MERLE MEGMONDJA

Viktor Pelevin: A Sárga Nyíl

2024. szeptember 09. 10:17 - morgen hart

Helikon 83/142

"A meleg napfény a morzsákkal és ragacsos foltokkal tarkított abroszra esett, és Andrej arra gondolt, hogy több millió fénysugár számára ez az igazi tragédia; útra kelni a Nap felszínén, átszáguldani a világűr végtelen ürességén, áttörni több kilométernyi égen, és mindezt csupán azért, hogy a tegnapi leves undorító maradványain hunyjanak ki."

moly.hu

Viktor Pelevin orosz kortárs szerző, ezt csak azoknak írom, akik hozzám hasonlóan nem találkoztak még vele. Kicsit utánaolvasva megint olyan érzésem van, mintha kő alatt élnék (éltem volna eddig), mert a szerző elég komoly rajongótáborral rendelkezik hazánkban is, számos regénye olvasható magyarul is.

Ebben a kellemesen rövid kötetben két novella van, amik utó-tanulmányaim alapján nagyon jó belépőszövegek a Pelevin-életműbe.

A sárga nyíl már az első oldalakon két dologgal örvendeztetett meg. Egyrészt a fejezetek számozásával, mely 12-től indul és a 0 felé tart. (Nemrég olvastam Krasznahorkai Sátántangóját, ott merült fel bennem először, hogy micsoda magától értetődő írói eszköz a fejezetszámokkal való játék.) Másrészt, hogy bár a kötelezőkön kívül orosz irodalom nem volt még a kezemben, de mégis azonnal felismerhető volt, hogy egy ízig-vérig orosz történetben vagyunk. Vagy mégsem? A körítés legalábbis autentikus. A történet meg - nos, ahogy sokan sok helyen leírták - Pelevines. Nem nagy spoiler, mert ha utánaolvas kicsit az ember, azonnal kiderül, hogy a történet főhőse, Andrej egy vonaton utazik, ami soha nem áll meg. Pedig nagyon jó lenne leszállni róla. Persze úgy nehéz, ha a legtöbb utas azt sem tudja, hogy ő utas, s az élete egy vonaton zajlik. A kevesek, akik (fel)ismerik a valóságot, nos, ők próbálkoznak...

A második történet, a fura című Remete és Hatujjú jobban tetszett, talán mert sokkal kevésbé volt nyomasztó. És sokkal kíváncsibbá tett. Először az volt a benyomásom, hogy egy iszonyú fura poszt-apokaliptikus világban játszódó scifit olvasok, ami szintén valamiféle szabadulástörténet, csak sokkal kevesebb fogódzóval. Aztán ahogy halad a sztori, az emberben gyanú ébred, hogy mit is olvas tulajdonképpen. Aztán a gyanú kezd bizonyossággá válni, és akkor már röhög magában, hogy nem normális ez a fickó (már a szerző). Aztán a végén, amikor a szerző úgy dönt, hogy itt az ideje nyíltan beszélni, miért is takargassuk a valóságot, az olvasó már csak elismerően bólogat. Ez igen! Ez remek játék volt!

Ezt a kötetet biztosan fogom még olvasni, de lehet, hogy a jövő évi olvasmánylistámra valami nagyobb lélegzetvételűt is felveszek Pelevintől. Köszi megint, HZSK. :)

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mememo.blog.hu/api/trackback/id/18458563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása