Egy vasárnap reggel azon gondolkodtunk Papival és Mamival, hogy hová is menjünk kirándulni. Már közelgett a nyár vége és tudtuk, nemsokára kezdődik az óvoda nekem, kistesómnak meg a bölcsi. Szóval a nyár minden pillanatát ki akartuk élvezni.
Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, menjünk el megnézni az egri vár kicsinyített mását, amely a Nagykevély hegy lábánál, Pilisborosjenő határában áll. De hol van Pilisborosjenő? Megnéztük a térképet és láttuk, hogy milyen közel van hozzánk. Budakalászon keresztül Ürömre jutunk és onnan már csak egy ugrás Pilisborosjenő!
Üröm, nagyon is jól emlékszem, hogy nemrégiben jártunk ott, amikoris a Róka-hegyet és a Róka-hegyi barlangot kerestük és többszörösen eltévedtünk. Jó párszor megkerültük a falut, mire végre valahára ráleltünk a bozótos bejáratára! De jó lenne újra felkapaszkodni a barlanghoz! Valahogy a barlangok nagyon érdekelnek engem, olyan titokzatosak! Vajon milyen állatnak adnak védelmet?
Most nem barlangászkodni jöttünk, hanem az egri várat nézzük meg, hallottam Papi hangját, miközben láttam, hogy éles kanyarral jobbra fordulunk. Igen, igen jogos a Mami erélyes hangja, hogy maradjunk mindketten csendben a tesómmal és ne zavarjuk a Papit a vezetésben.
Kiértünk Pilisborosjenő határából és egy sorompó állta az utunkat. Mit volt mit tenni, leparkoltunk és kiszálltunk az autóból, s azonnal megcsapott a forró augusztusi levegő. Tikkasztó hőség volt. Ahogy ott bámészkodtunk és próbáltuk megtalálni a várhoz vezető utat, két idősebb kedves néni a segítségünkre sietett. Elmondták, hogy most filmforgatás miatt zárták le a földutat, csak gyalog tudunk odamenni egy tisztáson, majd egy erdei úton keresztül. Körülbelül 2 kilométer oda és 2 kilométer vissza. Két ilyen kicsi gyerek ebben a nagy hőségben vajon bírni fogja-e, tette fel nyomban a kérdést Mami, mire a két néni azt mondta, hogy látja rajtunk, bírni fogjuk. Akkor jó, gondoltuk, induljunk, mert délutánra már esőt jósolnak.
A tesókámmal egy-egy botot vettünk magunkhoz, s mint két kis vándor vándoroltunk, néha vánszorogtunk és láttuk, mennyi ember gyalogol a nagy magas hegy, a Nagykevély felé. A Mami szerint lehet, hogy ez e nap lesz az utolsó igazi nyári nap, érzik ezt az emberek és sokan szeretnének feltöltődni őszre,télre erőt gyűjteni.
Nagyon izgatott engem ez a filmforgatás dolog. Lehet, hogy szerencsénk lesz: látni fogjuk és talán mi is szerepelünk benne! Hurrá! Nemsokára elértük azt a helyet, ahol a filmesek lakókocsijai, autói, szekerek, lovak álltak egy körbekerített területen. A kerítésen át nézelődtünk, de semmi mozgást nem láttunk. Ma vasárnap van, nyilván azért nincs filmforgatás, mondta Mami, aki ugyancsak kíváncsi lett volna, milyen egy filmforgatás. Már csak azért is, mert nagy filmrajongó és többször is említette, hogy filmrendező szeretett volna lenni.
Kicsit csalódottan folytattuk utunkat és beértünk a tisztásról az erdei ösvényre. Végre egy kis árnyék, kiáltottam. Baktattunk és a botunkkal birizgáltunk fűt, fát, levelet. Nagyon észnél kellett lennünk, mert a sok bicajos olyan gyorsan száguldott, hogy nem győztünk hol erre, hol arra ugrani.
De mikor érünk már a várhoz? Nagy nehezen felértünk egy szikla ormára és onnan lenézve már megláttuk a várat. Már nincs messze, már nincs messze és innen már futva tettük meg az utat. A várat pillanatok alatt körbefutottuk, többször is. A Mami mesélt arról, hogy mikor és miért építették ezt a kis várat. Az Egri csillagokat forgatták itt, tehát csakis a filmforgatás miatt építették az igazi egri vár kicsinyített mását. Elmesélte azt is, hogy a magyar várvédők megvédték a várat a török támadástól. Az egri vitézek hősök voltak, bátrak voltak! Visszaverték a törökök hatalmas túlerejét.
Ha vár, ha harc, akkor kard is kell, szólt Papi kedvesen és cselesen. A vándorbot príma kard lesz, elő vele! Ő maga is kardot vett kezébe és a Maminak is szerzett egyet. Most is szerepet osztottunk: én lettem Bornemissza Gergely, tesókám, a kihúgom Cecey Éva, Mami és Papi egy-egy török janicsár. Kergettük egymást, harcoltunk keményen, csak úgy visszhangzott a Nagykevélyen. Csihi-puhi, ne hagyd magad! Kard ki kard harsogtunk, nevettünk. Dirr-durr, csitt-csatt, előre, nézz hátra, kapaszkodj fel, védd magad, ne hagyd magad, újra, adj neki, bátran előre kiáltásoktól zengett Kiskevély és Nagykevély.
A többi várlátogató először csodálkozott rajtunk, milyen mókás család vagyunk, majd néhány gyerek csatlakozott hozzánk. Persze mi magyarok nyertük meg a csatát! Jól elfáradtunk, s kis szusszanás után haza kellett indulnunk. Még az úton folytattuk egy kicsit a hadakozást, de feltekintve az égre láttuk, hogy hamarosan esni fog. Szedtük a kis tappancsainkat és arra gondoltam, akár filmet is forgathattunk volna a mi nagy csatánkról! Mami is hasonlóra gondolhatott, mert az mondta fáradtan baktatva, hogy ez volt a legszebb film az életében, amire örökké emlékezni fog, s amit mi, unokái rendeztünk neki.
Mire hazaértünk, eleredt az eső, most is nagy szerencsénk volt!
Fotó: Farkas Péter, Magyar Természetjáró Szövetség
