Családi, gyászoló, villát felújító, új útra lépő.
Jack Foster feje körül gyülekeznek a viharfelhők. A felesége válni akar, ráadásul az ő családja tulajdonában van a galéria, ami nem csak Jack munkahelye, de a szenvedélye is. Ahhoz, hogy ki tudja vásárolni a nejét, el kell adni a családi villát Toszkánában. Jack és az apja, Robert öröksége a ház, a tragikusan fiatalon elhunyt édesanya/feleség után. A fiú ráveszi az egykor sikeres festő apját, hogy menjenek Olaszországba, nézzék meg a
házat és adják el – évek óta nem is jártak ott, miért tartanák meg? Mindketten megdöbbennek, mennyire le van robbanva az ingatlan. Jack így is el akarja adni, és beleveti magát a felújításba, míg egyre közelebb kerül egy helyi étterem bájos tulajdonosnőjéhez. Apa és fia itt kezdenek el tudni arról beszélni, ami szétszakította a családot: Raffaella tragikus haláláról és a gyászukról.
A filmben van egy rész, amikor az ingatlanos Kate arról beszél, miért mennek az emberek Toszkánába. Nem csak a táj szépsége miatt, hanem a romantikáért, amit a táj és a vidék története hordoz. Az volt a reneszánsz bölcsője, és az embereket vonzza az a nagyság, ami ott született, sugároz – és persze a vidék is gyönyörű.
Azért is emelem ezt a részt ki, mert ebben a filmben is az egyik, ami nagyon megfogott, hogy mennyire szép a környezet. A romantikus hegyvidék, a ragyogó zöldek tobzódása, az a sok napfény és szépség… Igen, nyaraláshoz kedvet csináló film, ami egy régió legszebb arcát mutatja. Nem véletlenül halljuk többször is a történetben, hogy mennyire jó helyen van a villa és milyen csodás a panoráma onnan.
Ha már látvány – még egy elem volt, ami a szemünknek készült, de van benne valami plusz, ami miatt megragadott. Maga a villa, annak belső tereinek kinézete. Az elején förtelmesen néz ki, és szinte kísértetfilmet lehetne benne forgatni. De elkezdik felújítani, egyre javul az összkép, hogy a végére kellemes és szép otthon legyen. Pontosan letükrözi, ahogy apa és fia kapcsolata is alakul. Van, az a rész, ahol már haladnak a munkákkal, a falak már hívogatóan sárgák és napfényes a belső tér, kivéve egy belső falat, ahol az a hatalmas, valósággal vérző falfestmény kapott helyet. Ahogy Robert és Jack kapcsolata is egyre erősebb, megint kapcsolódnak – csak ott van köztük az anya/feleség elvesztésének traumája, a gyász, amit elnyomnak, és ami még mindig közéjük áll. Kis apróság, de az ilyesmiket szerettem nézni.
A cselekmény két fő konfliktus körül mozog. Az egyik, a fontosabb, amit már fentebb is felhoztam. Az anya miatti gyász, ahogy apa és fia próbálnak kapcsolódni, de köztük van ez a mély szakadék. Azt hinnénk, az idő sok sebet begyógyít – ez a film viszont attól érdekes, hogy sok idő eltelt, és mégsem volt elég az idő. Látszatra mindkét férfi megvan, tevékeny és élnek, de az a trauma máig rombol. Nem is lesz jobb, amíg nem lesznek képesek tényleg gyászolni és beszélni.
A másik Natalia szála – a csinos áttermes, aki Jack szerelmi szála lesz. Neki is megvan a maga családi traumája: sikertelen házasság, majd durva harc a közös gyermekért. Mégis, az ő feldolgozásmódja egészségesebb, mint a két Fosteré. Nem csak a szerelmi szál miatt fontos a nő, érzelmileg is olyan utakra tereli a kettőst, ahova maguktól nem mentek volna.
Érdekes lehet még az is a filmben, hogy mennyire köszön benne vissza a valóság. A két főszerepet játszó Liam Neeson és Micheál Richardson valóban apa-fia páros, akik ugyancsak elvesztették a nejük/anyjuk egy baleset miatt, ahogy Robert és Jack a filmen. Neeson különben megvillantja, hogy előbb szerettük meg drámai színésznek, mint akció papának. Jól áll neki az ilyen szerep, még most is.
A kritika nagyon nem szerette, és sokkal jobban kijöttem ezzel a filmmel. A sztorit is elnéztem, a környezetet és a hegyeket még inkább.
Made in Italy – 5/4 a forgatási helyszín, a toszkán táj gyönyörű, de a történet is kellemesen keserédes lett.
