Minden napra egy film

Minden napra egy film

Ciao, Alberto!

2022. június 23. - BBerni86

Mivel úszó VB-t nézek nagyban - feltűnt, hogy a közvetítéseken egyre sűrűbben és tartalmasabban használják az osztott képernyőt? -, és a Spriggan évadot már összevárom, mára ez jut:

Ciao, Alberto! – vagyis, egy Disney rövidfilm, amit még most láttam.ciao_alberto.jpg

Mivel rövidfilm, egyetlen cselekményszál van benne. Alberto egy árva, aki egy halász mellett gyakornokoskodik. Nagyon meg akar felelni, otthont akar magának, így nagyon segíteni akar. Aminek, mondanom se kell, mindig rossz a vége. Pl. egyedül bepakolná a halat a kocsira, hogy vihessék eladni, de túl kicsi és gyenge hozzá, az egész a tengerben köt ki és már nincs mit eladni. Meg hasonlók.

Természetesen benne van a Disney üzenet. Nagyon családközpontú, és nagyon pozitív a vége is. A szeretet és egymás segítése nyer, ahogy ezekben szokott.

Helyes a keret: Alberto írja a leveleit a barátjának, természetesen szépítve a dolgokat. Mert mi látjuk azt is, hogy valójában mit szerencsétlenkedik össze-vissza.

Van cuki faktor, ugyanis a család tagjai a halász és Alberto mellett egy cica. Igaz, szegényem úgy néz ki, hogy először kutyának néztem, de akkor is súlyos jelenléte van.

A külcsín kb., mint a Vaiana volt. Vagyis, a Disney szép meséket készít, rövidfilmen is. Megtalálták azt az irányt, hogy nagyon emberi, de nem fotorealisztikus alakokat mozgatnak. Így nem bántja az ember szerét, hogy majdnem élethű. Így mesefigura marad.

Csak azzal nem tudok mit kezdeni, hogy Alberto időnként alakot vált és valami ember-hal izé lesz belőle. Most akkor ez fantasy is, mi ez? Erre nem bírtam rájönni.

Egynek elment, de azért nem ez a kedvenc Disney rövidfilmem, ez is igaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2317864395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása