Minden napra egy film

Minden napra egy film

Miracle Workers

Oregon Trail - 3. évad

2021. szeptember 19. - BBerni86

Utazós, banditás, barátságos, szerelmet találó.

 

Ezekiel Brown tiszteletes pontosan látja, hogy a gyülekezete pusztulásra van ítélve. A zord körülmények miatt sorra halnak az emberek, és esélyük sincs semmi jobbra. Igyekszik rábírni a lakókat, hogy költözzenek Oregonba, amiről nagyon jókat hallani. Szerencséjére és balszerencséjére miracle_workers_1.jpgekkor találkozik össze Benny, a Tini névre hallgató banditával. Ő járt már Oregonban, és mivel el kell rejtőznie a törvény emberei elől, vállalja is, hogy a csoport élére áll és eljuttatja őket Oregonba. A csapat megindul, és sokféle kihívással szembesülnek: Benny eleinte folytatná a bűnös életét, miközben a nyomában jár egy fajvadász és a lányával is meggyűlik a baja, aki átvette a bandát. Ezekiel egyre inkább beleszeret a kalandvágyó Prudence-be, csak éppen a nőnek hiú, ostoba és gazdag férje van, akit nem szeret. Járnak elvetemült bűnbarlangban, éheznek a fagyban és hóban, találkoznak szektásokkal…

 

Ezzel a Miracle Workers is trilógia lett. Ahogy már a második évad esetében is csinálták: az alap színészek maradtak, új mellékszereplőket vettek fel és egy teljesen új történetbe kezdtek, amelyben egész mások a viszonyok a színészek karakterei között, mint az előző évadban.

 

Az Oregon Trail egy nagyon kifacsart western. Paródiának is hívhatom, az. Ez már magyarázza, miért nem nőtt a szívemhez. Ritkán találom viccesnek, ha egy zsáner jellegzetességeit kiforgatják és egy eltorzítják a nevettetés céljából. Pláne, ha olyan humort tesznek bele, ami különben távol áll tőlem.

Nézzük csak Steve Buscemi idei karakterét! Benny, the Teen. Nyilván, az egy nyilvánvaló poén, hogy ő a legöregebb kiemelt szereplő, és az a neve, hogy Kamasz. Nem véletlen, hogy az indiánok viccelődnek is ezen. Annyira nyilvánvaló, adja magát, hogy már nem tudok rajta nevetni.

 

Aztán, nem mennek le a nagyon olcsó humor szintjére, de helyenként közel állnak hozzá. Eleve az ostoba karaktereket nem viccesnek, idegesítőnek találom. Így Jon Bass, mint Todd, végig egy kínszenvedés. Ő kapott olyan poénokat, amelyek közel állnak az undorítóhoz és a testnedv humorhoz. Ahogy végzi, az orgiák, a hasmenése, vagy amikor házaséletet szeretne élni… Mindenkinek más a humora, tudom, hogy van, akinek ez a vicces, nekem nem.

 

Daniel Radcliffe pedig ugyanazt a karaktert játssza, amit az előző évadokban. Jólelkű, naiv és olyan kis szerencsétlen… Ahogy Geraldine Viswanathan játssza az erős nőt, aki sokkal életre valóbb, mint a körötte levő férfiak. Csak most a vadnyugaton, nem egy középkori királyságban vagy a mennyekben.

(Azon mosolyogtam, amikor valami ráutalás van a korábbiakra. Most Istenről szúrtam ki egyet, amikor lehetetlennek tartják, hogy Isten azt tenné, amit az első évadban tett.) De tetszett a szatíra is, amit a modern politikáról beletettek.

 

Kinézetre is paródia. Felismerni a western elemeket, de minden el van túlozva és karikatúra lett belőle. A tipikus karakterek, a szekértábor, vagy éppen az emberek a főszereplők körül.

 

Közben tanulságot is igyekeztek beletenni, hiszen mindenki fejlődik valamerre. Benny jobb ember lesz és felismeri, érzelmi téren milyen hibákat vétett, meg tudja javítani a kapcsolatait. Ezekiel bátrabb lesz, összejön álmai nőjével is. Megtapasztalja, milyen pusztító hatással van rá az alkohol – szinte látom, hogy Radcliffe ezeket élvezte a legjobban, amikor vadulhatott. A fejvadász és a bűnöző összebarátkoznak. A főszereplőknek rosszak meg megfizetnek.

 

Negyedik évados berendelést még nem láttam, érdekel is, lesz-e folytatás.

 

 

Miracle Workers – 5/3 egy-egy poénját szerettem, de továbbra sem igazán az én humorom. Radcliffe lúzer, újra.

https://www.youtube.com/watch?v=YJpKNAos8FA

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6616692636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.10.19. 10:28:54

Nagyon jó ötlet volt, hogy egyfajta antológia sorozat lesz ez, és minden évad máskor játszódik, a stáb marad, de a szerepek változnak. Ez az évad, a trapper amcsik legalább olyan jók voltak, mint a másodikban a középkori anglia.
süti beállítások módosítása