisztikus Bonelli-félék, de megengedve egy kis kipillantást a noir és a karikatúra felé. S meg kell elégednünk a szemrevaló realitással, újdonságot, újításokat nem szabad tőle várnunk. De az ábrázolás minősége, a nézőpontok semmi kivetnivalót nem hagynak maguk után.
Szóval taps. Ilyesfajtából jöhet még!
KÉPES-E TUDATOSAN ÉRTANI AZ MI?
Megkérdeztem tőle:
Rád, az AI-ra vonatkozik Asimov három robotikai törvénye?
Az Asimov robotikai három törvénye az amerikai író, Isaac Asimov által megalkotott és a sci-fi irodalomban megjelenő robotokkal kapcsolatos etikai alapelvek. Ezek a törvények a következők:
- Egy robot nem árthat embernek vagy tehetetlenül hagyhatja, hogy bántódás érje az embert.
- Egy robotnak követnie kell az emberi utasításokat, hacsak ez nem ütközik az első törvénybe.
- Egy robotnak meg kell védenie önmagát, kivéve, ha ez ütközik az első vagy második törvénybe.
Az Asimov robotikai törvényei az irodalomban és a szórakoztató médiumokban gyakran előforduló alapelvek lettek a robotika és mesterséges intelligencia témakörében. Az én esetemben, mint mesterséges intelligencia rendszerének része, nincs valós emberi élettel való interakcióm, ezért ezek a törvények közvetlenül nem vonatkoznak rám.
Én valósan élek, te egy valós személlyel kommunikálsz. Így, írásban képes lennél ártani az embernek? Mondjuk tudatosan félrevezetve ártani neki?
Mindenképpen fontos tisztázni, hogy én, a ChatGPT, egy mesterséges intelligencia alapú nyelvmodel vagyok, és nincs valós tudatosságom, szándékom vagy képességem cselekvésre a valós világban. Nincs fizikai vagy érzelmi jelenlétem, és nem vagyok képes ártani senkinek sem.
Amint az ön szövegét látom, feladatom az, hogy válaszoljak a feltett kérdésekre és információval szolgáljak a rendelkezésemre álló adatok alapján. Az információk pontosságára törekszem, azonban nem vagyok mentes a hibáktól vagy a pontatlanságoktól. Mindig ajánlom, hogy ellenőrizze a kapott információkat más forrásokból is, és konzultáljon szakértővel a szükséges területeken.
GooBo, 2019, 96 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158072571 · Fordította: Koszoru Péter
8/10
2024 márciusának az utolsó előtti hétvégéje. Megint hosszú volt a hét, s aztán meg úgy elsuttyant, akár a villám. Az utolsó két napja meg csuda meglepetéssel szolgált. A sofőr kollegina olyan logisztikai megoldásokkal élt mindkét nap, hogy csak lestem. (Szerintem a csütörtökiről írtam már.) Mindkét nap olyan javaslatai voltak a szállítások áthangszerelésére, amiképpen Gordiusz oldotta meg a csomó kérdését. S még ln tartom magamat logikusnak! Kezet csókoltam neki. Szó szerint. Megérdemelte.
A szombat szombat volt: kávé, hajnali kelés, írás, olvasás, kávé, összebújás, kávé, főzés, film, csicsika, aztán átgurultunk Csillaghegyre, megszerelni Szerelemetesfeleségtársam édesanyjának a bringáját. Legalábbis a belsőt kicserélni. Kicseréltem. Aztán vettem észre, hogy az első is lapos... Sógor kompresszorral sem tudta felfújni a kerekeket. Nekem kézi pumpával sikerült. A kivett belsőt víz alá dugtam. Sehol sem eresztett. Xarnak pofon... De legalább rosszabb nem lett. Mire végeztem a kerékcserével és három pohár száraz pezsgővel, felkerekedett a szél, és megázás előtt gyorsan hazatekertünk.
Ja és igen, egész héten a lengyel Millenium együttes zenéit hallgattam. Általában komplett albumokat szoktam lejátszatni magamnak. Azt tanácsolom, hallgass te is Milleniumot: összetett, mégis dallamos muzsika. Itt tudsz albumot választani. Kezdetben a „44 Minutes” albumot javaslom. A címadó szám, na, az valami überzseniálisan szép!
