A sorozat második részében további nagy miskolci polgárokat ismerhetünk meg. Remélem ez a rész is olyan sikert arat majd, mint az első. Fogadjátok szeretettel ezt az összeállítást is.

A Szemere Bertalan utca, szemben a mindszenti templom. Forrás: egykor.hu.

Weidlich Pál (1862-1946)

Weidlich Pál neve ma is fogalom Miskolcon. A palotáját mindenki ismeri, az épületben pedig egy különleges fűszerüzlet is működött hosszú időn át. Ez a fűszerüzlet máig is él nagyon sok miskolci emlékezetében.

Weidlich Pál egy 11 gyermekes családban született, a legkisebb fiúként, Vas megyében. Ahogyan ez a mesében is lenni szokott, vándorútra kelt, és a kereskedelmet választotta szakmájául. Egyes források azt írják, kalandvágyból lett kereskedővé.

Weidlich Pál. Források: Dobrossy István - Barna György: Miskolc belvárosa - házak, emberek, történetek.

1881-ben került Miskolcra. Máhr Károly nagy múltú boltjában - amely a Fekete kutya névre hallgatott - üzletvezetőként számítottak rá. Pál Bécsben tanulta a szakmát, a Mariahilfer Strassén, Josef Voight ,,zum schwarzen Hund" nevű drogista kereskedésében volt gyakornok.

1890-ben óriási megtiszteltetés érte Weidlich urat: Baross Gábor miniszter ösztöndíját nyerte el. Az ösztöndíj célja az volt, hogy a fiatal kereskedők megismerjék más országok kereskedelmi kultúráját, tapasztalatokat szerezzenek, illetve kapcsolatokat építsenek. Weidlich az út során szerzett élményeit nyomtatásban is kiadta 1891-ben. Nem kis kaland lehetett az övé, hiszen nemcsak Európában, hanem a Közel-Keleten, illetve Észak-Afrikában is járt.

Miskolcra hazatérve, 1892. június 5-én eljegyezte Fűrész Idát, egy dúsgazdag miskolci kereskedő leányát. A hamarosan sorra kerülő esküvő Miskolc városának fontos eseménye volt, az akkori vezető réteg is képviseltette magát a vigasságon. 16 magánfogat vitte a násznépet az evangélikus templomba, ahol örök hűséget esküdött egymásnak az ifjú pár.

Kevesen tudják, hogy Weidlich Pál a boraival a millenniumi kiállításon magas díjazásban részesült 1896-ban, illetve 1900-ban a párizsi világkiállításon díszoklevelet kapott.

Ösztöndíjat is alapított fiatal miskolci kereskedők támogatására, hogy olyan sok tapasztalatot szerezhessenek a nagyvilágban, mint annak idején ő is.

1906-ban épült fel a lillafüredi Weidlich-villa, az 1909-es naptári évben pedig két gyermeke is született - Laci és Idus. 1911 tele és 1912 tavasza között készült el a belvárosi palota, és ekkor költözött ide a híres Fekete kutya üzlete is. A város első, a mai szlengben plázának hivott bevásárlóközpontja volt az épület, és a város első liftje is itt működött.

Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport

1915-ben ő is a gyanúsítottak közé került abban a botrányban, amikor kiderült, hogy a katonaságot simlis kereskedők silány minőségű ruhával és étellel látták el. Weidlich még előzetes letartóztatásba is került, de szerencsére tisztázódott, hogy semmi köze nem volt az ügyhöz, így hamar ejtették a vádat ellene.

Az első világháború alatt nem ment jól az üzlet, így a húszas években próbálta Weidlich ismét felfuttatni a boltot, sikerrel. 1930-ban 100 mázsa burgonyát osztott szét a rászorulók között, és ezzel óriásit nőtt a miskolciak szemében az addig is méltán népszerű kereskedő.

A második nagy háború szomorú napjai is elérkeztek. A Weidlich házaspár sajnos rossz hírt kapott a frontról: László fiuk elesett az oroszokkal vívott harcok során. 1946. október 25-én Weidlich Pál is elhunyt, talán jobb is, hogy nem látta azt a búskomor korszakot, amely azután következett.

Ez a kivételes miskolci kereskedő a mindszenti temetőben van eltemetve, de sírja sajnos már nincs meg.

A Fekete kutya

A cég, amely a minőségi szolgáltatás védjegye volt Miskolcon. Weidlich Pál cégét hivatalosan 1891. január 24-én jegyezték be a bíróságon.

,,Bátorkodom a tudomására hozni, hogy helyben, a "Fekete kutyához" címzett fűszer, anyag, liszt, ásványvíz és magkereskedést Deák Kálmán úrtól átvettem, s azt Weidlich Pál váltótörvényszékileg bejegyzett cég alatt folytatni fogom. Üzletem vezetésében igyekezetem mindig oda fog irányulni, hogy a vevőim igényeinek minden tekintetben megfeleljek, mi arra bátorít, hogy t. Címednek szíves bizalmáért esedezem. Van szerencsém egyúttal megjegyezni, hogy üzletem régi jó hírnevű magkereskedésére különös gondot fogok fordítani."

(Dózsa Viktória: A ,,Weidlich-palota" Miskolc kereskedelemtörténetében, In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44.,2005, Miskolc, Dr. Veres László, 350-351. o.)

A kereskedő azért választotta a Fekete kutyát cégéréül, mert egyrészt a bécsi Mariahilfer Strassén boltot üzemeltető Joseph Voight kereskedésének is ez volt a cégére, és ezzel az ő emléke előtt tisztelgett Weidlich. A másik oka pedig az volt, hogy Máhr Károly kereskedése szintén ezt a nevet viselte. Máhr Károly és családja 1756-tól működtette az üzletét Miskolcon, és a boltjuknak bizonyítottan a 19. század közepétől volt a védjegye egy gipszből kiöntött fekete kutya.

Az új Weidlich üzletben a tulajdonos kedves volt mindenkihez, aki akár a legkisebb dolgot is vásárolta az üzletében. A vendéget minden esetben elkísérte az ajtóig, amit kinyitott neki, megkérdezte, hogy mindennel elégedett volt-e, és kívánta, hogy legyen máskor is szerencséjük. A dolgozóival azonban már nem volt ennyire kedves, hiszen tükröket helyeztetett el a mennyezeten, így figyelni tudta az eladókat egész nap, nehogy lógjanak, vagy netán lopjanak az üzletekből.

A híres cégér kartonja a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

A Fekete kutya minőségi árukészlete a híres budapesti fűszerüzletek kínálatával vetekedett.

,,Minden külföldi, vagy a megfelelő országrészből való volt: a túró Liptóból, a bécsi virsli Bécsből, a kassai sonka Kassáról, a prágai Prágából, a sajtfélék Svájcból érkeztek. Az üzlet legnagyobb nevezetessége a mezőgazdasági vetőmag volt. A külföldi tanulmányútján megismert legjobb holland cégektől vásárolta őket."

(Dózsa Viktória: A ,,Weidlich-palota" Miskolc kereskedelemtörténetében, In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44.,2005, Miskolc, Dr. Veres László,351. o.)

A Fekete kutya 1911. december 21-én került át az újonnan épült Weidlich-palota impozáns épületének utcafronti üzletébe. Ekkor már a ,,mai kutya" üldögélt a bolt felett. Az első világháború az üzlet forgalmára is kihatott, azonban utána újra egyenesbe került a vállalkozás. A második nagy háború előtt először a boltvezetői, majd a tulajdonosi jogot is a fiának, Lászlónak adta át Weidlich.

A Fekete kutya a háború után az államosítás áldozata lett, de ezt Weidlich úr már nem élte meg. Egészen 1983-ig működött a bolt csemegeként, a különlegesen szép berendezését azonban egy esztelen boltvezetőnek „köszönhetően” szétfűrészelték és átfestették, melynek darabjai még sokáig fellelhetőek voltak városszerte az üzletekben.

A Fekete kutya szobrát az államosítás után eltávolították a helyéről, és egy bizonyos Frisch úr az avasi kertjében őrizte. 1972. augusztus 11-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményébe került, ajándékozás útján. A kartonja szerint a talpazata összetört állapotban volt, restaurálás után a múzeumban kiállításra került. Az eredeti szobor ma is látható náluk.

Szemere Bertalan (1812-1869)

Író, politikus, miniszterelnök, akadémikus.

Borsod vármegye és Miskolc rengeteg értékes embert adott hazánknak az elmúlt ezer év során. Sok olyan embert, akik meghatározóak lettek életük során Magyarország történelmében. Az egyikük szemerei Szemere Bertalan, író, országgyűlési képviselő, országgyűlési jegyző, miniszter, kormánybiztos és miniszterelnök. Életét és tehetségét a hazának szentelte, melynek sanyarú sorsa miatt elméje megzavarodott élete utolsó éveire.

Szemere Bertalan. Forrás: Wikipédia.

Megyénk déli részén, Vattán született ősi, bár elszegényedett nemesi család sarjaként. Anyja Karlove Erzsébet, apja Szemere László katona volt. 1820-ban Sárospatakon tanult, de 1822-ben a miskolci evangélikus iskolában találjuk. 1826-ban a késmárki líceum hallgatója, majd a kört bezárva Patakon fejezte be tanulmányait 1832-ben, ekkor jogász diplomát szerzett. Latinul, olaszul, németül és franciául kitűnően beszélt.

Nagyon korán elkezdett verset írni, a Minerva című folyóiratban rendszeresen jelentek meg művei. A diploma megszerzése után két éven keresztül Pozsonyban lakott és gyakorolta szakmáját. Miután visszatért Borsodba 1834-ben, tiszteletbeli jegyzőnek választották, mely címet 1836-ig büszkén viselte.

Ekkor kezdődött nagy utazása, Bécsből indult rokoni támogatással és egész Európát beutazta. A fiatal Szemere szembesült azzal, hogy Magyarország mennyivel el van maradva a nyugattól, melynek hangot is adott könyv formájában. Ez a könyv hozta meg számára az áttörést, bár a korabeli cenzúra miatt csak 1840-ben jelent meg.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta és a könyvének egy második kiadására is sor került. 1841 és 1847 között a vármegye főszolgabírója, később alispánja, 1843-44-ben - ekkor fogadták el hivatalosan az országgyűlés nyelvét magyarnak - és 1847-48-ban Borsod vármegye követe az országgyűlésen.

A forradalom és szabadságharc idején, az 1848-as választások alkalmával is Miskolc képviselője, a Batthyány-kormányban pedig belügyminiszter lett az első felelős magyar kormány tagjaként. A Batthyány-kormány szeptemberben lemond, a törvényes uralkodó Ferenc József pedig megtagadta új kormány kinevezését, úgyhogy ezután az Országos Honvédelmi Bizottmány gyakorolta a végrehajtó hatalmat. Szemere itt is tevékeny részt vállalt, az igazságügyi feladatokat látta el. 1848 decemberétől felső-magyarországi kormánybiztosként tevékenykedett. A von Schlik elől menekülő felső-tiszai hadsereg újjászervezésében is tevékeny részt vett.

Ezt a közleményt adták ki hirdetmény formájában, ezt olvashatták a miskolciak is abban az időben:

,,Schlick Ferencz gróf seregének előnyomulása meggátlása czéljából, hogy fővezérül Mészáros Lázár hadügyminiszter, felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztosnak pedig Szemere Bertalan neveztetett ki, az ország honvédelmi bizottság elnöke tudtul adja."

1849. április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. 1849. május 2-ától miniszterelnök és belügyminiszter Kossuth kormányzó kormányában. A Szemere kormány rövid tevékenysége alatt megpróbált alkotni. Megszüntették a statáriumot, a jobbágyfelszabadítás ügyében is változásokat eszközöltek. A legfontosabb azonban a nemzetiségi törvény volt, sajnos túl későn. 1849. július 28-án fogadták el, ez azt tartalmazta, hogy a nemzetiségiek szabadon használhatják anyanyelvüket az oktatásban és a közigazgatásban is. Milyen érdekes, hogy jelenleg a környező országokban ez nem mindenhol biztosított magyar testvéreink számára.

Szemere Bertalan szobra a róla elnevezett kertben áll Miskolcon. Forrás: zoldkalauz.hu.

Amikor az orosz csapatok is "beszálltak" a küzdelembe és a bukás valószínűnek látszott, Batthyány Kázmér gróffal az oroszoknál járt követségben, hogy megegyezzen velük, természetesen ez a tárgyalás nem vezetett eredményre.

Ott volt augusztus 11-én Aradon is, ahol a minisztertanács Görgeyt diktátorrá nevezi ki. Az emigrációban Világos után az utolsók között hagyta el az országot, a Szent Koronával felvértezve. 1849. augusztus 23-án Orsova mellett a határvidékén elásatta az ereklyét.

Ezután menekült Törökországba, augusztus 24-én. Menekülése során fél Európát bejárta, mielőtt Párizsban letelepedett. Szerény körülmények között éldegéltek felesége megmentett vagyonából. Közben itthon 1851-ben halálra ítélték. Sokat levelezett a migrációban lévő társaival, végül arra a döntésre jutott, hogy a kiegyezés szükséges és elfogadható. Ezt a Kossuth közeli tábor nem vette jó néven, szembe találta magát velük. A zavartság jelei ekkor kezdtek mutatkozni rajta először, nyíltan támadta Kossuthot és Görgeyt is. Mivel - Kossuthal ellentétben - ő soha nem mondott le és megtartotta miniszterelnöki posztját, úgy gondolta, hogy ő lesz az emigráció első számú vezetője. Az egykori kormányzó viszont nem ezen a véleményen volt.

Közben úti élményeiből megírta az Utazás keleten című könyvét, melytől anyagi helyzete jobbra fordulását is várta, de csalódnia kellett. Angliában sokat időzött, a száműzött társaival múlatta az időt, közben pedig a magyar bortermelők és az angol vevők között próbált közvetíteni.

1862-t írtunk, amikor sajnos egy magyar származású csaló "horgára akadt", aki maradék vagyonából is kiforgatta egy vállalkozás által. Ez volt az "utolsó csepp", idegei nem bírták tovább elviselni az őt ért hányattatásokat és elméjében megzavarodott.

Szemere Bertalan síremléke az Avas oldalában. Forrás: montazsmagazin.hu.

Felesége barátai és kapcsolatai segítségével amnesztiát harcolt ki számára. 1865. január 24-én Budapestre érkezett, sajnos ekkor már mint emberi roncs. Több elmegyógyintézetben kezelték, de az állapotában nem mutatkozott javulás, a dührohamai is csak súlyosbodtak. 1869. január 18-án szervezete nem bírta tovább a harcot. Budán temették el, de rendelkezésének megfelelően Miskolcra szállították hamvait és 1871. május 1-én itt helyezték örök nyugalomra véglegesen az avasi templom alatti családi kriptában.

Miskolcon utcanév őrzi emlékét, szobra a róla elnevezett belvárosi kertben áll, 1906 óta. Sírja az avasi temetőben van, fiával együtt az Avas-hegy oldalában nyugszik. Iskola is van elnevezve róla városunkban.

Sassy Csaba (1884-1960)

Író, költő, újságíró, dalszerző.

Sassy Csaba első versét hatévesen írta, már ekkor örökre eljegyezte magát az irodalommal. 16 évesen egy kétoldalas tréfás eposzt írt Kecskeméthy Zalán futása címmel. Már ekkor felfigyeltek tehetségére. Ekkortól rendszeresen írt a miskolci napilapokba is.

Sassy Csaba. Forrás: minap.hu.

1903-ban megnyerte a Borsod-Miskolczi Múzeum egyik pályázatát Miskolczi-Simon című elbeszélésével, ennek komoly díjazása volt, 200 aranykorona ütötte a markát. Ebben az évben veszi át a miskolci Ellenzék című napilap segédszerkesztői pozícióját. 

1904-ben jelent meg első verseskötete a Futó csillagok. 1905-ben országosan is sikert hozott számára a Chlopy-i nóta című szerzeménye, melyet Lányi Ernő zenésített meg. 

Pár év budapesti és aradi - nomeg két verseskötet - kitérő után újra Miskolcon találjuk. 1907-től az Ellenzék felelős szerkesztőjeként tér haza.

Rengeteg dalt ír, melyet a fent említett Lányi Ernő és Sas Nándor zenésítenek meg. A leghíresebbek:

• Sirassatok engem orgonavirágok
• Mikor eszembe jutsz, mintha tavasz volna
• Valamikor úgy szerettél, ablakodba gyertyát tettél estére

1906-ban Kacsóh Pongrác Rákóczi operettjébe két dalt is írt. 1909-ben egy antológiát ad ki Heten vagyunk címmel, Bán Ernő, Faragó József, Kaffka Margit, Miskolczy-Simon János, Péry Ilona, Reinhard Piroska társaságában. 1910-ben és 1911-ben újabb három verseskötete jelent meg. 1913-ban írja Dr. Kárpát Árpáddal együtt az Égbenyúló hegyek alján, heves éjszakákon című dalt, amely a világháború egyik ismert nótája lett. 

1914-ig vezeti az Ellenzéket, ekkor hadba vonul, a hazáért harcol 41 hónapon át. Itt sem tétlenkedik persze, két verseskötete jelenik meg a harctéri verseiből. 1917-ben ő szerkeszti a 10-es Honvéd tábori újságot. 1918-ban ő írta - Thurzó Nagy László zenésítette meg - az első irredenta dalt, Nincs már nekem puskám, az olasznak adtam címmel. Gyönyörű szép szerzemény.

A háború alatt haditudósításokat írt a Pesti Hírlapba, a Pesti Naplóba, a Magyarországba, Az Ujságba. Nagy hazafi volt, rengeteg hazafias lelkületű verset írt, melyek több kötetben jelentek meg a háború után. 

Részlet Sassy Csaba Avas című költeményéből

A két világháború között is aktív volt, sorra jelentek meg dalai, verseskötetei, aktívan részt vett a miskolci kulturális életben. Főtitkára volt a Lévay József Közművelődési Egyesületnek, de az Avas és a Népkert fejlesztéséért is küzdött. Az Avas poétájának is nevezték, nagyon sok szerzeménye volt Miskolc jelképének számító hegyünkről.

A mindig jókedvű, másnak soha nem ártó Sassyt valamiért már a nyilasok is börtönbe zárták, majd 1952-ben valamiért a Hortobágyra deportálták a kommunisták. Az sem zavarta őket, hogy nem sokkal előtte komoly agyvérzést kapott. 1953-ban egy pécsi otthonban került elhelyezésre, ahol teljesen leépülve végül 1960-ban hunyt el. 

dr. Halmay Béla (1881-1953)

Jogász, főjegyző, polgármester.

Halmay Béla Miskolcon született, édesapja a Stach nevet viselte, születési helye után még házassága előtt Halmayra változtatta azt. Anyja Sapchen Mária. Tanulmányait Miskolcon végezte.

Halmay Béla fogságban készült képe. Forrás: hermuz.hu.

1899-ben önkéntesként bevonult, egy évig katonáskodott, majd hazatérte után a városi rendőrkapitányságon dolgozott. Eperjesen jogi tanulmányokba kezdett, melyet Kolozsváron fejezett be, 1906-ban. 

1909-ben aljegyző, 1914-től főjegyző Miskolcon. 1913-ban feleségül vette Musil Erzsébetet, akitől két gyermeke született. 1914-ban hadnagyként utazott a frontra, kisfiát és terhes feleségét hagyta hátra. 

A 10-es Honvéd gyalogezredben szolgált, a Przemysl erőd feladásakor orosz fogságba esett, immár főhadnagyként. Borzalmas, hét évi hadifogság vette kezdetét, melynek után élete végéig baja volt az egészségével. Krasznorajszkban raboskodott. Több katonai kitüntetést kapott. 

1922-ben tért haza Miskolcra, az egész város várta főjegyzőjét. A Lévay József Irodalmi Társaság tagja, a Miskolci Jogakadémia vizsgabiztosa, a Népkerti Sportpálya Bizottság elnöke lett a későbbiekben.

1926-ban polgarmester-helyettesnek választották. 1929-ben egy nagyszerű Miskolc-monográfiát írt Leszih Andorral közösen, máig sok-sok helytörténeti, helyismereti írás alapját képezi a mű. 1935 hosszú betegség, hosszú kezelés várt rá a háborúban - inkább a fogságban - elszenvedett sérülései miatt.

Még 1935-ben polgármestere, gazdasági stabilitást és a Nagy-Miskolc koncepció kivitelezését ígérte, mindezt politikamentesen. A kultúra támogatója volt. Sajnos megromlott egészségi állapota miatt 1938-ban nyugállományba helyezését kérvényezte. A város a törvényhatóság örökös tagjává választotta. 

Halmay Béla monográfiája Miskolcról, amit Leszih Andorral közösen készítettek. Forrás: bookline.hu.

Ezek után Halmay visszavonultan élt. Érdekesség, hogy lánya, Margit, egy későbbi polgármester Dr. Honti Béla felesége lett. 

1952-ben a kommunisták elhurcolták a Hortobágyra teljes családjával egyetemen. A szervezete már nem bírta a további megpróbáltatásokat, súlyos tüdőgyulladást kapott, 1953-ban elhunyt. 

Megosztanék veletek egy történetet is Halmay Béláról, akit tényleg mindenki szeretett a városban.

Egykori pincéjét a történelmi Avason Polgármester pincének nevezik. Emléktábláját a közelmúltban avatták rajta.

Nyakvágóból Pallós

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Nyakvágó utca, amelynek lakosai panasszal járultak a polgármester elé, hogy ők bizony meg akarják változtatni az utcájuk nevét. A jelentése nagyon bizarr és félelmet keltő, ezért valami kellemesebb hangzásúra cserélnék azt, szándékaik szerint.

A Nyakvágó azért volt Nyakvágó, mert a régi időkben ezen a helyen - vagyis a Pece medrében - fejezték le a halálraítélteket városunkban. Tényleg meglehetősen bizarr az elnevezés.

A Szabadság című napilap újságírója szerint akkortájt - 1911-et írtak ekkor - már nem nyakat vágnak, hanem nyakon vágnak a környéken, főleg sötétedés után...

Az utcabeli elégedetlenkedők élére állt Dr. Pfliegler Imre, a köztiszteletben álló főorvos is. Egy delegációt is menesztettek ez ügyben a polgármesterhez, nevezetesen Szentpáli Istvánhoz. A város vezetője megígérte, hogy panaszukat a tanács elé viszi. Így is történt, ám a grémium elutasította a változást sürgető "nyakvágósiak" kérelmét.

De nem adták fel. A következő lépésük az volt, hogy ismét a polgármester úr elé járultak, ezúttal egy petíciót hoztak magukkal, melyet az utca összes lakója aláírt. Ezen az állt, hogy a Nyakvágó utcát át szeretnék keresztelni Szentpáli István utcára, a polgármester úr után. A polgármestert nagyon meglepődött ezen, majd kedvesen elutasította a kezdeményezést, mondván, hogy élő személyről nem szokás utcát elnevezni. Főleg, ha az éppen regnáló városvezetőről van szó, aki döntéshozó az ügyben.

A küldöttség ezután Dr. Halmay Béla főjegyzőhöz ment - aki nem mellesleg két évtized múlva Miskolc polgármestere lesz -, aki rendkívül furfangos ember volt. Őt kérdezték meg, hogy mitévők legyenek. Halmay Béla dr. válaszát idézném:

,,- Polgártársak! Ne szégyeljék önök az utcájuk nevét. Sőt ellenkezőleg. Legyenek büszkék rá. Mert tudják-e önök, honnan kapta a nevét a Nyakvágó utca? Ezerhatszázegynehányban, a török uralom alatt történt, hogy egy portyázó török az önök utcájába vetődött. Bement egy házba és az otthon egyedül lévő menyecske ellen aljas merényletet követett el. Illetőleg csak készült elkövetni, mert a derék magyar asszony abban a pillanatban, amikor Vénus fogadja a neki szánt hódolatot, egy, a pruszlikjába rejtett konyhakéssel levágta a gáz török nyakát. Ezóta hívják Nyakvágó-utcának a maguk utcáját."

(Ellenzék - 1911. március 23.)

Hát, ha ez így volt, akkor büszkének kell lenni az utca nevére - kiáltották egyhangúlag a nemrég még a változtatás mellett kardoskodó lakók.

Tehát az emberek végül megnyugodtak, hiszen az utcájuk egy hőstettről van elnevezve. A történet persze egy kicsit sántít, de vonjuk kétségbe az újságíró szavait. Nyilván a furfangos Halmay Béla tudta, hogy kell megnyugtatni a haragos sokadalmat.

Egy szó mint száz, a nyugalmas időszak nem tartott sokáig. 1927-ben ismét téma a Nyakvágó utca átnevezése. Szűcs Sándor műszaki főtanácsos ajánlotta a Pallós szót, amely elegánsabb mint a jelenlegi elnevezés, ennek ellenére mégis utal a kivégzések tényére. Az átnevezésből semmi nem lett végül, mert Nyíri Dániel városi levéltárnok "megtorpedózta" az ötletet.

Ami azonban késik, nem múlik, hiszen 1928-ban már Pallos utcaként kell keresnünk a Nyakvágót. A helyiek húszéves munkáját végül siker koronázta.

Horváth Lajos (1824-1911)

Vannak olyan példás életű, nagy megbecsülésének örvendő személyek városunk történelmében, akik megérdemelnék azt, hogy ismerje nevünket mindenki a mai Miskolcon (is). Horváth Lajos egyike ezen nagyságoknak.

Horváth Lajos. Forrás: Vasárnapi újság.

Székudvari Horváth Lajos - jogász, politikus, a főrendiház tagja, Miskolc díszpolgára, a Miskolci Ügyvéd Egylet, a Miskolci Nemzeti Színház Rt., a Miskolci Takarékpénztár és az Önkéntes Tűzoltó Egylet elnöke - 1824-ben született Alsózsolcán. Apja, Horváth József a Vay család birtokának főkormányzója és vármegyei táblabíró volt több megyében.

Iskoláit Miskolcon, Debrecenben és Pozsonyban végezte. Jogászhallgatóként részt vett az 1843/44-es országgyűlés munkájában. 1846-ban a Helytartótanács gyakornoka. 

1848-ban Szemere mellett dolgozott a Belügyminisztériumban, mint titkár. 1849-ben a kormányt követve Debrecenbe menekült, itt a hivatalos közlönyöket szerkesztette, Lévay Józseffel együtt. Később a korona menekítéseben is részt vett, majd elrejtésében segédkezett. Orsovánál azonban ő visszafordult, nem hagyta el Magyarországot. Egy ideig bujkált, majd - 1851-ben - amikor a volt miniszteri tisztviselők kegyelmet kaptak, egy ügyvédi irodát nyitott Miskolcon, de a politikától visszavonult.

1861-ben újra aktivizálódott, ekkor lett először tagja a városi közgyűlésnek. Az 1865-ös országgyűlésen képviselte először városunkat - Vadnay Lajos képviselő halála után - az országgyűlésen. A kiegyezés utáni törvényjavaslatok újratárgyalásaikor is aktiv szerepet vallalt. Az uralkodó koronázásának jegyzőkönyvét is ő készítette.

A Deák párt tagja volt, Deák Ferenccel jó viszonyt ápolt. 1969-ben nem választották újra, de 1972-től ismét ő képviselte városunkat, 28 éven keresztül! Többször kérték fel az igazságügyi tárca vezetésére, ő ezeket a kéréseket rendre visszautasította. Arany Jánossal baráti viszont ápolt.

1872-ben az ő javaslatára választották meg polgármesternek - illetve hosszabbították meg főbírói mandátumát - jó barátját, Losonczy Farkas Józsefet. Ennek érdekessége az, hogy ő volt az első városvezető, akit polgármesternek neveztek városunkban. 

1878-ban ő hozta Miskolcra báró Wenckheim Bélát, a király személye körüli minisztert, hogy a nagy árvíz okozta károkat a saját szemével lássa.  

A kormánypárt boszniai politikája miatt szakított velük, kilépett a Szabadelvű pártból. A Nemzeti párthoz csatlakozott, bár bizonyos kérdésekben a kormánypárttal tartott a szavazáskor, mert elveit nem dobta el, nem volt a mai szóval értve pártkatona. Ő mindig Miskolc érdekeit képviselte. A politikai riválisai is a legnagyobbak között emlegették. Kiváló szónok volt, mégsem volt az a beszédes ember. Akkor szólt, amikor kellett, de akkor hallatta a hangját.

Forrás: miskolc.hu

Így írt a Vasárnapi újság Horváth Lajosról:

,,A miskolczi kaszinónak bölcse, a miskolczi népnek büszkesége, egyuttal a képviselőháznak is nevezetes jelensége." (Vasárnapi újság - 1880. március 14.)

Miután visszavonult a politikától, 1898-ban, Ferenc József a főrendi ház tagjává nevezte ki. Visszavonulása után is élénken érdeklődött Miskolc dolgai iránt, rajongott városáért. A törvényhatósági jogú városi cím elnyerésének egyik élharcosa volt. 1910-ben Miskolc városa díszpolgárává választotta, Lévay Józseffel egyetemen. 

1911. március 12-én hunyt el, mivel egyenes ági leszármazottai nem voltak, szeretett városára hagyta vagyonának jelentős részét.

Összesen 262 000 koronát hagyott közcélokra, ebből 100 000 koronát kopott Miskolc városa - ennek kamataiból Lévay Józsefet évi 800 korona illette meg -, a református gimnázium 60 000, az avasi templom 50 000 koranát kapott, míg a Borsod-Miskolczi Közművelődési Egyesület 6000 koronát. A többi pénz kisebb adományok céljára ment el, azokat nem sorolnám fel egyenként. 

,,Horváth Lajos élete és halála örök életre ragyogó példája marad a közéleti önzetlen és eredményes működésnek és megérdemli, hogy nevét minden időkben a legnagyobb tisztelettel és becsüléssel emlegessék. (Miskolczi Napló - 1911. március 14.)

Síremléke Miskolc legnagyobbjai között található az avasi temetőben. Emlékét a város megőrizte. Egykoron 1000 forintot adományozott az Avas felső részének rendbetétele, ezért kapta a kilátó környéki rész a Horváth-tető elnevezést. Nevét utca is őrzi, a város napján pedig Miskolc mindenkori polgármestere koszorúzza meg sírját. 

Ezzel az írással (is) azt szeretném elérni, hogy a lehető legtöbben ismerjék meg e neves miskolci polgár nevét, életét és tevékenységét. Megérdemelné, hogy sokan emlegessék a nevét manapság is, hiszen annyit tett városunkért.

Források:

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1., 2., 6., 7. (Miskolc, 2000, Stehlik Ágnes) - Lillafüred

Dobrossy István (szerk.): Miskolc története IV. (Miskolc, 2003, Dobrossy István) - A város gazdasági története

Dózsa Viktória: A ,,Weidlich-palota" Miskolc kereskedelemtörténetében, In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44.,2005, Miskolc, Dr. Veres László

Dr. Nagy Anikó: Kereskedővilág - Weidlich Pál

Tóvári Judit: Az elit Miskolc város társadalmában 1872-1917 (Nyíregyháza, 1997, Stúdium kiadó)

Wikipédia - Voskopoje szócikk, Weidlich-palota szócikk, Szemere Bertalan szócikk, Halmay Béla szócikk, Horváth Lajos szócikk

HOM HTD 53.2795.1

Weidlich Pál jelentése a keresk. m. kir. miniszter urhoz annak segélyével tett tanulmányutjáról (Miskolc, 1891, Forster Rezső)

Dobrossy István - Barna György: Miskolc belvárosa - házak, emberek, történetek

Dobrossy István - Eszenyi Miklós - Zahuczky László: Miskolci életrajzi lexikon

minap.hu - Az Avas és a nagy háború poétája

Magyar Jövő - 1937. április 11.

Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV. - Horváth Lajos

Kapusi Krisztián: ,,Nyughelynél is több" - avasiak a miskolci Avas református sírkertjében

Vasárnapi Újság - 1880. március 14.

Miskolczi Napló - 1910. március 24., 1911. március 14., 1911. március 16.

1892-1896. évi országgyűlés

Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892. 1. Képviselőház • A) Magyarországiak • Horváth Lajos

Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)2. Sándor István: Egy országgyűlési képviselő Miskolc szolgálatában. (Horváth Lajos 1860-as, 1870-es évekbeli közéleti tevékenységéből) 1905-1906. évi országgyűlés

Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.18. Főrendiház • XI. Ő Felsége által élethossziglan kinevezett főrendiházi tagok • Horváth Lajos Címkék: Mini