A Speyer-bankkölcsönnek hála, hazánk elkezdhette a háborús kártérítés fizetését és a városok modernizálását, fejlesztését a két világháború között. Miskolc is igényt tartott a kölcsönre, ennek felhasználását fogom most bemutatni ebben a cikkemben. Nagyon sokan nem tudják, hogy ennek a kölcsönnek köszönhetően valósultak meg városunk nagy beruházásai. A 20. század elején elkezdett infrastruktúrális fejlesztések majd' mindegyike ennek köszönhetően valósult meg. Az írásom Dobrossy István kutatásain alapul elsősorban.
A Speyer-kölcsönből épült az impozáns Erdészeti palota épülete is.
A húszas évek közepén-végén Miskolc is azon 48 magyar város között volt, akik felvették a kölcsönt. Három részletben összesen 1 643 474 dollárt kapott városunk.
1925 és 1944 között 12 nagyberuházás valósult meg a kölcsön összegéből:
- Járványkórház és Fertőtlenítő Intézet
- Zene- és női kereskedelmi iskola a Zárdatéren
- A Búza téri vásárcsarnok és az új vásártér kialakítása
- Városi Zálogház
- Déryné u. 1. és 2. szám alatti bérházak
- Vízvezeték főnyomócső az Avas alatt és a városi vízhálózat felújítása
- Új bérházak az Eperjesi úton (a Halickán)
- Vay úti szükséglakások (I-II-III. csoportban 40-40-100 lakás)
- Mezőgazdasági tehenészet létesítése
- A Debreczenyi utcai Pece partfal és híd átépítése
- Az új köztemető létesítése
- Soltész Nagy Kálmán utcai elemi iskola
A Speyer-kölcsön
,,Bethlen István miniszterelnök és közvetlen munkatársai egyéves előkészít munkája eredményeként Magyarország 1924-ben 250 millió aranykorona összeg kölcsönt, illetve kölcsönkibocsátási lehetőséget kapott. A kölcsön szükségessége kétségeket vet fel, társadalmi-gazdasági hasznossága a mai napig vitatott. Ez utóbbi összefüggésben van a kölcsön szokásosnál kedvezőtlenebb feltételeivel. A kibocsátási árfolyam ugyanis igen alacsony, 80-87% volt, a kölcsönt 7,5%-os kamattal terhelték, s mindez azt jelentette, hogy 20 év alatt 600 millió aranykorona összeget kellett volna visszafizetni. A kölcsön felvételével vállalni kellett háborús jóvátétel címen 200 millió aranykorona összeg megfizetését is. Egyes számítások szerint a stabilizációt aránylag kis pénzösszeggel, kb. 70 millió aranykoronával el lehetett érni, ugyanis ennyi kellett az infláció megállításához. A kölcsön felvételében minden bizonnyal nagy szerepet játszott Magyarország háború utáni elismertetése, egyfajta menekülés a Jóvátételi Bizottság ellenőrzése alól, „karmai" közül. A trianoni békediktátum Magyarországot háborús jóvátétel megfizetésére kötelezte, s ennek nagyságrendi megállapítása a Jóvátételi Bizottságon keresztül a francia hegemónia érvényesülését jelentette. A jóvátétel fedezeteként szolgált minden állami vagyon, ami azt jelentette, hogy ennek a jelzálognak a feloldásáig Magyarország lépéseket sem tehetett a lebénult gazdasági élet újraindítását vagy megindítását, fejlesztését szolgáló kölcsön felvétele érdekében. A kölcsönre pedig, úgy tűnt, rendkívüli módon szükség van, hiszen az új országhatár nemcsak a belső piacot szűkítette le, hanem a feloldhatatlan nyersanyaghiány, a kiviteli és behozatali tilalmak az egyébként is súlyos helyzetet kilátástalanná változtatták. Az infláció fokozódása a Bethlen-kormányt 1923 elejétől - miután Magyarországot 1922. szeptember 18-án a Népszövetség tagjai sorába felvették - a népszövetségi segítség megnyerésére ösztönözte. Ez az út egyértelműen angol orientációt jelentett. A Népszövetség közvetítésével és ellenőrzési jogával, ugyanakkor Magyarországnak az antant békerendszerébe való befogadása jeleként megszületett a kölcsön felvételének alapja és lehetősége. A pénzügyi stabilizáció érdekében ki kellett alakítani egy monopóliumot a bankjegykibocsátás területén, s így lett a magyar bankok bankja az 1924. június 24-én létrehívott Magyar Nemzeti Bank. A magyar országgyűlés 1924. IV. te. alatt iktatta törvénybe a stabilizációs törvényt, az V. te. pedig a Nemzeti Bank megalapításáról szólt. Ezzel lehetőség nyílt a külföldi bankkölcsön felvételére, amely Speyer-kölcsönként került a köztudatba, majd a történeti szakirodalomba. A magyar kormány elsősorban angol és amerikai csoportok iránt érdeklődött, de különféle gondok miatt végül is az amerikai Speyer-cég mellett döntöttek.(...)" (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. - Dobrossy István: Miskolc infrastruktúrájának modernizálása és a ,,Speyer" bankkölcsön felhasználása, 423. oldal)
Ezek a beruházások új lehetőségeket nyitottak városunk életében, csökkentették a munkanélküliek számát, és a rengeteg, gúnyhatáron túli magyar menekültnek - munka mellett - szállást is kellett biztosítani.
Sajnos Miskolc nem tudta fizetni a sem kölcsönök kamatait, sem a beruházások növekvő költségeit, így újra kölcsön igényt, igényeket nyújtottak be. Ezután a városi vezetők új stratégiát fogalmaztak meg: eladják ingatlanjaikat. 1940 és 1944 között a város eladta birtokában lévő ingatlanjainak nagy részét, de így legalább az adósságainak halmozódását megakadályozta.
A Búza téren található vásárcsarnok egykori épülete 1934-ből. Forrás: Kerékgyártó Imre, Miskolc a múltban Facebook csoport.
Nagyon fontos volt ez a kölcsön, mert Miskolc önerőből nem lett volna képes ezeket a beruházásokat megvalósítani. Ugyanakkor olyan adóságtengerbe hajszolta bele ezzel magát városunk, amely kifizetése szinte lehetetlennek mutatkozott.
Az első Speyer-kölcsönt 1925. június 26-án vette fel Miskolc - vagyis ekkor tárgyalta a városi közgyűlés és döntött a felvételéről -, ez 500 000 dollárt jelentett. Az első számú célja a kölcsön felvételének az új köztemető létesítése, a Zeneiskola, a Vásárcsarnok és a Járványkórház felépítése volt.
A Zenepalota épülete 1929-ből. Forrás: Paciatzisz Erika, Miskolc a múltban Facebook csoport.
A második Speyer-kölcsönből a Soltész Nagy Kálmán utcai elemi iskolát, a Járványkórház és Fertőtlenítő intézetet, a zálogházat, a Fazekas utcai Pece-híd újjáépítését, az avasi csővezeték építését, bővítését akarták végrehajtani. Ez a pénz 1926 márciusa és 1927 júniusa között érkezett városunkba.
Dr. Hodobay Sándor (Eperjes, 1880- Abony, 1957)
Jogász, Miskolc polgármestere, az ő regnálása idején vette fel a város a Speyer-kölcsönt.
,,Hodobay Sándor Eperjesen született, az iskoláit is ott végezte. Jogi tanulmányit az ottani evangélikus jogakadémián (ami később Miskolcra költözött) kezdte, majd a kolozsvári tudományegyetemen fejezte be, államtudományi doktorátust szerzett. Miskolcon az árvaszéknél dolgozott, később elnökhelyettese is volt. 1912-ben választották meg Miskolc főjegyzőjének, majd 1914-ben gazdasági tanácsnoknak. 1916-tól kétéves frontszolgálatot teljesített. Leszerelése után, 1918-ban, Szentpáli István polgármester a helyettesének hívta.
1922-ben polgármesterré választották, beiktatása alkalmából a Színház ünnepi Bánk bán előadással tisztelgett a város első embere előtt. Tevékenysége során Miskolc rengeteget fejlődött. Folytatta a háború miatt félbeszakadt építkezéseket, a csatorna- és vízvezetékhálózat korszerűsítését, 1927-re kikövezték és kivilágították a város minden utcáját, létrehozták a város új köztemetőjét, a Búza téri Vásárcsarnokot, hidak épültek, parkosítottak, fásítottak. A beruházások, illetve tervei megvalósításához igénybe vette a magyar városok számára kiírt stabilizációs hitelt, az ún. Speyer-kölcsönt. A helyiek néha még ma is az ő nevén emlegetik a Pozsonyi utca környékén, 1924-től épült családi házas területet (Hodobay-telep), amely elsősorban az elcsatolt területekről menekült családok számára készült. 1925-ben, a Vay (ma József Attila) úton épült fel egy „ínséglakás-telep”, amely 180, főleg menekült család számára nyújtott lakhatást. 1926-ban készült el egy 33 lakásos bérpalota a Tizeshonvéd utcán. Egy évre rá az újonnan elkészült Soltész Nagy Kálmán utcai iskolában megkezdték az oktatást, új épületekkel bővítették az Erzsébet Közkórházat (ma Semmelweis Kórház). Polgármesteri működése alatt komoly fejlődésnek indult Miskolc kulturális élete is. Elindította a „Miskolci Hét” nevű művészeti rendezvénysorozatot. 1925-ben felállították Gárdos Aladár szobrászművész művét, Deák Ferenc egész alakos bronzszobrát, amely a főváros után az első Deák-szobor volt az országban, és Miskolc harmadik szobra volt (Kossuth és Szemere után). Két év múlva József főherceg avatta fel a Tízes honvéd szobrot, Vass Viktor alkotását, amely a város korábbi háziezredének állított emléket laktanyájukkal szemben, Wälder Gyula tervei alapján felépült a Zenepalota. Polgármesterként állandó és fontos feladatának tekintette Nagy-Miskolc létrehozását.
A sikerek és a népszerűség közepette derült ki, hogy a város néhány tisztviselője tisztességtelenül kezelt bizonyos közpénzeket. A polgármester vétlen volt ugyan, de 1935. május 23-án benyújtotta lemondását, kérte nyugdíjazását. 1943-ig még Miskolcon élt a családjával (az Urak utcáján, a mai Petőfi utcán volt a lakásuk), de a közélettől teljesen visszavonult. 1943-ban Budapestre, majd az 1950-es években Abonyba költözött. Ott hunyt el 1957-ben, sírja a budapesti Farkasréti temetőben van." - irja róla a Wikipédia, a szabad enciklopédia.
A harmadik kölcsönt azért kellett felvennie a város vezetésének, mert a tervezett beruházások jelentősen átlépték a költségek keretét, és hiába próbáltak meg "belepumpálni" innen-onnan pénzt, nem sikerült bejezeni a terveket. 1928. június 14-én döntött a közgyűlés az újabb kölcsön felvételéről. Ezúttal 800 000 dollár került Miskolcra. A Korona szálló átalakítása, a Tüzérlaktanya felújítása, a Szent István utcai Szinva-híd felújítása, a Miskolci Nemzeti Színház átalakítása, a Járványkórház továbbépítése, a Vársárcsarnok, a városi bérházak és a szennyvíz- és csatornahálózat építése, illetve továbbépítése volt a célja ennek a kölcsönnek. A meglévő építkezések többletköltségeit is ebből kellett finanszírozni.
Forrás: Rétay Kálmán (szerk.): Jubileumi emlékkönyv a Miskolc-felsővárosi Szent Anna Egyházközség 100 éves fennállása alkalmából, 15. oldal.
Ezek után 1928-ban a városnak 1 643 000 dollár adóssága volt, ami 9 366 100 pengőt jelentett. Ehhez hozzászámolhattunk egy 200 000 pengős tartozást is, amely az Országos Népiskolai Alap, illetve a Pénzintézeti Központ részére állt fenn. Persze ez eltörpül a Speyer-hitel mellett.
Évente ezen kölcsönök után 993 275 pengőt kellett (volna) fizetnie a Miskolcnak, ebből 557 795 pengőt tudott - az adóbevételeiből. A maradékot az új épületek bérleti díjaiból szerették volna törleszteni. A tervek szerint, ha fél évente sikerült volna 19 100 dollárt fizetni, akkor 1953 július elsején az utolsó törlesztő részletet is teljesíti a város. Ezen időpontig azonban a teljes vagyonát és ingóságait jelzáloggal terhelte le, kötötte le a hitel fizetése miatt.
Forrás: darabanth.com
A megterhelő hitelek miatt Miskolc 1931-re fizetésképtelenné vált. Két fővárosi banktól kényszerült kölcsönt felvenni, nagyon előnytelen ajánlatot fogadott el, de akkora bajban volt, hogy nem tudott máshogy dönteni.
1939-ben a város úgy határozott, hogy eladja ingatlanjait, hogy az adóságspirálból kilépjen. Ingatlanjai eladása után, 1944-ben tudta kifizetni a két pesti hitelezőjét és az egyéb miskolci bankoktól felvett hiteleket. A Speyer-kölcsönök utolsó törlesztőjét a háború után a Pénzügyminisztérium vállalta át, a városoktól, ők fizették tovább a törlesztő részleteket.
Érdekesség, hogy noha a Nagy-Miskolc projekt már létezett a város vezetőinek fejében, a környező - akkor még önálló - településeken semmilyen beruházásra nem került sor ezekből a kölcsönökből, minden dollár - vagy pengő - az akkori Miskolc határain belül maradt.
Források:
Dobrossy István - Stipta István (szerk.): Miskolc története V. - Dobrossy István: A város infrastruktúrájának modernizálása és a Speyer-bankkölcsön
Dobrossy István: Miskolc infrastruktúrájának modernizálása és a ,,Speyer" bankkölcsön felhasználása (1925-1950)
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. - Dobrossy István: Miskolc infrastruktúrájának modernizálása és a ,,Speyer" bankkölcsön felhasználása
Wikipédia - Hodobay Sándor szócikk
