Lassan közeledik a nyári szünet vége, már csak 2 hét van szünetből, és már most összeszorul a szívem, ha belegondolok, hogy Marci újból óvodába fog járni. Ráadásul Dani is megkezdte a bölcsit a héten.

Júniusban volt egy írásom arról, hogy vajon jól tettem-e, hogy itthon maradt velem és Danival egész nyáron. Visszanézve az elmúlt 7-8 hetet (ami nem volt mindig rózsaszín) nagyon jó volt, hogy nem ment oviba. Akkor azt írtam, hogy mennyire nehezen ment az „összeszokás” a szünet első hetében. Most a vége felé, bátran kijelenthetem, hogy nagyon sokat változott mindenki. Első sorban a fiúk lettek ügyesebbek, egyre inkább összecsiszolódtak a hetek alatt. Egyrészt, ez köszönhető a gyerekszoba felújításnak is, hiszen most már nagyobb tér áll rendelkezésükre és ha szeretnének, akkor el tudnak vonulni külön-külön vagy akár együtt is. Mióta tágasabb lett a kis territóriumuk, alig lehet kirobbantani őket onnan. Másrészt pedig én is odafigyeltem, hogy megtaláljam az egyensúlyt a napi feladatok és a közös játék között.

Egy átlagos napunk így nézett ki

Ébredés, reggeli egy kis játék otthon. Amíg ők játszottak, addig én csináltam a dolgomat és amikor érezhető volt, hogy már nem bírnak magukkal (veszekedés, hiszti, kiabálás), gyorsan összeszedtem Őket és lementünk bevásárolni az ebédhez, útba ejtve a játszóteret, ahol együtt homokoztunk vagy ettünk egy fagyit a fagyizóban. Kb. 1 óra múlva elfáradtak, hazamentünk, megint egy kis „önálló” játék otthon, addig én megfőztem az ebédet (senki ne háromfogásos ebédre gondoljon, hanem egyszerűbbre, ami kb. 1 órán belül megvan) és el is telt a délelőtt. Azután ebéd, alvás, és mire felébredtek Apa is hazaért. :)

Dani bölcsis lett

Július végén azonban, neten szembe jött velem egy lehetőség, miszerint OKJ-s képzésen vehetek részt. A képzés szeptember 4-én indul és 6 hónapon keresztül tart. Az órák heti két alkalommal lesznek megtartva reggel 9-től délután 2-ig. Ez tökéletes alkalom arra, hogy Dani is megkezdje a közösséget. Őszintén szólva, gondolkodtam már egy ideje, hogy Daninak is kellene egy olyan hely, ahol vele egykorú gyerekekkel lehet napközben. Nála is érzem (ahogy Marcinál is régebben), hogy már nem vagyok elég neki, „kinőtte Anyát”, ami azért érthető, hiszen már 2,5 éves. Mivel nappali képzésben veszek részt, így beadtam állami bölcsibe a jelentkezésünket, de már a papírok leadásánál közölték velem, hogy szinte sehol nincsen üres hely a kerületben. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy magánbölcsibe íratjuk oda, ahova Marci is járt. Ismerjük a gondozó „néniket”, a helyet és a szokásokat is (nem sokat változott 2 év alatt), így nyugodt szívvel „hagyom ott”… gondoltam ezt addig, amíg el nem kezdődött a beszoktatás a héten és a harmadik napon már bent ebédelt a gyermek. Reggel bevittem, kicsit bent maradtam. Miután láttuk, hogy nem lesz probléma eljöttem, hogy majd ebédidőre visszaérjek… vele nem is volt semmi gond szépen játszott, ügyesen tízóraizott, szépen ebédelt. De ahogy becsuktam a bölcsi ajtaját, néhány könnycseppet le kellett törölnöm az arcomról. Tényleg ilyen nagyfiú lett Dani is? Biztosan jól döntöttem? Nem vagyok önző, hogy tanulni szeretnék és amiatt is bölcsibe jár? Üresnek éreztem a kezeimet, nem toltam babakocsit, egyik gyerkőc sem volt velem, kicsit egyedül éreztem magam. Aztán gyorsan összeszedtem gondolataimat, mert Marci várt otthon Mamával. Amikor hazaértem, Marek egyből az ölembe ugrott és akkor jöttem rá: az ovi kezdés előtt napközben, lesz két hetünk együtt, amikor tényleg csak vele tudok foglalkozni. Amikor igazán nagyfiús játékokat tudunk játszani, mint pl. a társasjáték, ebéd után pedig, aludhat Anyáék ágyában.

Bízom benne, hogy egy kicsit fel tudom tölteni az érzelmi tankját az ovi kezdés előtt, hogy könnyebbek legyenek az első napok a középső csoportban.