A Morgan Lost volt az első szerelem a Sergio Bonelli Editore-ral. Már az megkapott, hogy nem fekete-fehérek a rajzok, de nem is színesek. A fekete-fehéren kívül vörös szín van még bennük. Rajtuk.
Morgan Lost, a tetovált szemű magánnyomozó (nem önként, dalolva lett az) valahol a jövő városában nyomoz. Jobbára beteg sorozatgyilkosok után.
A város hangulata leginkább Ridley Scott klasszikusának, a Szárnyas fejvadásznak a hangulatára emlékeztet.
A képregény-sorozatra az izgalmas nyomozáson kívül pedig jellemző egyfajta sajátos melankólia. Ami a város hangulatából és Morgan Lost személyiségéből ered.
Nincsen ez most sem másképpen. Ezúttal egy nyúlnak öltözött házaspár sorozatgyilkol. Az ötlet nem a sajátjuk, hanem a kedvenc képregény-sorozatukból vették.
Az író
A Morgan Lostok állandó írója a teljes jogú Sergio Bonelli Editore-szerző, Claudio Chiaverotti. Chiaverotti az egészségügy és a jog területéről érkezve fékezett le a képregények világában. Némi ujjgyakorlat után egyből mélyvízbe került: hosszú ideig helyettesítette Tiziano Sclavit a Dylan Dog forgatókönyveinek a megírásában. A Bonelli-búrában az ő nevéhez kötődik még a Martin Mystère, az X zóna és a Brandon című sorozat is. A Morgan Lost 2015-től jelenik meg. Úgy fest, Chiaverotti, minden képregény szerető szerencséjére bebetonozta magát a képregények világába. 
A rajzoló
Christiano Spadavecchia, a rajzoló szintén belterjes Bonellis: a Morgan Loston kívül rajzolt még Zagor, Tex és Brandon történeteket. 1972-ben született. Ő is bebetonozott bonellis. Alapvetően a Brandon című, disztopikus sorozat alkotója. A sorozat címszereplője nekem kicsit nyálbéla, amolyan Alkonyat-szerűen, semmi férfiasság nincsen benne, mint a dampyr Harlan Drakában, Texben vagy Zagorban, semmi titokzatosság mint Morgan Lostban, semmi elegancia, mint Dylan Dogban. Van egy hosszú kabátja... Mondom én, akinek a kezében még egyetlen Brandon-füzet sem volt, mindössze a neten nézegettem az alkotásait. De persze hiba összekeverni egy karaktert és az alkotó képességeit. Az utóbbival az égvilágon semmi baj nincsen. Ezt bizonyítja A Rabbit-házaspár is.
A történet
A történetben van egy nagy rajongótáborral bíró képregény-sorozat a nem sorozatgyilkos házaspárról, Rabbit-ékról. Nem csupán a nevük Rabbit: valóban nyulak. Mert a képregénybeli képregény szereplői állatok. Vannak titkaik a nyusziknak, bőrszerkó, korbács, villák körüli, közbeni közös gyilkolási vágy, de nem ártanak senkinek.
A képregény-sorozat alkotója, mármint a történetbeli alkotó, aki kitalálta Rabbit-éket, befejezi a sorozatot, és az utolsó történetben megöleti az nyúlasszonnyal a nyúlférjet.
Ám a rajongók kívánságára egy szerencsétlenül bevont sci-fi ötlettel kénytelen feltámasztani őket. A törzsrajongók az ufós vonalat méltatlannak találják a kedvenc sorozatukhoz. Van ilyen. De olyan nem nagyon, ami aztán itt történik.
Egy pár példát vesz a képregény-sorozat párosának életéről. és hogy izgalmat hozzanak az életükbe, lekoppintják a kitalált figurák életét és nyúlnak öltöznek. Aztán egy kicsit túltolják a dolgot. Az asszony pisztolyt szerez, amiből egy körülbelül tizenöt centis szigony lőhető ki, férjuram pedig egy pőrén lóbált baltával ballag mellette. Egyik sem díszlet-eszköz, aktív használatban vannak, a használatukat követőn csak úgy fröcsög a vér.
A pár ugyanolyan harmóniában van egymással, akár a képregénybeli. Az aberráltságuk is harmonikus: az hozza meg számukra az összetartozás érzését, hogy közösen gyilkolnak. Bakker!
S most mellébeszélek egy kicsit.
Töprengtem, van-e ennek a füzetnek, könyvecskének mondanivalója? Vagy mindössze egy jól összerakott, ámde a maga nemében értelem nélküli, beteg sztorit olvasgattam? Az utóbbival sincsen baj. A Sergio Bonelli Editore bevallott célja, hogy szórakoztató képregényeket adjon ki.
Hajlok arra, hogy igen, ez csupán egy szórakoztató történet, semmi más.
De adja magát a kérdés: ez az aberrált nyúl-Bonnie és Clyde-páros mitől harmonikus, amikor gyilkol? Amikor nem gyilkol, akkor meg miért nem az?
Nem túl bonyolult a válasz. Bármiféle emberi közösséget a közös érdek, a közös célok, a közösen vallott elvek, eszmék, értékek tartanak össze.
Hát Rabbit-ék is megtalálták, mi az összetartó erejük: a nyúlarc, a szigony és a balta. Meg az ezek használatából fakadó adrenalinlöket. Ez hozta össze őket. Ami közös bennük, amit közösen hittek, vallottak, élveztek. (Ha a képeket megnézted, láthattad, néha az áldozatuk mellett.)
Sovány? Ki tudja? Talán az. De voltaképpen, ha erre tudnánk koncentrálni mindenkivel kapcsolatban... Mármint nem az együtt-gyilkolásra, hanem a közös pontok meglelésére.
S most persze, nekem is eszembe jutott valaki, akivel ezt képtelenségnek tartom. Nem csupán az ő együttműködése miatt, hanem önmagam miatt is. De ha mindketten arra tudnánk koncentrálni, ami közös...
Befejeztem az utópia-építést.
Persze a kéz a kézben való gyilkolászás nem újdonság. Ha azt mondom, amit már mondtam, hogy Bonnie és Clyde? Vagy azt, hogy Született gyilkosok? Szóval az ötlet nem most született. Mégis, a nyuszikról olvasva nekem csak lassan esett le a tantusz, hogy szó sincsen itten, kérem semmiféle újdonságról. Ezek szerint jó van szerkesztve ez a történet. (Erről majd egy fejezetcímmel alább bővebben.)
Morgan Lost nyomozni kezd. Kétségünk nem lehet a nyomozás eredményét illetőn. Mert milyen lenne már, ha nem úgy lenne, ahogyan kell?
Milyen lett a pszichopata nyuszik története?
Van abban valami pikáns, hogy egy képregényben egy képregény-figura nyomoz egy képregényekből vett ötlet alapján gyilkoló képregény házaspár után, akik maguk is képregény házaspár. Ennél már csak az a nagyobb fricska, amikor a képregényben azt mondja az egyik szereplő a másiknak, Morgan Lostra mutatva:
– Nézd már, olyan mint egy képregény-figura!
A képi világ teljesen Morgan Lost-os. Bár vártam volna egy-két nagyívűbb városképet. Mert ami jött, az nem volt annyira látványos. Ezzel eszemben sincsen azt mondani, hogy ne lenne mit nézni az ilyesfajta képeken. Csak azt, hogy eddig több néznivaló volt rajtuk. El vagyok kényeztetve.
A történetben maga Morgan Lost annyira nem vonódik be. Persze, nyomoz, azzal baj nincsen, valamelyest küzd is, meg szeretkezik az óratorony-szobájában, szóval meg van minden, ami szükséges és elhagyhatatlan klisé. Még érintve is lesz a dilidoki-nénit fenyegető, közvetlen veszély miatt.
Csak éppen engem, az olvasót nem érintett meg a szereplése ebben a történetben. Azért nem, mert valahogy úgy tűnt, mindez csak azért van a sztoriban, mert nem lehet nem benne. S mintha maga Morgan Lost is csak azért lenne itt, mert ez egy Morgan Lost-képregény, nélküle meg hogyan lehetne az?
Pedig az alapötlet a gyilkoló cihónyuszikról igen jó. Joker óta tudjuk, hogy a kényszermosolyú gyilkos a legfélelmetesebb: a mosolyától belénk fagy a fekália. A nyuszik sem xaroznak, anyunyuszi, ha kell a kukucskálón keresztül küldi be a lakásba a csöpp, de agyba állva hatalmas kis szigonyát, apunyuszi kezében pedig nem azért van a balta, hogy nehogy zavarba essen, ha hirtelen múlhatatlan favághatnékja támad.
Két dolog volt, ami nagyon hiányzott nekem. Az egyik az az elképesztő finoman adagolt, már-már misztikus sejtelmesség, ami az első négy, na jó, öt kötetet belengi. A másik pedig valami Morgan Lostról. Csak egy kis apróság. Bármi. Akármi.
De mert ezek hiányoztak, maradt egy pöpecül felépített, gyilkosaiban remek, végső megoldásában meghökkenést kiváltó (értsd: ez mos mi a f...om?), ezúttal nem zseniálisan, csak nagyon jól megrajzolt történet.
Felteszem másképpen a kérdést: megbántam, hogy ez a füzetet/könyvet is megvettem látatlanban? [Töprengés, nagyon rövid ideig...] Egy frászt bántam meg! Ember! Ez Morgan Lost képregény!
MORGAN LOST-ÉRTÉKELÉSEIM
1. Az utolsó éjszaka embere
2. Ne hagyj el!
3. Mister Sandman
4. A fekete rózsa
5. Az élet órája
Morgan Lost/Dylan Dog: Vörössürke fények Londonban
Frike Comics, Budapest, 2022, 94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891366 · Fordította: Ludmann Ágnes
7,5/10
2022 augusztus közepe felé. Holnap kezdődik a radiátorok cseréje az otthonunkban. Nekem meg jól egyedül kell hagynom Szerelmetesfeleségtársamat, mert mennem kell az igazgatónk után Balatonra, papírt aláíratni. Basszus! Még szerencse, hogy talpraesett asszony. Szerintem talpraesettebb, mint én. Csak próbálom előtte eltitkolni. Eddig elhitte. Vagy jó feleségként eltitkolta, hogy tudja. Így őrzi az önbecsülésemet.
