A legfontosabb koncepció, amit fogadj el a boldog életért

2021. június 19. 11:44 - Life Advisor

happi_conception.jpgMost, hogy a koronavírus lecsendesülése ismét lehetővé teszi az esküvők szervezését, nemrég nekem is alkalmam volt részt venni egy barátom esküvőjén. Bár mondhatjuk, hogy alapjáraton különleges esküvő volt, mert már több, mint 1 éve halasztották a vírus miatt, azonban ez az esküvő nem attól lett különleges, hogy végre násznéppel együtt megrendezésre kerülhetett. A különlegességet sokkal inkább a vőlegénylegjobb barátjának pohárköszöntője adta. A teljesség igénye nélkül a pohárköszöntő valahogy így hangzott : "15 éves koromban ismertem meg Lacit, aki akkoriban a foci feladására kényszerült a törött válla miatt és akit szintén ugyanakkor bocsátottak el az iskolából nem éppen pedáns magatartása miatt. Vele voltam minden nehéz percében és soha nem fogom elfelejteni az az estét, amikor azt mondta, hogy feleségül veszi Juditot. Ti ketten egymásnak vagytok teremtve, ezt már akkor tudtam, amikor először megláttalak titeket együtt. Szóval emeljük poharunkat Lacira és Juditra, ez a nap boldogsággal teli, de ne feledjétek, hogy ez is elmúlik."

El tudod ezt képzelni? Remek pohárköszöntő egy olyan eseményen, amely életünk meghatározó pontja, boldogok vagyunk, mosolygunk, örülünk, majd valaki azt mondja : ez is elmúlik. 

Ezt a kifejezést általában csak akkor használják, amikor kihívásokkal teli időszakot élünk át az életben, nem pedig akkor, amikor születésnapi partin vagy épp egy esküvőn vagyunk, igazam van?

Az "Ez is elmúlik" egy perzsa kifejezés, amely minden dolog ideiglenes jellegére reflektál. Angol környezetben Abraham Lincoln használta először. A kifejezés azt jelenti, hogy a nehéz dolgok, amelyekkel szembesülsz, elmúlnak, de azt is jelenti, hogy a megtapasztalt csodálatos dolgok is elmúlnak. Más szavakkal, a változás bizony állandó. 

Mit jelent mindez?

A változás állandóságának elfogadása esetén elfogadjuk, hogy minden ideiglenes. A lényeg az, hogy ez a fajta felfogás lehetővé teszi, hogy könnyebben megbirkózz a kihívásokkal teli időkkel. Sokkal nagyobb valószínűséggel fogsz rugalmasan reagálni a változásokra, ezen hozzáállással. 

A változás tudatosítása reményt adhat arra, hogy a fájdalmas pillanatok, amelyekkel szembesülsz, nem fognak örökké tartani. Arra is ösztönözhet, hogy törekedj a jelenben való életre, mert az az igazság, hogy te, a kapcsolataid, a munkád és a mentális állapotod nem lesz állandóan a boldogság állapotában. 

Mit nyersz ezzel?

  1. Elfogadod, hogy a rossz dolgoknak vége lesz
  2. Elfogadod, hogy a jó dolgoknak vége lesz
  3. Elfogadod, hogy minden érzelem változik és nem fog örökké tartani
  4. Elfogadod, hogy az élet dinamikus és nem statikus

Ha boldog vagy, élvezd ki! Értékeld ezeket a pillanatokat és élj annyira a jelenben, amennyire csak tudsz. Amikor fáj valami, érezd, ismerd fel, tanulj belőle és tudd, hogy nem fog örökké tartani. Soha nem tudhatod, hogy a következő pillanatod jó vagy rossz pillanat lesz-e, de amit tudsz, hogy bármelyik is legyen, megfog változni. 

Hogyan fogadd el, hogy a változás állandó?

Nos, valójában ezt már tudod, csak valószínűleg nem tudod, hogy tudsz róla. Gondolj vissza arra, amikor legutóbb náthás vagy influenzás voltál. Biztos eszedbe jutott 1-2 másodpercre, hogy "Ó nem bírom. Végem van, megfogok halni." A valóságban azonban tudtad, hogy ez 3-5 napig fog tartani és újra jól fogod érezni magad. Íme tehát, hogyan fogadtad el, hogy a változás állandó. 

Ha elfogadod, hogy a változás állandó, jobban szem előtt tartod majd, hogy mennyire is fontos a jelenben élni és érzelmileg is sokkal stabilabb leszel. Ne feledd el azt sem, hogy az életben történnek olyan dolgok, amelyeket nem irányíthatsz, de a te kezedben van, hogy hogyan reagálsz rájuk. 

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

komment
süti beállítások módosítása