Végre valami biztató hír: a vártnál hamarabb újraindul a Shang-Chi forgatása

2020. július 02. - Marvel Magyarország

Előre a májusi bemutatóig!

12shang-chi-cover-mobilemasterat3x.jpg

Mint tudjuk, a Marvel Moziverzum összes bejelentett filmje arrébb ment egy-egy dátumot, ezáltal az eredetileg 2021. február 12-én debütáló Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings 2021. május 7-én kerül a mozikba, ami egyértelműen benne volt a pakliban, hiszen a film forgatása állt egy darabig a koronavírus-járvány miatt. Ám szerencsére július végén a munkálatok újraindulnak, amit a Deadline jelentéséből tudhattunk meg.

A forgatás felfüggesztéséről márciusban értesítették a stábtagokat, miután a rendező Destin Daniel Cretton önkéntes karanténba vonult koronavírus gyanúja miatt. Szerencsére a direktor teszteredménye negatív lett, azonban ezzel párhuzamosan a Disney határozatlan időre leállította a legtöbb élőszereplős filmjének jelenlegi forgatását, megelőzés céljából. A Marvel stúdió alkotásai közül csupán a Shang-Chi forgatása szünetelt, más játékfilm gyártásába ekkor még nem vágtak bele.

A Deadline értesülései szerint a Marvel stúdió valamikor a hónap végén szeretné újraindítani a film munkálatait Ausztráliában, természetesen a járvány miatti előírások betartásával. A projektben résztvevő stábtagok szigorú biztonsági idézkedések mellett térhetnek vissza a szigetországba, az érkezésüket követően például el kell magukat különíteni. A jelentésből kiderül, hogy a Marvel „körültekintő lépéseket tesz” az óvintézkedéseket illetően.

A Destin Daniel Cretton rendezésében készülő, ázsiai származású szuperhőst középpontba helyező Shang-Chi lesz a második olyan megaprodukció az Avatar 2. után a Disney felügyelete alatt, amelynek stábtagjai újrakezdhetik a munkát a leállásokat követően. A címszerepet Simu Liu játssza, aki posztjában már megerősítette a híreket és egyúttal jelezte, hogy izgatottan várja a visszatérést.

(forrás: Deadline, GameSpot)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1815978686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása