Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Timothy Garton Ash: Szólásszabadság (A globálisan összekapcsolt világ tíz alapelve)

856 oldal. Engem megriasztott. Aztán észre sem vettem, úgy értem a végére

2022. december 05. - Mohácsi Zoltán

ash_szolasszabadsag.jpg

A könyvtárban az újdonságok asztalán volt ez a könyv. Két példányban.

A szerzőről csak a leglényegesebbet tudtam: abszolút liberális. Felvettem, belelapoztam, de mert igen vaskos, s mert nem csak terjedelemben, hanem szemléletében is vaskosan  liberális, hát visszatettem.

Tettem egy kört a szabad polcos teremben, majd visszatértem az újdik asztalához. A két példányból már csak az egyik volt ott. Amint elmentem onnan, már egy sem. 

Aztán itthon vettem igazán tudomásul, hogy tulajdonképpen ez a könyvtárlátogatás abszolút a határaim feszegetésének a jegyében fejeződött be. Ash könyve mellett ugyanis magamhoz ragadtam egy ugyancsak vacakul sikerült, homoszexuális propaganda-képregényt, a Heartstopper (Fülig beléd zúgtam) első részét. De amíg Ash esetében (ashetében? :-D ) tudtam, miről van, lehet szó, addig a propaganda-képregény megdöbbentett már az első oldalával, a két elmélyülten csókolózó kamaszfiúval. 

Ash-hel sokkal jobban jártam. Nem is: Ash-el jól jártam. Azzal kezdem, amivel befejeznem kellene, hogy végig olvasd a bejegyzésemet: Ash könyve ugyancsak figyelemre méltó, érdemes rászánni az időt! (Mondjuk az árazása nem szégyenlős: hétezer forintba kerül. Ash mentségére legyen mondva, ő a jogdíjból nem részesül, felajánlotta valami közcélra.) 

Timothy Garlton Ash 1955-ben született. Ismert, keresett, aktív ember. A Times magazin szerint ő is tagja a világ 100 legbefolyásosabb emberének. (Mostanában kísérletezem a befolyásolásommal: nemrégen olvastam a lista egy másik emberének Malcolm Gladwellnek két könyvét is: az Ismerős ismeretleneket és az Ösztönösent. Elvonatkoztatva attól, hogy ugyancsak eltérő témában írtak az urak, Ash sokkal meggyőzőbb, alaposabb. Érdekesnek Gladwell is érdekes, de végkövetkeztetéseiben, ha vannak egyáltalán, mert jobbára nincsenek, semmitmondóbb.)

Szóval itt van ez a saját maga által is deklaráltan teljes mellényű liberális demokrata, aki utálja Orbán Viktort és a kormányait, és egyre jobban irtózik a lengyel vezetéstől is, és akinek álma a világfalu, az egységes minden. 

De a korrektség jegyében rögtön hozzá is kell tennem: Ash meglepően reálisan lát, értékel és ír. Biza a meglepetésig korrekt abban amit mond és ahogyan mondja. Persze, hogy lehet vele vitatkozni, de kivel nem lehet? S nem mellesleg egy nyolcszázötven oldalas könyvről beszélünk! Az lenne a furcsa, ámbátor az olvasóról sokatmondó, ha Ash minden mondatára, gondolatára, kijelentésére hevesen bólogatna.

ash_szolasszabadsag_tga.jpg

Adja magát a könyv címe

Arról szól, amit ígér: mennyire szabad és lehet és kell szabadon szólni. Itt is, ott is, amott is.

Az én generációmnak az első kettő, (szabad és lehet) testközelből ismerős. '67-ben születtem, így a kádári szocializmus idején születtem és „cserepedtem” fel (hogy stílusosan egy coclista vezetőt idézzek). Abban a rendszerben, amelyben béke, viszonylagos jólét és biztonság volt, és amelyben teljes körűen érvényesült, amit Bródy János így adott a hatalmat képviselő Strasser ezredes szájába a Doctor Herz-ben: „Nyúlcipő és tartsd a szád, vagy szétverjük a nagy pofád!”

Ha az ember tartotta magát a játékszabályokhoz, békében élhetett. Az egyik játékszabály éppen az volt, hogy kussban kellett maradni a rendszert illetőn. Meg a rendszer közvetlen múltját illetőn. Meg a Nagy Testvért illetőn. Amikor születettem, a gyilkos Kádár már az „apánk” volt. Aki megölt, azt is öleltük. Stockholm-szindróma, vagy mi a fene... Rossz zsaruból jó zsaru lett, és a nép hálás volt neki, hogy már nem gyilkol, csak adott esetben pofozkodik. Meg egzisztenciálisan lehetetlenné tesz.

A szólásszabadságtalanságot én csupán három esetben tapasztaltam.

  1. Első esetben, amikor egy aktuális barátnőm fantasztikus édesanyja '56-ról beszélt nekem a Miklós utcában. Fojtott, suttogó hangon, mert a panelnak is füle van. Teljesen ledöbbentem azon, amiket mondott. Én éppen akkor majdnem lelkes voltam Kádár személye miatt; akkor olvastam Gyurkó László róla szóló könyvét. Onnantól nem hittem vakon a nyomtatott szónak. Olyan '82 körül volt ez.
  2. A második eset a középiskolában volt. Suliújságot csináltunk, mintegy spontán, buliból, poénból, az iskola fő profiljára (vendéglátóipar) majdnem tökéletesen fittyet hányva. Írtam egy cikket Süllyed-e a kis(z) hajó? címmel. A szerkesztőtársak lebeszéltek arról, hogy aláírjam: közösen, a szerkesztőség nevében írtuk alá. Stencilezés előtt (hol volt akkor még nyomtató!) le kellett adnunk a tervezett lapot a helyi pári- és KISZ-titkárnak. Leadtuk. Majdnem azonnal szőnyegszélen találtuk magunkat. Az igazgatónő a harminckét oldalból harminchármat kihúzott. Ez '84-ben történt. 
  3. Katona voltam. Nem tartoztam semmilyen egyházhoz. Csak érdekelni kezdett a kereszténység. Tisztipincér voltam. A konyhán a szekrényünkben tároltam a könyveimet. Nem kellett félni, hogy ellopják őket. :-D Volt ott egy Lukács evangéliuma is. Amire egy alkalommal a laktanya parancsnoka nyitotta rá az ajtót. Volt is belőle balhé, hangos. Abból meg csak halk, amikor megkérdeztem a laktanya párttitkárát, mi a baj a könyvvel, amikor Magyarországon az Alkotmány szerint szólás- és vallásszabadság van? Hitetlenkedett, én meg az orra alá dugtam az akkori Alkotmányt. Aztán egyedül én nem kaptam leszerelési segélyt az egész távozó csapatból. '87-et írtunk. 

Ezek voltak a legkeményebb eseteim. Ép bőrrel úsztam meg a rendszer végóráit. Már amennyiben elmúlt. 

A szólásszabadság azt jelenti, hogy szabadon lehet szólni. Bármiről, bármikor. Ahogyan a fenti esetekben nem lehetett. S ahogyan a világ számos részén ma sem lehet. S ahogyan gyakorlatilag a nyugati, liberális demokráciákban sem lehet. Mármint bármiről. Mert vannak kőkemény tabuk. Egyre több. 

Ash könyve gyakorlatilag éppen annak a fejtegetése, hogy milyen jó lenne, ha lehetne bármiről szólni, és jogos-e, hogy van, amiről nem lehet? Miközben azt mondja, hogy az egyén szabadsága, egy társadalom szabadságának a legalapvetőbb sarokpontja, hogy szabadon lehessen beszélni, véleményt kifejteni, a kérdéseket megfogalmazni. Világos, ugye? Ki a fene ne akarná félelem nélkül megfogalmazni a gondolatait és a kérdéseit?

ash_szolasszabadsag_1.jpg

A szólásszabadság ismert mai falai

Egyfelől ma bármiről lehet beszélni. (Mármint a kivételek kivételével.) Simán mondhatom, írhatom, hogy O1G, vagy szidhatom az amerikai elnököt. Kritizálhatok bárkit, bárhol és bármikor, anélkül, hogy félnem kellene a következményektől. (Kivéve...) 

Ugyanakkor a szólásszabadságnak véresen komoly határai vannak még a liberális demokráciákban is. Attól másfelé,keletebbre egyre komolyabbak. Gondollj nyugodtan az arab világra, Oroszországra, Kínára. 

De mondom, simán vannak olyan tabutémák, amelyek diszkvalifikálnak beszélgetésekből, kizárnak adott oldalakról, társaságokból, munkahelyekről. De legalábbis fenyítenek értük. Ha nem is gumibottal, de van, amiért pénzbírsággal, börtönnel. És főleg karaktergyilkossággal, elhallgattatással. 

Állt velem szemben a zsidó fenntartású munkahelyem egyik zsidó illetőségű alkalmazottja. Számomra ő az egyik legszimpatikusabb figura az intézményben. Dühös volt, nagyon. Elmesélte, hogy miért. Én csak lestem, figyeltem. A szóáradata végén kifakadt: 

– Hülye zsidók!

Elkerekedett szemmel néztem rá, félig mosolyogva. Elértette a mimikámat. 

– Nekem szabad! 

S a helyzet az, hogy tényleg. Mindenhonnan nézve igaza volt. 

Igen, például a zsidó szó önmagában veszélyes: attól függ, ki használja, milyen felhanggal. De ugyanez a helyzet a cigány szóval is. Ezeket a szavakat ma már jobbára kizárólag csak pozitív értelemben szabad használni. Illetve az használhatja, aki genetikusan érintett. A cigány szó szitokszó lett, van helyette a roma. (Igen, ahogyan a pesti szleng tréfál: a cigánykerék ma kisebbségi fordulat. A cigánypecsenye romasült.) A buzi kifejezés ma már teljesen szalonképtelen.

A múltkor egy családi trécs közben kiejtettem a számon, nevel(etlen)t Csemetém megütközve nézett rám:

– Hogy beszélsz, Mohabácsi? 

Erre meg én hökkentem meg. Aztán tudatosítottam, hogy telefonnal a kezében nőtt fel, és amióta a birtokában van, nem nagyon engedte el. Mit várok? Miközben megesik, hogy a trágárság sokszor csak úgy fröcsög belőle, a legcsúnyább, kiejthetetlen szó mégis ez. Csemete még semmi másért nem szólt rám, pedig néha én is elengedem magamat. 

Kérdezzem, miért van így? Nem kérdezem. 

 A sor folytatható: elsősorban a zsidókhoz kötődő holokauszttal. Aminek szerves részei, elszenvedői voltak a homoszexuálisok, és például a Jehova Tanúi is. A holokauszt azonban ,manapság már sajátságosan a zsidók privilégiuma.

Aztán itt van még, csak úgy listaszerűen az egyre inkább tabuvá váló témák tömkelege, amiről manapság már csak egyfajta megközelítésben szabad megnyilvánulni: a migránsok, az iszlám és a muszlimok, a nők, az LMBTQ(XYVZZsé)-jelenségek, mindenféle másságok és érzékenységek. 

Ezeknek a fogalmaknak, csoportoknak az említése, a nevük használata manapság már a társasági beszélgetésekben is formailag megkövetelt egyennyelvezettel lehetséges. 

Kicsit előre futok, de ide tartozik. Ash is említi, meglepő fordulattal némi kritikával a gyűlöletbeszéd-törvényeket. Már a köznapi elnevezésük is sokat sejtető. Az elnevezésről úgy nagyjából mindenkinek a holokauszt mainstreamnek tartott tényeinek a megkérdőjelezése, relativizálása jut eszébe. Joggal. Paul B. Coleman erről szóló, Cenzúrázva című, igen izgalmas könyvecskéjének a végén felsorolja, hogy Európában mely országokban van ilyen törvény. A kérdés nem az, hol alkottak már ilyet, hane, az, hol nincsen még ilyen? Magyarországon is van. 

A törvény legvisszaütőbb következménye, hogy a hatálya alá tartozó kérdésekben gyakorlatilag lehetetlenné teszi a párbeszédet, és a holokauszt megítélését adott esetben a bíróságok kezébe helyezi. Akik viszont nem ítélhetnek a törvénybe szögezett értelmezés ellen. S akiknek elvileg nem feladata történelmi események megítélésének kizárólagos érvényt szerezni. Mert a holokauszt történelmi és nem jogi kategória. Nem a bíróságok, hanem a történészek asztala. 

A törvény közvetett következménye például az, hogy a Moly.hu adatbázisából eltűntek olyan könyvek adatlapjai (bár kétségtelenül nem véresen következetesen), amelyek a holokauszt általánosan elfogadott tényeit kritizálja, relativizálja. Suttogva deklaráltan azért tűntek el, mert az oldal fenntartója nem akarta perekre vacakolni az idejét és a pénzét. Valahol méltányolható álláspont. Máshonnan nézve a gyalázatos, a diktatórikussá vált öncenzúra áldatlan következményének a megnyilvánulása. Nehogy a Nagy Testvér törvényben deklarált rosszallása utolérhesse az oldalt. (Az fel sem tételezem, hogy az adatlapok törlése megokolásának a külső nyomás, a veszélyeztetettség csak indoka, de nem oka.)

Rögtön le is szögezem: a liberális demokrata Ash igen kritikusan beszél e törvényekről.

Nem ez az egyetlen meglepő érvelés a könyvében. Ugyanilyen kritikusan nézi a migráció kérdése körüli tilalmakat és az iszlámot illető öngyilkos és közveszélyes nyugati tabukat is. Mitöbb: az iszlámot szemmel láthatón békétlen, jelen, domináns formájában veszélyes ideológiának tartja. (Miközben simán elismeri és bemutatja, hogy a Koránból minden és az ellenkezője is bizonyítható: az iszlám békessége és harcossága is. Kinek-kinek a szája íze szerint. Még iszlamisták szerint is.)  ash_szolasszabadsag_2.jpg

 Amikor szükséges a szólás korlátozása

Soha életemben nem tiltottam még senkit sehonnan, ha hatalmamban állt is ilyet tenni. Nem töröltem hozzám kapcsolódó megnyilvánulásokat sem. Mindaddig, amíg egy blogbejegyzésem alatt elindult az áradat. Bayer Zsolt személye miatt. Nem írtam róla elég kritikusan. Mitöbb: azt mondtam, az adott kérdésben megítélésem szerintem igaza van. 

A fröcsögésnek szerves része volt a vaskos trágárság is. Önmagában a fröcsögés nem irritált volna. Az pláne nem, hogy valaki az ellenvéleményét fejti ki az enyém ellen. úgy, hogy esztétikai, politikai vagy ténybeli adatokra hivatkozik. Még az sem zavar különösen, ha nincsen igazam. (Mert úgyis tudom, hogy igazam van. Ahogy mondani szoktam, ellopott felismeréssel: egyszer azt hittem, hogy tévedtem, de tévedtem. :-D )

De a trágárság olyan mértékben öntötte el a kommenteket, hogy attól tartottam, tisztesség ne essék szólván, a szarszint odáig emelkedik, hogy eltakarja a lényeget. Onnantól egy figyelmeztetés után simán töröltem a trágár megjegyzéseket. Csak azokat. Nem tiltottam a trágár felhasználókat, csak eltávolítottam a minősíthetetlen megjegyzéseiket. Nem azért, mert engem szidtak, nem azért, mert Bayer Zsolttal, a kormánnyal, Orbánnal tették ezt, hanem kizárólag a mocskos trágárság miatt. Minden más ma is ott van, olvasható a bejegyzés alatt. 

Vagyis korlátoztam a szólásszabadságot, saját hatáskörben, önkényes mércém szerint. Cenzúráztam. Eldöntöttem, hogy az olvasóim mit olvashatnak. Nem engedtem meg nekik, hogy csúnya szavakkal találkozzanak. Mintegy felnőttebbnek tekintettem önmagamat mint őket. De hát az én oldalam, nem? Ne koszolják már össze nedves kulturálatlansággal mások, amin annyit dolgoztam! Nincsen igazam? 

Erre hivatkozott a Moly vezére is, amikor könyvadatlapokat törölt. Nincsen igaza?

Ash sokkal súlyosabb esetekre hivatkozik,amikor azt mondja, van jogos határa a szólás szabadságának. S a könyve innentől válik csuda izgalmassá.

Leír egy megtörtént esetet. Felkerült a YouTube-ra egy minden ízében véramatőr film Mohamed prófétáról. Nem volt jó film, ellenben kímáletlenül dilettáns, minden mércével mérve gyalázatos volt. Nem kezelte Mohamedet kesztyűs kézzel. A tiszteletnek nyomai sincsenek benne. Gyakorlatilag teljesen érdemmentes az alkotásnak sem nevezhető képsor. 

A YouTube népe viszont elismerésként felkapta a videót. Ami ezáltal hihetetlen nézettséget produkált. Ami önmagában nem lett volna baj. Azzá akkor lett, amikor a nagy nézettség miatt a film eljutott olyan emberekhez is, akik úgy döntöttek, a tiszteletlenségnek vannak határai, és ez már jóval túlmegy rajta. Lényeg a lényegben: a dilettáns alkotás nyilvánossá tételének halálos áldozatai lettek, mert magukat illetékesnek tudó emberek kezükbe vették az iszlám, Mohamed megvédésének a kérdését. Olyan emberek haltak meg a film miatt, akiknek semmi közük nem volt az elkészítéséhez, a szellemiségéhez, a mondanivalójához. Csak azért, mert ahhoz a kultúrához tartoztak, amelyből a film kiokádtatott. 

Az eset komoly bizonyítéka annak, hogy az iszlám alapvetőn nem a párbeszéd vallása. Meg azt, hogy nem lehet vele könnyelműen csipkelődni. Mond valamit a Charlie Hebdo név? 

ash_szolasszabadsag_5.jpg

A szólás parttalan szabadságának ezekben az esetekben konkrét halottjai lettek. Nyilvánvaló, hogy nem az áldozathibáztatás a megfelelő megoldás. Nem a miniszoknyát kell betiltani, mert egy aberrált barom az alóla kivillanó hús látványára dönt úgy, hogy neki arra bármi áron szüksége van. De kérdés, érdemes-e húzkodni az oroszlán bajuszát, csak azért, mert lehetőségünk van rá? A másik kérdés, amit Ash feltesz, hogy az erőszak megfelelő indoka-e az öncenzúra alkalmazásának? (Azt mondja, nem. Reális a veszély, hogy olyan tragikus következménye lesz mint a Mohamed-film és a Charlie Hebdo esetében, de ez ellen nem némasággal, elhallgatással, hanem éppen még nagyobb nyilvánossággal lehet védekezni.)

S lépjünk egy lépéssel távolabb! Julian Assange, a Wikileaks indítója közzétett olyan dokumentumokat, amelyek keleten munkálkodó hírszerzőket és a családtagjait nevesítették. Mondom, nyilvánosságra hozta. Kell mondani erre bármit? Vitatható a hírszerzés intézménye, a hírszerzők tevékenysége, de nem vitatható, hogy Assange simán életveszélybe sodort tömérdek embert a nyilvánosság és a transzparencia jegyében. 

S ha már itt vagyunk: mennyire kell átláthatónak lennie az állambiztonsági szerveknek? 

Nos, ennyiből is adja magát a kérdés: szólásszabadság valóban mindenáron, minden körülmények között? 

S akkor még szót sem ejtettem a személyiségi jogokról. Ha mondjuk valamiért felkap a sajtó, és özönleni kezdenek a paparazzik és a mindenre vevő hiénák. Tudod, ismered: Katherina Blum elveszett tisztessége

Avagy itt van az internetes adatvédelem kérdése. Amit a net gigacégei (főleg Google, Facebook; vö,? Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról ) semmibe vesznek, s az elveik átláthatatlanok, megkereshetetlenek. Arról nem beszélve, hogy a gigák algoritmusai véleménybuborékba zárják a felhasználókat. 

A globálisan összekapcsolt világ

Mert erről olvasunk az alcímben. Vagyis Ash mondanivalója is elsősorban erről szól. Az internetről. Annak szabadságáról. Annak cenzúrájáról. A multicégeinek ellenőrizhetetlen, ellenőrizetlen, államok feletti tevékenységéről, lehetőségeiről és vergődéséről  a szólásszabadság kérdésében. Illetve politikacsináló hatalmáról, aminek éktelen bizonyítéka volt a legutóbbi, amerikai elnökválasztás, Trump Twitter–profil-letiltós afférja és a választás kimenetelének izmos befolyásolása. 

De említhetem azt a fentiekhez képest mütyór apróságot is, hogy a blogom linkjének a megosztását simán tiltja a Facebook. Ok, indok és jogorvoslati lehetőség nélkül. Csak úgy. Majd ő tudja. Gondolom, nem a Micimackó értékelésem miatt történt így. S vagy ötvenszer írtam nekik, de egyáltalán, semmiféle reakciót sem kaptam. Azon kívül, hogy egy mindenkinek azonnal megjelenő automatizált ablakban udvariasan megköszönték, hogy vergődök miattuk. Ártatlanság vélelme, ok-okozat feltárás, indoklás, bizonyítási eljárás, párbeszéd nincsen. 

Vagyis Ash hatalmas fejszébe vágta a fáját. A dolog semmiképpen sem ítélhető meg csupán innen vagy onnan. Mert az internet maga a szabadság. S ez az, amit Ash alapvetően megkérdőjelez, de ezerrel szükségesnek tartaná. Miközben Google, Facebook, Twitter nélkül már nincsen internet. S ha ezek vannak, egyre inkább elmondhatjuk, a keresőalgoritmusok miatt már nincsen szabadság, nincsen önálló vélemény. Csupán véleménybuborékok vannak. Amikben a meglevő nézőpontjaink ismételgetése zajlik, és egyre inkább csupán az. 

A könyv lényegi mondanivalója az, miképpen lehetséges a kibertérbe emigrált valóság szabadságának a biztosítása. Nem aprócska idealizmus, bátorság és türelem kell ahhoz, hogy bárki ennek csak az elvi alapvetését megfogalmazza.

Ash tíz alapvető elvben sorolja fel a lehetségesség mikéntjét, a lehetőségeit, a korlátait és a megoldhatatlanságait TGA. A következő elvekről van szó.

1. Életünk és vérünk
2. Erőszak
3. Tudás
4. Újságírás
5. Diverzitás
6. Vallás
7. A magánélet védelme
8. Titoktartás
9. Jéghegyek
10. Kurázsí

ash_szolasszabadsag_3.jpg

Csapjunk bele a tartalmi lecsóba!

Töprengtem, vajon sorra vegyem-e mindet, miről is van szó? Nem veszem. Így sem rövid ez az értékelés. Egyfelől. Másfelől meg az a helyzet, és ezzel átcsapongok a könyv bemutatásáról az értékelésére, hogy van ezzel a tíz ponttal baj. Illetve nem a tíz ponttal, hanem azzal, ahogyan Ash bemutatja az egyes pontok tartalmát. 

Ugyanis ahogyan idemásoltam és átnéztem az egyes pontokat, erősen kutatnom kell az agyamban, miről is szóltak. Vagyis csak így, a fejezetcímeket olvasva nem lennék képes részletesen bemutatni a könyvet. Ennek fő oka a tartalom szerteágazása, bőbeszédűsége. 

Az a helyzet, hogy már olvasás közben többször előfordult, hogy a tartalomjegyzékhez lapoztam annak ellenőrzése végett, hogy tulajdonképpen melyik fejezetnél is járok, konkrétan miről is olvasok? A hangsúly a konkrétan szón van. 

Mert részleteiben Ash mindvégig olvasmányos, érdekes, érdekfeszítő, színes, szagos, illatos, szélesvásznú, ötdimenziós. Ezért is lett a könyv ennyi oldal. Nyolcszázötvenhat. S emiatt nincsen soha olyan érzése az embernek, hogy akkor elég már ebből a témából, a fenét kell rétestésztázni a mondanivalót? De tényleg soha nem jutott a eszembe, sőt! Úgy olvastam a könyvet, akár egy izgalmas, ötletes detektívregényt. Amiben néha nem értettem, hol vagyok és miért vagyok hol, de permanensen izgultam, hogy előrébb kerüljek az eseményekben, még többet lássak és értsek. 

Ennek az oka valószínűleg éppen Ash széleskörű szemlélete, sokdimenziós látásmódja, és mérhetetlenül (illetve nyolcszátötvenhat oldalt igénylő) részletes körbeírása. S mert liberálisként az egyik legfontosabb, többször hangoztatott alapelve, hogy mindenről még többet kell beszélni, hogy az igazi lényeg megnyílhasson. Ami nem baj. Csak egy kicsit. 

– Képzeljétek – mesélte Nagyim lelkesen – ma lementem a piacra... 

És mondta vagy tíz percen keresztül. Szerelmetesfeleségtársam akkor ért haza, még le sem cuccolt igazán. Nagyi történetének a veleje annyi volt, hogy a szép és jó óbudai piacon találkozott SzFT édesanyjával, akivel jót beszélgettek. Hogy miről az lényegtelen. Nagyi is csak legyintve részletezte. 

SzFT egy darabig hallgatta, majd amikor nyilvánvalóvá lett, hogy alapvetően már hallotta, ami lényeges, innentől már csak a cizellálás következik, leszögezte:

– Szóval kint volt Eta néni a piacon, itt sétált, tetszett a piac, és találkozott Anyuval, akivel jót trécseltek. És szép idő volt. Jól értem?
– Jól, Mártikám! – bólintott Nagyi reménykedve, hogy akkor most jönnek a kérdések, az észrevételek, amikre jöhetnek a kiegészítések, pontosító ismétlések. 
– Akkor jól van, Eta néni. Megyek fürdeni – tette le végre a táskáját SzFT. És elment fürdeni.

Hiába nő, van benne lényeglátás, és férfimód zavarja a túlbeszélés. Ő például soha nem írna egy könyvről, semmiről ilyen hosszú bemutatásokat, mint én. Bizonyos értlemben, ebben-abban nemi fukciót cseréltünk az alapbeállítottságunk miatt. (Ez egyébként működni látszik, mertjobbára harmóniában tudjuk megvalósítani.)

Nos, igen. Az egyes pontok elől, mellől, után az ilyen hülyebiztos összefoglalás hiányzik. Mert azok az olvasók, akik olyan kis felületesek, amilyen én is vagyok, hajlamosak továbbrohanni a következő fejezetbe, mielőtt maguknak összefoglalnák, miről is olvastak, az előzőben. S akkor bizony az adott egység konkrét üzenete foszladozni kezd. Ha egyáltalán felsejlett addig. 

Mert például A magánélet védelme, vagy mondjuk az Erőszak című fejezetcímek egyértelműen utalnak a mondanivalójukra, de már az Életünket és vérünket cím annyira nem. Utólag meg doszt nem! 

Arról nem beszélve, hogy van fejezet, amelynek van összefoglalható, fő üzenete, de van olyan is, aminek az a kérdés a fő üzenete, vajon hogyan is lehetne egyértelművé tenni, ami még nem az? (Miközben alapelvekről van szó...) Érzékelhető, mi okoz zavart nekem, mint olvasónak? 

Ha már hiányolom, akkor az összefoglalás...

Tényleg az elejétől végig élveztem a könyvet. Az elején, ugye, megszeppent kíváncsisággal, hogy liberális oroszlán barlangjába kerültem, juj, mi lesz most, aztán egyre önfeledtebben, vele gondolkodva. Mondom, ehhez kellett, hogy Ash maga is úgy közelítsen meg dolgokat, ahogyan megközelítette. Több esetben csak paraszthaszálnyi megközelítési különbségek voltak csak a megfogalmazásaink között: ő jobbára nagy mellénnyel liberáldemokrata, én meg töprengve leginkább zsebkonzervatív vagyok. 

Az, hogy Ash-től az összes lehetséges és lehetetlen alkalommal megkapta a magáét a mindenkori Orbán-kormány, na bumm, több is veszett Mohácsinál... És spongyát rá, hogy miközben Orbán kap hideget-meleget, elítélőt és borzasztót, aközben mások ugyanezért maximum ejnye-bejnyét, erősödő rosszallást érdemelnek. De hiába, Ash a Kelet-Európa szakértő, mi csak itt élünk... Erre csak legyintettem. Orbánt sem fogja meghatni. Sem abban, amit jól csinál, sem abban, amit nem. Mert ehhez Ash kicsi. Hiába tagja annak a száznak. 

Ahhoz viszont egyáltalán nem kicsi, mármint Ash, hogy a százak egyikeként írjon egy csuda érdekes és izgalmas könyvet a szólásszabadságról. Amit ráadásul úgy készített el a kiadó, hogy majdnem zsebkönyv méretű, és hiába is puhafedeles féltégla, észre sem vette fájdalmas deformitással, hogy úgy kéthétig olvastam: a végére érve konstatáltam, hogy külsőre teljesen olyan mintha kézbe sem vettem volna. Mondjuk ez a kiadót dicséri. De nagyon.  

ash_szolasszabadsag_4.jpg

Európa, Budapest, 2022, 856 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635045051 · Fordította: Frank Orsolya

8/10

Az ördögbe, 2022 első, decemberi hétvégéjének szombatján is felébredtem hajnali kettő felé. A hólyagom telítettsége és a vállam fájdalma ébresztett. Vissza akartam aludni, de húsz perc után feladtam. Most hét óra van. Azóta néztem nagyon titkos társaság videóját az Egyesült Államokról, némi Telegram-bejegyzéseket, ha már szólásszabadság, és folyamatosan Tangerine Dream-et hallgatok, a Froese halála utáni korszakból. 

A tegnapi nap kicsit rohanós volt a dolgozdában is, majd itthon is. Ezért sem értem, miért nem tudtam aludni. Ennyire öregszem, vagy mi a fene? 

Annyi mindenről kellene írni, de a családi személyiségi jogok, az eltűntethetetlen internetes lábnyomok, meg a feszültségek (megalkuvó?) kerülése miatt mégsem teszem. Mondjuk az a helyzet, hogy nem magam miatt, hanem az egyéb szereplők miatt. Engem, az én szemérmetlen nagyságú introvertáltságomban soha nem zavart, ha bármit is tudtak rólam. Én például simán megosztom magamról még azt is... [A SZERZŐ SZEMÉLYISÉGI JOGAINAK ÉRDEKÉBEN TÖRÖLTE A SZERZŐ]

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr317991692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.12.06. 19:13:50

"Mond valamit a Charlie Hepdo név? "

Az nem. A Charlie Hebdo, az igen. ( az egyik meggyilkolt karikaturista/szerkesztő mondata a blogom állandó mottója 7 éve)

"A szólásszabadság azt jelenti, hogy szabadon lehet szólni. Bármiről, bármikor. "

A szólásszabadság soha, sehol nem jelentette ezt: mindig, mindenhol vannak és voltak korlátai, mindig különböző okokból. Ezek az okok lehettek /lehetnek nagyon jók, igazolhatóak, vagy nagyon hibásak, rosszak, gonoszok és diktatórikusak is...ez utóbbiak természetesen akár egy látszólag szabad, liberális államban értelmezve, hiszen egy diktatúrában alapból nincs szólásszabadság.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.12.07. 07:09:16

HEBDO:
Köszönöm a figyelmeztetést, javítottam is!

DIKTATÚRA:
Szerintem mg ez sem annyira egyértelmű. Ha azt nézzük, Európában nincsenek diktatúrák, ám szabadon beszélni mégsem leetséges bármiről. Ha csak a cenzúra-törvényeket nézzük... A liberális demokráciák simán kitermelték a maguk betonfalú tabuit, amiknek még az rintése is veszélyes. Ráadásul a kisebbségek érzékenysége olyan fegyver lett, amellyel simán sakbban tartják a többséget. S ezzel a demokrácia máris kapott egy marha nagy pofont, mert a kisebbsgek diktatúrája uralkodik a többségen.

Éppen tegnap olvastam a hírt, hogy meghalt KIrstie Alley, a színésznő. A hír alatt volt egy másik hír, ugyanúgy róla. Az meg arról szólt, Alley mennyire kiakadt, amikor az amerikai Filimakadémia meghozta a döntsét, hogy '24-től csak kisebbségekkel, másságpkkal foglalkozó filmek nevezhetők Oscar-díjra. Alley diktatúrnak nevezte ezt az agyalágyult, a művészet lényegét sárba tipró döntést.

Ash könyve egyébként ppenazért tetszett, mert nem a maga szekértáborából nézve értelmezte a dolgokat. Például tömény marhaságnak tartja a kisebbségek, másságok érzékenység-fegyverét, mert lehetetlenné teszi a párbeszédet.

Szóval nem annyira egyszerű ez a szólásszabadság dolog. A Hebdo-szerkesztőség lemészárllása után voltak lapok, amelyek nem merték leközölni a karikatúrákat. Féltették a szerkesztőség tagjainnak az életét. Ha a szólásszabadság és az élet között kell mérlegelni, én is simán az életet választanám.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.12.07. 15:10:18

Hiszen én is éppen azt írtam, hogy még liberális társadalmi/állami keretek között is felbukkannak vagy felbukkanhatnak olyan törvények, amelyek a szólásszabadságot oly módon korlátozzák, hogy az diktatórikusan hat, vagy diktatúrákat idéző módon kerül a jogszabályok közé.

Ezt írtam:

"....és diktatórikusak is...ez utóbbiak természetesen akár egy látszólag szabad, liberális államban értelmezve,..."

Nagyon nehéz és összetett téma (legalább 500 elmentett linkem van a témáról), így szerintem ez a 800 oldal inkább vázlatnak tekinthető. :-) Egy 20 kötetes enciklopédia is kevés lenne a részletes kitárgyalásához.

Én láttam ezt a könyvet, és most ismét rákerestem, azt hiszem meg is veszem. Nekem szinte kötelező.

bookline.hu/product/home.action?_v=Gartonash_Timothy_Szolasszabadsag&type=22&id=336030&gclid=EAIaIQobChMIqcSAkdfn-wIVUfJ3Ch1wEAtKEAQYASABEgJ5PPD_BwE

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.12.07. 15:39:23

"Ha a szólásszabadság és az élet között kell mérlegelni, én is simán az életet választanám."

:-) Hát igen, igen. Harcolni, küzdeni, kiállni, visszaütni az elvekért, eszmékért, értékekért, és ölni és halni mindezért: az mindig nehéz. De te azért írhatsz most itt, Európában, mert mindig voltak olyanok, akik öltek és haltak ezekért az eszményekért...pl. a szólásszabadságért.

Afganisztánban nem lenne ilyen problémád. Ha csak az oroszokon múlna, az ukránoknak se lenne a hazájukban.

És milyen élet lenne az, amit a szólászabadság feláldozása által megmentesz magadnak? Kínai? Orosz? Észak-Koreai?Muszlim dzsihadisták /vahabiták/fanatikusok alatti élet? A férfiaknak kuss és a nőknek is kuss, de nekik pluszban tetőtől talpig lepelbe burkolt élet? Hidzsáb alatti élet? És zene, művészet, kultúra, sport nélküli élet? van ahol ezekért halálra kövezik az embert...Bloggerség nélküli élet? Mert 5 másodperc múlva már azon veszed észre /veheted észre magad, hogy már semmit nem írhatsz le szabadon. De élsz, az igaz. Ha ez még Élet így.
Rabok legyünk vagy szabadok?

Az ember szinte észre sem veszi mennyire könnyű átsiklani egy olyan létezésbe, ami már csak biológiai értelemben nevezhető életnek.

Tele voltak a hírműsorok /glosszák/véleménycikkek azzal anno, hogy a párizsi merényletek után az lett volna az alapvető, ha Európa minden szerkesztősége azonnal leközli az összes Mohamed karikatúrát. Bizony. De nem ez történt. Sic transit gloria mundi.

Te is az életet választanád.

Én meg a blogom egyik állandó mottóját:

3. Inkább állva halok meg, mint hogy térdelve éljek. (Stephane Charbonnier, a Charlie Hebdo karikaturistája)

Az a világ, amelyben az emberek (civilizált, európai, polgár stb.) egyik évezredek alatt kiharcolt jogát elveszik – vagy az emberek, hagyják, hogy elvegyék tőlük – az nyugodtan lehet a tied...és mindazoké, akik elengednék ezt a szabadságjogot /egyetemes emberi jogot. Nekem nem kéne soha. József Attila is tudta ezt. Radnóti is. Ady Endre is....kicsit hosszú lenne a felsorolás, elengedem.

És akkor még nem is kezdtem a magyar helyzetről aktuálpolitizálni. Nem is fogok.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.12.07. 17:12:07

@zord íjász:
Bocsánat, akkor nem csak félreírok, hanem félre is olvasok. (Csak félre ne lépjek... :-D)

De az a szerencse, hogy ez esetben te is félreértettél a szabadság vagy élet kérdésben. A Hedbo-mészárlással kapcsolatban írtam, amit írtam. Ha valahol főszerkesztő vagy, akkor is simán közülted volna a karikatúrákat? Úgy, hogy nem csupán a magad életével játszol, hanem a munkatársaidéval is? Én erre mondtam, hogy szabadság vagy élet. Nem csupán a sajátom.

Egyébként, hogy tovább árnyaljam, még az is kérdés, hogy mindjuk családos emberként, aki felelős a párjáért, a gyerekeiért, mennyire van jogomadott esetben tétre tenni az életemet? Ami ekkor már nem csupán az enyém.

Ámbátor, lehet, hogy megakuvó vagyok, de most hirtelen arra gondoltam, hogy a Kádár-rendszerben sem volt szólásszabadság, mégis volt élet. Kérdés, hogy mi a prioritás, a mindenekfeletti, -előtti politizálás, vagy a pofasúlyba fröccsözős, netán elmélyült, passzív elmélkedős?

Mondom ezt úgy, hogy a magam kis piti összekapásaim megvoltak az akkori rendszerrel.

Szóval szerintem ez sem annyira egyértelmű.

S hogy még egy kicsit továbszőrözzem a témát: írod, hogy egy más rendszerben nem tudnk blogolni. De tudnék, csak esélyes, hogy nem politikai témákban. Ahogy most is öncenzűrát kell gyakorolnom, hogy adott témák ne csak felkerüljenek, hanem ott is maradjanak. S még így is nem véletlen, hogy valaki(k) valamiért sértve érezték magukat a Facebook-on és jelentettek. Emiatt a blogom linkje nem megosztható ott. Úgy egy-méásfél éve. S a FB szóba se áll velem. A Molyon egy könyv bemutatása miatt töröltek még háromnak is az adatlapját. Virtuális könyvégetés van... De amit mondani akarok ezzel, hogy voltaképpen most se lehet brmiről akárhogyan írni, csak viszonylagosan. Ahogyan te is mondtad, sietek hozzátenni. :-)

Aktuálpolitika: az is megérne egy misét. Miközben O1G, mekkora a diktatúra? Lehetne aprózni erről is, arról is.

Neked szakmádba vág a téma, hogy ennyire elmélyültél benne, vagy csak valamiért megragadott és nem ereszt?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.12.07. 18:24:55

@Mohácsi Zoltán: "Neked szakmádba vág a téma, hogy ennyire elmélyültél benne, vagy csak valamiért megragadott és nem ereszt?"

A modern európai /nyugati /demokratikus civilizáció alapja. Alapból érdekel, mert ez az életünk: e nélkül eljönnek a zord idők. Azért kell harcolni, hogy ez sohase következzen be. Ezért kell erről – a szólásszabadságról – írni, szólni szüntelenül, ha veszély fenyegeti, vagy eltiporják, vagy torzul, vagy hazugságok veszik át az igazságok helyét.

Mindig van magyarázat –értsd: menekülő út vagy Magyarázkodás –, hogy miért nem tehetjük meg éppen azt, amit meg kéne tennünk: aztán egy napon kifogyunk a kifogásokból, az indokokból, a magyarázatokból, a magyarázkodásból és ott állunk az aréna közepén, meztelenül, a lelátókon zúg a tömeg, és az őrök kinyitják a kapukat, hogy ránk engedjék az oroszlánokat. Akkor már késő.

A párom miatt /érdekében /az ő védelmében nem tehetem meg.
A gyerekeim miatt nem tehetem meg.
A barátaim védelmében nem tehetem meg.
A munkám miatt nem tehetem meg.
A munkatársaim miatt /érdekében /az ő védelmükben nem tehetem meg.
A lakókörnyezetem miatt nem tehetem meg.
...

Majd mások tüntessenek, tiltakozzanak, csináljanak forradalmat, ölessék meg magukat, öljenek a szabadságért...az én szabadságomért, a párom, a gyerekeim, a barátaim szabadságáért. Én sajnos nem tehetem meg, de mások élete /munkája /párja /barátai /munkatársai ...nem annyira fontosak, mint az enyém. Viszont ha győznek, majd lubickolok az áldozatukkal hozott szebb jövőben. Ha veszítenek: minek mentek oda?

Persze: blogolhatsz egy diktatúrában...ha engedik. Csak semmi olyasmiről, ami bárkinek, bármikor a politikai hatalom tagjai közül érdeksérelmet okoz, vagy bírálja a rendszert. De ha arról írsz, hogy a szomszéd kertjéből átlóg egy faág, és kiderül, hogy a szomszéd a rendszer bennfentese, akkor is könnyen egy pince mélyén találhatod magad a verőlegények között.

És hol van most a Kádár-rendszer? Ha annyira jó lett volna, még mindig itt lenne velünk..hja, várjál csak.

A legpocsékabb demokrácia is összehasonlíthatatlanul jobb, mint egy orosz megszállás alatt nyögő ország, a varsói Szerződés és a KGST nyomorában. A reformszocialisták (kb 1978/ 1982 után egészen a rendszerváltásig) is nyugatot akartak...ahogy mindenki, mindig, csak sokáig nem volt erre esély. A peresztrojka, a glasznoszty meghozta az esélyt.

Olvastam a posztodat anno facebook kálváriádról. Nekem nem újdonság belőle semmi. Egy másik posztod alatt már alaposan kitárgyaltuk a témát akkoriban.

zordidok.blog.hu/2021/07/13/faceblokk

Frederick2 2022.12.08. 13:53:14

@zord íjász: Nagy szavak egy kommenthuszártól és blogos véleményvezértől. Okoskodás. Csak kicsit kilóg a lóláb.

"Ha csak az oroszokon múlna, az ukránoknak se lenne a hazájukban."

A blogod egyes írásai alapján egy Zelenszkij-fan vagy. Esetleg vannak ukránok az őseid között? Azt nagy ívben leszarod, hogy az ukrán kormány / politikai elit lábbal tiporja az ott élő (orosz, német, magyar, cigány) kisebbségek jogait.

Egy igazi "liberális" vagy. A szokásos.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.12.08. 16:20:33

@zord íjász:
„Mindig van magyarázat –értsd: menekülő út vagy Magyarázkodás –, hogy miért nem tehetjük meg éppen azt, amit meg kéne tennünk..."

Magyarázat, magyarázkodás, meg kéne tennünk... A kérdésemre nem válaszoltál: te főszerkesztőként simán kockára tennéd a munkatársaid, a beosztittaid életét? Férjként a párodét, apaként a gyerekeidét? Simán vernéd máséval a csalánt? Ez nem magyarázat, nem magyarázkodás, hanem dilemma. A magam életére igaz, amit írsz, de a mások tőlem függő életére már hogyan lehetne igaz?

Írsz a peresztrojkáról, a glasznosztyról, a magyar, meg a kelet-európai módszerváltásról. Én úgy vélem, ezek egyike sem azért következett be, mert voltak bátor hazafik, akik fegyvert ragadtak. A bátor hazafik, akik írtak, terjesztették a szamizdadot a Kádár-rendszerben, jobbára az MSZP mellett kötöttek ki, ha SZDSZ-es színekben is. A peresztrojka és a glaznoszty szovjet elvtárstól, elvtársaktól eredt. Sima hatalométmentés volt ez itt, én úgy látom.

Kicsit megfordítva a kérdést, én nem gondolom, hogy manapság szólásszabadság van. (És most nem is a Wikileaks eszement akcióiról beszélek, amelyek veszélybe sodorták abeépített ameriaki ügynököket,és nem azokról az esetekről, amikor a transzparencia gyilkossá válik.) Lásd például Budaházy esetét. De a többünk által tapasztalt Facebook-eljárások sem erről szólnak. S a Facebook más szellemi közegben nem tudná megtenni, amit megtesz. Az a liberális agymosás, ami évtizedek óta hatalamas sikerrel folyik, elérte a célját. Az internet szólásszabadsága egyfelől nagyon jó,másfelől nincsen.

Amit te magyarázkodásnak gondolsz, és amit én életnek nevezek, az lehet egyfajta életforma is. A homo sapiens nem csupán homo politicus lehet. A szemlélődő emberrel is szembejöhet a politikai, ahogyan mondjuk Buányi páterrel is szembejött, vagy ahogyan Jézussal is szembejött. De a céljaik nem politikai célok voltak.

Én simán el tudom képzelni, hogy egy biológus, egy kutatóorvos, egy geodéta, egy művész meg tudja találni a maga politikamentes területét, és kielégíti, ha ott tevékenykedhet. (Jó,persze, ha a politika engedi...) Hamvas Béla írt és írt: az asztalfióknak. Miközben dolgozott a messze nem a képességei szerinti munkahelyken. Én nem olvastam politikai tevékenységéről. Várkonyi Nándornak sem. Megalkuvók voltak? Magyarázkodtak? Mindenkinek kötelező harcosnak lennie?

Amikor Petőfi azt írta, hogy:

„Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet."

én nem hiszem, hogy arra gondolt, vásárra viszi a szerelme életét. Ha igen, én nem olvasok többet Petőfit.

Erősen töprengek azon, hogy vajon a nyugat-európai civiláció, amely szemmel láthatón mostanság szúrja tökön, és belezi ki önmagát, vajon mennyire etalon? Legalábbis a mai formájában. Persze, megfelelő viszonyrendszerbe helyezve, ahogyan te tetted, Kánaán.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.12.08. 16:25:34

@Frederick2:
Ne már, kérlek, legalább mi ne éljünk már át a karaktergyilkos személyeskedés visszataszító módszerével! Ha a Zord Íjász személye, személyisége az ellenérved, azzal nem mondasz semmit arról, amit állít. Tudom, látom, hogy volt más állításod is, de a fő mondanivalója a posztodnak nem az.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.12.08. 19:59:57

@Mohácsi Zoltán: Válaszoltam én minden felvetésedre, a dilemmára is – arról, hogy a zord időkben, a nagy dilemmák idején mindannyiunknak döntenie kell, hogy mit választunk és melyik oldalra állunk, több posztot is írtam, nem linkelem őket – ,szinte megelőztem a kérdéseidet, csak újra kell olvasni a kommenteket itt, és ott a válasz. Amikor eljönnek ezek az idők, lehull az álarcunk (ha van), és leszünk, akik leszünk, vagyunk, akik vagyunk.

"Az a liberális agymosás,..." Szerintem 2022-ben, Magyarországon ne folytassunk polémiát arról, hogy ki, mikor, kinek, hogyan mossa az agyát: ez érzékeny és egyben vicces téma is, de én itt, ezt elolvasva elengedtem ezt a rövid párbeszédet. Felismerem azt a pontot, ahonnan nem érdemes tovább menni. Olyan kérdéseket teszel fel, amelyek nem következnek abból, amiket én írtam: vagyis magaddal beszélgetsz, és én remélem, hogy sikerül megválaszolnod a saját kérdéseidet.

"Írsz a peresztrojkáról, a glasznosztyról, a magyar, meg a kelet-európai módszerváltásról. Én úgy vélem, ezek egyike sem azért következett be, mert voltak bátor hazafik, akik fegyvert ragadtak."
1. Nem kell mindig fegyvert ragadni a bátor tettekhez. Gorbacsov szinte emberfelettien bátor volt. Minden településen szobrot kéne neki állítani, nélküle másként fordul a történelem kereke: nem ilyen jól. Számunkra, Kelet-Európa, a Baltikum számára...részben az egész világ számára.
2. 1991-ben már fegyverrel kellett megvédeni a peresztrojkát és a glasznosztyot a puccstól. Ennyire volt ez bátor tett. Nem véletlenül gyűlöli a Kreml remetéje.

A többit már elmondtam, csak ismételném magam.

A könyvajánlót újfent köszönöm, hasznos.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.12.09. 07:54:48

@zord íjász:
Hát, ha így akkor így... Nem élek az utolsó szó jogával sem, hiszen elengedted a témát.

A könyvajánlót pedig nagyon szívesen!
süti beállítások módosítása