2018. dec 12.

Tényleg a remény hal meg utoljára?

írta: Éva28
Tényleg a remény hal meg utoljára?

schutzengelchen-1912661_960_720.png

Advent második vasárnapján vagyunk, amelynek üzenete a remény.

Érdekes lenne készíteni egy felmérést az emberek között, ki miben reménykedik aktuálisan:

  • Abban, hogy közeledik a karácsony és végre együtt lesz a család, lesz pihenés, nyugalom, lecsendesedés?
  • Abban, hogy sikeresebbek leszünk a jövőben, mint voltunk eddig? Akár a munkában, akár a magánéletben?
  • Egyszerűen csak a nyugalomban? A békésebb világ eljövetelében?
  • Abban, hogy elkerül minket a betegség?
  • A biztonságban?
  • Abban, hogy helyrerázódik a párkapcsolatunk, vagy megtaláljuk végre életünk párját?
  • Abban, hogy a gyerekünk jó iskolába kerül/sikeresen veszi az akadályokat/nem kerül rossz társaságba/hazajön külföldről/kikerül valami jó külföldi helyre/megtalálja végre a helyét a világban…?
  • Abban, hogy végre nekünk is lehet végre gyerekünk? Minden adott lesz hozzá?
  • Abban, hogy megkapjuk az áhított karácsonyi ajándékot?
  • Abban, hogy lesz bátorságunk végre meglépni egy régen halogatott lépést?
  • Hogy megtalálják a globális felmelegedés ellenszerét és egészségesebbé, élhetőbbé teszik a Földet?
  • Hogy megint eljön végre egy Messiás, aki elindít egy jobb világhoz való közeledést?
  • ...

Színes a fantáziám, még tudnám sorolni.

peace-2422719_960_720.jpg

Te miben?

De akár ki-ki magába is nézhet: mi az, amiben TE leginkább reménykedsz?

Megfogalmaztad magadnak? Jön kapásból a válasz, vagy magad sem tudod? Ki mered mondani? Vagy csak titokban? Mennyire mersz kimozdulni a saját szférádból, vagy csak erre, a közvetlen életedre vonatkozóan vannak vágyaid, a hazád, a világ sorsa hidegen hagy, úgy érzed, ahhoz semmi közöd?

Tegnap este jöttünk hazafelé vidékről, autóval az M3-ason és eszembe jutott, nézzünk már rá Budapestre, milyen szép ilyenkor a kivilágított, adventi ruhába öltöztetett város. Így – vesztünkre – a Hősök tere felé vettük az irányt, ahelyett, hogy a gyorsabb utat, a Hungária körutat és az Árpád-hídat választottuk volna. A gondolat azért is fogalmazódott meg bennem, mert Borsod megyében sok új ’világítás-desing-t’ láttunk, egyik borzasztóbb volt mint a másik. Ízlésterror. Ide is bejött szépen az amerikai őrület, fényárba öltöztetünk, de ez meg van spékelve a – gondolom – kínai ipar remekeivel, szarvashúzta szánok, télapóval, erdei állatok seregével, pávával, a Mikulás-húzta szán egész körforgalmat körbevéve, óriásszarvasok a legváratlanabb helyeken toppanhatnak elénk (mondjuk jobb, mintha élnének), tarkabarka színek, giccsparádé.

Szóval, jöttünk Budapesten át szombat este 7 óra előtt és irdatlan dugóba kerültünk. Gyönyörű volt a Vajdahunyad vár és környéke (hál’istennek Budapesten azért figyelnek arra, hogy ha már kivilágítás, akkor az ízléses legyen, bár a mennyisége mintha évről-évre növekedne itt is), a jégpálya hangulata egészen varázslatos volt, de a Hősök terén már éreztük, hogy baj lesz. Ott még zajlanak építkezések, vannak lezárt területek is, de nem amiatt nőtt meg a forgalom. Innen már sokan tartottak ugyanabba az irányba, mint mi. Nem ragozom: a végén nem sikerült végigmenni a tervezett útvonalon, menekülni kellett, vissza az Árpád-híd felé, ha nem akartuk, hogy kihulljon a hajunk. Karácsony előtt már sokszor megjártuk, amikor valamelyik pláza felé autóztunk (oda bemenni már isten ments, eszünkbe sem jut ilyenkor, de a hazafelé úton nem mindig kerülhető el). Rengetegen választják mégis ezeket a helyeket a hétvégi programként ilyenkor, zajlik a karácsonyi ajándék-láz, ezért van az, hogy dugók, tömeg mindenhol.

Önmérséklet, józan ész

Már többször hivatkoztam Yuval Noah Harari könyveire, olvastam vele interjúkat, azokat is igyekeztem megosztani, továbbítani. Ő egy izraeli történész, könyvei, amelyek az emberiség múltbeli és elképzelt jövőbeni sorsát elemzik, világszerte bestsellerek. A Sapiens – Az emberiség rövid története című könyve sok aktuális mai problémára a történelem hosszú távú folyamataiból vezeti le a magyarázatokat.

Ilyen kérdések foglalkoztatták többek között:

  • milyen összefüggés áll fenn a történelem és a biológia között,
  • van-e igazság a történelemben,
  • boldogabbá váltak-e az emberek a történelem folyamán?

Az alábbiakban néhány érdekes gondolatot idézek, mesélek el a könyvből és néhányat én is hozzá teszek:

Kérdések és válaszok:

A történelem vastörvénye, hogy ami utólag elkerülhetetlennek látszik, az a maga idejében korántsem egyértelmű. Ma sincs másképp. Kilábaltunk már a gazdasági világválságból, vagy még csak most jön a legrosszabb? Folytatódik-e Kína terjeszkedése addig, amíg gazdasági szuperhatalommá válik? Elveszti-e hegemóniáját az Egyesült Államok? Bármelyik fejlemény mellett lehet érvelni, de biztosat mondani nem. Néhány évtized múlva az emberek visszanéznek, és azt fogják gondolni, hogy minden fenti kérdésre egyértelmű volt a válasz.

Persze most is sokan azt gondolják, a válaszok nagyon egyszerűek és egyértelműek. Ha valaki nagyon határozottan mond ítéletet, könnyen megtalálja bonyolult kérdésekre a ’megoldást’, akkor talán (önvédelmi okokból) jobb, ha nem bocsátkozunk vele vitába. Őket nagyon sokszor nem befolyásolják a tények, valahonnan megkapták a saját értékrendszerüknek megfelelő válaszokat, megoldásokat és azok megkérdőjelezhetetlenek a számukra, mintegy kapaszkodónak tekinthetők. Az a baj velük, hogy nem mutatnak nyitottságot, befogadást mások esetleg más magyarázataira, arra, hogy több forrásból vegyék információikat. Pedig a dolgok mindig sokkal bonyolultabbak annál, mint gondolnánk.

A tudósok, tanult emberek a megmondhatói (mondják is ők a maguk módján és a maguk platformjain, csak a rengeteg információs szemétben nem biztos, hogy ezek eljutnak oda, ahova kellene), hogy minél többet megtudunk valamiről, annál inkább látjuk majd, milyen keveset tudunk.

Az evoluciós pszichológia mostanában virágzó tudományterülete úgy tartja, hogy sok jelenkori szociális és pszichológiai jellemzőnk a hosszú, mezőgazdaság előtt korban alakult ki. Ennek a tudománynak a művelői azt állítják, hogy agyunk és elménk a mai napig vadászó-gyűjtögető életmódhoz igazodik. Étkezési szokásaink, konfliktusaink, szexualitásunk mind-mind annak eredményei, ahogy vadászó-gyűjtögető elménk kölcsönhatásba kerül jelenlegi posztindusztriális környezetünkkel, annak minden nagyvárosával, repülőgépével, telefonjával és komputerével együtt. Ez a környezet több anyagi erőforrást és hosszabb életet biztosít számunkra, mint amilyenben bármely megelőző nemzedéknek része volt, viszont a hatására gyakran érzünk elidegenedettséget, depressziót, vagy erős nyomást.

… A magas kalóriatartalmú élelmiszer felfalása bele van építve a génjeinkbe.  … DNS-ünk még mindig úgy gondolja, hogy a szavannán élünk és hiába lakunk egy toronyházban, hiába van tele a hűtőnk, a szomszédban a bolt, mégis hajlamosak vagyunk túlenni magunkat, befalni egy vödör jégkrémet.

Az „őskommuna elmélet” hangoztatói azt állítják, hogy a mai házasságokban oly gyakori hűtlenség és a magas válási arány, nem is beszélve a mind felnőtteket, mind gyerekeket sújtó pszichológiai komplexusok sokaságáról, mind annak eredménye, hogy az emberek kénytelenek nukleáris családban és monogám párkapcsolatban élni, ami nem kompatibilis a biológiai szoftverünkkel.

Azt mondja tehát Harari, agyunk a vadászó-gyűjtögető embereké, az étrendünk a földművelőké. (Némi mentséget, feloldást találhatunk ebben...)

Paradoxonok

Őseink kb. 2,5 millió évig éltek növények gyűjtögetéséből és állatok vadászatából, amelyek az ő beavatkozása nélkül éltek és szaporodtak. Mindez kb. 10 ezer évvel ezelőtt változott meg, amikor a sapiens elkezdte szinte minden idejét és energiáját arra fordítani, hogy néhány állat- és növényfaj életét manipulálja. Elkezdődött a mezőgazdasági forradalom.

Jelenlegi élelmiszereink 90 %-a abból a néhány növényből származik, amelyeket őseink Kr. e. 9000 és 3500 között háziasítottak (búza, kukorica, burgonya, köles, árpa).

/Az is félelmetes, hogy a különböző földrészeken nagyjából ugyanez és ugyanígy zajlott le, holott semmit nem tudhattak egymásról. /

Az nagyon tanulságos ebben a történetben, hogy ez az életmódváltás nem volt olyan pozitív, mint gondolnánk elsőre. A több étel nem jelentett sem jobb étrendet, sem könnyebbséget. Jelentett azonban népességrobbanást és elkényeztetett elitet. Az átlagos földművelő többet dolgozott az átlagos gyűjtögetőnél, és cserébe rosszabb étrendet nyert. A mezőgazdasági forradalom lényege: a képesség, hogy rosszabb körülmények között is több ember maradjon fenn. Ami tulajdonképpen egy csapda.

Számomra meglepő a szám, hogy a gazdálkodó ember állataival, növényeivel együtt még Kr. u. 1400 körül összesen csupán a bolygó felszínének 2 százalékát alkotta!

Annyi paradoxon van a történelemben, ez is egy a sok közül:

A könnyebb élet hajszolása csak még több nehézséget eredményezett. Ma is ez történik velünk. Hány friss diplomás vállal megterhelő munkát nagy cégeknél, fogadkozva, hogy olyan keményen fognak dolgozni, hogy 35 éves korukra elég pénzt keresnek a visszavonuláshoz, és végre azzal foglalkozhatnak, ami tényleg érdekli őket? Aztán mire elérik ezt a kort, óriási jelzáloghitelük van, iskolába kell járatniuk  a gyerekeiket, családi házban laknak, amelyhez legalább két autó szükségeltetik családonként, és úgy érzik, nem érdemes élni jó borok és drága külföldi nyaralások nélkül. Mihez kezdjenek, menjenek vissza gyökereket ásni? Nem, megduplázzák az erőfeszítéseket, és robotolnak tovább.

A történelem egyik vastörvénye, hogy a luxusból előbb-utóbb alapszükséglet lesz, ami új kötelezettségekkel jár.

Szegény afrikaiaknál az a paradox helyzet alakult ki, hogy ők jobban ellenálltak bizonyos betegségeknek, ezért a fehér európaiak rabszolgákká tették őket. A genetikai felsőbbrendűségük okozta a vesztüket. Sokszor egészítették ki a hódítók elméleteiket vallásos és tudományos mítoszokkal is, hogy jámbornak, igazságosnak, objektívnek mutassák magukat.

Ahogy a középkori kultúra nem volt képes a lovagi eszmét egyeztetni a kereszténységgel, úgy a modern világ sem tudja egyeztetni a szabadságot az egyenlőséggel. Ez azonban nem hiba. Az ilyen ellentmondások elválaszthatatlan részét alkotják minden emberi kultúrának. Sőt, ezek a kultúrák motorjai, ezek felelősek fajunk kreativitásáért és dinamizmusáért. Az ellentmondás-mentesség a tompa agyak játszótere.  

Mondhatnám, ezek szerint mi most nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, nem fenyeget a veszély, hogy eltompuljon az agyunk. Olyan sok ellentmondás és logikai kérdés merül fel az emberben a mai világunkból, hogy bőven van, ami karbantarthatja agyi pályáinkat.

Kognitív disszonancia

Ha a feszültségek, konfliktusok és feloldhatatlan dilemmák alkotják egy-egy kultúra savát-borsát, egy bizonyos kultúrához tartozó emberi lényben egymásnak ellentmondó hitek és értékek kavarognak. Ez annyira lényegi eleme minden egyes kultúrának, hogy saját neve is van: kognitív disszonancia. A kognitív disszonanciát gyakran az emberi psziché meghibásodásának vélik. Pedig alapvető tartozéka annak. Ha az emberek nem lettek volna képesek egymásnak ellentmondó hitek és értékek szerint élni, valószínűleg lehetetlen lett volna bármilyen kultúrát létrehozni.

flowerpot-2756428_960_720.jpg

 

Vissza a karácsonyhoz

Önmagában a karácsony mai szokásai is tele vannak kognitív disszonanciával: miközben próbálunk egészségesen étkezni, önmérsékletet tanúsítani, csökkenteni a hulladékok mennyiségét, minőségi időt tölteni szeretteinkkel (tudjuk, hogy ezek az igazi értékek), ehelyett idegbetegen készülünk, összevásárolunk őrült mennyiségeket ételből-ajándékból-italból, rohangászunk össze-vissza, összeveszünk a családdal, beszólogatunk egymásnak és eldöntjük, jövőre senkivel és sehova, hangoztatjuk keresztény mivoltunkat, de eszünkbe nem jut eljutni a misékre, megélni a karácsonyi misztériumot, ha a megvásárolt csomagolóanyagok árát inkább jótékonysági célra használnánk, abból sok szegény család karácsonyi étkezését megoldhatnánk. Akár.

De nem akarok általánosítani, elnézést kérek azoktól, akik nem ismernek magukra! Csak gondoltam, érzékeltetem ezt a kognitív disszonanciát karácsonyi aktualitásokkal is. Mert azért van, azt talán senki nem tagadja.

A címadó mondásra visszautalva, nem tudom, valóban a remény hal-e meg utoljára. Igaz, ameddig élünk, mindig reménykedhetünk valamiben, ha másban nem, a csodában. Azért én mindenképp azt ajánlom, a reményeinket jó, ha megfogalmazzuk magunknak és érdemes elgondolkodni rajtuk, mi az, amit tehetünk annak érdekében, valóban meg is valósuljanak. Mert általában több a lehetőségünk, mint amivel élünk, aminek a felelősségét magunkra vesszük. Nem elég a csodára várni! Igaz, az imádsággal, a pozitív gondolatokkal, érzelmekkel is sokat elérhetünk, hisz tudjuk, a gondolatnak is van teremtő ereje.

Remélem, szép adventi időszakotok van és lesz, kevés sorbanállással és dugóval! Kívánok jó hangolódást, készülődést, ne hagyjátok beszippantani magatokat a vásárlási, pazarló őrületnek!

Egy praktika a végére

Ha egy 'coach-os' javaslatot tehetek itt a végén, akkor ajánlok egy olyan egyszerű megoldást, amit mindenki kipróbálhat és csak jó sülhet ki belőle:

Tegyél az éjjeliszekrényedre egy papírt, kis füzetet és írd össze, melyek a TE legfontosabb reményeid, álmaid, terveid. Készíthetsz belőlük egy táblázatot is, ahol külön oszlopba rendezheted őket aszerint, hogy személyes, magán, karrier, anyagi vonatkozású stb., vagy annál tágabb, pl. környezeti, munkahelyi, közéleti, művészeti, hobbihoz köthető stb. (ezt te tudod eldönteni). Aztán csak tartsd ott és időnként (akár minden este) vedd elő, írogass bele, vezesd: melyikhez kapcsolódóan mit tettél, milyen élményed volt vele, milyen gondolatod támad vele kapcsolatban, milyen felismerésed született. Magad is meglepődhetsz, mennyire hasznos lehet, mennyi segítséget kaphatsz tőle egy idő után. Önismeretet, megoldásokat, megerősítést, elengedést, felismerést.

 

Koskovics Éva

coach

www.kokart.hu

www.treevision.org

 

Szólj hozzá

életmód önismeret coaching coach co