2022. dec 03.

Egy város, ahol a múlt és a jelen találkozik

írta: lillaabroad
Egy város, ahol a múlt és a jelen találkozik

Bakuban jártunk

A címben azt is írhattam volna, hogy egy város, ahol a kelet és nyugat vagy akár a tradíció és modernitás találkozik. Bakuban járva ugyanis nem ritka, hogy egy felhőkarcoló közvetlen szomszédságában egy mecset áll. S bár az országban gyakorta feltűnik az egykori elnök arcképe és jó pár dolgot róla is neveztek el, mégis az azerieket tartják a legdemokratikusabb muzulmán nemzetnek a világon.

Nem mondok újat azzal, hogy Azerbajdzsán nem egy túlzottan turistás desztináció, pláne nem a kisgyerekes családok körében. Azonban a tavalyi grúziai utunk után nekem kimondottan előtérbe kerültek a posztszovjet országok, még gyerekkel utazva is. Már maga az ország neve is izgalmas, ugyanis óperzsa nyelven Azerbajdzsán azt jelenti, hogy a tűz országa. Azt azonban nem gondoltam, hogy már a fővárosba érkezve akadnak bőven kalandjaink. 

 img_0110_1.JPG

Múlt és jelen találkozása

Azerbajdzsánról 

Nemcsak a tűz, de a taxisok, a rendőrök és még a gránátalma országa is a Magyarországgal hasonló méretekkel és népességszámmal rendelkező Azerbajdzsán. Mi több, ugyanúgy saját magával határos, mint kis hazánk. A szomszédos Iránban például több azeri (kb. 16 millió) él, mint magában, Azerbajdzsánban. Ráadásul az ország ma már a harmadik írásmódját használja, így nem véletlen az az azeri mondás: "Ha tönkre akarsz tenni egy országot, vedd el a betűit". A mai latin betűs íráson kívül ugyanis korábban arab és cirill betűket használtak. Sokan még a mai napig beszélik az oroszt, így annak nagy hasznát lehet venni az ország bármely területén. Angolul meglehetősen kevesen beszélnek, még a fővárosban csak-csak, de vidéken szinte egyáltalán nem. Az azeri nyelv máskülönben a török nyelvre hasonlít nagyon. Politizálni nem szeretnék, de ahogy már az írásom elején is jeleztem, az egykori elnökükről sok minden el lett nevezve, illetve az arcképe a mai napig városszerte látható plakátokon, múzeumokban, metrómegállókban is. Az egykori elnök, Heydər Əliyev nevét viselik utak, illetve épületek is, így a fő nemzetközi repülőtér, egy grandiózus kulturális központ és mecset is, csak hogy párat említsek.

 

Előkészületek

Magyar állampolgárok Azerbajdzsánba érvényes (hat hónapnál nem régebbi lejáratú) útlevéllel és vízummal tudnak belépni. A vízumot Azerbajdzsán budapesti nagykövetségén, illetve az ASAN elektronikus vízumigénylő rendszeren keresztül (itt) lehet intézni. Utóbbi megkönnyíti a vízum ügyintézést, így nem kell személyesen megjelenni, illetve pár munkanapon belül küldik is elektronikus úton az e-vízumot. Ennek jelenleg az ára 26 dollár/fő. Ami a COVID intézkedéseket illeti 2021. június 21-től a légiúton Azerbajdzsánba érkező magyar állampolgárok, valamint Magyarországon tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok korlátozás nélkül beléphetnek az országba, amennyiben 18 éves kor felett rendelkeznek átesettséget vagy oltottságot (bármely oltás) igazoló magyar COVID igazolvánnyal. 18 éves kor alatt COVID-igazolvány bemutatása nem szükséges. Mindezeket már a budapesti repülőtéren is ellenőrizték. Az ország pénzneme az azeri manat, melyet itthon nem, de Azerbajdzsánban euróért, amerikai dollárért vagy angol fontért cserébe könnyen vásárolhatunk. Jelenleg 1 azeri manat kb. 230 forintak felel meg. Mi szokásosan úgy készültünk, hogy majd a bankkártyánkról veszünk le pénzt. Ez tulajdonképpen nagyszerűen működött is, illetve több helyen bankkártyás fizetésre is volt lehetőség. Viszont az biztos, hogy sokszor jó, hogy volt nálunk készpénz. Főleg vidéken célszerű nálunk készpénzt tartani, mert nem mindenhol van lehetőség bankkártyás fizetésre.

 img_7875.JPG

Baku óvárosa

Utazás

Budapestről közvetlenül a rózsaszín fapados légitársaság menetrend szerinti járatával tudunk eljutni Bakuba. Ami a menetrendet illeti, az nem éppen gyerekbarát, ugyanis oda- és visszaúton is hajnalt érintő a repülés. Ráadásul van 3 óra időeltolódás is. Viszont, mint minden, ez is túlélhető. Mi azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek sokszor még rugalmasabbak is, mint mi, felnőttek. Már az induláskor feltűnt, hogy rajtunk kívül nem sok magyar volt a gépen. Konkrétan csak a légiutas-kísérőket hallottuk magyarul beszélni. S ez a későbbiekben sem változott, ugyanis az egy hét alatt sehol nem futottunk össze magyarokkal, pedig megfordultunk jó pár helyen. A repülés egyébiránt simán ment, este 10 órakor indultunk és kinti idő szerint reggel fél hatkor már a gyönyörű Heydar Aliyev Nemzetközi  Repülőtéren találtuk magunkat, ahol a belépéssel és csomagfelvétellel meglepően gyorsan végeztünk. A repülőtérnek amúgy két terminálja van, az 1-es terminál az új, ahova minden nemzetközi járat érkezik. 

 img_0377.JPG

Az ország gyönyörű főreptere

Közlekedés

Bakuban a leggyorsabb és elég olcsó módja a közlekedésnek az Uber és a Bolt. Már a reptérről bolt taxival szerettem volna megközelíteni a szállásunkat, de az előre vásárolt mobilnetem nem működött, így maradt a normál taxi. Nyilván ezek magasabb árakon dolgoznak, pláne a reptérről indulva. Én még otthon megnéztem milyen áron tudnánk bolt taxival a szállásra menni, így ahhoz mérten alkudoztam a taxisokkal. Sikerült is 50 manatról 30 manatra lealkudnom a fuvart (később bolt taxival 20 manat körül volt ugyanez a táv). Nagy örömmel szálltunk be az új és igen tágas, Angliából ismert taxiba. Külön örültem, hogy egyből megértette az utca és a szállás nevét. Bár mivel ez a leghíresebb sétálóutca, így gondoltam, hogy egyértelmű a helyszín. Hát, nem volt az. Egy másik Nizami utca, másik Nizami Hotelébe kaptuk a fuvart. Egy kisebb sokk után, kialvatlanul, gyerekkel, csomagokkal, a sötét reggelben elindultunk gyalog felkutatni a mi Nizami Hotelünket. Mobilinternet és közös nyelv híján mondanom sem kell, hogy nem volt egyszerű. Végül happy end lett és 2 kilométer séta után reggel 7 órakor már a szobánkban tudtunk nyugovóra térni. Tanulság: a taxisoknak ne csak mondjuk a célpontunk nevét, de a legjobb térképen meg is mutatni nekik, hogy pontosan hol található. Egyébként egyszer a bolt taxival is megjártuk. Ugye ott a telefonos alkalmazásban kell beírni a célállomás nevét, így elkerüljük vele az esetleges félreértéseket és nyelvi hiányosságokat. Na az egyik alkalommal szintén egy ismert helyhez, a Szűztoronyhoz (angolul: Maiden Tower) szerettünk volna menni, de mikor beírtam angolul a nevét, az applikáció egy teljesen más helyet jelölt meg, amit akkor én nem vettem észre. Ebből a szempontból én is hibáztam, hogy nem néztem meg, hogy tényleg az a hely. Őszintén szólva nem is gondoltam, hogy ilyen néven talál valami mást a környéken. Végül a város legrégebbi épülete helyett egy külvárosi romos épülethez vittek minket. Viszont ebből is kihoztuk a maximumot, ugyanis egy külvárosi, egyáltalán nem turistás helyen ebédeltünk meg, meglehetősen olcsón. Másik tanulság: a telefonos alkalmazásoknál is legyél figyelmes, mert a program is hibázhat. Illetőleg az angol helyett jobb a helyi neveket használni. 

c5476157-d79c-4da9-a2eb-acd5c50f751b.JPG

Baku legöregebb épülete, a Szűztorony

Egyébiránt gyalog is sokat mentünk. Sokszor volt, hogy gyalogosan gyorsabb és egyszerűbb volt eljutni egy-egy helyre. Az esti órákban különösen nagy dugók tudnak kialakulni a belvárosban. Az olcsó üzemanyag miatt rengeteg önjelölt taxis van, akik egyrészt csak azeriül vagy oroszul beszélnek, másrészt sokuk megfelelő helyismeret nélkül vezet. Egyik alkalommal a repülőtérről egy „fekete” taxissal jöttünk a városba, aki az én telefonom navigálásával találta meg a helyet. Bár hozzáteszem, nagyon kedves volt és nem győzött bocsánatot kérni. Mellesleg itt is érvényes az a szabály, hogy előre meg kell egyezni a fuvar árában. Ekkor már bátrabb és kitartóbb voltam, így 20 manatra lealkudtam a reptéri transzfert. A városban amúgy busz és metró is van, végül mi ezeket nem használtuk. 

 

Látnivalók

Baku repteréről a belvárosba menet csak kapkodja az ember a fejét az újabbnál újabb és magasabbnál magasabb épületek láttán. Nem véletlen, hogy a Kaszpi Dubainak is hívják az azeri fővárost, tényleg gombamód nőnek ki a felhőkarcolók a városban. Sőt, jó pár éve építenek már egy mesterséges szigetcsoportot is, melyen többek között a világ legmagasabb toronyépületét is tervezik megépíteni. Hogy ez megvalósul-e végül nem tudom, mert eredetileg 2022-re tervezték átadni és elég nagy a csend róla. Mindenesetre a fejlődés tényleg szembeötlő. A város gyors fejlődését nem meglepő módon az olaj kitermelésének köszönheti. Bakun kívül utazva láthatjuk is a sok-sok működő olajkutat. A legnépszerűbb és leglátványosabb felhőkarcolók Bakuban egyértelműen a Láng Tornyok, azaz a Flame Towers. Ez egy három felhőkarolóból álló csoport, melyek nemcsak láng alakúak, de a rajtuk lévő ledeknek köszönhetően esti fényekben lángolnak is. Az épületeket a város legmagasabb pontjára építették, így nehéz nem látni őket. A múlt és a jelen újabb találkozását mutatja, hogy a modern felhőkarcolók tövében egy szép mecset áll. 

img_7807.JPG

Bakuban a felhőkarcoló mellett a mecset is megfér

A belvárosi része különben elég steril Bakunak, a felújított épületek mellett gyönyörű térköveket láthatunk, melyeket nemcsak egyfolytában sepernek, de fel is mosnak. A tisztaság elég nagy a belvárosban, sehol egy szemét, illetve hajléktalanokat sem látni a város ezen részén. Az egyik aluljáróba letévedve úgy éreztük magunkat, mintha egy múzeumban lennénk. Nemcsak tiszta és rendezett volt a márványburkolat, de a falfirkák helyett az ország látványosságait bemutató képek díszelegtek. S, ami még nagyon jellemezte Bakut, az a rendőrök jelenléte. Konkrétan minden utcasarkon állt egy egyenruhás, illetve folyamatosan láttuk a villogó rendőrautókat. Úgy látszik ez a posztszovjet országokra jellemző, ugyanis Grúziában is villogtak a rendőrautók normál esetben is. A főváros leghosszabb és leghíresebb bevásárlóutcája a már említett Nizami utca, melyet egy perzsa költőről neveztek el. Ez az utca bármely nyugat-európai főváros bevásárlóutcájának megfelelne. Szép üzletek, menő éttermek és esténként hatalmas tömeg, még így télen is. 


img_7371.JPG

Nyugat-európai minőségű utcák Bakuban 

Bakuban van lehetőség kipróbálni Azerbajdzsán egyetlen működő siklóvasútját is, amely 10 éve üzemel. A modern felvonó az Olajmunkás sugárutat a Mártírok sétányával köti össze. A menetideje olyan 5 perc, s a használata mindössze fejenként 1 manat.

img_7793.JPG

Az ország egyetlen működő siklóvasútja

A Láng Tornyok közelében található Mártírok útján a „fekete januárként” elhíresült bakui mészárlás során elhunytaknak, illetve a karabahi háborúban elesett katonáknak van emlék állítva. A sétány végén áll az 1997 óta folyamatosan égő Örök láng emlékmű, mely élőben még nagyobb, mint gondoltam. Innen egyébként szép kilátás nyílik a Kaszpi-tengerre.

img_7842.JPG

A 25 éve égő Örök láng emlékmű

Baku lévén, hogy a Kaszpi-tenger partján helyezkedik el egy hangulatos parti sétánnyal is rendelkezik, melynek neve Baku Boulevard. A sétány mellett kávézók, éttermek és egy mini vidámpark is fellelhető, melyet természetesen kisfiunk miatt ki kellett próbálni. Hozzáteszem nagyon baráti áron lehetett mindent használni. A gyerekes családoknak amúgy jó hír, hogy a városban jó pár park felfedezhető, melyek szinte mindegyike remek játszótérrel rendelkezik. Némelyik parkban még körhinta is üzemel, azeri dallamokkal fűszerezve.

img_7484_1.JPG

Bakuban szuper játszóterekkel találkozhatunk

Mellesleg a sétány mellett pillanthatjuk meg Mini-Velencét és a Szőnyegmúzeumot is, melyeket nem lehet semmi mással összetéveszteni. Előbbiben jó idő esetén Velencéhez hasonlóan gondolázni lehet, míg utóbbiban az ország legősibb művészetébe, a szőnyegszövés rejtelmeibe kapunk betekintést. A múzeum épülete elég eredeti, ugyanis egy feltekert szőnyeget ábrázol. A háromszintes épület minden szintjén kiállítás van. Ottjártunkkor a legfelső szint átalakítás miatt nem volt látogatható, de a látogatás így is megérte a fejenkénti 10 manat összeget. 

img_7779_1.JPG

Szőnyegmúzeum

A sétányon továbbhaladva a Dəniz Mall, a Baku Eye, illetve az Euróvíziós Dalfesztiválnak otthont adó Crystal Hall is megfigyelhető. A Kristálycsarnok mellett a National Flag Square-t láthatjuk, ahol korábban a világ 5.legmagasabb zászlója állt. Az ország zászlaja egyébiránt lépten-nyomon feltűnik, így a középületek mellett éttermek, üzletek, de még lakóépületeken is megtalálható.

img_7407.JPG

Azeri zászlók mindenhol

A Baku Boulevard mellett a másik nyüzsgő hely a történelmi várfallal körülvett óváros, az  İçərişəhər, amely egyben Baku legszebb városrésze is. Alig pár lépés és a forgalmas többsávos utcából jó pár száz évet visszamegyünk a múltba. A középkori épületek, karavánszerájok, fürdők, mecsetek mellett elhaladva és a macskaköves (macskákkal teli) utcákon sétálgatva úgy érezhetjük magunkat, mint az Ezeregyéjszaka meséiben. Itt felfedezhetünk számos hangulatos éttermet, teázót és autentikus árust is.

img_7619.JPG

Baku történelmi belvárosának kis kedvencei

Mi egyszer a sikátorok között korzózva egy igen eldugott "kávézóban" találtuk magunkat, amely belülről egy békés megyei kocsmára hajazott, ugyanúgy semmi dekor vagy cicoma, semmi angol nyelvtudás. Az egyetlen különbség az volt, hogy nagyon finom ételeket és minőségi italokat volt lehetőségünk megkóstolni. Itt ittam először gránátalmás bort is, amely nagyon ízlett és később máshol is rendeltem. A Kaszpi-tengernek köszönhetően van rendesen halválaszték. A halételeket nemcsak jól készítik el, de ízlésesen is tálalják. Nem hiányozhat a tálról a gránátalma, illetve mellőle a gránátalmás szósz sem. Tavaly Grúziában is találkoztunk a gránátalma széleskörű használatával, de Azerbajdzsánban ezt még inkább mesteri módon űzik. 

img_7630.JPG

A gránátalma széleskörű használata

Az óváros meghatározó épületei közé sorolható a korábban említett Szűztorony, azaz Qız qalası, a Şirvanşahlar Sarayı, illetve a Buxara és a Multani karavánszerájok, utóbbi kettő mellesleg nem volt nyitva ottjártunkkor.

img_0260.JPG

A háttérben a Şirvanşahlar Sarayı

Érdekes múzeuma az óvárosnak a Miniatűr Könyvek Múzeuma, mely a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, s amelyet ingyenesen látogathatunk. Különböző országok miniatűr könyveit tekinthetjük meg, így magyar nyelvű kis könyvekre is bukkanhatunk a vitrinben.

img_7891_1.JPG

Magyar nyelvű miniatűr könyvek Bakuban

A belvárostól kijjebb is akadnak látnivalók, így érdemes meglátogatni az egykori elnökről elnevezett Heydər Əliyev Centert. Az 57.000 malapterületű építmény tulajdonképpen konferencia- és rendezvényközpont, valamint művészeti galéria és múzeum. A tervezője az egyik leghíresebb női építész, Zaha Hadid. Az épület nem mindennapi külsővel rendelkezik, tényleg nincs párja. Egy nagy kert is van előtte, illetve a BAKU felirat, amely sok embernek szolgál fotótémaként.

 img_0027.JPG

A futurisztikus Heydər Əliyev Center

A Heydər Məscidi szintén az egykori elnökről van elnevezve, s szintén nagyon impozáns épület, ámbár a nevéből tudvalevő, hogy egy mecset. Sajnos bemenni nem tudtunk a mecsetbe, mivel valamilyen felújítás folyt rajta. Kifigyeltük, hogy az imára jövők is egy szomszédos épületbe mentek. A stílusa ellenére egy fiatal mecset, ugyanis az építése 2014-ben fejeződött be. 

 img_9974.JPG

Az egykori elnökről elnevezett mecset

Egy másik szép mecset Bakuban a Bibiheybət  Məscidi, melyet szintén ajánlok meglátogatni. A kilencvenes években létrejött mecset tulajdonképpen egy 13. században épült mecset rekreációja. A mecset az országban élő muzulmánok legfőbb vallási központja és Azerbajdzsán iszlám építészetének egyik fő műemléke.

 img_9686.JPG

A gyönyörű Bibiheybat mecset 

Nekünk sajnos nem volt időnk bemenni, mert egy egynapos Bakun kívüli program keretében álltunk meg, melyről bővebben egy következő posztban fogok írni. Annyit viszont írhatok elöljáróban, hogy Baku belvárosához képest elég erős a kontraszt a külvárosi részekkel szemben.

 Remélem tetszett a bejegyzés és újra egy érdekes szegletét mutattam meg a világnak. Ha további utazós tartalmakra vagy kíváncsi, akkor kövesd a blogomat és nézd meg az Instagram, a Facebook illetve TikTok oldalamat is!

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

utazás ázsia tenger azerbajdzsán főváros wizzair mecset baku utazásgyerekkel utazóanya utazócsalád családiutazás külföldiutazás lillaabroad lillaabroad blog hu tags utazasaim utazáskoronavírusidején repülősút