Nem kevés szomorúság öntötte el lelkünket, amikor szeptember elején értesültünk Jiří Menzel haláláról. A mester távozása egy hatalmas tátongó űrt hagyott maga után a cseh mozi világában. Menzel olyan rendezőkkel együtt, mint Miloš Forman, Ján Nemec, Vera Chytilová, vagy épp Juraj Jakubisko, a csehszlovák új hullám egyik meghatározó alakja volt. Országukon kívül Forman tarolt, azonban odahaza kérdés nélkül Menzel viszi az arany pálmát.
1966-ban a fiatal Jiří Menzel elkészítette a Szigorúan ellenőrzött vonatokcímű nagysikerű filmjét, amiért az Oscar-díjat is elnyerte az idegennyelvű filmek kategóriájában. Ez többek között azért is nagy dolog volt, mert az első egészestés filmjéről volt szó. Menzel csupán rövidfilmeket, illetve apróbb részleteket rendezett olyan filmekben, mint a Bűntény a leányiskolában, vagy épp a Gyöngyök a mélyben. Zseniális egyedi látásmódja már itt megmutatkozott. Szarkasztikus, csípős, provokatív, de mégis visszafogott és emberi stílusa hamar megfogta a világ nézőit. Ehhez még hozzáadjuk Václav Neckář megunhatatlan kotnyeleskedését, és a siker garantált.
Menzel okosan nyúlt az erotikus filmek tabu témáihoz, ugyanakkor nem egy nyomasztó és fojtogató atmoszférát teremt, hanem inkább vicces, kellemes, néha-néha kínos, de nagyon humánus és hihető szituációs vígjátékot farag belőlük. Persze, ebben a folyton változó világban a film sok témája ma már lerágott csontnak bizonyul, melyeket leginkább már csak a rengeteg Amerikai pite utánzatban látunk. Azok a filmek valamit mégsem tudnak, amit Menzel igen. Ez pedig Menzel intellektualitása, ugyanis filmjében a szexualitás nem a poénokért, meg a trágár gagekért van jelen. Nem egy buta tinipoénnak szánja azt, hanem úgy áll hozzá, ahogyan ahhoz a természet rendelt minket.
Továbbá, mint kortársai legtöbbje, úgy Menzel is belekóstolgatott a csehszlovák politika világába, mely témában leginkább tán a Pacsirták cérnaszálon című filmje maradt fenn, máig idézett poénokkal töltve. Menzel másik visszatérő konfliktusa a modern vs. régi társadalom, illetve a város kontra falu. A tradíciók kontra új dolgok. Számomra (és gondolom, nem vagyok egyedül) Menzel épp ebben a témában készítette el legnagyobb mesterműveit, melyek igazán közel állnak megannyi ember szívéhez. A Magány az erdőszélen című 1976-os komédiája egy kiváló példa. Ugyanúgy nem feledkezhetünk meg a legalább annyira kiváló Sörgyári capriccióról sem, négy évvel későbbről. Majd egymás után készítette el mai szemmel nézve a két tán legismertebb mesterművét, a Hóvirágünnepet és az Én kis falum című megunhatatlan vígjátékait.
Ahogy Menzeltől megszokott, ezek a filmek is a mindennapi kisemberek történeteit mesélik el. A Hóvirágünnep esetében ez például egy apró csoport, akik el szeretnék kapni az előlük menekülő vaddisznót. Ezekben a filmekben (ahogy megannyi más Menzel-filmben is), feltűnik a legendás cseh filmszínész, Rudolf Hrušinský is, aki tán soha nem volt viccesebb, mint a folytonosan kifogásokat kereső orvosként Az én kis falumban. Nem szabad elmenni Marián Labuda és Bán János zseniális párosa mellett sem. Utóbbi akár a Menzel-féle főszereplők sztereotípiája is lehetne a maga szerethető ügyetlenkedésével. A megannyi feledhetetlen jelenetre tíz oldal sem lenne elég. Látni kell! Utolsó nagy dobása a rendezőnek az Őfelsége pincére voltam cí,ű filmje volt, melynek jó néhány aspektusában visszatért azokra a vizekre, melyek sztárt csináltak belőle hajdanán.
Jiří Menzel halálával lassan egy korszak is lezárul a csehszlovák filmtörténelem világában. Hogy máig nem kaptunk a Menzelhez, vagy épp a Formanhoz hasonlítható nevekből, bizonyítja, hogy mennyire utánozhatatlan is az, amit ők véghez vittek. Az én személy szerinti cseh filmes szenthármasom (Miloš Forman, Oldřich Lipský, Jiří Menzel) pedig már odafentről figyelik a jelenlegi cseh filmgyártás krízishelyzetét.
Nyugodjon békében! (Tóth Márk)