Házat védő, háborús, természetfeletti.
Egy osztag katonának rutin feladatot kell végrehajtania. Át kell venniük egy kastély őrzését egy másik alakulattól a II. VH idején. Nem értik, az előző csapat miért akar olyan gyorsan elmenni onnan. Viszonylagos biztonság van, 
tető a fejük felett és még élelmük is akad. Az sem ijeszti őket, hogy a nácik az egész itt élő családot kivégezték – túl sok borzalmat láttak már és tettek maguk is a háború poklában. A házzal azonban valami valóban nem stimmel. Víziók kísértik őket, és egyre biztosabbak benne, hogy a ház lakói nem nyugodnak békében, a szellemük visszajár és kísért. Átkot szórva mindenkire, aki csak nézi és eltűri a borzalmakat. Miközben szeretnének rátalálni a testekre és eltemetni a családot, a nácik is egyre közelednek. Ők pedig viaskodnak: kitartsanak és harcoljanak, vagy dezertáljanak?
Szerencsére nem tudtam előre, minek állok neki. A címből sejtettem, hogy háborús film lesz (Ghosts of War), de eszembe nem jutott volna, hogy itt komolyan kell venni a szellemeket a címből. Lehet, hogy akkor nem nézem meg.
A történet két nagy csavart tartogat – az egyik a fülszövegek miatt nem is annyira fordulat. Minden ismertetőben annyit elárulnak, hogy ebben a filmben szellemek bukkannak fel, ráadásul a nácik által megöltek szellemei. Valahol furcsának is találom, hogy áll össze ez logikailag. Mert ok, hogy kísérteni akarják, akik bántották őket. De miért esnek neki olyan amerikai katonáknak, akik akkoriban a környéken sem jártak, csak éppen ezt a házat védik most? Plusz, a morbid énem már a szellemjárás közepette azon merengett, mennyivel érdekesebb lenne a film, ha nem a megölt civilek szellemei térnek vissza, hanem a náci katonáké. Igazán két tűz közé kerülés lett volna: az élő és holt nácik ellen is harcban.
Ok, nem viccelem el. A film második ötlete, amit a film végén fednek el, magyarázatot ad arra, miért és hogyan történnek úgy a házban, ahogy. Csak éppen nagyon nem vagyok ezzel a megoldással kibékülve. Hiába kapom meg a logikai íveket, amelyek nekem fontosak, de mintha újra zsánert és filmet váltanánk. Horror is, természetfeletti is, háborús film is, plusz még sci-fi is? Sok ez már a jóból.
A karaktereket nem tudtam megkedvelni. Igazán meg sem jegyeztem, melyikük melyik. Sokkal inkább a színészeket tudtam beazonosítani, mint a szerepüket. Merengtem is azon, hogy pont a kölyökképű Brenton Thwaites a csapatvezető, amikor ránézésre neki kellene a közlegénynek lennie a többiek mellett. (Színészként se tartom sokra a srácot, de ez már egy másik történet.) Theo Rossi feltűnik, és nem értettem, hol marad Luke Cage. Skylar Astin meg a stáblistán tűnt fel, most töröm is a fejem, melyik katonát játszotta ő. Úgy tűnik, ha nem fakad dalra, meg se ismerem? Lehet. Zoey különleges dallistáján biztos helye van! J Amit nem mondhatok el erről a filmről. Most komolyan vissza kell néznem, hogy megölték a karakterét vagy életben maradt? Nem akarom!
Látvány. Közepes. Alsó határon. Néha érzékeltem, hogy ijeszteni akarnak, de nem értek el kellő hatást. Annyira nem horror, hogy ijesztő legyen. A szellemeket meg sok film sokkal jobban mutatta már.
Igazság szerint arról lenne még kedvem írni, aminek a poénját nem akarom lelőni. Hogy miért történik mindez, és hogyan lesz egy háborús horror sci-fi is. A tanulság azonban mindkét vonalon ugyanaz: nem szabad tétlen szemlélődőnek lenni. Ahogy a klasszikus is mondja, vétkesek közt cinkos, aki néma. Itt is utoléri a katonákat a nem tett, ha nem is önszántukból, hanem parancsra cselekedtek, ahogy.
Nem fájt megnézni, de különösebben nem is tetszett. Az meg marad kérdés, hogy melyik srác volt a dalos pacsirta, aki most nem énekelt.
A háború szellemei - 5/3 az elején még tetszett is a zsánerkeveredés, bár fura a cselekmény. A vége viszont… jaj.
