Modern háziasszony

Egyszerű receptek, receptek egyszerűen

Kacsamell átsütve
Ínyencfogás egyszerűen

A kacsamellből könnyen és gyorsan igazi ínyencfogás készíthető. Egy nagy serpenyő, egy tepsi és 2 pár kacsamell nagyjából elég is hozzá. Nálunk úgy kezdődött, hogy az akciókra fogékony férjem meglátta, hogy a hentesnél le van árazva a kacsamell, és már csak kevés van belőle, ezért gyorsan vett 2 párat. Hazahozta, és szólt, hogy akkor ebből süssek valamit. Persze, rendben, bár először azt hittem, nagyon sokáig kell sütni, de kiderült, hogy mégsem. Így azért egyszerűbb.

img-2214.JPG

Hozzávalók:

  • 2 pár kacsamell kb. 800-1000 gramm
  • só, bors, kakukkfű, rozmaring
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg vaj

Miután a húsokat jól megmostuk, megtisztítjuk a hártyától és a maradék tollaktól. A kacsa bőrét finoman beirdaljuk, hogy sütés közben könnyebben kiolvadjon a zsírja. Látványra is szebb, és a zsír szinte teljesen kisül, így az elkészült étel egyáltalán nem lesz zsíros. A serpenyőt zsiradék nélkül  forrósítom, majd bőrével lefelé az edénybe teszem a kacsamelleket, a felül lévő oldalát bőven sózom-borsozom. 6 percnyi pirítás után megfordítom a húsokat, újra sózom-borsozom és újabb 6 percig pirítom. Közben a sütőt előmelegítem 200 fokra. Ha a kacsa már szép kérget kapott, bőrével felfelé átteszem a tepsibe, és mehet a sütőbe. (A pecsenyelére még szükség lesz, így azt a serpenyőben hagyom.) Mivel mi átsütve szeretjük, 25 percig sütöm, így sem szárad ki, aki azonban a rosé változatot szereti, annak elég 15 perc is. A sütőből kivéve pihentetem a húst, ezalatt apróra vágom a fokhagymát, a kakukkfüvet és a rozmaringot, és ezeket plusz egy darab vajat a pecsenyeléhez adok, lassan felmelegítem. Ha a fűszerekkel felturbózott pecsenyelé már forró, akkor a húsokat pár percre újra visszateszem a serpenyőbe, mindkét oldalát  átsütöm úgy, hogy sütés közben folyamatosan locsolgatom. Kivéve vékonyra szeletelem.

Köretnek édesburnyonyát sütöttem hozzá.

 img_2097.JPG

img_2099.JPG

Bemutatkozás

Úgy 8 éve főzök rendszeresen, rendszerint két főre, alkalmanként a tágabb családnak. A receptjeim több helyről vannak, akad köztük családi recept, gyűjtögettem a netről és a tévéből is, mert a külföldi főzős televíziós műsorokat nagyon kedvelem. Éppen ezért az ételeim egy része hagyományosnak nevezhető, mások be-beilleszthetők egy-egy gasztronómiai trendbe, korszakba. Jellemzően olyan ételeket főzök, és olyan recepteket ismertetek, amelyekhez a hozzávalók egyszerűen beszerezhetők. Bloggertársam, Alexandra öt főre főz, leginkább tej- és tojásmentes ételeket, mert az egyik lánya ételallergiában szenved.

Címkék

advent (1) áfonya (2) alma (6) bab (2) babgulyás (1) bacon (1) banán (1) bejgli (1) bodza (1) bolognai (1) bors (1) borsó (1) brassói (1) briós (1) brownie (1) burgonya (2) cézár saláta (1) chili (2) citrom (2) cseresznye (1) csíkos (1) csirke (6) csoki (6) csülök (1) cukkini (1) darálthús (2) darált hús (1) desszert (3) dió (5) ebéd (2) édesség (1) édességek (48) egyebek (19) egytálétel (2) élesztő (1) eper (4) ételallergia (1) fácán (1) fahéj (4) falatka (1) fánk (1) fasírt (1) fehércsoki (1) feltét (1) főételek (27) fokhagyma (1) fokhagymakrémleves (1) forró csoki (1) füge (1) füstölt hús (3) galette (1) gazdag (1) gesztenye (3) gomba (3) guba (1) gulyás (1) gyöngyöző (1) gyors (1) gyümölcs (2) gyümölcsleves (1) hal (1) halászlé (1) hús (2) húsleves (1) húsvét (9) kacsa (2) kacsacomb (1) kakaó (8) kalács (3) káposzta (1) karácsony (13) karaj (1) karfiol (1) keksz (2) kelt tészta (1) kenyér (2) kókusz (1) kolbász (1) krémleves (8) krumpli (3) kuglóf (1) kukorica (1) langalló (1) lángos (1) lasagne (1) lekvár (3) lencse (1) leveles tészta (5) levendula (3) levendulaolaj (1) leves (4) levesek (19) leveszöldség (1) libacomb (1) lilakáposzta (1) mag (1) majonéz (1) majoránna (1) mák (1) málna (2) mandula (2) marcipán (1) marhahús (2) mazsola (1) méz (3) mogyoróvaj (1) morzsa (2) muffin (2) mustár (1) narancs (2) nasi (1) nokedli (1) november (2) Nutella (1) nyár (1) október (1) olasz (1) olcsó (1) ősz (6) őszi étel (1) palacsinta (2) pampucka (1) péksütemény (1) piskóta (1) pite (3) pizza (1) pogácsa (2) pohárdesszert (1) póréhagyma (1) pulyka (1) ragu (1) raguleves (1) recept (2) reggeli (2) rizs (1) sajt (2) saláták (3) sárgabarack (2) sertéshús (5) sonka (2) sörkorcsolya (1) spagetti (3) spárga (1) sütemény (2) sütés (1) süti (6) sütőtök (1) sütőtökkrémleves (1) sütőzacskó (1) szegfűszeg (1) szilva (4) szilveszter (9) szörp (1) szűzérme (2) tarhonya (1) tarja (1) tavasz (2) teasütemény (1) tej- és tojásmentes (6) tejföl (1) tejszín (1) tél (3) tepertő (1) tészta (4) tojás (2) tojásmentes (1) tojás nélkül (1) töltött káposzta (1) tonhal (1) torta (2) tortilla (1) túró (3) Újév (1) vacsora (1) vanília (2) virsli (1) zabkeksz (1) zabpehely (1) zöldbab (1) zöldség (1) zöldségek (2) zsemle (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása