Stít 22 Szerb haderőfejlesztési bemutató és repülőnap Batajnica

dsc_4671m.jpg

A Szerb haderőfejlesztési program alapvetően az 1999-es 78 napig tartó NATO légiháború után kezdődött. Jugoszláviát, amelynek Szerbia volt a központi hatalma a balkáni háborúk után, amely révén Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina is önálló állam lett, újabb komoly területveszteség érte koszovói területének elcsatolásával, amit a nyugati hatalmak kényszerítettek ki. Koszovóban található például Rigómező, ahol az európai államok által is támogatott magyar és szerb seregek is több vesztes csatát vívtak a Török Birodalom haderejével és gyakorlatilag olyan terület Szerbiának, mint Mohács nekünk.

Mindenesetre a NATO légiháborúja, sok gazdasági és katonai célpontot semmisített meg köztük hidakat, erőműveket, olajfinomítókat és gyárakat illetve a szerb katonai arzenálból elsősorban a repülőeszközök, légvédelmi egységek és repülőterek infrastruktúrája szenvedett el komoly veszteségékeket.

mp_20220430_075154.jpg

  • A Batajnicai repülőbázis előtti Gateguard egy MiG-21MF típusú vadászrepülőgép, amely évtizedekig a Jugoszláv Légierő alaptípusa volt.

Szerbia 2016-ban hozta nyilvánosságra a haderő fejlesztési programját, amely 2019-ben a haderő szervezetének átalakulását is eredményezte.

A szerb hadsereget hat dandárba szervezték. A dandárok mellett hat független zászlóalj, a Műszaki Felújító (javító) Intézet valamint Nemzetközi hadműveleti kiképző központ is létrehozásra került. A hat dandár közül, négy nagyobb élőerővel és felszereléssel rendelkezik, mint egy hagyományos NATO dandár, inkább hadosztály méretű. Ezek a dandárok egyenként 10 zászlóalj harccsoportot foglalnak magukba, a tényleges dandárok 3-6 zászlójával ellentétben.

dsc_4096m.jpg

  • A Stít 22 (Pajzs 22) gyakorlaton szinte az összes rendszerben álló harci és harctámogató járművet meg lehetett tekinteni. 

dsc_4105m.jpg

  • Távirányítású Milos harcjárművek, Land Rover terepjárók, Lazar 3 csapatszállítók, M-85 Giraffe lokátorok és NORA önjáró lövegek láthatóak.

A négy nagyobb dandárba egy parancsnoki, (törzs), egy páncélos, két gépesített, két motorizált gyalogsági, egy önjáró tüzér, egy rakétás tüzér, és egy-egy légvédelmi, műszaki és logisztikai zászlóalj tartozik.

dsc_4111m.jpg

  •  A Szerb lobogó katonai sátrak előtt. Utóbbiakban különféle kézifegyvereket lehetett megtekinteni.

5d_0466m.jpg

  • Az említett kézifegyverek egy csoportja. A legtöbb fegyvert akár licencgyártásban is a helyi Zastava gyártotta.(kép: Gazsó Krisztián)

A dandárok területileg, Újvidék, Kraljevó, Nis és Vranje központtal települtek. A Nemzetközi Kiképző központ Bujenovacs, a Technikai felújító intézet Cacak közelében van.

mp_20220430_101839.jpg

  • A Batajnicai repülőbázis modern irányítótornya és kiállított MiG-29SzM és az eseményre látogató közönség.

mp_20220430_101843.jpg

  • J-22 Orao, Utva, Sora Lasta és a többi légcsavaros kiképző repülőgép mellett Mi-171, MI-35,H-145M és Gama2 helikopter statikusan is megtekinthetőek volt.

A szerb szárazföldi egységek felszerelését folyamatosan korszerűsítik és elsősorban saját fejlesztésű eszközökkel látják el. Ugyanakkor Szerbia gazdasági és katonapolitikája is el nem kötelezett, így Európai Uniós és Orosz felszereléssel, harci és harctámogató rendszerekkel, komplexumokkal állnak rendszerben, és mindkét irányból modernebb technikai eszközöket szereznek be. Az utóbbi években Kína is potenciális partner lett.

A hadsereg 2018-ban 434 darab harckocsival rendelkezett. Ezekből 232 darab M-84 típusú, tehát hazai gyártású modernizált T-72, de kaptak katonai segélyként 30 darab orosz T-72B1MSz típusú páncélost is Oroszországból, 30 darab BRDM-2MSz felderítő járművel együtt.

dsc_3998m.jpg

  • M-84A2 változat, amely egy előtét páncélozott  T-72/M-84 modernebb tűzvezetési és kommunikációs rendszerrel. 

dsc_6481m.jpg

  • M-84A1, amely szintén egy oldal és torony előtét páncélzattal erősített M-84, a tűzvezetés és kommunikáció szintén modernizált. 

dsc_4018m.jpg

  • Az M-84 első változata gyakorlatilag egy T-72 licencgyártás, némileg eltérő - gyengébb - páncélzattal.

dsc_4003m.jpg

  • Az egyik az orosz segélyből származó T-72B1MSz a 30 katonai segélyként átadott harckocsiból. Az ERA páncélzat ellenére az orosz-ukrán háborúban jelentős mennyiséget lőttek ki a T-72B3 páncélosból, amely hasonló változat, mint a szerbeknek szállított harckocsik. 

A gyalogsági harcjárművek között döntő részben BVP-80 lánctalpas, illetve Lazar 3 és  BOV M-86 kerekes harcjárművek vannak, de más saját gyártású (BOV KIV, BOV M16 MILOS) valamint orosz gyártású (BTR-50, M-LBU, BRDM-2 és BRDM MSz) járművekkel is rendelkeznek. Ezek mellett amerikai gyártású HMWW és Lenco Bearcat valamint brit Land Roverek terepjárók is hadrendben állnak.

mp_20220430_134353.jpg

  • Lazar 3 típusú gyalogsági harcjárművek, felettük Mi-17 közepes szállító helikopter. 

dsc_6492m.jpg

  • BVP-M80 típusú gyalogsági harcjármű álcahálóval. A Magyarország által gyártandó KF-41 Lynx (Hiúz) kategóriába tartozik, annál azonban régebbi harcjármű. Gépágyú és 9K11 (9M14PM) Maljutka irányított páncéltörő rakéta a fegyverzete.

dsc_6495m.jpg

  • A BVP-M80 álcaháló nélkül, modernizált szerb gyártású Maljutka 2T5 páncéltörő rakétával. 

 

5d_0444m.jpg

  • Lazar 3 típusú gyalogsági harcjármű, bár a páncélüveg inkább páncélozott szállító harcjármű kategóriába illesztené a típust. Az újabb változat tervezésekor már az jármű oldalai teljesen páncélozottak. (kép: Gazsó Krisztián)

5d_0351m.jpg

  • A Lazar 3 bázisjármű alapon 57mm-es gépágyús változat inkább harctámogatásra mint gyalogság hordozására. (kép: Gazsó Krisztián)

dsc_6505m.jpg

  • MT-LBU páncélozott szállító harcjármű. 32 darab áll még hadrendben Szerbiában, a tüzérségi vontatóként is használható lánctalpasból. 

dsc_6497m_1.jpg

  • BRDM-2 páncélautó. Ez még régebbi gyártású, nem a modernizált orosz MSz változat, amelyből szintén kapott 30 darabot katonai segélyként Szerbia. 48 darab áll rendszerben, ebből tartalékban 32 darab.

5d_0322m.jpg

  • Az orosz segély BRDM-2MSz változat.A védettséget fokozó páncéllapok felszerelése ellenére sem első vonalbeli használatra való. Mondhatni elég gyatra megoldás, ilyeneket tucatjával lőttek ki Ukrajnában. (kép: Gazsó Krisztián)

dsc_6498m.jpg

  • BOV, saját gyártású páncélozott szállító harcjármű. Kicsit a D-944 PSZH-ra is hasonlít, de annál korszerűbb, azonban védettsége, mérete miatt nem felel meg első vonalas szolgálatra. 

5d_0337m.jpg

  • A BOV egy másik változata a BOV KIV. A BRDM kategóriának fele meg, bár több katona szállítható vele.40 darab áll rendszerben.(kép: Gazsó Krisztián)

5d_0368m.jpg

  • Az amerikai gyártású Lenco Bearcat típusból öt darab van a Szerb haderőben. A katonai rendészet és a terrorelhárítás inkább megfelelő feladatkör számukra mint a frontszolgálat. (kép: Gazsó Krisztián)

5d_0332m.jpg

  • Az Eydar-Yalcin szerb megfelelője a BOV M16 Milos. 2019-től gyártják és páncélzattól függően STANAG Level II, IIA és III. védettségű változata is van. Amerikai Cumming dízelmotorral készül. Az általános alaptípuson kívül, gyártottak páncéltörő rakétás, egészségügyi és tüzérségi megfigyelő változatokat is. Jelenleg még kis darabszámban készült, de a ciprusi haderő már vásárolt a típusból. (kép: Gazsó Krisztián)

5d_0358m_1.jpg

  • A Titus páncélozott gépjármű szerb változata néhány prototípusként létezik. (kép: Gazsó Krisztián)

A tüzérségi eszközök közül a kerekes önjáró lövegek száma növekedett. A kerekes M84 NORA mellett a 2Sz1 Gvozgyika 122mm-es lánctalpas önjáró lövegeket is modernizálták. A NORA-n kívül SORA és Szoko SzP RR kerekes önjáró tüzérségi lövegek is kifejlesztettek.

5d_0273m.jpg

  • NORA B-52 típusú 155mm-es löveggel felszerelt kerekes tarackok. (kép: Gazsó Krisztián)

5d_0301m.jpg

  • SzOKO SzP-RR 122mm-es önjáró kerekes tarack. A löveget kicserélve egy 155mm-es űrméretűre kiváló mozgékony NATO kompatibilis tüzérségi fegyver lenne. Fél tucatot gyártottak még csak belőle. (kép: Gazsó Krisztián)

dsc_6500m.jpg

  • 2Sz1 önjáró tarack. A 122mm-es tüzérségi eszközt is modernizálták, lásd a lövegcső feletti tűzvezetéshez szükséges rendszert.

dsc_5257m.jpg

  • NORA B-52 önjáró tüzérségi lövegek. Az űrméret már NATO szabványú 155mm. A régebbi NORA M84-es még 152mm-es löveggel készült.

A rakétatüzérségben különféle űrméretű M-77, M-94 és M-63 rakétavetők is szolgálatban állnak. Az utóbbi években kerültek fejlesztésre és gyártásra az új fejlesztésű ALAS, Sumadija, LRSVM Tamnava rakétarendszerek.

5d_0428m.jpg

  • Sumadija rakéta tüzérségi rendszer. Két típusú rakétával felszerelhető. A képen látható négy rakétás változat 400mm-es rakétái 285 km maximális hatótávolságúak, és 150 méteres a CEP, tehát ahol becsapódik, de ez globális helyzetmeghatározó rendszerrel, vagy inerciális navigációs rendszerrel 50m-re csökkenthető. Csak prototípus készült még belőle. (kép: Gazsó Krisztián)

dsc_6504m_1.jpg

  • M-94 Plamen-S 128mm-es  önjáró rakétatüzérségi eszköz. A rakétavetőt önállóan talpra telepítve M63 Plamen néven is rendszerben tartják. Az kerekes harcjárműből 18 aktív és 28 darab tartalék példány van, a telepíthető rakétavetőből közel 300 van tartalékban.

 

5d_0315m.jpg

  • ALAS rakéta tüzérségi komplexumok álcaháló alatt. Hatótávolságuk rakétatípustól függően 25-60km. Partvédelmi rakétának is használható, akár telepített indítóról.Szerbián kívül az Egyesült Arab Emirátusok is beszerzett Nimr típusú járművekre szerelt néhány példányt. (kép: Gazsó Krisztián)

A páncéltörő eszközök közül a BOV-1 típusú harcjárművekre telepített páncéltörő rakétakomplexumok mellett különböző kézi páncéltörő rakétákkal rendelkeznek.  A hazai gyártású M80 Zolja, M79 Osza és M90 Strsljen mellett orosz 9K11 Malyutka, 9K111 Fagot, 9M119 Svir/Refleksz, 9M120 Ataka és 9M133 Kornet és Kornet-M rakéták is hadrendben vannak. Az orosz gyártmányú rakétarendszerekhez hazai gyártású - akár tandem robbanófejes - harci részeket is gyártottak, gyártanak.

dsc_6494m.jpg

  • Maljutka 2T5 páncéltörő rakéta. Ez a szerb fejlesztés a 9K11 orosz páncéltörő rakéta tandem robbanófejes változata. Hatótávolsága 5km, nem vezetékes, hanem rádió távirányítású.

dsc_6549m.jpg

  • BVP M-80-as gyalogsági harcjármű előtte Maljutka 2T5 páncéltörő rakétával. 

dsc_6499m.jpg

  • BOV-1 páncélvadász harcjármű 9K11 (9M14PM) Maljutka páncéltörő rakétával. 

A Légierő és légvédelmi csapatok veszteségei után gyakorlatilag az ország újjáépítette a haderőnemet. A légvédelem még használja a régebbi Sz-125 Nyeva rakétarendszereket amelyek, orosz segítséggel Pecsora-M modernizálást (optikai és infravörös optikai) korszerűsítést is kaptak, de ez akkor is reménytelenül elavult, hiszen első példányok a komplexumokból már a vietnami háborúban is részt vettek. 12 osztályban 32 indítóállvánnyal rendelkeznek. A csapatlégvédelem lánctalpas 2K12 Kub önjáró rendszereit, amelyből 87 darab áll rendszerben szintén korszerűsítették.Egyes források szerint Kvadrat-ML 2K12-ML vagy Kub2M változatként is emlegetik a modernizált típus jelzését.

A kézi légvédelmi rakéták közül az orosz 9K38 és 9K310 Igla változatok illetve 9K34 Sztrela 3 áll túlnyomórészt rendszerben, van francia Mistral állványra is felszerelt változatuk. A Mistral rakétákból régebbi modifikációval rendelkeznek, mint a magyar lérakosok. A francia rakétarendszerhez Giraffe lokátorokkal is beszereztek. 9K35 Sztrela-10 lánctalpas csapatlégvédelmi komplexumokat is rendszerben tartanak. Új eszköz az orosz kerekes csapatlégvédelmi rakétás-gépágyús Pantszir Sz-1 amelyből fél tucat áll rendelkezésre. A közeljövőben a szír és ukrán háborús tapasztalatok alapján tervezik az Sz1M változatra modernizálást az így is élvonalbeli komplexumoknak. Az Sz-300PMU2 helyett azonban a kínaiak hasonló paraméterekkel rendelkező FK-3 (HQ-22) rakétarendszerét választották, amelyeket hat darab Y-20A kínai szállítórepülőgép repített Batajnicára. A komplexumból kiállítottak hat indítóállványt, H200 lokátort (célkövető és felderítő) valamint parancsnoki harcálláspont és rakétaszállító járműveket is.

dsc_6525m_1.jpg

  • Sz-125 Nyeva/Pecsora (M1T) indítóállvány négy darab rakétával és P-12 lokátorral az előtérben. Az eszközöket a 2010-től kezdve modernizálták.

dsc_6529m.jpg

  • Sz-125 Nyeva/Pecsora rakétával a 250. rakétaezred a NATO elleni légiháború során, egy F-117A és egy F-16C repülőgépet is lelőtt, saját adataik szerint egy B-2 bombázót is eltalálták, vagy legalábbis megsérült. A Sz-125-öst (Nyeva M1T) 2015-ben korszerűsítették, infravörös és TV kamerás irányítási lehetőséggel. Napjainkban is két aktív osztály áll rendszerben és négy tartalékban.

dsc_6530m.jpg

  •  PRV-17 lokátor

dsc_6516m.jpg

  • 2K12KUB önjáró légvédelmi rakéta TELAR vagyis indítóállvány. Három osztály aktív és kilenc tartalékban. 

dsc_6509m.jpg

  • A 2018-ban modernizált TELAR-on az eredeti rakéták mellett a középső helyén három hőkövető rakéta is helyett kapott. Ezek közül kettő szélső az R-60 típusú, középen pedig R-73 légiharc rakéták módosított változatai kerültek az indítóállványra. A szerbek KUBM2 néven is hivatkoznak a korszerűsített TELAR-ra.

dsc_6513m.jpg

  • A módosított rakétaállvány hátulról. 

dsc_6512m.jpg

  • Modernizált P-40 típusú 3D felderítő lokátor.

dsc_6528m.jpg

  • 2T7 rakétaszállító-töltő gépkocsi.

dsc_5591m.jpg

  • Pantszir Sz-1 légvédelmi kerekes harcjármű, amely 2A38M 30mm-es gépágyúval és 57E6 illetve 57E6 -E 18-30 km hatótávolságú rakétával is fel van szerelve, valamint FK-3 (HQ-22) Kínai légvédelmi rakétarendszer egyik indítójárműve. Az orosz önjáró közel légvédelmi rendszerből öt darabot láthattunk, a kínai komplexum szinte összes megérkezett járművét bemutatták.

5d_0238m.jpg

  • A Pantszir Sz-1 "lemozdonyozva". A magas építésű jármű már Oroszországban többször megtréfálta kezelőit, még békeidőben is több felborult belőlük. Az Orosz-Ukrán háború során is nagyobb számban bevetésre került. (kép: Gazsó Krisztián)

5d_0378m.jpg

  • A kínai HQ-22 rendszer H-200 felderítő lokátora. A távolabbi jármű célravezető radarjának a típusa viszont nem ismeretes. Középen a komplexum egyik vezetési pontja látható.(kép: Gazsó Krisztián)

5d_0254m.jpg

  • Két négy tubusos indítóállvány.  A Hanyang vállalat készítette speciális járművére a HQ-22 mellett a HQ-16 rendszer indítóit is fel lehet szerelni. (kép. Gazsó Krisztián)

5d_0384m.jpg

  • A rendszer elemeit tartalmazó három tehergépjármű. Az elektronikára kíváncsi lennék, de a légkondicionálásra is. (kép: Gazsó Krisztián)

20220430_121828-scaled-m.jpg

  • A HQ-22 légvédelmi rakétarendszer két rakétahordozó gépjárműve (forrás: Tango Six).

5d_0382m.jpg

  • Egy nem kis magasságra feltolható antennaárbóc, amelynek pontos feladata jelenleg még ismeretlen.

5d_0243m.jpg

  • Egy 9K35 Sztrela komplexum. Hat darab van rendszerben a MT-LB láncos alvázra telepített légvédelmi rendszerből. (kép: Gazsó Krisztián)

5d_0259m.jpg

  • PASARS 16 típusú légvédelmi gépágyúk. A 40mm-es Bofors gépágyúkkal felszerelt típus modernizált változatának oldalára 9K38 Igla vagy 9K32 Sztrela-M légvédelmi rakéták is felszerelhetők. Két prototípus és 18 sorozatgyártású PASARS áll rendszerben. (kép: Gazsó Krisztián)

5d_0307m.jpg

  • Mistral Thales indítóállványára szerelt orosz légvédelmi 9K32M Sztrela 2 rakéták. (kép: Gazsó Krisztián)

5d_0280m.jpg

  • Svéd beszerzés a Giraffe lokátor. 18 darabot szereztek be a típusból, mellettük Thales-Raytheon Ground-Master GM-200/400 lokátorok is rendszerbe kerülnek Szerbiában. (kép: Gazsó Krisztián)

A légierő fejlesztése a legköltségesebb, ezért racionális döntések mentén folyik a modernizáció. A háborús maradék MiG-21 repülőgépeket kivonták és vadászrepülőgépük négy darab MiG-29A és egyetlen UB repülőgép maradt, amelyek Európa legöregebb MiG-29 változatai voltak. A harci változatokból egy lezuhant. 2017-től kezdődően orosz MiG-29C (9.13) és UB (9.51) valamint belorusz MiG-29C (9.13) vadászrepülőgépeket kaptak katonai segélyként. A Fulcrumok több alváltozatból és némileg eltérő műszerezettséggel érkeztek, de a hazai MOMA az orosz gyártóval közösen SzM változatként építteti át azokat. A modernizált vadászgépekhez több levegő-föld irányított mellett az R-77 (orosz aktív lokátor irányítású) BVR rakéta is integrálásra került.

dsc_4055m.jpg

MiG-29UB gyakorló-vadász repülőgép. Szerb jelölése Nasztavnyi Lovac NL-18, NL-19. Lokátorral nem rendelkezik, így radarirányítású rakétákat sem hordozhat. Légiharc fegyverzete hat darab R-60 vagy R-73E  hőkövető rakétából állhat a 30mm-es gépágyú mellett.

dsc_4058m.jpg

  • MiG-29A (9.12A), még az első 1987-es szállításból.  Szerbia Lovac (vadász) L-18 - L-35) névvel is hivatkozik a típusra. A kiállított példány valószínűleg még nem kapta meg a modernizációt. A 29SzM korszerűsítés után, is a három példány (18101, 18102 és 18108) valószínűleg nem lesz azonos harcértékű a  9.13-as "pupos" változatokéval.

dsc_4063m.jpg

  • A három-három függesztőpilonból az 1997-es példányok esetében csak a két belső alkalmas R-27 vagy R-77 BVR légiharc rakéták hordozására. A külső négy csak R-60 vagy R-73 hőkövető rakéták függesztésére alkalmas. A 9.12-es példányok alapból nem voltak alkalmasak szárny üzemanyag-póttartályok hordozására.

dsc_6477m.jpg

  • Egy 9.13-as változat, amelyet Oroszországtól kapott Szerbia. 

dsc_4065m.jpg

  • A modernizált MiG-29SzM jelölésű repülőgép. A kirakott fegyverzet nagy része, a légiharc rakétatípusokon kívül levegő-föld csapásmérésre alkalmas. Egyik új fegyverek volt a H-29TE 30 km hatótávolságú levegő-föld rakéta, valamint KAB-500kr, 500-OD és KAB ejtőlőszer. A korszerűsített repülőgépek szárny üzemanyag póttartályt is képesek hordozni. A rakétamakettek inkább "maszkirovka", nem valószínű, hogy nagyobb mennyiségű fegyverzettel rendelkeznének. A kabinbelső sem Gripen "Star-Wars" hanem a hagyományos analóg műszerfal a szokásos radarképernyővel és GPS-sel.  

dsc_6454m.jpg

  • Egy modernizált 9.13-as Oroszországból. Az egyetlen MiG-29-es felszerelt vadászrepülő egység 14 darabos állománnyal a 101. vadászrepülő század. A modernizált MiG-29SzM-ek hat darab R-77 (RVV-AE Izdelije 190) rakétával is felfegyverezhetők, de látható volt a bemutatón az R-27 infravörös (hőkövető) vezérlésű rakéta ER1 változata is. A régebbi MiG-29-esek (akárcsak a volt magyar repülőgépek) csak a R-27R1 változatot hordozhatták.

dsc_6459m.jpg

  • Egy kétüléses MiG-29UB szintén Oroszországtól

101-es.JPG

  • A 101. vadászrepülő század címere.

dsc_4066m.jpg

  • R-60 és R-73 hőkövető közelharc rakéták. Utóbbi a sisakcélzóval együtt manapság is potens közelharc fegyver. R-73E, R-74 jelzéssel modernizált változatai is léteznek a Vympel által gyártott fegyvernek.

dsc_4067m.jpg

  • R-77 (RVV-AE) aktív lokátor vezérlésű légiharc rakéta mock-up a szerb 29-es mellett. Valószínűleg kis mennyiséggel rendelkeznek az AIM-120B-vel közel azonos képességű látóhatáron túli légiharcra is alkalmas "fire and forget - lődd ki és felejts el) rakétából, amely hatótávolsága elmaradt például a JAS-39 Gripen modernebb AMRAAM C5-ös rakétáitól.

Az orosz-ukrán háború a MiG-29 vadászrepülőgépek alkatrész utánpótlását is veszélyezteti, ráadásul a típus az 1970-es évekbeli túlnyomórészt analóg műszerezettségével már elavult. Légirendészeti szolgálatra azonban kiválóan alkalmasak. Szerbia 2022 márciusában az Unió felé fordult, és a horvátok által is rendszeresített Dassault Rafale típusból rendelne meg egy századnyi mennyiséget.

Szerbia saját gyártású csapásmérő repülőgépének modernizációját is 2017-től elkezdte Orao 2.0 néven. A modernizált változatok az NJ-22 kétüléses változatból készülnének, de jelenleg még prototípus áll csak rendelkezésre. Ezt már öt éve bemutatták. A repülőgéphez beépített lézeres célmegjelölőt is integráltak és hozzá természetesen lézeres irányítású bomba is rendelkezésre áll. A kiképző és könnyű csapásmérő G-4 Szoko Super Galeb is némi ráncfelvarráson esett át az évek alatt. A légcsavaros oktató repülőgépek, mint az Utva és Lasta szintén rendelkeznek némi levegő-föld fegyverzettel, de régen rossz, ha ezeket kéne bevetni egy háború során. A szállító repülőgépek közül még mindig legalább két AN-26-al repülnek, de annak utódját is keresik.

dsc_4045m.jpg

  • SzOKO G-4T Super Galeb. Ez a díszfestésű példány sem emelkedett már régen a levegőbe, évek óta statikus kiállításon látható.

dsc_4047m_1.jpg

  • Egy másik G-4M Super Galeb. A négy függesztőpontra BL-775 és Mk sorozatú bombák, gépágyú konténerek, de a külső pilonokra légiharc rakéták is függeszthetőek. A központi pilonon kétcsövű 23mm-es Gsh-23mm-es gépágyú konténert is hordozhat. A belső függesztésre üzemanyag-póttartály is rögzíthető.

dsc_4054m_1.jpg

  • A J-22 Orao szemből. A típus keleti Jaguar-nak is nevezték, a hasonló kialakítású és feladatkörű brit-francia csapásmérő repülőgép alapján. A román-jugoszláv fejlesztésű csapásmérő repülőgép már csak Szerbiában áll hadrendben. A román (IAR-93 Vultur) példányokat, amelyek sokkal alacsonyabb műszaki színvonalon és minőségben készültek már kivonták. 

dsc_4050m.jpg

  • Egy jelenleg is hadrendben lévő példány. Az együléses példányokat nem modernizálják jelen információk szerint. A repülőgép brit Rolls-Royce Viper licencgyártású hajtóművekkel repül, amely az 1950-es évekből származik. Fegyverzetébe több nyugat-európai fegyver is integrálásra került, például a francia Durandal betonromboló bomba, Matra nem irányított rakéták, AMG-65 Maverick irányított támadórakéta BL-755 kazettás és Mk sorozatú szabadesésű bombák. 14 darab áll hadrendben a típusból, de valószínűleg több van rendszerben belőle.

dsc_4075m_1.jpg

  • Orao 2.0 névvel indult már 2016-tól a modernizációs program a kétüléses NJ-22 változatokból. 2022-ben még mindig csak egy-két prototípus repül, igaz annak pilótafülkéi megújultak és az integrált fegyverzet is már bővült. Többek között lézervezérlésű irányított fegyverzet is alkalmazhatóvá vált.

mp_20220430_091331.jpg

  • Az Orao modernizáció kérdés, hogy végig lesz-e vezetve, amennyiben a Dassault Rafale beszerzése zöld utat kap és hadrendbe áll. 

dsc_4073m.jpg

  •  Egy lézervezérlésű LVB-250F ejtőlőszer az Orao program egyik új integrációja.

tigrovi_1.jpg

  • A Nis-i 241. Tigris század emblémája

dsc_4038m.jpg

  • A Szerb Légierő Utva  Lasta 95 alapfokú kiképző repülőgépe. A típusból 14 darab áll hadrendben.  

dsc_6472m.jpg

  • Az Utva Lasta 95 típusú repülőgépekből négy-öt darab statikus kiállításon volt, de a levegőben is látható volt egy négyes kötelék és egyéni műrepülést is láthattunk a típussal.

dsc_4078m.jpg

  • Utva 75 Sova (B-53) típusú négyüléses túra és kiképző repülőgép. 

dsc_4079m_1.jpg

  • Egy modernizált Utva Lasta némi fegyverzettel is ellátható. 

dsc_4083m.jpg

  •  Egy modernizált Utva (Lasta??) mock up. A fegyverzeti terhelés nagyobb, pontos típusa nem volt kiírva.

dsc_4041m.jpg

  • Piper PA-34 Seneca repülőgép, amelyből egyetlen példányt üzemeltetnek. A két hajtóműves repülőgép VIP szállításra, személyszállításra alkalmazható.

dsc_4418m.jpg

  • Egy veterán An-26 csapatszállító is a levegőbe emelkedett. A repülőtéren két másik példány is látható volt, de ez  elvileg az egyetlen repülésre is alkalmas példány.

A helikopterek tekintetében a volt jugoszláv gyártású Gazelle helikopterekből még mindig repülik a fegyvertelen és páncéltörő változatot, de a régi Mi-8 helikoptereik helyett egyrészt modern Mi-17 és Mi-171 (Mi-8MTV) változatokat másrészt Mi-35 orosz harci helikoptereket szereztek be, utóbbiból a gyártó országon kívül a ciprusi légierő eladásra kínált példányait is.

dsc_4023m_1.jpg

  • Az Aerospatiale SA.342 helikopter licencgyártási jogát megvásárolta az Astazou IIB hajtóművel együtt Jugoszlávia. Ebből négy változatban készült  SzOKO HO-42. HI-42 Hera, HS-42 és HS-42M Gama és HN-45M Gama típusjelzéssel.   

dsc_4030m.jpg

  • A fegyvertelen HO-42 sorozat mellett az  SA.341H (HM-42M Gama) változat 9K11 Malyutka páncéltörő rakétákat is képes hordozni, tehát tankvadász feladatra is alkalmazható. 

dsc_4034m.jpg

  • A pilótafülke felett látható a páncéltörő rakéta irányítórendszere. Egy Gama négy rakétát tud hordozni. 

dsc_4094m.jpg

  • A HN-45M Gama 2 változat a legutolsó modernizáció. Mint látható többféle nem irányított rakéta, illetve rakétakonténer mellett a modernizált Malyutka 2T5, illetve a Pauk páncéltörő rakétákat is hordozhatja.

mp_20220430_092102.jpg

  • A haderő fegyverzeti program utolsó helikopter beszerzései közül az Oroszországtól beszerzett Mi-35 (szerb típusjelzéssel HT-47) támadó helikoptereket is bemutatták. Ez a változat, már merev futóművel készült és szárnyai is rövidebbek, nincs végükön páncéltörő rakétának külön pilon. 

mp_20220430_092022.jpg

  • A hátsórotor, hasonlóan az amerikai AH-64-hez "X" alakú, ez halkabbá teszi többek között a helikoptert. A kiállított fegyverzetbe irányított 9M120 Ataka és nem irányított rakétablokkok is láthatóak voltak. Alul érzékelőgömb, és a beépített tűzfegyver forgatható 23mm-es gépágyú. Ugyanakkor a Vityebszk rakétaelhárító rendszert nem kapták meg az export példányok.

dsc_4090m.jpg

  • A szintén orosz beszerzésből származó Mi-171 - Mi-8MTV5 (Szerb jelzése HT-49) közepes szállítóhelikopter tekintélyes tűzerővel is felszerelhető. Tulajdonképpen "CSAR" vagyis harci-kutató-mentő feladatkörbe is alkalmazható.

Az Európai Uniós Airbus H-145M többcélú helikopteréből szintén bevásároltak, utóbbihoz azonban haza gyártású nem irányított rakétákat és géppuska konténert rendszeresítettek a magyar haderő viszont a belga Herstal által gyártott fegyverzetet szerezte be.

dsc_4084m.jpg

  • Az Airbus H145M könnyű többcélú helikopterből is hadrendbe álltak már az első példányok. A szerbek is túl vannak már az első éleslövészeteken, de náluk sincs még irányított  rakéta.

mp_20220430_092109.jpg

  • A szerbek hazánkkal ellentétben viszont saját gyártású nem irányított rakétafegyverzetet és gépágyúkonténert integráltak a H145M  forgószárnyasok HForce fegyverrendszerébe.

dsc_4087m.jpg

  • A radar besugárzás jelzők és aktív ellentevékenység rendszer (infracsapda szóró) viszont megegyezik. A kiállított helikopternek nincs Wescam MX-15D érzékelőgömbje, irányított páncéltörő rakéta nélküle viszont nem használható.

dsc_4091m.jpg

  • A szerb H145M ellenfényben .. A saját gyártású rakétakonténer nem olyan szexi szögletes mint a Herstal, de a célnak megfelelő. 

A drónok sem hiányozhatnak egy modernizált haderő felszereléséből. Több elsősorban kísérleti és mock-up pilóta nélküli szerkezetet lehetett megtekinteni.

dsc_4117m.jpg

  • Egy harcászati drón, összeszerelve, illetve hordozható állapotban. Maximum kis érzékelőgomb kamera szerehető rá. 

dsc_4127m.jpg

  • Egy nagyobb helikopter rendszerű helikopter drón mock-up rakétamakettekkel. 

dsc_4132m.jpg

  • Egy másik csapásmérő drón mock-up páncéltörő rakétákkal. 

A Stít 22 (Pajzs 22) rendezvényre Batajnicai repülőbázison került sor. Itt gyakorlatilag egy zászlóalj harccsoport teljes fegyverzetét kiállították, amelynek egy részével dinamikus bemutatót is tartottak. A légierő és a légvédelem fegyverzete is bemutatásra került, az újonnan beszerezett orosz és kínai eszközökkel együtt

A légierő dinamikus bemutatója egyéni műrepülő programokkal kezdődött. A Lasta alapfokú kiképző repülőgép demóját egy G-4M  Super Galeb repülés követte.

dsc_4214m_1.jpg

  • A két futópálya közül a távolabbinál volt a MiG-29-esek apronja, így erősen pezsgett a levegő körülöttük.

dsc_4218m.jpg

  • A 23638 lajstromszámú G-4 Super Galeb sugárhajtású gyakorló és könnyű támadó repülőgép taxizik felszálláshoz.A típusból közel 20 darab áll még hadrendben, amelynek közel fele, már korszerűsített G-4Sz, T, illetve M változat.

dsc_4240m.jpg

  • Egy szűk forduló a típussal. A G-4 Super Galeb maximális sebessége eléri 900km/órát. A látványos bemutatót tapasztalat oktatók repülték.

dsc_4474m.jpg

  • J-22 Orao támadó repülőgépek előkészítése a dinamikus programra.

dsc_4475m_1.jpg

  • Négy G-4M Super Galeb repülőgépet is felszállásra készítenek elő a műszakiak.

11 órakor viszont már először egy An-26-os, majd nyolc darab MiG-29-es, nyolc darab J-22 Orao, és két G-4M Super Galeb is levegőbe emelkedett. Négy gépes Lasta kötelék következett, közben a helikopterek is startoltak. A Rama/Gazelle géppárok után, két Mi-35 emelkedett a levegőbe, majd több változatból Mi-17, 171 forgószárnyasok. Négy H-145M is felszállt. 

dsc_4503m.jpg

  • Taxiznak ki a futópályára a J-22 Orao támadó repülőgépek. A levegő sajnos erősen pezsgett a napsugárzás és a meleg hatására.

dsc_4515m_3.jpg

  • A 25171 lajstromszámú példány a 241-es Tigris század jelvényével díszfestett függőleges vezérsíkkal. Kár, hogy nem a NATO Tigris Szövetség tagjai. Az, hogy nem NATO nem lenne probléma, mert a svájciak sem azok..

dsc_4413m.jpg

  • Ez egyetlen repülőképes An-26 szállító repülőgép emelkedett a levegőbe.

dsc_4554m_1.jpg

  • Elstartolt az első két MiG-29SzM vadászrepülőgép a Batajnicai bázis futópályájáról a dinamikus programjára.

dsc_4564m.jpg

  • Modernizálás ide-oda, az RD-33 hajtóművek így-is, úgy is füstölnek..

dsc_4586m_1.jpg

  • A harmadik géppárt egy 9.13-as harci és egy 9.51-es harci-gyakorló példány alkotta.

dsc_6559m_1.jpg

  •  A J-22 Orao repülőgépek megvárták a vadászok felszállását

dsc_4606m.jpg

  • Levegőbe emelkedett a 25531-es lajstromszámú J-22 Orao. Láthatólag a repülőgépek egy része valamiféle modernizálást kapott, valamint újra is festették azokat.

dsc_4622m.jpg

  • A 25512-es lajstromszámú példány is a levegőben.

dsc_4642m.jpg

  • A 25507-es lajstromszámú J-22-es központi függesztőpontok után nem volt felszerelve egy infracsapda vető berendezéssel.

dsc_4654m.jpg

  • A díszfestett vezérsíkú 25171 lajstromszámú J-22 is elhagyta a futópályát.

dsc_4663m.jpg

  • A 25525 lajstromszámú NJ-22 Orao. A kétüléses repülőgép egyes rendszereit már modernizálhatták az Orao 2.0 projekt alapján.

dsc_4668m.jpg

  • A díszfestésű példány több alkalommal repült már a kecskeméti repülőnapon.

dsc_4692m.jpg

  • A levegőben két G-4M Super Galeb.

A repülőarmada egy harci jelenetet mutatott be, amikor a 29-esek a légifölényt biztosították, az Oraók és Super Galebek megtámadták a repülőteret, közben a Gazelle, Mi-35 és H-145M csata és felfegyverzett forgószárnyasok közvetlen légi támogatást nyújtottak, és a Mi-17-esek variánsok pedig különleges műveleti katonákat szállítottak. A légvédelem is működött. A megtekinthető zászlóalj harccsoport egyik része Lazar 3 csapatszállítók, önjáró kerekes NORA és SORA lövegek, légvédelmi gépágyúk, és az egyik Pantszir komplexum is bemutatkozott közben, amelyek a repülőtér túloldaláról vonultak a nézők felé. A kínai KC-2 (HQ-22) légvédelmi rendszer két lokátorát is forgatták, és néhány rakétakilövő kerekes jármű pedig az ég felé emelte a tényleges helyzetben rakétákat tartalmazó tubust.

dsc_5240m.jpg

  • MiG-29SzM-ek imitált légiharcra

dsc_5269m.jpg

  • A szárnyak végére nem alakítottak ki újabb függesztőpilont. A két hajtómű között üzemanyag-póttartály látható. A MiG-29 csekély hatótávolságú repülőgép.Hatósugara mindössze 2900km, de az utánégető használatával ez, illetve a repülési idő drasztikusan csökken.

dsc_5281m.jpg

  • Egy G-4T Super Galeb imitált bombatámadása. Az M változatnál már a törzs középpontján is van függesztőpont.

dsc_5323m.jpg

  • NJ-22 Orao. A kétszemélyes csapásmérő tovább maradhat szolgálatban együléses társainál.

dsc_5327m.jpg

  • Láthatóan a modernizálás még nem ért végett ezen a példányon.

dsc_6537m.jpg

  •  Egy J-22/NJ-22 géppár áthúzása

dsc_5336m.jpg

  • Egy másik J-22 imitált támadása. A középső függesztőpont után két infracsapda vető berendezés látható.

dsc_5342m.jpg

  • A következő J-22 támadásban, jól látható a beépített Gsh-23L 23mm-es gépágyúk elhelyezése a légbeömlő nyílás előtt. Az Oraok talán meglepő de beépített MIL-STD-1553 NATO szabványú adatbusszal rendelkeznek.

dsc_5370m.jpg

  • Egy MiG-19SzM gyors forduló közben. Sajnos általában csak a hasát láttuk a vadászgépeknek.

dsc_5412m.jpg

  • Egy kis közelharc és smokey bandit ..  (füstölgő bandíták).. Ez utóbbi a maláj MiG-29N bemutatócsapat neve volt amíg repültek.

dsc_5419m.jpg

  • A párás levegőben a szárnyvégen hamar keletkezett kondenzcsík.

dsc_5448m.jpg

  • Végre oldalról látható az egyik MiG-29SzM

dsc_4717m.jpg

  • A 104-es lajstromszámú Mi-35 (HT-47) harci helikopter. A szárnyakon a függesztmény nem irányított Sz-80 rakéta, tehát területlefogáson kívül így nem sokkal nagyobb a harcértéke mint hazánk Mi-24P harci helikoptereinek. A kérdés, melyikhez fogy el előbb az alkatrész. Én hazánkra teszem le a voksot..

dsc_4722m.jpg

  • Az orosz harci helikopterek mellett a ciprusi légierő leállított 11 darabos harci helikopter flottáját is megvásárolja. A Mi-35 változatú orosz gyártású helikopterekkel együtt tekintélyes darabszámú forgószárnyassal fognak rendelkezni déli szomszédaink

dsc_4739m.jpg

  • A leszállított orosz helikopterek színe kissé más szürke árnyalat, a magyar Mi-24P/V változatok grafitszürke festéséhez képest.

dsc_4763m.jpg

  • Két H-47-es járja harci táncát..

dsc_4786m.jpg

  • Érkezik egy H-40 (Mi-8T) és két HT-49 ( MI-8MTV5) szállító helikopter tele SOF katonákkal.

dsc_4800m.jpg

  • Jól látható a két Mi-8 változat közti különbség ..

dsc_4808m.jpg

  • A Mi-8MTV5 (Mi-17) már a típus már számtalan változatának egyik utolsó reinkarnációja, bár az utód Mi-38 még mindig nem kiforrott típus, néhány prototípusa létezik.

dsc_4816m.jpg

  • Szerbia Orosz és Uniós forgószárnyasokat is beszerez, diverzifikálva a forrásait és a beszállító országokat. Ugyanakkor figyel,hogy minden típus esetében a haza Moma (SzOKO) is gyártási, karbantartási szerződéshez jusson.

dsc_4834m.jpg

  • Egy régi Mi-8T (Szerb típusjelzése H-40) szállítóhelikopterből "fast rope" technikával jutottak a talajra a katonák.

dsc_4870m.jpg

  • A Minyokból kirajzó katonák távirányítású kis robottankokat is irányítottak. A tanketta típusa: Milos és több változata van, géppuskás, gépágyús és páncéltörő rakétás kivitelben, de felderítésre, sugárfelderítésre, és egyéb harci támogató feladatra alkalmas verzió is létezik.

dsc_4903m.jpg

  • Szoko Gama 2 felfegyverzett helikopterek négy páncéltörő rakétát hordozhatnak. Hasonló változatuk a franciáknak is van a Gazelle-ből SA.342M Viviane néven, csak az Euromissile HOT rakétákat hordozhat. 

dsc_4942m_1.jpg

  • A Mi-35 merev futóműve miatt némileg csökkent a típus végsebessége, de egyszerűbb a karbantartás és a futóművek is aktívan tompítják az esetleges becsapódás során az ütközést a talajjal. A Vityebszk ellentevékenység rendszer azonban nagyon hiányzik a szerb helikopterekről.

dsc_5028m.jpg

  • Két Mi-8MTV5 páros repülése.

dsc_4918lm.jpg

  • Milos tanketta és mögötte két katona a dinamikus bemutatón.

dsc_4919m.jpg

  • Páncéltörő rakétás tűzcsoport szintén a dinamikus bemutatón.

dsc_5080m.jpg

  • Megérkeztek a H145M helikopterek is. Ezek sima szállító változatok, nincs ellentevékenység rendszer és fegyverzet sem a konfigurációban.

dsc_5104m.jpg

  • A tűztámogató (multi-purpose) változat, de Wescam MX-15Di érzékelőgömb nélkül. Irányított fegyverzetük nincs.

dsc_5113m.jpg

  • Az Airbus H-145M helikopterekből összesen eddig 15 darabot rendelt.

dsc_5150m.jpg

  • A tűztámogatást két konténerből nem irányított rakétákkal látták el "imitáltan" az Airbus forgószárnyasok..

dsc_5167m.jpg

  • Egy konténerben 7 darab, tehát összesen 14 darab hordozóható a típuson a szerb gyártású fegyverből.

A dinamikus bemutató után a repülőeszközök kötelékekben áthúztak a futópálya felett, majd leszállás után közvetlenül a nézők előtti állóhelyekre gurultak. A kiszálló pilótákat nagy üdvözléssel fogadta a közönség. A statikus bemutató folytatódott és a nézők még a leszállt repülőgépek közé is bemehettek, pilótafülkéjüket megnézhették. A szárazföldi haderő járműveit mind körbe lehetett néni sokba pedig be is lehetett ülni.

dsc_5623m.jpg

  • A dinamikus bemutató végén a résztvevő repülőgépek áthúztak a futópálya felett. Az első Lovac, vagyis vadász MiG-29SzM géppár

dsc_5628m.jpg

  • A második géppárban már egy MiG-29UB is helyett kapott.

dsc_5637m.jpg

  • A MiG-29SzM repülőgépek közül egyesek orr-részén a radarkúp sötét a többieken világos szürke volt. Ez alapján is talán lehet találgatni, hogy melyik lajstromszámú repülőgépek kapták meg a modernizációt, vagy esetleg megkülönbözteti az eltérő festés a fehérorosz, és az orosz segélyből érkezett repülőgépeket.

dsc_5648m.jpg

  • J-22 Orao kötelék. A csapásmérők két négyes formációban repültek.

dsc_5651m.jpg

  • Az első formáció egy másik képen. Jól láthatóan a festés szinte újszerűvé tette a típust.

dsc_5660m.jpg

  • A második kötelék a két díszfestett J-22-vel és a hátsó NJ-22 kétüléses gyakorló repülőgéppel.

dsc_5664m.jpg

  • Kettő G-4 Super Galeb

dsc_5673m_1.jpg

  • Utva Lasta95 kötelék.

dsc_5684m.jpg

  • Mi-35 géppár

dsc_5690m.jpg

  • Más kameraállásból..

dsc_5708m.jpg

  • H145M kötelék. Két darab szállító és két darab tűztámogató változat. A szállító változatok egyikén csörlő is látható.

dsc_5710m.jpg

  • Közelebbről a két szállító változat. A H145M fegyverzetének beszerzésében némi kooperációval talán alacsonyabb árat eredményezne, valamint talán szerb gyártású fegyverzet beszerzése is olcsóbbá és diverzifikáltabbá tenné a programot.

A rendezvény a kora délutáni órákban ért végett. Amit még nem írtam le. A vendéglátást is kiváló színvonalon látták el, sok helyen árultak pleskavica-t a balkáni „hamburgert” jégkrémeket, üdítőket és elegendő mennyiségű mellékhelyiséggel is készültek a látogatok fogadására. Aki akart az különféle szerb pólót és egyéb relikviát is vásárolhatott. Az eseményt külföldön nem reklámozták, ezért csak néhány holland, magyar és német szót halottunk a rendezvényen.

Remélem, hogy Szerbiában a jövőben is engedélyezik a katonai rendezvényekre a bejutást. A Stít 22 ilyen barátságos és jól szervezett esemény volt.