Mióta gyerekünk van, minden korszaknak megvan a maga forró témája, nekünk ez most aktuálisan a bölcsi. Rengeteget tudnék mesélni róla, ezért egy cikksorozatban osztom meg veletek az élményeinket kiválasztásról, felkészülésről, beszoktatásról és a mindennapokról.

Nem kapkodtuk el a bölcsikezdést. Egyrészt mert Marci mindig is nagyon anyás volt, másrészt nem akartuk, hogy a beszoktatás időpontja egybeessen a költözéssel.

Az volt a terv, hogy kétéves kora után nem sokkal, azaz tavasszal indulhat a projekt, csak azzal nem számoltam, hogy évközben sehova, de tényleg sehova nem fogják felvenni. Még heti két napra sem. Hiába jelentkeztünk novemberben, már csak szeptemberi kezdést ígértek mindenhol.

Szóval, amikor olyan sztorikat hallani, hogy már a gyerek születésekor érdemes bejelentkezni egy-egy jobb helyre, az nem nyomulós szülők valóságtól elrugaszkodott túlzása, hanem szomorú tény. Mert nincs elég bölcsőde, nincs elég óvoda és mindenhol nagy a munkaerőhiány. Ezzel a szülők akkor szembesülnek először, úgy igazán, amikor elsőszülöttjüket szeretnék rábízni olyan emberekre, akik megbecsülés és tisztességes fizetés hiányában szerelemből végzik a munkájukat. Óriási respect nekik. Köszönjük!

Márciusban megtaláltuk azt a magánbölcsit, ami Marcinak és nekem is nagyon tetszett, és abban maradtunk a vezetővel, hogy augusztus végén tud kezdeni. Semmi bizonytalanság nem volt bennem arra vonatkozóan, hogy eljött az ideje.

Egy másfél évest még kétségek között adtam volna bölcsibe, de a kétévéssel, pláne a két és fél évessel már naponta többször éreztem úgy, hogy otthon előbb vagy utóbb (és inkább előbb) egymás idegeire megyünk. Az ovira még nem igazán volt esélyünk decemberi szülinappal, ezért úgy éreztem, hogy jót fog tenni Marcinak egy év bemelegítés és szeretgetés a bölcsődében, mielőtt felvennék óvodába.

Fotó: Manó könyvek

Lelkesen készültünk a bölcsire. Nagyon sokat beszélgettünk róla, hogy mire számíthat majd, hogyan alakul a napirend. Kik lesznek vele a bölcsiben, milyen programok várhatóak, mennyi új barátja lesz, melyik étkezések lesznek, milyen lesz a délutáni alvás, ki fogja vinni és ki fog érte menni. A márciusi megismerkedésről még élt benne egy kép, amit próbáltunk többször feleleveníteni és kiegészíteni.

Készültünk mesével is. Mivel kifejezetten bölcsis könyvet nem találtam, ezért az Óvodások kézikönyvével, aminek a megírását a tesóm annyira jól időzítette, hogy pont nyár elején nyomta a kezembe. Egész tavasszal ezt vártam és szerintem legalább annyira örültem neki, mintha legalábbis nekünk írta volna. Általában behelyettesítettük a szövegben az ovit bölcsire, az óvó nénit bölcsis nénire és a könyv nagyon hamar a leendő bölcsisünk egyik kedvenc esti meséjévé vált.

Izgatottan vártuk augusztus utolsó hetét. Marci azoknak a boldog gyerekeknek a nyugalmával, akiknek fogalmuk sincs, mi vár rájuk, de iszonyatosan lelkesek. Én pedig azoknak a boldog-aggódó anyáknak az izgalmával, akik először adják közösségbe gyermeküket. 

Dolgok, amik miatt nem aggódtam: Biztos voltam benne, hogy a környezet, a kortársai és az új ingerek jó hatással lesznek rá, szeretni fogja. Sokkal jobban le fogják kötni és rengeteget fog fejlődni, szociálisan a javára válik.

Dolgok, amik miatt viszont nagyon is aggódtam: Hogy sikerül a beszoktatás? Mit fog megenni? Hogy fog egyedül, és mégis annyi gyerek között elaludni? Mi lesz, ha verekedni fog? Mennyit fog sírni? Mennyit lesz beteg? Hogy alakul a logisztika? 

Hamarosan kiderül...