Már nem egyszer megfogadtam, ha valami igen tetszik, alszom rá egyet, csak utána kezdek el róla írni. Mert rögtön a vége után el vagyok vakulva, és csak rajongok. Most azonban teszek egy kivételt, talán azért is, mert a Sandman volt az első képregény, amit olvastam. Most meg itt van belőle a sorozat és megint átélhettem, milyen, amikor Neil Gaiman világa beszippant.

Pedig előzetesen nagyon tartottam tőle. Tom Sturridge, mint Morpheus? Nem tudom, ki miben látta utoljára. Én az Irma Veepben, és egyáltalán nem győzött meg, hogy életre tud kelteni egy ennyire kultikus alakot. Ehhez képest már az első rész után tudtam, hogy nem lesznek itt bajok. Nem annyira Sturridge alakítása miatt, sokkal inkább a sminkesek munkája miatt. Létrejött egy olyan Sandman alak, ami friss és szexi, miközben megvan benne Álom hidegsége, talán a kegyetlensége szót is használhatom. Úgy tudták életre kelteni, hogy idézi az eredetit, miközben egy vonzó verzió is. A haját nézzük csak meg: idézi a képregényt, de azért nem olyan szénaboglya van a fején, ez sokkal… vonzóbb külalak. Azt is be lehet vallani, hogy Sandman nem éppen az érzelmi hullámzásokról híres, végig érzek benne egy rideg céltudatosságot, és azt Sturridge hozta is.

A történetet nem fogom órákig dicsérni, inkább azt írom helyette, hogy két történetszálat követtek le a képregényből. Az egyik Sandman visszatérése és a hatalmi eszközeinek visszaszerzése, a másik a Vortex története. Színes, érdekes, izgalmas, fantáziadús. Jó történetek, ahogy már képregényként is azok voltak. Két nagy kedvencem is bekerült az évadba: amikor Álom a Pokolba ment a maszkját visszaszerezni, és amikor egy nap Halállal tartott és a testvére munkáját figyelte meg. Sok Halál ábrázolást láttam, olvastam már, de Gaiman Halála az egyik kedvencem, és a lényegét visszaadták úgy is, hogy a külcsínéből igazából a nyaklánca az, amit megtartottak.

Tele van ez a sorozat színes alakokkal és ötletekkel. Ahogy Vágyat is életre keltették… a végén is az a cicajelmez, amiben Álom előtt parádézott. A Pokol Kastélya. A Sorozatfüggők kongresszusa. (Ők pedig nem a Netflixet nézik, hanem Hasfelmetsző Jack örökségét viszik tovább. Sorozat-gyilkos Függők, értitek.)

Sokféle humor van benne, a sötétebb fajta is. Káin és Ábel, akik máig a megöllek – feltámadok – újra megöllek körben mozognak, miközben Ábel arról álmodik, hogy jó testvérek lehetnek, akik békében élnek egymással? Aki képes megköszönni a fivérének, hogy nem mély sírba ásta el? A sorozatgyilkos kongresszus szekciói. Matthew, a varjú első beszólásai? Tudom sorolgatni még egy ideig. Ha minden részbe nem is jutott belőle, nagyon sokba akadt.

Látszik, hogy ez kultikus anyag és igyekeztek is úgy hozzányúlni, hogy a keménymag se akadjon ki. A Pokol és Lucifer Morningstar megoldásuk külön ki is emelném, már csak azért is, mert ebből a történetből nőtt ki Tom Ellis Lucifer-sorozata. Itt nem játszotta el a Pokol urát, helyette érkezett a Trónok harcából Gwendoline Christie. Ha lesz 2. évad, remélem lesz, akkor ő saját és nem Gaiman-folytatást fog kapni, mert itt háborúra készül és nem Los Angelesbe megy, ahogy Gaiman megírta a Poklot hátrahagyva.

Nagyon jól néz ki a sorozat, átível korokon és világokon. Drága lehetett, de ez látszik is rajta. A szereposztás és a látványvilág sem lett spórolós. Csak pár példa fentieken túl: a sorozatgyilkos rémálom Boyd Holbrook. Stephen Fry is beugrott egy álombeli tájat eljátszani, akinek emberalakja is volt. Jenna Coleman női John – Johanna – Constantine. Charles Dance ejti fogságba álmot. Mark Hamill meg egy olyan álomlény, akinek tökfeje van.

A sorozat utáni elvakultság egy ponton tört meg: meglepő, mennyire nyakon öntötték LMBTQ tartalommal az anyagot. A Korinthusi és Johanna Constantine meleg karakter lett, Vágy nagyon androgün, Rose is kapott egy drag queen új barátot és hasonlók. Talán, ha nem darálom a sorozatot, ennyire nem szúr szemet, így viszont úgy éreztem, minden részre jut valami ilyen tartalom is.

A lényeg azonban az, jól szórakoztam és kedvet kaptam elővenni a képregényeimet, hogy visszanézzem ott is ezeket a történeteket.