MERLE MEGMONDJA

Hóban először... - OKT 13/1 (Piliscsaba-Zsíros-hegy)

2023. február 05. 17:02 - morgen hart

Greffi évek óta kapacitál, hogy menjünk hóban túrázni. Mivel elég óvatos duhaj vagyok, aki tisztában van azzal, hogy teljesen száraz időben is bármikor képes fenékre esni, bokát zúzni, mindig a bizonytalan jövőbe helyeztem ennek a túrának az időpontját. Ám mivel az idei évre afféle fogadalom volt (bár jobb szeretem az elhatározás szót), hogy minden hónapban legalább egy alkalommal kimozdulunk a természetbe, most eljött az idő. Mármint a hóban túrázásra. 20230128_102426.jpg

Az útvonal kiválasztása az alábbi feltételek mentén zajlott: 1, legyen elég magasan, ahhoz, hogy hó legyen; 2, ne legyen olyan magasan, hogy jegesedjen. Így aztán a Kék 13. szakaszára esett a választásunk. Amikor legutóbb Piliscsabára érkeztünk, kihagytuk a Nagy-Kopaszon a Dévényi-kilátót, így a program úgy módosult, hogy most ott kezdünk, cserébe viszont nem megyünk el Hűvösvölgyig, hanem a Zsíros-hegyi pecsétnél megszakítjuk a szakaszt, s Nagykovácsiból hazabuszozunk. Egyrészt amúgy is lassúak vagyunk, másrészt korán is sötétedik, harmadrészt lusta napot akartunk tartani.

Na, hát elöljáróban, minden lett ez a nap, csak lusta nem... Kiderült, hogy hóban, sárban még annál is sokkal lassabbak vagyunk, mint amúgy. Ráadásul Piliscsabától Nagykovácsiig majdnem a szakasz legvégéig folyamatosan emelkedett a terep, ami szintén nem a sebességnek kedvezett. Kitérő bezárva.

És akkor kezdem rögtön a kitérővel. Nem éppen frissen, fitten érkeztünk Piliscsabára, de azért nekivágtunk a Nagy-Kopasznak. Az első pillanatban, hogy kiértünk az aszfaltútról, behavazott erdőben találtuk magunkat. (Itt rögtön egy negyedórás tollászkodásra meg is álltam. Melegem lesz a kabátban, zsebből mindent ki, mellényt fel, mellényzsebbe mindent be, nahát, nem fér el a kabátom a táskának azon a részén, ahova tenni gondoltam, hátizsákba be... Note to myself: a téli túra számomra egyik legnehezebb része az lesz, hogy eltaláljam, hogy mennyire öltözzek fel.) Nagyobb túracsoportokkal kerülgettük egymást, mire a ködben felsejlett a kilátó sziluettje. Becsületből azért felmentünk a tetejére, és megnéztük, hogy nem látunk ki.

Pikkpakk leereszkedtünk, és rátértünk a Piliscsabán keresztülvezető Kékre. Greffi általában elég rosszul viseli a településeken átvezető szakaszokat, a településről kivezető út számomra is meglehetősen lehangoló volt. A Kőris-völgyben sem tért még igazán vissza a jó kedvünk, ráadásul itt hónak nyoma sem volt jó ideig. Aztán a Bükkös-árokban felfelé haladva egyre porcukrosabb lett a táj, nagyjából erre a látványra, élményre vágytunk, amikor ezt a szakaszt választottuk.

A Nagy-Szénásra felérve volt egy kis kellemetlen tapasztalat is: tejköd volt, és elvesztettük a Kéket. Térkép alapján éreztük, hogy merre kellene legyen, de egyszerűen nem volt ösvény. Végül elindultunk egy csapáson, amiről tudtuk, hogy nagyjából jó irányba tart, és pár perccel később meg is láttuk egy velünk párhuzamosan futó ösvény mellett a jelzést, így korrigálni tudtunk. De utólag is megfejthetetlen, hogy hol és hogyan tértünk le... Nagykovácsi határába érve némileg bosszúsan vettük tudomásul, hogy a pecsétig caplathatunk az aszfalton vagy két kilométert, eléggé fáradtak is voltunk már, így aztán amikor szembesültünk a Muflon Itatóval, az már-már Rejtői-élmény volt: mint az elcsigázott légiósok, akik maguk sem biztosak benne, hogy tényleg egy oázisban söröznek, vagy delirálnak... Nagyjából ilyen érzések közepette vettünk magunkhoz némi szíverősítőt a pecsételés után, s így már nem is bántuk az újabb két kilométer caplatást a buszig... 

 

Szólj hozzá!
Címkék: helllo Kéktúra OKT

A bejegyzés trackback címe:

https://mememo.blog.hu/api/trackback/id/tr6418038018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása