Minden napra egy film

Minden napra egy film

Amerikai fegyver

2021. május 06. - BBerni86

Családi, fegyveres, iskolás, kamaszos.

6 éve megrázó eset dúlta fel a kisváros nyugalmát. Két diák fegyvert fogott és bementek az iskolába gyilkolni – ők sem élték túl, és több diáktársuk is életét vesztette. Janet nem csak a fiát vesztette el az esetben, de mivel ő volt a merénylő anyja, a közösség megvetését is el kell viselnie. Évekkel később is megjelölik a házát, elveszti az állását. Amikor elvállal egy interjút az évfordulón, hogy a kisebb fia magániskoláját fizetni tudja, az iskola kidobja aamerikai_fegyver.jpg fiút a média érdeklődése miatt, akinek így abba az iskolába kell átmennie, ahol a bátyját mai napig a gonoszként tartják nyilván. Carter felelősségtudattal teli tanár, aki mindent igyekszik megtenni, hogy az iskolásait biztonságban tudja, és a fegyvereket távol tartsa a fiataloktól. Erre azonban a saját családja kezd rámenni, és a harc reménytelennek tűnik. Mary Ann az egyetem mellett a családi üzletben segít be, és próbál megbarátkozni az árusított fegyverekkel, miközben a nagyapja nem érti, mi az unokája baja.

Újfent egy olyan történet, ami nálunk nem olyan húsbavágó, mint az Államokban. Ott a fegyverviselés körül elég nagy harcok vannak. Egyesek mellette vannak, hiszen ott alkotmányos jog a fegyverviselés, mások meg szeretnék, ha megszűnne, vagy nagyon nehezedne a fegyverviselési engedély megszerzése és a lőfegyverek birtoklása.

Ez a film kicsit olyan, mintha tabló akarna lenni. Bemutatni, hogy különböző embereknek mit jelent a fegyver. Vannak itt áldozatok, elkövetők – mellette és ellene, de még olyanok is, akik inkább csak a következményekkel birkóznak, mert a jelen életükben ténylegesen nincs jelen egy fegyver sem. Ha nagyon általánosítok, olyasmi ez, mint az Igazából szerelem módszere, csak itt nem a szerelem köti össze a külön történeteket, hanem a fegyverek.

A gond az, hogy a film nem igazán érvel se mellette, se ellene. Látjuk, ahogy egyesek élete tönkrement a fegyverek miatt, másoknak viszont ugyanolyan napi eszköz, mint a kanál és a villa. Nem maga a fegyver a gonosz, hanem az ember, aki használja.

Szélsőséges helyzetek vannak itt. Mit mondasz a diáknak, aki olyan környéken halad keresztül még iskolába is, hogy fegyver nélkül áldozatnak nézik és szó szerint az életével játszik? A lánynak, aki csak egy üdítőért ugrott be a boltba, és az éppen arra járó rabló simán agyonlövi? A tragédiák a drámai pontok, mellette elsikkad, hogy a felelősségteljes fegyverviselés nem okoz gondot senkinek. Nem is nagyon értettem a nagyapa és unoka szálát, akik együtt dolgoznak a fegyverboltban. Mi ott a dráma vagy akár a konfliktus? Amikor Mary Ann barátnője részegen majdnem csoportos erőszak áldozata lesz, az egész más dráma és problémakör. A fegyverekhez semmi köze.

Egy ponton a film vizuális módszere is irritált. Ahogy a különböző emberek történeteit mutatják, játszik a színekkel. Janet és a fia története nagyon szürke árnyalatokat kapott, amihez képest Mary Ann és a nagyapja rikítóan színesek. Ez vizuális eszköz lenne a hozzáállásukkal? Janet családját tönkretették a fegyverek, Mary Ann családja abból él. De igazság szerint egyik család sem foglal állást fegyverek ellen vagy mellett.

A casting viszont erősre sikerült, ha nem is értem, mi a film célja. Marcia Gay Harden a fiát vesztett anya, Forest Whitaker az iskolaigazgató, Donald Sutherland a fegyverboltos – de még nyúlfarknyi mellékszerepben is olyan neveket találhatunk, mint Amanda Seyfried. A drámát nagyon adják is, csak éppen hova vezet mindez?

Elnéztem, voltak érdekesek szálak, de annyira nem vezetett sehova a film, hogy az irritált.

 

Amerikai fegyver – 5/2,5 jó színészekkel drámai témát dolgoznak fel, de nem értem, mi akart lenni az üzenetük.

American Gun | Film Trailer | Participant Media - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4216524120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása