Hivatalos! Nincs többé Children Of Bodom!
2019. november 19. írta: Sarok Bettina

Hivatalos! Nincs többé Children Of Bodom!

d1yzqu4v4aaipoi.jpg

Bombaként robbant a hír, miszerint három oszlopos tag is távozásra adta a fejét a Children Of Bodom keretein belülJaska Raatikainen, Henkka Seppälä, és Janne Wirman döntése valósággal sokkolta mind a rajongókat, mind a kollégákat egyaránt, arról azonban semmit sem lehetett tudni, hogy a zenekar frontembere, Alexi Laiho mihez kezd majd az elkövetkezendőkben - egészen eddig.

Kiderült, hogy a zenész folytatni fogja pályafutását, ám legnagyobb bánatára, sajnos mindezt a Children Of Bodom név elhagyásával. A névhez tartozó jogok ugyanis a frissen kivált trióhoz tartoznak, akik a nyáron egy kérelmet is beadtak, miszerint Laiho az engedélyük nélkül soha nem használhatja ezt a nevet. 

Egy finn lapnak nyilatkozott nemrégiben Alexi, aki beismerte, miszerint hosszú idő óta tombol a feszültség a zenekaron belül, emellett azt sem volt rest bevallani, miszerint általában ő a hibás az egészért.

Eredetileg akkor jött a döntés a zenekar feloszlatásáról, amikor a többi srác, azt mondta, hogy ők már nem tudják ezt csinálni. Családi okokra hivatkoztak. Tiszteletben tartom a döntésüket. Nekem is van feleségem és egy mostohalányom is, akik Ausztráliában vannak, és a feleségem megérti az életmódomat. Általában huzamosabb időre megyek el, de mindig visszatérek és mindenemet nekik adom. Számomra ennél semmi sem fontosabb.

-árulta el a feloszlatás kapcsán.

um3xxpc57c4iz2ynugbsht-970-80.jpg

Sokat harcoltunk a zenekaron belül, és becsületesen beismerem, hogy ezek főként az én hibámból adódtak. Mindig valamilyen félreértéssel kezdődtek.

- vallotta.

Alexi azt is elmondta az interjú során, hogy a névtől függetlenül ő viszi majd tovább a bandát, hiszen a dalok többnyire az ő gyermekei, - ebből adódóan pedig azt is megtudhattuk, hogy Daniel Freyberg mellé már fel is sorakoztak az újdonsült Bodom-katonák, kiknek kiléte egyelőre rejtély, ám a zenész elmondása szerint, nagyon tehetséges fiatalok.

Lehet, hogy az új felállás nevét egy kicsit más irányba kell mozdítani. Lehet, hogy csak Bodom lesz, de az is megeshet, hogy az egyik dalunk címe. De mindenképp olyan névnek kell lennie, ami azt sugallja, hogy ez ugyanaz a formáció.  

gettyimages-627972588-2048x2048.jpg

- fogalmazott, majd azt is nyilvánosságra hozta, miszerint az új felállású csapat jövő tavasszal kezdi meghódítani a színpadokat. Laiho azt is elmondta befejezésül, miszerint reményei szerint az utolsó COB-koncert balhé nélkül zajlik majd le, mindezeken felül, azt is hozzátette, hogy bár szomorú, hogy a zenekar ilyen sorsra jutott, a tudat, miszerint új zenészekkel társul, izgalomba hozza. 

A legutolsó Children Of Bodom-korong egyébként idén került a boltok polcaira, Hexed elnevezésen. Az album igen jó fogadtatásban részesült, hiszen a rajongók és a kritikusok is egyaránt úgy vélték, hogy a foráció visszakanyarodott gyökereihez - ekkor még senki sem gondolta, hogy az év másik felében búcsúzunk a több, mint húsz éve aktív bandától.

süti beállítások módosítása