Ezt jelenti a pároddal közös profilkép!

2020. február 13. 19:26 - Life Advisor

relationship_picture.jpgElsőre furcsának tűnhet, amikor az emberek a párukkal közös profilképet hoznak nyilvánosságra a közösségi médiában. Ennek ellenére sok ember szereti nyilvánosan megmutatni, hogy párkapcsolatban élnek. Számos tanulmányban adnak magyarázatot a pszichológusok ezen viselkedés mögött lévő jelekre.

A tanulmányok érdekében a pszichológusok rengeteg párkapcsolatban élő személy Facebook profilját vizsgálták meg. 70%-ban a kapcsolati  státuszban is megmutatkozott, hogy kapcsolatban vagy házasságban élő személyekről van szó. 15%-kuk pedig megemlítette a partnerüket a legutóbbi hozzászólásukban. 29%-ban pedig a párok együtt voltak láthatók a profilképen is.

Azok az emberek, akik különösen elégedettek és elkötelezettek a kapcsolatuk iránt sokkal nagyobb valószínűséggel rendelkeznek olyan profilképpel, amelyen a párukkal együtt találhatók. Akik viszont vonakodnak másoktól függeni és fontosnak tartják a személyes szabadságukat egyedül szerepelnek a profilképükön is.

<<< Ez a 6 dolog kell az örök szerelemhez! >>>

Vannak olyanok is, akik arra használják az együtt szereplős profilképet, hogy azt éreztessék a világgal, hogy a partnerük az ő életük részét képezik és meg is határozza őket.

Emögött azonban akár stratégiai okok is lehetnek. A párunkkal együtt látható profilkép ugyanis "megvédi" őket az esetleges riválisok által kiváltott veszélyektől vagy épp az ex pároktól. Továbbá magabiztosságot szereznek azáltal, hogy más emberek jelzik, ők bizony kapcsolatban élnek.

A tanulmányok szerint ezen párok egyébként sokkal barátságosabbnak, szerethetőbbnek és életkedvvel telinek tűnnek, hiszen két személy is egyszerre sugározza a harmóniát és az örömöt.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

A LifeAdvisort megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

Kövess be INSTÁN is!

komment
süti beállítások módosítása