Ha már szezonja van, nézzünk utána egy ízig-vérig téli étel eredetének, vagyis a miskolci eredetének, már csak azért is, mert közeledik a Kocsonyafesztivál! Van olyan, aki nem hallott még a miskolciak "pislogó" kocsonyájáról? Ha igen, akkor itt a lehetőség ezen legenda megismerésére. Ez az írás végre felfedi a titkot a történet eredetét illetően... Vagy mégsem?
Forrás: pmobil.hu
A történetünk hőse Kalina János, aki a Nagy-Hunyad utcán üzemeltetett egy hentes üzletet. Kalina nagyon jó hentes volt, tisztán tartotta üzletét, mindig minőségi árut tett a bolt polcaira. Ezért szeretette mindenki a városban.
A kocsonya
,,A kocsonya egy hagyományos, minden európai nép konyhájában fellelhető hideg étel. A kocsonya készítésének első írott receptje Franciaországban maradt fenn. Európa legrégebbi Le Viandier nevéhez kapcsolódó 1395-re datált receptkönyvében már szerepel a kocsonya receptje. (...) A házisertés kevésbé nemes, zsíros, porcos, csontos részeit (fej, farok, bőrke, köröm) zöldségekkel, fűszerekkel abálják (95 fokon főzik). A kollagén kioldódik a szaruképletekből. Elkészülte után hűlni hagyják, (ülepítés), vagy leszűrik, a húsokat tányérokba adagolják, zsírtalanított levét rámérik. Hideg helyre teszik, így kihűlés után zselésedik, megszilárdul. Fogyasztása hidegen történik, többnyire kenyérrel. Az első, kocsonyával kapcsolatos magyar írásos emlék 1544-ből való." (Forrás: rfmlib.hu)
Különleges íze volt annak a kocsonyának, melyet nála lehetett kapni. Abban az időben Miskolcon minden hentesnél volt a helyiek kedvenc téli eledeléből. A Kalináé azonban olyan ízletes volt, hogy senki nem tudott még csak hasonlót sem készíteni.
Kalina úr titokban tartotta a receptjét, amely szerint a kocsonyáját keszítette. Pedig nagyon sokan, nagyon sokat fizettek volna érte.
- János, ha elmondod a kocsonyád receptjét, soha nem kell dolgoznod, annyit fizetek érte!
- Meg kell osztanod mindenkivel, nem viheted a sírba a titkot!
- Gyere hentes uram, igyunk meg egy pár kancsó jóféle avasi nedűt, megbeszéljük az élet nagy dolgait, és a kocsonyád titkát!
- János, ha nem osztod meg senkivel, ki viszi tovább az üzleted?
Forrás: Reggeli Hírlap
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel/kérésekkel zaklatták nap mint nap a mi derék hentesünket, de ő csak nem akart kötélnek állni, senkinek nem mondta el a titkot.
A saját fia sem tudta a receptet, pedig Gábor volt az, akinek a boltot szánta arra az esetre, ha ő már nem folytatja tovább a munkát, és az öregkor előnyeit élvezi majd.
A téli időszakban a miskolci vásárokon mindig pontosan száz tál kocsonyát árult a "kocsonyás húsos", ahogy a helyiek nevezték. Ezeket a kocsonyákat bizony percek alatt elkapkodták a vásárlók, annyira szerették Kalina úr különleges ízű téli eledelét.
A vásárok előtt a Hunyad utcai pincékben érlelődött a sok kocsonya, ahová a saját családtagjai sem léphettek be, csakis a szállítás napján.
Egyik téli vásár alkalmával egy pesti újságíró érkezett a városba - a Vasárnapi Újság munkatársa -, akit azzal bíztak meg, hogy derítse ki a Kalina-féle kocsonyák titkát. Pongrácz Aladár nem volt rest, azonnal egy interjúra hívta hentesünket, aki elfogadta az invitálást.
Másnap a Korona szálló kávéházában ültek le egy beszélgetésre. Aladár tehetséges újságíró volt, de a titkot természetesen nem mondta el neki sem Kalina, viszont meghívta a következő vásárra, hogy kóstolja meg a híres kocsonyáját. A vásárt megelőző estére pedig a házába hívta egy könnyed vacsorára a fiatalembert. Nem is kellett visszautazni a tollforgatónak Pestre, hiszen két nap múlva tartották a következő nagy országos vásárt Miskolcon.
Aladár mindenképpen meg akarta ismerni Jánost, hiszen azt még a hentesünk sem tudta, hogy a legkisebb leánya Vera - aki Budapesten tanult az Angolkisasszonyoknál - szívét meghódította ez a fiatalember, aki leánykérésre készült alkalom adtán.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
Találkoztak a szerelmesek a városban még aznap este, Verának örömmel újságolta el a fiatalember, hogy hozzájuk megy vendégségbe a héten, a szombati vásár előtti estén.
Eljött a nagy nap. Pénteken délután öt órakor Kalináék háza előtt állt Aladár. Miután beengedték a házigazda annak rendje és módja szerint bemutatta neki fiát, Gábort, és mindhárom leányát. A leánykérésre a vacsora után akart sort keríteni Pongrácz.
Kedélyesen elbeszélgetettek a ház urával és annak nejével, Emma asszonnyal a vacsora alatt. Szó esett a pesti forgatagról, a politikáról, a színházi életről, és a napi helyzetről is. Kalina úrnak nagyon szimpatikus volt ez a széles látókörű, tájékozott fiatalember.
Jó hangulatban fejeződött volna be a vacsora, már csaknem búcsúztak egymástól a felek, ekkor azonban szólásra emelkedett Aladár.
- Kedves Kalina úr, kedves Emma asszony! Szeretnem megkérni a leányuk, Vera kezét. Már több mint egy éve udvarolok neki a fővárosban, ezért is örültem János uram meghívásának.
Forrás: fesztival.ido.hu
Hát ezen igencsak meglepődött mindenki. Vera sem a testvéreit, sem az édesanyját nem avatta be abba, hogy ismeri a fiatalembert. Arra pedig ő sem számított, hogy az este folyamán megkérik a kezét...
János is igencsak meglepődött, kért egy kis türelmet, majd a pincébe ment le egy üveg borért. Először csak dermedten nézték egymást a felek, aztán először Vera anyja tudott megszólalni.
- Kislányom, te tudtál erről? - kérdezte a lányát Emma asszony.
- Arról, hogy udvarol? - kérdezte a lány mosolyogva, de látva az anyja szigorú tekintetét, inkább rendesen válaszolt. - Persze, hogy nem.
- Nos, kedves Aladár és miből szándékozik eltartani a kislányunkat?
- Tessék megnyugodni asszonyom, biztos egzisztenciával rendelkezem. Jó állásom van, és ha szükséges, a családom is tud támogatni mindenben.
- Majd meglátjuk mit mond János. De tényleg, hol van már a férjem ilyen sokáig?
Forrás: itthonmagyarországon.blog.hu
Bizony már legalább tíz perc is eltelt, ennyi ideig nem tarhatott egy pár üveg bort felhozni a pincéből. Gábor utána ment apjának. Pár perc múlva sietve érkezett vissza.
- Hívjatok a doktort, a papa rosszul van! - kiáltotta.
Azonnal orvosért szaladtak, szerencsére nem messze állt Doleschal Gábor doktor úr háza, így hamar odaért a beteghez.
- Egy kicsit sokat evett, gyomorbántalmak... Semmi komoly, nyugodjanak meg. Nem lenne rossz, ha pár napig diétázna János - mondta Emma asszonynak a doktor.
- Ez meg micsoda? - kiáltott fel közben Pongrácz Aladár, amikor a pince szomszédos helyiségébe ment át kiváncsiságból. - Csak nem a titokzatos kocsonyák?
De bizony, a kocsonyák ott sorakoztak az asztalon egymás mellett. Nagyon étvágygerjesztő látvány volt - vagyis lett volna. Ugyanis mindegyik egy szitával volt letakarva, a szita alatt pedig - némelyikbe belefagyva, némelyik mellett - egy-egy béka pislogott mind a száz tál eledelből a kíváncsiskodókra! Tehát ez a titok! Ezért nem készíthette más a kocsonyát! A béka is benne van a receptben! Ha ezt a miskolciak megtudják!
Forrás: halbanpacolt.blog.hu
Kalina János is most tért magához, látta, hogy a többiek a szomszédos helyiségben a tálkákat kémlelgetik. Ott volt az újságíró, az orvos, egy ápolónő, sőt az utcán posztoló csendőr is lejött megnézni, hogy jól van-e a hentes uraság... Hát most egy kicsit rosszabbul lett...
- Most jól benne vagyok - mormogta az orra alatt...
Félbe is maradt a vacsora, a társalgás, ki-ki ment a dolgára. Az este emléke azonban megmaradt, főleg a miskolciak emlékezetében. Másnap délben már az egész város tudta, hogy mitől különleges ízű a Kalina-féle kocsonya. Bizony többet senki nem vett tőle a téli eledeléből, az üzletét azonban továbbra is bizalom övezte a vásárlók körében, persze, ha nem kocsonya volt a kínált árucikk. Kalina úrnak természetesen soha többé eszébe sem volt kocsonyával foglalkozni, csak hentesárút kínált a továbbiakban.
A miskolci kocsonya legendája
Egyes források szerint a miskolci kocsonya legendájának eredetét a 18-19. században kell keresnünk. Ennél korábban is fogyasztották már ezt az ételt városunkban, bár hogy mikor, ez a feledés homályába vész. Akkoriban a piacokon és vásárokon házi készítésű ételként eladásra is kínálták. Az első írásos emlék róla egy 1790-es tanúkihallgatási jegyzőkönyv részlete, íme: ,,Hallotta másoktúl, hogy midőn Kőmíves József lármázott házának feltöréséért, akkor Víg Mária odahaza nem volt, hanem a piaczon árult kocsonyát." (Dobrossy István: A miskolci vendéglátás és vendégfogadók története 1745-1945, 129. oldal)Szóval Mária volt az első, akiről tudjuk, hogy üzletelt ezzel a (nem csak) miskolci különlegességgel. A békás história is először a 18-19. század fordulóján kapott országos figyelmet, amikor a városiak képeslap formájában adták tudtára az embereknek az elbeszélést úgy, hogy egy békát ábrázoltak rajta, aki egy kocsonyában nézelődik.
1848-ban egy miskolci országgyűlési képviselő, - akit nem említenek néven a források, talán Palóczy, vagy netán Szemere? - az Avas egyik pincéjében kocsonyát evett a történet szerint: . ,,1848-ban egy itthon járt képviselőnek az egyik avasi pince előterében kocsonyát tálalt vendéglátója. A hideg ételre jobban csúszik a bor - mondta valaki. A kocsonyát a hordók mellől egy tégláról vette fel, annakelőtte ott fagyasztotta azt. Az alkony félhomályban a képviselő evőeszközével megbökte a húsdarabot (cupákot) s rémülten, undorral látta, hogy egy kocsonyába fagyott béka, mert a húsdarab pislogni kezdett." (Dobrossy István: A miskolci vendéglátás és vendégfogadók története 1745-1945, 132. oldal)
Egy másik történet szerint az 1800-as években egy avasi vendéglős úgy találta fel a kocsonyáját a vendégnek - figyelmetlensége miatt -, hogy egy béka kandikált ki a tányérból. Ennek a sztorinak szomorú vége lett, állítólag annyira csipkelődtek vele a miskolciak az eset kapcsán, hogy szégyenében az öngyilkosságba menekült.
Végezetül, de nem utolsósorban, egy tetemvári történetet is megosztanék, már csak azért is, mert nekem ez a kedvencem és a legismertebb is. Egy felső-gömöri "furmányos" - fuvaros - és "Potyka" Kati kalandját meséli el. ,,Egy felső gömöri tót furmányos is a ,,Magyar Huszárba" tévedt be napszálltakor. Vacsorát kért a kocsmárosnétől, mégpedig kocsonyát. Az asszonyka, kit a népnyelv fantáziája bizonyos szemmel látható tekintetekkel fogva "Potyka Kati" becéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti pincéből felhozott egy tányérral. Elibe tette a vendégnek. A tót atyafi takarékos étvággyal neki lát a vacsorának és először is a tányér közepéből kikandikáló húst akarja konzulmálni. De egyszer csak ijedten ejti el a villát és így kiált: - Jáj, jáj Kocsmárosné, annak a kocsonyának szeme is van, s csak úgy hunyorgat felim! Potyka Kati asszony odabokázott és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Az izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vetett feléjük a szabadításáért. - Na ennek pechje volt - mondá Kati és a tűzhelynél kiengesztelte a jószágot." (Dobrossy István: A miskolci vendéglátás és vendégfogadók története 1745-1945, 130. oldal)
Ezen történeteken kívül rengeteg kering még a köztudatban. Vajon melyik vendéglőben történt az eset? Nagyon sokféle helyszín vetődik fel a miskolciak elbeszéléseiben. A fent említett Magyar Huszár, a Három Rózsa, a Vörös Rák, a Törökfő, a Zöldfa, a Korona, illetve területileg a Csabai kapu, a Búza tér, a Tetemvár, vagy a történelmi Avas is szóba kerül ennek találgatásakor. Valószínűnek tűnik, hogy egyszer valahol, valamikor tényleg belefagyott egy béka Miskolcon egy kocsonyába.
A két világháború között nemcsak képeslapok, hanem emléktárgyak is készültek a kocsonyából kikönyöklő békával. A miskolciak farsangot, fesztivált is rendeztek kedvenc eledelüknek az utóbbi években. A miskolciaknak amíg világ a világ, fontos lesz a kocsonyájuk.
Pongrácz Aladár ezzel az írásával elismert újságíró lett Pesten - és a Vasárnapi újságnál is -, és persze a Verával való házasságára is áldását adta leendő apósa.
Nem sokkal az eset után már elkészültek az első képeslapok és ajándéktárgyak a "békás" kocsonyáról, hamarosan a védjegye lett a városnak. Országosan is elterjedt az a szólás, miszerint ,,Úgy pislogsz, mint miskolczi kocsonyában a béka!"
A turistákat pedig nem riasztotta el az eset, nagyon sokan ebből a téli ételből kértek a miskolci vendéglátóhelyeken, csárdákban, majd később éttermekben. Manapság pedig már fesztivált is rendeznek az eset emlékére, mindenki jó szívvel gondol Kalina Jánosra, arra a hentesre, aki "feltalálta" a miskolciak békás kocsonyáját.
A történet a képzelet szüleménye, néhol valós szereplőkkel, ha valaki hasonló történettel találkozik, csak a véletlen műve lehet.
