(Oncsa-lakótelep Ócsán, forrás: Munkások újsága online)
Kétrészes cikksorozatom első részében az 1940-es évek elejének család és szociálpolitikájának mintapéldáját az úgynevezett ONCSA, tehát az Országos Nép és Családvédelmi Alapot fogom bemutatni. Ezt a programot egy modernkori CSOK-nak is fel lehet fogni, de azért másról és többről volt szó a Horthy-korszakban, mint manapság.
A 20. század első felében folyamatosan lakáséhség volt jellemző Magyarországon. Ez annyit takart, hogy sokkal nagyobb és több lakásra lett volna szükség a megnövekedett lakosságszám miatt. A trianoni döntést követően az új határon túlról menekültek sokszor évekig éltek a nagyobb városok környékén vasúti kocsikban, vagonokban, de a pár év alatt sebtiben felhúzott barakklakótelepek is csak is ideig-óráig jelentettek megoldást. Nem beszélve arról, hogy míg a nagyvárosokban – különösen Budapesten – még csak-csak lehetett bérlakást találni, a vidéki nincsteleneknek azonban esélyük sem volt a felemelkedésre.
(Trianon következtében menekülők ilyen vagonlakásokban éltek Budapesten a nagyobb pályaudvarokon, forrás: HVG)
(Zita barakktelep Budapesten, forrás: egykor.hu)
A különféle kormányok, de különösen a második Teleki-kormány fontos feladatának tekintette a vidéki életszínvonal emelését, hiszen ebben látták többek között annak a zálogát, hogy a falusi szegények ne induljanak el a városba, ahol ugyanolyan nyomorúságos körülmények között, napszám helyett gyárakban, robotolnának. Óriási szakadék tátongott ugyanakkor a kor nagyvárosainak sokszor már légfűtéses, vízöblítéses rendszerrel ellátott, modern lakásai és a falusi szegénynegyedek komfort nélküli, sötét, piszkos, sokszor lakásnak sem nevezhető lakóhelyei között.
(Egy kastély belsője, forrás: NKP)
(Nyomornegyed Budapesten, forrás: Napi Történelmi Forrás)
A probléma orvosolására hozták létre az 1940/23. törvénycikkel az Országos Nép- és Családvédelmi Alapot. Ennek létrehozását megelőzte az ínségenyhítő tevékenység és az ínségjárulék.
(Az ONCSA 1942-es családvédelmi brosúrájának címlapja, forrás: Budapest XV. kerületi blog)
Az ínségenyhítő tevékenység anyagi fedezetét nyújtó ínségjárulékot csak a városokban és azokban a községekben vetették ki, ahol a kivetés alapjául szolgáló adónemek hozadéka számottevő volt. Gyakorlatilag az ínségjárulékot csakis a gazdag községekben vetették ki, mivel a járulék kivetése számbavehető bevételt csakis az ilyen községekben eredményezett. Az ún. gazdag községekben — éppen kedvező gazdasági helyzetüknél fogva - a támogatásra szoruló lakosok száma elenyészően csekély volt. Ezzel szemben a legjobban rászoruló szegény községekben, ahol az ínségesek száma a legnagyobb volt, ínségjárulékot bevezetni nem lehetett, mert annak hozadéka csaknem a semmivel lett volna egyenlő. Ezért kellett 1939-ben az ínségjárulékot az egész országban törvényhatóságonként (megyénként) és megyei városonként kivetni. Azonban ez sem segített a szegénységben élőkön és e helyett szükség lett volna egy átfogó szociálpolitikai támogatásra, amelynek révén a támogatásra szoruló néprétegek részére nemcsak átmeneti segítést, hanem állandó életlehetőséget, tisztes megélhetést biztosít.
Ennek érdekében hozták létre az ONCSÁT. Most a törvényből idézek:
- § (1) Az Alap célja a leginkább támogatásra szoruló néprétegek gazdasági, erkölcsi és szellemi felemelés útján az életviszonyok javítása és a társadalmi kiegyenlítődés elősegítése, továbbá a népesség szaporodásának előmozdítása.
(2) Az Alap feladata különösen:
- a) a sokgyermekes családok intézményes támogatása,
- b) gondoskodás a gyermekvédelem feladatainak ellátásáról,
- c) a megélhetésükben veszélyeztetett — főként mezőgazdasággal foglalkozó — családok boldogulásának szerves megalapozása, házhoz juttatás, kedvezőbb gazdasági viszonyok közé telepítése vagy egyéb gazdasági megsegítés (közjóléti szövetkezetek, különböző termelési, értékesítési intézmények és vállalkozások segítése) útján,
- d) kellő anyagi feltételekkel nem rendelkező, arra érdemes családok részére az anyagi eszközök biztosítása a végből, hogy az állam vagy más közület gazdaságpolitikai tevékenységének részesei lehessenek.
Az Alap részére az (1) bekezdés a) pontjában biztosított állami javadalmazás évi összege nem lehet kevesebb 1940-ben 28 000 000 pengőnél, 1941-ben 41 000 000 pengőnél, 1942-től kezdődően pedig 46 000 000 pengőnél.
A nagycsaládos falusi nincstelenek támogatására, a születések számának emelésére és gyermekvédelmi célokból alapított állami szociális szervezet nem kevesebbet tűzött ki maga elé célul, mint hogy 12 000 lakóházat építenek 10 év alatt. A házépítési tervek mellett a nagycsaládosokat sokszor vetőmaggal, a gazdálkodáshoz szükséges állatállománnyal, fiatal házasok által felvehető kölcsönnel és gyermekjóléti segélyjel segítették. Az ONCSA célja túlmutatott az egyszerű segélyezésen – a cél a hosszú távú felemelkedés elősegítése volt, így nem folyamatos kis segélyekkel, hanem egy nagy összegű kölcsönnel segítették a kiválasztott négy- vagy többgyermekes szegény családokat.
(Egy ONCSA ház 1944-ből, forrás: Félegyházi Közlöny)
(A Kiskunfélegyházi Közjóléti Szövetkezet kislakás-épíkezési alaprajza, forrás: Kiskunfélegyházi levéltár)
Azonkívül, hogy a család beleegyezett, hogy a szerződésben rögzített idő – maximum 30 év – alatt visszafizeti a ház árát, azt is vállalnia kellett, hogy betartja a szervezet által követendőnek ítélt életszabályokat. Mai szemmel ez kissé túl szigorúnak is tűnhet, hiszen a családfő folyamatos munkaviszonya, a ház állandó tisztán tartása és a gyerekek iskolába járatása mellett néha olyan dolgot is ellenőriztek, hogy például hány órakor kerülnek ágyba a gyerekek. A kiválasztott családok ugyanakkor nem csak elvárásokkal szembesültek – szociális segítők százai álltak rendelkezésükre, hogy megtanuljanak karbantartani egy modern lakást, vagy hogy rendeltetésszerűen használjanak egy meleg vizes blokkal ellátott fürdőszobát. A családok ugyanis sokszor olyan nyomorúságos körülmények közül érkeztek, hogy sem lehetőségük, sem igényük nem volt a rendszeres tisztálkodásra vagy takarításra. Ha egy család nem tartotta magát a vállaltakhoz, szélsőséges esetben még a házat is visszavehették tőlük – ilyenre azonban nagyon ritkán került sor.
Az ONCSA-programban 5 falusi és 2 városi lakóházat dolgoztak ki, külön ügyelve arra, hogy a házak, attól függően, hogy hol kerülnek megépítésre, a tájjellegű jegyeket mindenképpen magukon viseljék. A házak kidolgozását egy nagyobb néprajzi felmérés előzte meg, így garantálva, hogy mindenhol egyedi, a környezetbe illeszkedő házak épüljenek. Ügyeltek az adott környezetben lakók igényeire is: míg a falusi típusházakba kenyérsütő kemence került, addig a városi lakásokba fürdőszoba és benti, vízöblítéses WC, szemben a falura tervezett kinti árnyékszékkel. Az ONCSA-házak és -telepek építésére az egész országból lehetett pályázni, kivéve Budapestről – mondván, a fővárosban még mindig sokkal kedvezőbb lakhatási körülmények vannak, mint vidéken.
(ONCSA lakások alaprajzai, forrás: Budapest XV. kerületi blog)
A falusi házak alapterülete mindössze 57 m2 volt. Az ONCSA házba egy kisméretű oszlopos tornácon keresztül jutunk a 11 m2 alapterületű konyhába. A konyhából nyílik a 3 m2 alapterületű kamra és a 25 m2
alapterületű szoba, amelynek egy sarka hálófülkének van kiképezve beépített emeletes ágyakkal. Ezeknek a kisebb méretű lakóházaknak előállítási költsége 3-4000 Pengő között volt. A nagyobb alapterületű házak 76 m2 voltak. Ezekben a konyha és a lakószoba alapterülete nagyobb méretű és a szobában két hálófülke van a gyerekek részére. A kétszobás lakóházban a hosszanti nyitott tornácról nyílik a bejárati ajtó a konyhába. A konyhából nyílik a két szoba, a mosdóhelyiség és a kamra. Ezekben a szobákban is leválaszthatók voltak a gyerekek számára az emeletes ágyakkal felszerelt hálófülkék.
A városi ONCSA házak alapterületét 64 m2-re tervezték. A kétféle városi terv közül az egyik különálló, a másik ikerlakásos volt. Budapest környékén például a pomázi és budafoki különálló, a péceli ikerházas utcasort, illetve félsort képezett. A házakhoz 400-600 öl területű művelésre alkalmas telek tartozott. A házhoz tartozó melléképületeket is típustervek alapján építették közvetlen a ház mellé, vagy a ház mögötti területen.
A legtöbb ONCSA ház Pest vármegyében jött létre. Ugyanis tudni kell, hogy az akkori Magyarország legnagyobb területű és talán legszegényebb vármegyéje volt, ahol feltűnően nagy kontraszt volt a szegény, sokgyermekes családok és az aránylag nagyszámú középbirtokos dzsentrik és ezét a réteget kiszolgáló jómódú iparosok és kereskedők között. Budapest mai peremkerületei akkor még Pest megyei városai: Újpest, Rákospalota, Kispest, Pesterzsébet, Budafok — továbbá nagyobb községei: Rákosszentmihály, Mátyásföld, Sashalom, Cinkota, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákoshegy, Rákosliget, Pestlőrinc, Soroksár, Csepel, Nagytétény, Pesthidegkút.
Ezeken a településeken több száz ilyen típusú ház épült, amelyek mind a mai napig sokszor felismerhetőek, mivel nem sokat változtak ezek.
(ONCSA házak Újpesten a napjainkban, forrás: Győri Péter)
Vidéken is épültek szép számmal ilyen típusú házak. Én, mint jászsági ember a szülő és lakóhelyemet a Jászságot emelném ki. A Jászságban is sok ONCSA-ház létesült e program révén. Jászapátin 24, Jászárokszálláson 20, Jászkiséren 10, Jászladányban is 10, Jászberényben 24 és külön Porteleken 13 ház épült fel.
(ONCSA házak Jászárokszálláson, forrás: TutiHir)
(ONCSA-ház utcai homlokzata, forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltár)
Az ONCSA házépítési akció keretében az akkori Magyarországon egy 1942-43-as kimutatás adatai alapján mintegy 10 000 különböző típusú és nagyságú ház készült el s került átadásra. Az eredeti tervek szerint az ONCSA-házakat tíz év alatt kellett volna felépíteni – a háború azonban félbeszakította a nagyszabású programot, és 1944 után – érthető okokból – szüneteltek az építkezések és ezzel a program nagyjából meg is szűnt a világháborút követően.
Az Országos Nép és Családvédelmi Alap egy jó kezdeményezés volt a szegényebb tömegek életkörülményeinek javítása és a társadalmi felzárkózásuk érdekében, de sajnos ezt a második világháború félbeszakította és kár hogy később nem folytatták, de ez a program nem illet bele a kiépülő kommunizmus elképzeléseibe.
Ez a cikk valós információkon és adatokon alapszik, de a szubjektív véleményem nem megkerülhető, hiszen egy blogról van szó!
Felhasznált források:
- Hámori Péter (2004): ONCSA – Egy szociálpolitikai és építészeti kísérlet Magyarországon 65 év távlatából.
Országépítő, 15. évf. 2. szám. https://epa.oszk.hu/02900/02952/00066/pdf/EPA02952_orszagepito_2004_2_05-12.pdf (2024. 04. 12.)
- Czuczor László (1982): Az Országos Nép és Családvédelmi Alap (ONCSA) szervezete és működése. Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám. https://library.hungaricana.hu/hu/view/LeveltariSzemle_32_1982/?pg=44&layout=s (2024. 04. 12.)
- Nemes Nóra (2021): CSOK és szocpol negyvenes évek módra - ONCSA-telepek Budapesten. We Love Budapest. https://welovebudapest.com/cikk/2021/01/14/csok-es-szocpol-negyvenes-evek-modra-oncsa-telepek-budapesten/ (2024. 04. 12.)
