Három a Magyar Igazság – BAP60 Siauliai, Litvánia 2022

dsc_2646m_2.jpg

2022. szeptember 21-én kaptam lehetőséget, több mint 30 újságíróval, spotterrel és „Facebook Lovaggal” (azokat nevezem így, akik fényképeket készítenek repülőgépekről, azokat kirakják a közösségi hálóra, ezen kívül azonban nem sokat tudnak az éppen aktuális repülőgépről, eseményről, háttérről és nem is néznek utána mit is fotóztak) meglátogathattam az MH Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegységét (MH BAP FLKA-t).

patch_1.jpg

  • A III. Balti Légirendészeti Misszió felvarrója (forrás: facebook)

A magyar kontingens 2022. augusztus 1-től Vezető Nemzetként a szövetséges nemzetek közül a cseh, német olasz majd hamarosan a lengyel légierő alakulatával közösen látja el a baltikumi légi rendészeti feladatokat. A magyar és cseh katonák a Litván Siauliai repülőbázisáról, a németek a lettországi Amari repülőbázisról, az olasz egység pedig a Malbork városa melletti támaszpontról Lengyelországból látja el feladatát. A magyar és cseh repülősök a svéd összeszerelésű JAS-39, a német és olasz egység Eurofighter típust repülik.

baltic_air_policing_map_lt.jpg

  • A balti térség térképe. A lengyelországi Malbork repülőterén ugyancsak állomásoznak a BAP kiegészítő nemzetei. (forrás: wikipedia)

A baltikumi légi rendészet (Baltic Air Policing) a NATO légvédelmi riadókészültség (QRA), és egyben a NATO Integrált légvédelmi rendszerének (NATINADS) része. A NATO készültségi erejének tagjai látják el önkéntes felajánlás alapon, Észtország, Litvánia és Lettország légirendészeti feladatait, mivel azok nem rendelkeznek hangsebesség felett repülő harci repülőgépekkel.

A művelet célja a Chicagói egyezmény szerinti polgári légiforgalmi rendészeti feladatok ellátása és az Oroszország és Belorusszia felől érkező légtérsértő repülőgépek ellenőrzése és irányítása. 2009-től a három tagország költségtérítéses alapon fizet a szolgáltatásokért.

Magyar repülőgépek első ízben 2015. szeptember 1-től, 2016. január 6-ig, majd második alkalommal 2019. május 2-től szeptember 3. között biztosították a balti légteret. 2016-ban már az ukrán válság és a Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt a készültségi repülőgépek fegyverzetébe látóhatáron túli légiharc rakétákat is függesztettek. dsc_2703m.jpg

  • A Gripenek sztenderd fegyverzete, két AIM-120C5 AMRAAM BVR rakéta a külső és két AIM-9L1-I Sidewinder közelharcrakéta a szárnyvégi függesztőhelyen. A belső pilon üres, jellemzően 1275 literes svájci RUAG gyártmányú kompozit üzemanyagtartályokat függesztenek, a középső pilonon lévő póttartály helyett/mellett. Teljes fegyverzettel a belső pilonokra is lehet(ne) AIM-120C5-öst függeszteni, de repülőseink légirendészeti misszióban vesznek részt, nem háborúban.

A balti misszió állományának közel 80%-át az MH.59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állománya adja, a harci erőt pedig az 59/1 Puma harcászati repülőszázad JAS-39C harci repülőgépei biztosítják. A kontingens parancsnoka Ványik Attila alezredes.

A „médiajáratra” hajnali kecskeméti megjelenés volt kötelező és hat óra után indult el a 604-ös lajstromszámú Airbus A319-112 csapatszállító repülőgép Litvánia felé. A csapattal tartott a légierő szemlélője Kilián Nándor vezérőrnagy és a kecskeméti bázis parancsnoka Ugrik Csaba dandártábornok is.  A magyar haderő vezénylő zászlósa Kaszab Zoltán és a Repülőbázis vezénylő zászlósa Bezsenyi Tamás szintén velünk repült a katonai kommunikációs szervezet több tagjával együtt.

dsc_2592m_1.jpg

  • Aki korán kell Airbust lel. Bizony a 604-es előkészítése már jóval napkelte előtt megkezdődött a repülésre.

p_20220921_054901m.jpg

  • Készen áll lassan a repülőgép, a személyzet, és az utasok is az indulásra. Mint látható, bár bőrüléses a 604-es (a 605-ös az első néhány sor mellett szövetborítású ülésekkel rendelkezik), de sem érintőképernyő sem egyéb kényelmi eszköz nincs a háttámlákon, tehát csapatszállító feladatokra van berendezve a repülőgép nem VIP konfiguráció. A safety card mellett a Magyar Honvéd is tanulmányozható.

dsc_2602m_1.jpg

  • A hajnal a felhők felett. A nap alig kelt fel az égbolton.

dsc_2626m.jpg

  • A felhők felett mindig kék az ég. Mintha fehér havas síkság felett siklana a gépmadár.

dsc_2614m_1.jpg

  • Egy ellenkező irányba tartó repülőgépet is sikerült lencsevégre kapni.

A Litvániába vezető út másfél órát tartott, ennek utolsó 10 percében fogta el a készültségi géppár a repülőgépünket. A 33-as és 39-es oldalszámú Gripen kísérte el az Airbust Siauliai bázisra.

dsc_2635m.jpg

  • Itt a kíséret. A 33-as és 39 lajstromszámú magyar harci repülőgép fogta el Alpha riasztás részeként az Airbust. A két repülőgép éles fegyverzettel repül, a 39-esen Litening célmegjelölő és felderítő konténer is látható.

dsc_2658m.jpg

  • A 33-as hozzáigazodva a csapatszállító sebességéhez annak szárnya mellett repül. Éles helyzetben kissé előbb helyezkedne és a pilóta rádión illetve kézjelekkel próbálná felvenni a kapcsolatot az mi repülőgépünk vezetőivel.

dsc_2670m.jpg

  • Szép fotókat lehetett készíteni a felhők felett.

dsc_2767m1.jpg

  • A másik oldalon ellenfény volt, de ott is hasonló módon repült a 39-es lajstromszámú repülőgép pilótája.

dsc_2785m_1.jpg

  • Kissé sötét a kép, viszont így látszik a helyzetjelző lámpa fénye.

dsc_2808m_1.jpg

  • Az Airbus szárnya és a levegőt hasító Gripen. A repülőgépek 2026-ig vannak lízingben, utána még tárgyalások folynak a szupport, karbantartás kérdésében. A lízing végeztével "maradványértékén" valószínűleg magyar tulajdonba kerülnek a gépmadarak.

dsc_2833m_1.jpg

  • Lassan kiválik a kötelékből a 39-es, és a másik oldalon a társa. Az Airbus leszálláshoz készülődik..

A bázison leszállás közben is látható volt, hogy három évvel ezelőtti látogatásom óta több építkezés zajlik. Építés alatt áll egy nagy hangárcsarnok, amely akár korai előrejelző, akár légi utántöltő repülőgépek számára is fedett helyett adhat. Több leállított Airbus A340-es és néhány egyéb repülőgép is konzerválva várta sorsa jobbra fordulását, egyre kevesebb reménnyel.

dsc_2839m_1.jpg

  • A Sialuai repülőtéren folynak az építkezések. Ez a csarnok sem volt meg 2019-ben.

dsc_2851m_2.jpg

  • Ahogy itt is egy nagy befogadóképességű csarnok épül. A méreteket jól mutatja a kéthajtóműves repülőgép az építkezés mellett.

dsc_2861m.jpg

  • A COVID szinte földbepasszírozta a légitársaságokat és a légiközlekedést. Repülőgépek ezreit állították le, részüket konzerválva, részüket végleg. Az előbbire egy példa.

dsc_2875m.jpg

  • Leállított Airbus A340-es repülőgépek. Érdekes módon a COVID előtt kivonták a legtöbb légitársaságnál, most ideiglenes jelleggel mégis visszatértek például a Luthansa járatainál. Ezek a példányok viszont már kétséges, hogy repülni fognak-e valaha.

dsc_2889m.jpg

  • Az egyik leállított A340-es. Az emeletes "bálna" az A380 előtt az Airbus zászlóshajója volt. Klasszikusan szép repülőgép, azonban a légitársaságok a két hajtóműves gazdaságosabb típusok mellett döntöttek az elmúlt években.

dsc_2892m.jpg

  • Létezik Litván légierő is. Egy-két darab L-39C változatú gyakorló repülőgép mellett a C-27J Spartan harcászati repülőgépeik sok helyen feltűnnek Európában. Az egyik példány hangárban látható.

A leszállás után, a médiacsapat egy régi orosz fedezékben kapott eligazítás és tájékoztatót a magyar kontingens tevékenységéről.

dsc_2900m.jpg

  • Kilián Nándor vezérőrnagy a Légi haderőnem szemlélője. Hosszú utat járt be a volt MiG-21, és 29-es hajózótól kezdve, Gripen pilótaként, majd a Kecskeméti Repülőbázis parancsnokhelyettese, parancsnoka, később Svédországi katonai attasé, majd ismét itthoni magasabb beosztások. (UPDATE: Az új struktúrájú Légierő Parancsnoka: Dr.Koller József.

dsc_2910m_1.jpg

  • Ványik Attila alezredes, a kontingens parancsnoka.

A Quick Reaction Alert átvétele óta a szeptember 20-ig, összesen hat darab Alpha riasztás volt, amikor ténylegesen orosz katonai repülőgépek miatt levegőbe kellett emelni a készültséget. Az orosz repülőgépeket elfogták a magyar JAS-39C repülőgépek. Az oroszok NEM hatoltak be NATO légtérbe, tehát a balti államok légterébe sem. Az elfogás nemzetközi vizek felett zajlott le. Akkor került sor ALPHA riasztásra, amikor az oroszok vagy nem adtak le repülési tervek, vagy nem kapcsolták be az azonosító transzpondert, illetve nem jelentkeztek be az adott körzet légi irányítóinál. Az orosz katonai repülőgépek nem csak harci repülőgépeket jelentenek, hanem szállító, vagy éppen felderítő típus is volt ezek között. Az orosz légitevékenység jóval kisebb a három évvel ezelőtt tapasztalt intenzitásnál.

an72.jpg

  • Egy elfogott AN-72 szállító repülőgép. A 41-es lajstromjelű repülőgép valószínűleg Kalinyingrádba tartott. (forrás: honvedelem.hu)

szu35.jpg

  • Egy harci repülőgép, amelyet szintén vizuálisan is azonosítottak  a mieink. A piros 23-as Szu-35Sz feltehetően a Pokriskin gárda vadászrepülő ezred állományába tartozik. A fegyverpilonokra R-77-1 BVR és R-73/R-74rövid hatótávolságú légiharc rakéták vannak függesztve. (forrás: honvedelem.hu)

hajo.jpg

  • Egy amerikai deszanthordozó a balti-tengeren ellátóhajóval. Valószínűleg a CV-33 USS. Kearsarge, amely hat darab AV-8B vagy F-35B repülőgépet, 12 darab MV-22B Osprey tilt-rotos repülőeszközt, négy AH-1W/Z Viper harci és 3-4 UH-1Y Venom valamint négy CH-53E Super Stallion helikoptert hordozhat, illetve ezek különböző kombinációját. Orosz repülőgépek fényképezték a hajóegységeket, amikor a magyar Gripenek megjelentek. (forrás: kapott információs anyag)

A légi tevékenység csökkenésével viszont új fenyegetés volt, hogy az orosz és fehérorosz lokátorok szinte a levegőbe emelkedés után, azonnal befogják a riasztott repülőgépeket. A lokátorok között vannak felderítő és tűzvezető lokátorok is, utóbbiak azok amelyek a légvédelmi rakétákat, nyugati terminológia szerint SAM-eket célravezetik. Az, hogy ezeket is bekapcsolják-e illetve milyen eszközök és komplexumok radarjait kapcsolják be az már az EW (Electronic Warfare - elektronikai hadviselés) témakörébe tartozik, amely titkossága miatt nem információkat nem kaptunk. Az viszont tény, hogy az "ellenséges" radarok érzékelése pozitív abból a szempontból, hogy azok adatait, jellemzőit a Gripenek fejlett rendszerei elraktározzák/osztályozzák a fenyegetést, és ezzel bővül a mi repülőgépeink adattára. Az adat "porszívózás" egyébként békehelyzetben is szinte állandó feladatkör a térségben.

dsc_2928m.jpg

  • Egy magyar JAS-39C Gripen a földön. A konfigurációt más ismertettem az előző képeknél. A rakétákon lévő szalagok jelzik, hogy nem élesítettek, de igazi fegyverek.

Az Alpha riasztások mellett sor került három RS5 riasztásra, amikor felszállásra nem, de hajtóműindításra sor került, illetve öt RS10 riasztásra is, utóbbinál még a gázturbinák indítása előtt lefújták a riadót. Gyakorló Tango riasztás során 36 esetben emelkedtek a repülőgépeink a levegőbe és volt egy Sierra riasztás is, amikor a NATO CREVAL ellenőrei számára kellett a riasztás mozzanatait bemutatni, de nem került sor felszállásra, csak gurulásig mentek végig a műveleteken, majd visszagurulva a hangárokba, a leszállás utáni műveleteket ellenőrizte a Szövetség kijelölt szerve.

dsc_2938m.jpg

  • A 36-os lajstromszámú Griffünk.

A készenléti szolgálat fentieken kívül tizenhat kiképzési repülést hajtott végre, amelyben gyakorló légiharc, levegő-föld gyakorlás és fly-by művelet is szerepelt, utóbbi Litván nemzeti ünnepen a főváros feletti áthúzás volt.

A magyar repülőgépek a tizenhat felszállás során részt vettek a Furious Wolf litván gyakorlaton, mint közel légitámogató egység. Szeptember 26-27-én pedig tervezetten a Ramstein Alloy 2022 gyakorlaton is repülnek cseh, német, olasz, spanyol, lengyel repülőgépekkel és esetlegesen svéd és finn repülősökkel is közösen, elfogási, azonosítási, látóhatáron túli (BVR) légiharc, illetve kutató-mentő feladatokat.

Az összes repült idő 123 óra 40 perc volt szeptember 20-ig.

A magyar kontingens létszáma a szervezetszerű 84 katona helyett 77 katona, a tiszti állományt csökkentették a feladatnak megfelelően nyolc fővel. A hajózók, a műszaki személyzet és a többi beosztott katona tervezett rotációja folyamatos, cél, hogy akinek lehet, azok részt vegyenek a misszióban érezzék és éljék át egy külföldi kitelepülés folyamatát.

A tájékoztató után egy gyakorló „Tango” riasztást tekinthettünk meg a litván parancsnok és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy Magyar Honvédség parancsnoka társaságában. A gyakorló riasztás rendben zajlott, ellentétben a három évvel ezelőttivel, amikor az orosz repülési tevékenység miatt három Alpha riasztással tarkított életképpé változott, magyar géppárok és spanyol repülőgépek levegőbe emelésével.

dsc_2961m.jpg

  • Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a Honvédség parancsnoka, Kilián Nándor és Vágyik Attila társaságában.

dsc_2946m.jpg

  • Nyílik a hangárajtó indul az Tangó riasztás.

dsc_2963m_2.jpg 

  • A pilótákat gépjármű hozza a hangárok közelébe, de néhány métert futva tesznek meg a repülőgépekig, hiszen minden másodperc számít.

dsc_2966m_1.jpg

  • Repülőgép-vezetőnk arcát kitakartam. Sokan sajnos nem teszik. A pilóták arcképét nem illik gyűjteni, hiszen potenciális veszélyben vannak a terrorszervezetek, illetve akár más országok különleges erői is vadászhatnak rájuk éles helyzetben.

dsc_2987m.jpg

  • A műszakiak az utolsó ellenőrzéseket végzik közben a repülőgéppel.

dsc_2997m_1.jpg

  • Már nem lengenek a kis csíkok a rakétákon, tehát a rakéták élesek.

dsc_2999m_1.jpg

  • A "Csörgőkígyó" szemrevételezése. Hamarosan reméljük, hogy a tavalyi repülőnapon bemutatott jóval modernebb európai gyártású Iris-T közelharc rakéták kerülnek az régebbi amerikai rakéták helyére.

dsc_3009m_1.jpg

  • A 38-as indul a szomszéd hangárból.

dsc_3015m_2.jpg

  • .. és elindul rövid taxizásra a futópálya felé.

dsc_3043m_1.jpg

  • A 41-es hordozza a Litening IIIE konténert. A vizuális azonosítást megkönnyíti az konténer, amelynek elsődleges feladata a lézer és kombinált irányítású bombák vagy rakéták célravezetése. Létezik felderítő konténer is a Reccelite, amelyet szintén bemutattak Kecskeméten, azonban szerintem azok beszerzését elviszi a recesszió. 

dsc_3054m.jpg

  • A két harci repülőgépünk gurul a futópályához felszállásra.

dsc_3066m_1.jpg

  • A 38-ast már csak néhány másodperc választja el a starttól, a másik még gurul a "taxiway"-en

dsc_3070m.jpg

  • A 38-as indul..

dsc_3080m.jpg

  • A 41-es lassan irányba fordul.

dsc_3082m.jpg

  • A géppár második tagja is startol.

dsc_3103m_1.jpg

  •  Az alacsony felhőzet eltakarta a napot is, és a repülőgépek gyorsan befúrták magukat a felhők közé.

A riasztás után, a cseh kontingensnél is rövid látogatást tettünk, akik a négyhavi vállalást fejelték meg még két hónappal, így a közeljövőben repülnek véglegesen haza Caslavba, és helyüket a Lengyel légierő F-16C repülőgépei veszik át. Már most is voltak lengyel katonák a bázison.  A 211. harcászati repülőszázad öt Gripen harci repülőgépével mintegy 40-50 riasztáson vettek részt a szolgálatuk alatt, az Alpha és Tangó riasztások eloszlását viszont nem tudtuk meg. A csehek a modernebb, de korszerűnek nem nevezhető AIM-9M közelharc rakétákat hordozzák, ellentétben a mi L1-I változatunkkal, a BVR rakétáik szintén AIM-120C5 AMRAAM rakéták. A cseh repülőgépek két darab 1275 szárny literes póttartállyal repülnek, a magyar gépek viszont csak egy 530 literes központi függesztésű póttartállyal. A mieink tehát manőverezőképesebb, de rövidebb hatótávolságú függesztménnyel repülnek. Ami közös, hogy a készültségi géppárok egyik tagjára függesztve van a Rafael cég Litening célmegjelölő konténere, amellyel most nem lézerbombáknak jelölik meg a célt, hanem a másodlagos funkciót, a vizuális azonosítást lehet nagyobb távolságból is végrehajtani.

dsc_3114m_1.jpg

  • A csehek vasmadara (részben kompozit) az állandó lefedésként használt a britek által itt hagyott sátorban.

dsc_3116m.jpg

  • A sasszeműek láthatják, hogy más, nem NATO kompatibilis "svéd" pilonokat vannak a repülőgépre szerelve. A magyar gépek Dél-Afrikában gyártott NATO kompatibilis pilonokat hordoznak. A csehek is AIM-120C5 változattal repülnek.

dsc_3123m.jpg

  • A kitelepülő konténerek is mások a mi általunk használt standard konténereknél.

dsc_3128m_1.jpg

  • A közelharc rakéta más változat a Sidewinder "M" verziója. Kissé modernebb gyártmány, és minden függesztőpontra használható, amíg a hazánk Csörgőkígyói csak a szárnyvégekre szerelhetőek.

dsc_3131m.jpg

  • Egy Cseh Gripen a 9235-es lajstromszámú szemből.

dsc_3138m_2.jpg

  • és oldalról. A csehek két szárny pót üzemanyag póttartállyal repülnek. Ezzel nagyobb a hatótávolságuk, de csökken a manőverezőképességük. A mi repülőgépeinknél is ott vannak a hangárban a szárnytartályok átszerelésük rövid időt vesz igénybe. A parancsnok döntése, hogy a gépekre 1-2 vagy akár 3 "tököt" függesztenek.

dsc_3145m_1.jpg

  • A cseh személyzet három tagja. A középső pilóta a szemüveges katona a kommunikációért felel, a harmadik műszaki beosztású.

dsc_3176m_1.jpg

  • Az egyik cseh Griff a bázis felett. Honnan lehet megismerni, hogy nem magyar repülőgép? Legegyszerűbben a két póttartályról.

A lengyeleken kívül amerikaiak is tartózkodtak a bázison, mégpedig igen érdekes RC-12N/Q vagy X változatú Guadrail felderítő repülőgéppel, amelyet természetesen nem fotózhattunk le. Ugyanakkor a topwar.ru oldalon kirakott fénykép szerint már lefényképezték..

rc-12x.JPG

  • A Beechcraft King Air alapjára átalakított verziója RC-12N/Q vagy X Guadrail több változatban létezik, és ezek belső műszerezettségben, antennákban és elektronikai berendezésekben különböznek egymástól. A repülőgépek nem az Amerikai Légierő, hanem a Hadsereg állományában tevékenykednek elsősorban SIGINT felderítési feladatokra. Litvániába két ilyen gépet telepítettek. (forrás: https://en.topwar.ru/169738-ssha-razmestili-v-litve-samolety-rc-12x-dlja-slezhenija-za-kaliningradom.html)

dsc_3112m_2.jpg

  • Kilián Nándor és Ványik Attila beszélget Alan Warnes újságíróval, akinek cikkeit Air Forces Monthly, a Combat Aircraft és a Air International rendszeresen közli, sőt volt szerkesztő is a Key Aero-nál. Nekem is jelent meg cikkem már az Air Forces Monthly oldalain.

A légirendészeten résztvevő államok egységei egy kis parkos részben hagynak emléket itt tartózkodásuknak. A magyart sajnos éppen nem láthattuk, mert a harmadik BAP-ot festették rá. A bázis étkezőhelyiségében a részt vevő alakulatok felvarrói külön falon kaptak helyett.

dsc_3197m_1.jpg

  • A felvarrók az étkezdében.

dsc_3148m.jpg

  • Néhány emlékmű a teljesség igény nélkül. A spanyolok több alkalommal voltak Mirage F-1 és Eurofighter repülőgépekkel

dsc_3155m_1.jpg

  • Az amerikai F-15C-k már a múlt. A Lakenheathi alakulat 493. vadászrepülő századot és "Sas" gépeit a 495. század F-35A repülőgépekkel váltotta. Az Észak-Németországban lévő Wittmundi alakulat 71. Richhoffen ezred F-4F repülőgépeit pedig Eurofigterekre váltották.

dsc_3163m_1.jpg

  • Aranyosgyéresről sem fognak már MiG-21 LanceR repülőgépek őrködni a Baltikum felett.

dsc_3165m_2.jpg

  • A spanyolok mellett a francia Gólyák a Mirage-2005F repülőgépekkel felszerelt Cicognies alakulat emlékműve.

dsc_3167m_1.jpg

  • A Poznani F-16C-k viszont hamarosan ismét Litvániában lesznek, Ők váltják a cseheket, és fiainkkal dolgoznak közösen a Légirendészeti feladatok ellátásában.

A cseh Gripeneseknél tartott látogatás után, ebéd következett, amely után magyar idő szerint 13 óra 15 perckor ismét a levegőbe emelkedtünk, az irány Kecskemét volt. A honvédségi Airbus a tervezett időben másfél óra múlva landolt a kecskeméti futópályán.

p_20220921_143501m.jpg

  • Egy finom ebéd, az oda vissza úton kapott fedélzeti catering után, hazafelé kinézve az Airbus ablakán szép felhős tájjal ajándékozta meg az utazókat a természet.

p_20220921_151746m.jpg

  • A safety card és a Balti Missió felvarrója és kis turbulencia mellett. 

p_20220921_151643m.jpg

  • Aki szembefénybe fotózik, az csak ilyet tud készíteni..

p_20220921_151658m.jpg

  • Könnyű esővel várta a Kecskemét az érkező repülőgépet. 

Köszönet a tudósítás lehetőségéért a Honvédség illetékeseinek.

Az alábbi kis videó-t az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Kommunikációs és Protokoll Alosztály munkatársai készítették.